Lipták Ildikó - Csak neked akartunk jót

 

Nem is olyan régen hallottam egy igen érdekes meglátást, miszerint: a gyermekkor egy olyan börtön, ahol mindenki letölti a kiszabott büntetését. Nincs helye fellebbezésnek vagy enyhítő ítéletnek. Lehet morbid a maga nemében ez a meglátás, de bizony nem egy esetben megállja a helyét sajnos.

Milyen érdekes az élet, hiszen a legtöbbször azt halljuk a felnőttektől gyermekként, hogy addig élvezd ki az ifjúságodat, amíg teheted! Máskor pedig felnőtt emberek mondják, bárcsak újra gyermek lehetnék! Ezzel a két megfogalmazással önmagában nem lenne probléma, kivéve akkor, ha ez az időszak nem is olyan felhőtlen, és itt elsődlegesen a külső körülményekről, sem mint a pubertáskori hormon gondokról írok. Sokan önhibájukon kívül vannak kitéve a felnőttek meglátásainak és nem egy olyan tinédzser van, akinek nem a felhőtlen, boldog időszak jutott. Hiszem, hogy nagyobb százalékában azon esetek állnak, ahol az életünk első tizennyolc évét diszfunkcionális családban kell eltöltenünk. Hogy ez most csak a család szerkezetét jelenti, vagy súlyosabb gondok húzódnak meg a háttérben, teljesen mindegy, kevés olyan jó gyermekkor van, ahova visszakívánkozunk. És most felejtsük el a nosztalgiát, hogy régen minden jobb volt.

A mostani olvasási élményem is nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem. Lipták Ildikó egy 130 oldalas kis könyvben összegyűjtötte azon fontos kérdéseket és problémákat, melyekkel igen is foglalkozni kellene, de sokszor a szőnyeg alá vannak söpörve. Gondolok itt az elvált gyermekek sorsára, egy új nevelőapa be nem töltött szerepére, anya – lánya kapcsolatra, a lakhatás és hitel kérdésére. De hogy ne nyúljak messzire: egy tinédzser zűrös, kérdésekkel teli lelkére és az iskolai mindennapokra.

Mint láthatjátok ezek önmagukban is elég súlyosak, de egy történetben összeollózva már fullasztóan is hatnak. Valljuk be, hogy egy ekkora kötet ennyi témát nehezen bír el, bár ebben az esetben kivételesen nem éreztem azt a kidolgozatlanságot, bár hozzá kell, hogy tegyem, sajnos nem vagyok felhőtlenül elégedett. Ezen könyv már a címével is okozott egy bizonyos frusztrációt bennem, ugyanis mikor meghallom vagy olvasom a „Csak neked akartunk jót” szlogent kiver a víz. Kérlek, ha szülő vagy soha ne használd ezt se védekezésre, se magyarázkodásra, mert borzalmasan hat, és akinek szól még csak idegesebb is lesz tőle!

Történetünk főszereplője Lilla, egy tizenhárom éves kislány, aki próbálja megszokni új környezetét, „nevelő apja” otthonát, annak minden házsártoságával együtt. Az említett személy nagyon önzően viselkedik, és elvárja, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. Némiképpen kicsinyességet és rosszindulatot is vélek felfedezni az illetőben. Az édesanya sajnos nem tudja kézben tartani az életét, ezért egy olyan döntést volt kénytelen meghozni, mely Lilla életét is befolyásolja a továbbiakban. Az iskolai élet olyan képet fest, melybe mindenki bele tudja képzelni magát. Hierarchiai rend van és klikkek. A menőnek számító tinédzserek jó anyagi környezetből kerülnek ki, többnyire önzőek és nagyon akaratosak. Ebbe a társaságba szeretne tartozni kis fő karakterünk is, az már más kérdés, hogy mit kell megtennie ezért a helyért.

Ahogy a fülszöveg is írja, egy borzalmas bőrkabáttal indul el a történet, melynek szerepe elenyésző a véleményem szerint, de ahhoz mindenképpen fontos, hogy az események láncolatát hozzá lehessen kötni. Olvasásom folyamán sok kérdés merült fel bennem, amikre helyenként kaptam választ, de a végére akadt bőven, amit válaszoltalanul hagyott az írónő. Bár szeretem az olyan könyveket, melyek mély nyomot hagynak bennem, azt nem kedvelem, mikor nagyon fontos kérdésekre nem lelem meg azt a bizonyos választ. Gondolok itt a leányka további kapcsolatára a nevelőapával, vagy az édesanya valóban ennyire életképtelen létére és még sorolhatnám!

Ami értéke ennek a kötetnek, az a leányka szemszöge. Mivel végig Lilla szemén és gondolatain keresztül tapasztalom a történteket, adott egy bizonyos komfort érzést, hogy a valóságban is így élhetik meg az ezen korosztályú fiatalok a mindennapjaikat. A leányka gondolatai, csetlései és botlásai, a különböző élettapasztaltok gyűjtése, és hogy többnyire levonja a helyes következtetéseket, felidézte bennem, hogy valamikor én is így szemléltem a világot, csak más bajokkal kellett megküzdenem a magam legjobb tudása szerint. Úgy gondolom ez a kis kötet egy nagyon izgalmas írás a maga kategóriájában. Csupán azt nehezményezem, hogy a lezárás számomra nem volt kidolgozva, sok maradt az elvarratlan szál.

Összességében elmondhatom, hogy egy olyan élményben volt részem, melyről még biztos többször el fogok gondolkodni. Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindannyian voltunk 13 évesek és ki hogyan, de megélte a maga kis harcát.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Csimota Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Váczi István - Kapitány voltam

 

„Ezzel kapcsolatban én magam azt szoktam mondani, hogy én nem kutyát tartok, hanem kutyával élek. Aki ezt még nem élte meg, annak szívből kívánom, legyen része benne. Aki pedig ezt már megtapasztalta, az tudja, hogy a kutya családtag.”

Azt hiszem ritkán látni nálam, hogy egy könyvet majd egy hónapig olvasok. De ebben az esetben kénytelen voltam, mivel minden nap két történetet tudtam befogadni és szépen beosztottam az olvasásokat. Elsődlegesen azért tettem, hogy helyén tudjam kezelni a leírtakat, - igen, kicsit előítéletekkel vettem kézbe-, viszont nagyon kellemesen csalódtam. De erről majd később.

A mostani kötet még az én széles körű olvasottságomhoz mérten is egy komfortzóna elhagyásnak számít, mert bár humoros könyvet többet is olvastam, olyat semmiképpen, amely szorosan kötődik a rendőrség mindennapjaihoz is. Először is szeretném megköszönni a lehetőséget az írónak. Kissé szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, de pár történet után megértettem, hogy nagyon szigorúan nem szabad hozzáállni ehhez a könyvhöz és felengedtem. Köszönöm, hogy szélesíthettem az olvasási repertoáromat.

A legtöbben már tudjátok, hogy nem szokásom mézesmázos szavakkal illetni senki munkáját, még akkor sem, ha nagyon tetszik egy adott történet. Többnyire igyekszem arról írni, amit tapasztaltam és tudásom legjavát beleadva átadni, már csak azért is, hogy kiírhassak magamból minden olyan gondolatot, ami a történethez köthető. Amikor azt írtam szkeptikus vagyok, azt szó szerint kell venni. Nem az író ellen, hanem maga a rendőri világ ellen. Számomra eddig a rendőrség a „szolgálunk és védünk” szlogen alá tartozott, sose kellett semmilyen szempontból foglalkoznom velük szerencsére. Természetesen minden elismerésem a szakmát űző személyek felé, mert az „én biztos nem csinálnám” kategóriába esik, de főleg azért, mert aminek ki vannak téve, ahhoz nem lenne türelmem. Ugyanakkor nem szeretem a rendőr vicceket. Sokszor lealacsonyítónak tartom őket és inkább gúnyként kezelem, sem pedig egy tréfának, amin jóízűen kellene nevetnem. Ennek tudatában kezdtem neki az olvasásnak, de úgy voltam vele, hogy egy volt szakmabeli tollából megismerni mind a humor oldalát, mind pedig az esetek tanulságát, másképpen fogja lefesteni az adott történeteket és így elhiszem, hogy tényleg a jószándékú szórakoztatás a célja. Valóban azt kaptam, amit az előbb leírtam.

Egy – másfél oldal terjedelmű egy történet. Mindegyikről elmondhatom, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy megtörténtek és azt is, hogy némely esetekben a főszereplők helyében én padlót fognék. Nem egy leírás volt, ahol elcsodálkoztam a történteken, de akadt olyan is, ahol fogtam a hasam a nevetéstől. Többnyire az egészségügyes vicceket értem, bár azokért sem rajongok, most mégis arról írok, hogy végre megértettem mi a humor része ezen leírásoknak és tényleg megengedtem magamnak, hogy önfeledten szórakozzak rajtuk. A kedvencem, és ezt az első betűtől kezdve tudtam, az Eltűnt a kígyó című sztori. Bevallom töredelmesen még a páromnak is felolvastam és hasonlóan vélekedett róla.

Ami a külső borítót illeti, a karikatúra ritkán hoz nálam felhőtlen elismerést, de ehhez a könyvhöz nem is lehetet volna jobb képet kitalálni, minden elismerésem. Összességében elmondhatom, hogy kellemeset csalódtam. Az író úr jól válogatta össze a történeteket és ezt egy igen csak szórakoztató formában tálalta, hiszen még egy ilyen „vaskalapos” olvasónak is meglágyította a kemény szívét. Ajánlom minden olyan olvasónak, aki szereti a humort, értékeli az őszinteséget és érdekli a rendőrség belső világa.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a könyvet Dr. Váczi István írónál lehet megrendelni.

Írta: NiKy

Fekete András - Tüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit

 „Az ember mindent le tud küzdeni (…)”

Be kell, hogy valljam az első, ami megfogott ebben a könyvben, az a borító volt. Imádom az egyedi rajzolású köteteket, és ahogy ránéztem rögtön tudtam, hogy el kell olvasnom.

A borító szerintem nagyon cuki, két kis legényke sétál egy sötét erdőben. Ha az olvasó jobban megnézi a képet, bizony sok kis rejtett alakot és tényezőt fedezhet fel. Hogy miért érdekes ez? Természetesen azért, mert szorosan kötődik a külső borítás a bel tartalomhoz és ennek igazán örülök.

A könyv egy emberrablás köré épül, mégis sokkalta több annál, hiszen nem elég az önmagában is súlyos téma, számos más életigazságot is felfedeztem olvasásom folyamán. Három szálon futnak az események, bár igazán csak az elején van ennek különösebb jelentősége, a későbbiek folyamán nekem már egybe mosódott, de ez egyáltalán nem zavart.

Az első szempont, melyet külön kell választanunk az apa szerepe. Adott egy nagyon gazdag ember, akinek a gyermekét ért trauma bizony nagyon feldühíti. Persze kiderül a turpisság, bár bevallom nem egészen így képzeltem el az események alakulását. Aztán másodikként ott vannak a bűnözők, akik bár nem túl értelmesek, mégis előnyt élveznek méretük, ravaszságuk és bizonyos egyéb képességük miatt. És a harmadik és talán legfontosabb, a két jóbarát, akiket szeretetük és hűségük arra késztet, hogy nyakukba vegyék az ismeretlen, tele veszélyeket rejtő erdőt és neki vágjanak, hogy megmentsék barátjukat. A két fiú, Tüsi és Lobonc névre hallgat. Hát nem nagyszerű? A történetről teljes egészében visszatükröződik a nagyfokú kreativitás. Lesz majd két rejtett plusz szereplőnk is, akikről most külön szót már nem szeretnék ejteni, hiszen remélem, hogy hamarosan el fogod olvasni te is ezt a könyvet.

Az író nagyon ügyesen játszik a szavakkal, elképesztő tehetsége van az új és eddig nem olvasott személyek, terek és események megalkotásában. A legérdekesebb mégis számomra az, ahogy csűri-csavarja a mese fonalát, mégis szép kerek, egész történet lesz a végén és elvarr minden szálat. Amit külön ki szeretnék emelni a páratlan humor. Imádom az olyan meséket, melyek okítanak, de meg is nevetettnek. Ez a humor hol komisz, hol pedig fanyar, mégis mindenhol velem pimaszkodott és sokszor elérte célját.

Úgy gondolom, hogy életkortól és nemtől függetlenül érdemes kézbe venni. Nem csak szórakoztat, de okít is. Egy olyan világba csöppen az olvasó, ahonnan nem is akar a végén szabadulni és még olvasná tovább a történetet. 

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Pagony Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

NiKy

Rojik Tamás - Szárazság

 

"Éhes fejjel sokkal ijesztőbb a világ."

Úgy gondolom, hogy megtaláltam az idei év első olyan ifjúsági disztópiáját, melyért az első sortól az utolsó betűig rajongok. Rojik Tamás nevével már volt szerencsém találkozni. Még 2018 nyarán olvastam két könyvét (A csillagos égig és a Befogad és kitaszít), melyeket olvasás után rögtön meg is vettem. Sőt voltam olyan megszállott, hogy jó pár barátnőmnek megvásároltam születésnapi, karácsonyi stb. ajándékként. Mikor megláttam, hogy az idei zsűrizési palettámra felkerült az író újabb műve, nem volt kérdés, máris meg kellett vennem.

A Szárazság merőben eltér az eddig olvasottaktól legalábbis, ami a tematikát illeti. Tamás eddigi műveit főleg az jellemezte, hogy olyan fiatalokkal és személyekkel foglalkozik, akik valamilyen nem látható, de érezhető egészségügyi, illetve mentális problémákkal küzdenek. Ezt ebben a kötetében is felfedeztem és nagyon örültem, hogy nem tért le erről az „útról”.

A történet egy bizarr jövőbeni időszakban játszódik 2050-ben. Helyszín Magyarország. Már túl vagyunk egy nagyobb klímaváltozáson, fülledt időket élünk. Sajnos több veszteséget tudhat magáénak a földanya és az emberiség együttvéve. A mostani élet szigorú szabályokhoz kötött, mégis a technikai fejlettség kárpótolja a társadalom nagy részét. Igen itt is megtalálható egy bizonyos kapitalista nézőpont, mely a történetben, ha háttérben is, de komoly eseményeket idéz elő.

A kötet két fiatal és családjuk köré épül, bár ahogy haladtam előre az olvasással úgy tárult szemeim elé a barátok, iskolatársak és az egész társadalom átfogó képe. Az események alakulása, a problémák felvetülése rengeteg kérdést hozott felszínre bennem. Olyan események láncolatát láthattam, ami sajnos nem zárható ki a mai természeti katasztrófák láttán és bizony az író által megálmodott világ bőven belefér egy olyan jövőképi horrorba is, mely az emberiség számára lesz az egyik legsúlyosabb.

Mai világunk legfontosabb erőforrásainak egyike a víz. Nélküle nagyon rövid időn belül kiszárad a testünk, és mint a szomjazó növény fonnyadttá válunk és elenyészünk. Mégis pazarlóan bánunk vele, hiszen medencéink (már akinek van) tele vannak, hosszan fürdőzünk, sokszor nem nézzük, hogy elzártuk-e a csapot rendesen és sorolhatnám. Amíg bőség van, azt hisszük, hogy a készleteink örökké tartanak, de sajnos vagy sem, hibásak leszünk azért, mikor már nem lesz elegendő. És hozzá kell, hogy tegyem, már most is vannak emberek, akik szomjaznak és éheznek csak nekünk, kik jó helyen élünk ez nem tűnik fel. Én is hibás vagyok, félre ne értsük, de amennyire tudom és tehetem igyekszem nem pazarlóan élni a forrásokkal.

Karakterek tekintetében Dani nagy kedvencemmé vált. Szinte régi barátként üdvözöltem. Nagyon szépen felépített személyiség, aki folyamatosan nehezen viseli a megszokottól eltérő eseményeket, embereket. Mikor megismerkedik Anikóval kezd kinyílni számára a világ, mely először egy bizonyos kellemesnek tűnő ritmussal párosul, de aztán egyre jobban felgyorsulnak a változások. A helyzethez való alkalmazkodása a végére bámulatos lesz az olvasó számára és bizony teljesen élethűen ábrázolta az író. Anikó személye vegyes érzéseket váltott ki belőlem, ugyanakkor valahol hasonló problémákkal küzd, mint Dani. Mégsem tudtam vele azonosulni és kicsit zavart a döntéseinek logikátlansága.

A könyv három nagy részre bontható. Az első részben megismerjük a karaktereket, nagyjából kapunk egy természeti és társadalmi képet, valamint felvázolódnak a politikai és egyéb nehézségek. A második rész már főleg az izgalmaknak ad helyett. Az események pörögnek, sokszor még fel sem ocsúdtam az egyikből, de már emészthettem a következőt. A baj megtörténik és mindenki, ahogy tud, próbál túlélni, valamint előnyt kovácsolni. Dani és Anikó megjárják a maguk „poklát”, de mégis úgy érzem előnyükre váltak az események. A zárószakasz pedig egy nem várt végkifejletet eredményezett, amitől az én kis lelkem bizony nagyon lázongott. Mélységesen fel voltam háborodva, de miután lecsillapodtam, rá kellett jöjjek ezt másképpen nem lehetet volna rendesen befejezni. És ha szemfüles az olvasó, meglátja azon kiskapukat, melyek adottak arra, hogy a következő időszakra már jobb befejezés íródhasson.

Összességében elmondhatom, hogy az alkotó egy nehezen emészthető, - főleg azért mert gyermekek szemszögéből íródott-, de rendkívül izgalmas és kiemelkedő történetet alkotott. Számomra ugyanúgy hatalmas kedvenc lett, mint az előző két írása is az írónak.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Tilos az Á könyvek oldalán megveheted a könyvet.

Írta: NiKy

Szanyi Ildikó - Nem ezt ígérték

 

Különös az élet, hiszen mióta megszülettem, szabályokhoz vagyok kötve. Először a családom tanította meg mit lehet és mit nem, majd jöttek a kötelező intézmények – óvoda, iskolák- és végül elérkeztem én is az első munkahelyemre. Azt felváltotta a második, majd a harmadik, bizonyítva mennyire nem találom a helyemet és nem élvezem a társadalmi ketrecet. Ma már felvállalom, hogy szabadnak születtem és semmilyen rácsot nem viselek el. Az alapjátékszabályokat ma is betartom, nem ártok másnak, tisztességesen élek, de szembe megyek a forgalommal. Hogy miért osztom meg veletek az élet szemléletemet? Csupán azért, hogy lássátok, kimerem mondani, amit gondolok, látok és tapasztalok, de teszem ezt őszinte hittel, hogy nem vagyok egyedül. Szanyi Ildikó – Nem ezt ígérték című kötetét recenzióként választottam, melyet ezúton is szeretnék megköszönni a Napkút Kiadónak. Hihetetlen energiákat mozgatott meg bennem ez a pár novella és lentebb látni fogjátok, hogyan is értem a mostani sorokat. Gyertek, tartsatok velem!

Ahogy már írtam, mély érzelmeket hozott felszínre bennem ez a csepp kötet. Hiszen alig 80 oldal, mégis számos élethelyzetet tár olvasója elé. A címadó novella a második a sorban, de egyben a legmegrázóbb is. De nem szaladok ennyire előre, nézzük sorban, hogy mit is tapasztaltam.

Az úton címet viseli a könyv elején induló novella. Ahogy már a címben is olvasható egy utazás élményét tapasztalhatjuk meg egy dolgára induló személy gondolatai által. Az egész út sejtelmes és nem egyértelmű, hogy a valóságról mesél, vagy az életről. Erre ez az idézet a legjobb példa. Nézzétek csak: „Az utazás olyan, mint az élet. Egyszer csak felkerekedünk és haladunk a végtelen felé, miközben életünk benzinkutjain igyekszünk olykor-olykor megnyugvást találni. Utazásunk sebessége, benzinkutjaink száma saját választásunk eredményei. Vajon kamionsofőrök vagy elegáns öltönyben utazó üzletemberek leszünk?”

A második novella, ahogy már fentebb említettem, a címadó is. Egy anya gondolatain át ismerhetjük meg az élete főbb mozzanatait. Ahogy sejtitek egy nagy csattanóval fogtok találkozni, én ezt nem fogom leírni, hiszen pont ezekért vesszük kézbe az adott könyvet. De azt mindenképpen le kell, hogy írjam ez a történet fájdalmasan gyönyörű és egy hatalmas társadalomkritika is egyben.

A harmadik történet a Nagycsütörtök címmel igen egyedi a többi novellához képest. Mert bár mindenhol érezhető valamilyen formában a magány és a köré épülő depresszív hatás, de talán itt a legerősebb mind közül. Adott egy tanár, akinek a szülővárosának különböző épületei adják a hátteret a gondolatainak, a megszokott utcák és emberek sokasága. Ahogy a cím is adja, egy ünnepnap körül folynak az események, mégis ennek elenyésző a jelentősége összességében. Kicsit a múlt és jelen váltakozó, egymással párhuzamot kereső játékát mutatja be a történet, majd egy hirtelen váltásnál a jelen tolakszik előtérbe. Ebből is látszik, hogy a történet szürreális hangulatot kelt. Bár távolra nyúl a valóságtól, mégis csak bizonyos szintekig engedi be az olvasót. Egy jóindulatú tanár mutatkozik be, aki magányában már eljátszik a vég gondolatával is. Szerencsére hamar túljut ezen és már ismételten a városka elemzésével foglalkozunk. Érdekes volt olvasni mindenképpen.

A negyedik alkotás nagyon megrázó volt a számomra, mivel pontosan emlékszem, hogy egy szeretett családtagom miképpen vált az alkohol rabjává, remélve, hogy a mámor elfeledteti a valóságban megélt fájdalmakat. Ennek a műnek maga a címe is beszédes, hiszen Az angyaldíszes kulcstartó nem egészen érthető eleinte, hogyan is kapcsolódik a műhöz. Ebben a történetben egy olyan személy szenvedései mutatkoznak meg, aki nagyon fiatalon elköteleződött; házasság, gyerek és a rossz anyós-meny kapcsolat teszi pokollá a mindennapokat. Mivel sajnos van rossz felmenői példa az események alakulására, felvetődött bennem egy gondolat, miszerint ha a szülők, nagyszülők között van olyan személy, aki alkohollal küzdött, akkor vajon a gyerekek és unokák között legalább egy személy szintén viszi tovább ezt az életet, míg maga sikeresen meg nem tudja változtatni az ismétlődő mintákat.  De ez is természetesen egyéni meglátásom.

A tökéletes család cím első olvasásra lelkesedést válthat ki az olvasóból, de ha belegondolunk nincs tökéletesség. Miután elolvastam a novellát, rá kellett jöjjek, apró szarkazmus csupán, hogy a „tökéletes” szóval jellemezte az írónő a családmodellt. Tulajdonképpen egy frusztrált, önző bár mindenki a maga nézőpontja szerint valamibe menekülő szülő és gyermek viszonyról mesél. Az anya nehéz terhessége kialakít egy elfojtó szeretetet gyermeke iránt, mely kezdetben még kezelhető, de a későbbiek folyamán átcsap egy mániába. Hogy saját frusztrációját levezesse túlórákat vállal, melyek már inkább szólnak egy karrierista nőről, sem mint egy buzgó anyáról. Az apa egy egyszerű életet élő, a mindennapi biztonságot és meleg otthont kereső személy lenne. A felesége gyermek központúsága eleinte csak kicsit zavarja, de később teljesen elkergeti otthonról. Az állandó feszültség egy bizonyos szenvedélybetegséget hoz elő, mely anyagi gondokat is okoz a számára. Lánya iránt bár szeretettel van, mégis érződik a neheztelés, hiszen amióta megszületett a gyermek azóta változott rohamos meg az élete. És adott a kislány nézőpontja, miszerint eleinte nagyon élvezte a figyelmet és a babusgatást. De nagyon fáj neki, hogy igazán egyik szülője sem tud őszintén időt tölteni vele. A tárgyak és ingóságok növekednek körülötte, de nem tud kiteljesedni. A féltő bánásmód kialakít benne egy bizonyos depressziós viselkedési zavart, melyet egy közösségi hálózaton próbál levezetni. A hamis világnézet, miszerint minél többen like-olnak, annál több figyelmet kap, már teljesen kitöltik a gondolatait. És sajnos minden hangulathoz van társ, ahogy mondani szoktam, most egy öngyilkos hajlamú gondolkodó személyében. Tehát, mint láthatjátok, hogy inkább egy diszfunkcionális családi modell mutatkozik meg, az megint más kérdés, ki hajlandó a felszín alá nézni.

Az utolsó előtti történet a legszebb és egyben legmeghatározóbb élményem. A Nagyapa címet olvasva már sejtettem, hogy valami olyasmivel fogok találkozni, ami megindító lesz számomra. És bizony ez a megérzésem is valóra vált, nem csak, hogy mélyen érintett, de be kell, hogy valljam sírva fakadtam. Egy unoka szemszögéből ismerjük meg a nagyszülők történetét. Egy kivételes házaspárról olvashattam, akik a semmiből építették fel a maguk egzisztenciáját, becsülettel és sok nehézséggel megküzdve. Gyermekeik és unokáik már mindezen javakat élvezhetik, de mégis érződik, hogy nem pazarlóan, hanem megbecsülve élik a mindennapjaikat. A gyermeki gondolatok is tele vannak féltéssel, szeretettel és egy bizonyos „kedvenc” birtoklással. Én pontosan értem ezt a nézőpontot, mert szeretet papámnak és mamámnak ezt a szerepet töltöttem be, hiába voltunk mi is többen testvérek. Első szülöttként megadatot ez a parányi külön díj, melyet felnőttként is féltve őrzök szívem rejtekében. Bár sajnos már nem élnek a nagyszüleim, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk. Végtelen hálás és büszke vagyok, hogy ilyen csodálatos emberek neveltek és nem lehetnék most szabadgondolkodású, de becsületes és szorgos kis méhecske. Hiszem, hogy a nagyszülök okozta örömök és tanítások az unokákat is formálják, ha szeretettel és figyelemmel vagyunk feléjük nagyon sok régi értéket kapunk, amit a mai rohanó és folyamatosan változó világban nincs előtérben, pedig ugyan úgy megállja a helyét és nem egy nehéz helyzetből átsegít minket. Ezért ez a novella számomra a legcsodálatosabb írás ebben a kicsinyke könyvben.

És elérkeztünk az utolsó íráshoz, melynek címe is adott: Halottak napja. Az esemény előszele egy nagycsalád évenkénti összejövetele, mely hagyományként apáról fiúra szállt és őrződik nagy becsben. Már minden gyermeknek családja van, de az év ezen időszakában egy egységet képezve, hangosan és sokszor vitázva neki indulnak, hogy tiszteletüket tegyék az elhunytaik és a faluban élő rokonok felé. Ez az első olyan írás, ahol nem éreztem azt a lelkes hívó szót, nem tudtam beleélni magam és valahogy hidegen hagyott minden formájában. Mára jómagam elhidegültem a családi fészektől, de még emlékszem a nagy eseményekre, mikor minden rokon egy asztalhoz ült. Régen volt, de akkor gyermekként nagyon szerettem, mert fontosnak és különlegesnek éreztem. Valószínű, ahogy telnek az évek úgy kopnak meg az emlékek is. Belepi őket az idő pora, és ha nem „takarítom” le néha, akkor el fogom feledni.

Összességében elmondhatom, hogy ez a novellás kötet maga az élet. Hiszen múlt és jelen, idős és fiatal, hazugság és őszinteség, az állandó és az elmúlandó váltakozik a lapokon, mégis minden történetre igaz, hogy az idő telik. Egyedül vagy családdal és barátokkal, de élnünk kell a mindennapokat, meg kell látnunk hibáinkat, és ha tehetjük, mindig fejlődjünk. De a legfontosabb az, hogy soha ne feledjünk honnan jöttünk, mert ez határozza meg igazán azt, hogy mit képviselünk jelenleg. Ha még élnek szeretteink és jó a viszonyunk, törődjünk egymással, mert egyszer már mi is csak a sírkövet fogjuk bámulni és akkor már hiába potyogtatjuk a szeretetünk könnyeit.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeret az élet árnyaltabb oldaláról is tudni, és megérti, hogy minden múlandóság mellett az értékeinket is becsülni kell.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Sólyom Erika - Szenegálom

 

Mindannyiunkban ott van az utazás utáni vágy. Ki élőben, megélve a pillanatot, ki a könyvek által, de szeretünk utazni, más tájakat, idegen társadalmakat felfedezni. Jómagam is kíváncsi lélek vagyok, és sokszor elvágyom a messzeségbe. Van egy bakancslistám, ahol számos olyan ország és népi kultúra található, melyek nem sok embernek kerülnek fel a listájára. Nem jártam még ezen helyeken, de bátorságot és erőt merítettem ebből a könyvből, hogy bár sosem lesz igazán alkalmas, de vágjak bele mikor érzem az utazás hívó szavát. Sólyom Erika: Szenegálom kötetét recenzióként választottam, melyért nagy köszönömmel tartozom a Napkút Kiadónak. Ismételten egy kedvenc kötetet és egyben egy ígéretes alkotót ismerhettem meg. Köszönöm.

A Szenegálom egy útikönyv és egy cseppnyi memoár összegyúrásával született meg. A kötet elején az alkotó kisebb betekintést enged az életébe, hogy mégis el tudjuk őt helyezni térben és időben. Be kell, hogy valljam már az a pár oldal teljesen lenyűgözött, hiszen egy fantasztikus és kalandos életről olvashattam. Az írónő nyelvész és nem utolsó sorban több –nem hétköznapi nyelv és – kultúra ismerője. Kontinenseket átívelő életéről nagyon szívesen olvasnék egy külön könyvben, mert igen is úgy gondolom, hogy nagyon színes életet élő személyről írok most nektek.

Ebben a könyvben viszont kicsit másképpen kapunk ízelítőt Dakar és környékéről, az ott élőkről, a társadalmi és kulturális szokásokról, valamint, hogy mennyire oda kell figyelni egy turistának, ha a pénzét nem akarja feleslegesen elköltenie.

Ezt a könyvet úgy olvastam, hogy nem néztem utána sem az országnak, sem a kultúrának. Viszont ahogy haladtam az olvasással, minden fejezet után már az internetet böngésztem, cikkeket olvastam, zenét hallgattam, vagy éppen egy új táncformát próbáltam magamévá tenni. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám, hiszen sok utazókönyvet olvastam már. De így, az alkotó szemszögéből barátként tekintettem minden szereplőre, minden helyre ismerősként néztem és nagyon boldog voltam, mikor ráébredtem, hogy megtetszett ez a kultúra és szívesen fogok foglalkozni vele a kötet befejeztével is.

Cheikh Lo munkásságáról meg voltam győződve, hogy eddig nem hallottam, de mikor beírtam a youtube oldalán a nevét és meghallgattam pár számot, rá kellett, hogy jöjjek bizony ismert ismeretlent köszönthetek a képernyőn. Azt a számát, mellyel anno befutott és tulajdonképpen azóta ismeri igazán a világ, jómagam is többször hallgattam, sőt számos előadó is már feldolgozta. Ez a szám: Né La Thiass címet viseli (ehhez linket az értékelés alá fogok tenni), de kicsit később Íródott szerzeményét is nagyon megindítónak éreztem, ami a Cheikh Lo - Degg Gui (feat. Flavia Coelho) közös előadásában hallható.

A kötetnek köszönhetően pedig megismertem Lamine Thiam munkásságát és a sabar tánc műfaját is. Nagyon sok érdekességgel szolgál még ez az alig 136 oldalas kis könyv, ha érdekel egy érdekes társadalom, ha szereted a színes, de nem a szokványos utazási élményekről szóló beszámolókat, akkor nagyon jó szívvel ajánlom neked. Számomra nagy kedvenc lett, és ha egyszer eljutok erre a tájra, biztos bejárom azon helyeket, melyekről olyan jó volt olvasni.

És ahogy ígértem fentebb, Né La Thiass című számot hallgassátok meg mindenképpen, és ha gondoljátok, osszátok meg velem élményeteket!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Várfalvy Emőke - Négy kerék autóklinika

 

Várfalvy Emőke: Négy kerék autóklinika című mesekönyve már a borító alapján is megtetszett, hiszen egy komikus jelenetet ábrázol, ahol négy szerelő parádézik egy kis piros autóban. A négy legény nem más, mint a címet is viselő Négy kerék autóklinika szerelői: Horváth Zoli, Lengyel Zoli és Cseh Gabi, de mint megtudtam senki nem hívja őket így, csupán Zolik néven ismertek. És nem feledkezhetek meg Misáról sem, hiszen övé a szerelőműhely. Sok visszatérő „vendég” fordul meg a műhelyben, mindenki szívén viseli kis kedvence sorsát. A kötet öt történetet mesél el.

Az első, mely az Öreg autó nem vén autó címet viseli, egy kedves öregúrról szól, aki nagy becsben tartja a „bogárkáját”. Nagyon kedves és aranyos történet, én biztos nagyon boldog lennék a kis autó helyében, hogy valaki ilyen nagy odafigyeléssel törődik velem.

A második történet, Tóbiás gyertyája címet kapta. Már az első sorból megtudhatjuk, hogy egy ideje szegény járgány panaszkodik, de gazdája annyira elfoglalt, hogy nem igazán tud vele foglalkozni. Bezzeg reggelente a könyörgés nagy mesterévé válik, hogy még egyszer beinduljon. Mikor megtörténik az elkerülhetetlen a négy mester kezelésbe veszi az ügyet.

A harmadik történet egy igen csak érdekes hölgyeményről és az ő babarózsaszín kis autójáról szól. Icuka nagyon sokszor veszi igénybe a szerelőműhely szolgáltatásait, éppen mikor mire van szüksége. Ezen mese is találó címet kapott, hiszen Amikor egy Mini kimerül, már sejteni engedi, hogy gazdája őt sem kíméli.

A negyedik mese az Egy nap szabadság címet viseli, ahol egy öt gyerekes család megtanulja, hogy az ő kis kedvencüket jobban becsülni kell, hiszen nélküle maradnak a tömegközlekedés apró – cseprő gondjai.

És az ötödik A különös páciens címmel egy tényleg ritka esetről számol be, de erről nem szeretnék részleteket elárulni, megtudod, ha elolvasod a könyvet.

A mesekönyv nagyon kedves és humoros. A szerelőműhely minden tagja egyedi fazon, nevükön kívül csak a szakmájuk iránti rajongásban egyeznek, de ez elég bőven ahhoz, hogy remek munkát végezzenek. Nagyon élveztem a könyv olvasását, többször elmosolyodtam és biztos vagyok benne nem utoljára olvastam. A könyvet, bár első látásra fiúsnak gondolhatnánk, de nemre és korra való tekintet nélkül mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Cerkabellaoldalán be tudod szerezni a kötetet.

Írta: NiKy

Sipos Gergő - Hiram koporsója

 „Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki megkéri az árát annak, amiért megdolgozott. Sok pénzt keresni becsületes munkával nem szégyen, hát azt vallom, hogy senki ne adja olcsón magát, ha olyanhoz ért, amihez mások nem.”

Hogy őszinte legyek ez a kötet elsődlegesen azért került a figyelmembe, mert nagy rajongója vagyok a történelmi könyveknek és kíváncsivá tett, hogy ezen belül is a szabadkőművesség témakörét hogyan képes körbejárni az alkotó. Vajon mennyire hiteles és mennyi kutató munka rejlik a könyv születése körül? Sok kérdés felmerül bennem, mielőtt neki állok egy ilyen tematikájú kötetnek, és nagyon félve kezdek neki az olvasásnak, mert nem szeretek csalódni. Tudom, hogy senki sem szeret, de ezt a félelmet igazán csak az az olvasni szerető lélek fogja megérteni, aki hozzám hasonlóan imádta a történelmet anno iskolás korban tanulni és azóta is töretlen érdeklődik az emberiség krónikája iránt. Természetesen számomra is megvannak azon korok és népcsoportok, akikért feltétel nélkül rajongok, és többnyire rájuk fordítom a figyelmem java részét. Mégis úgy gondolom, bármely korról is olvasok, tisztelettel adózom iránta.

Sipos Gergő: Hiram koporsója című kötetét utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, mert bizony egy remek olvasási élménnyel gazdagodtam.

A történet rögtön egy érdekes szituációval kezdődik, ami először lassan, majd egyre intenzívebben bontakozott ki olvasásom előre haladtával. Több érdekesség is megmutatkozik a lapokról, hiszen 160 oldal nem sok egy igazán érdekes események kibontakozásához, de ahhoz pont elég, hogy az olvasó eldöntse az író alkalmas –e a bizalmára és a következő írását elakarja –e olvasni. Az én válaszom egy határozott igen, hiszen nem csak szórakoztatott, de jómagam is próbáltam megfejteni a rejtélyeket és bizony utána olvastam nem egy fejtörőnek.

Nagyon tetszett, hogy az író folyamatosan fent tudta tartani az érdeklődésemet, sőt elérte, hogy végig izguljam az egész cselekményt. Az egyik meglepetés a számomra az volt, hogy csupán két karakter körül forog az egész történet, mégis elég volt ahhoz, hogy kitöltsék a lapokat és bizony kivételesen mindegyiket megkedveltem a magam módján. Egyik szereplő sem szeplőtlen, hiszen a múltjuk vegyes érzéseket hagyott bennem, ugyanakkor az a tudás, amit felmutattak kivételes tiszteletet váltott ki belőlem.

A történelmi hitelesség adott, még akkor is, ha tudatosan fikcióról beszélünk. Elképzelve, hogy akár meg is történhetet volna ezen események láncolata, meg kell, hogy mondjam érdekes kérdéseket vetett fel nálam. Mint látható nagy hatással bírt rám a kisregény, és bár nagyon sajnáltam mikor elérkeztem az utolsó sorokhoz, egy elégedett sóhajjal csuktam be a könyvet. Ez a történet egy nagyon kellemes és gondolkodásra késztető írás.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmet, a rejtélyeket és élvezi, hogy a karakterekkel együtt gondolkodhat a megoldásokon.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Líra oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Marék Veronika - Alfa bácsi titka

 

Marák Veronika írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, de tanulságos mesékkel. Bár vannak kisebbeknek szóló könyvei is -gondolok itt Kippkoppra, vagy Boribon meséire-, de biztos vagyok benne, ha azt írom, hogy Kockásfülű nyúl, már sokkal többen tudjátok kiről is lesz szó most. A mostani kötete 12 különböző mesét tartalmaz. Ez azért érdekes, mert az egyik történet címe megegyezik a főcímmel.  Ezen mesék bár különállóak, mégis megegyeznek két fontosabb tulajdonságban. Az egyik, hogy szórakoztatóak, a másik pedig, hogy tanulságosak. Nézzük külön, mit is tartalmaz ez a könyv:

Igaz történet Piciállatról:  

Így elsőre furcsán hangzik, de higgyétek el, már az első mondat után megértitek, hogy ki is Piciállat. Maga a mese nagyon bájos, kellemes olvasási élményt nyújtó. Megtudhatjuk, hogy a fent megnevezet élőlény mit is csinált és ezt a család hogyan viselte. Egyetlen problémám volt az egész eseménnyel, hogy lakhelyéül megnevezet üveg fekhely egészségtelen és nagy károkat tud okozni. Sose a mese alapján kezdjetek el „szállást” készíteni a ti Piciállatotoknak. 

A kalóz nagyapa: 

Ebben a történetben egy idős úr özveggyé válik és ezért kénytelen a családjával összeköltözni. A kisunoka tölti ki a mindennapokat és akkor boldog az idős úr, ha unokájával törődhet, de így is sok a szabad ideje, míg aztán egy szép, meleg napon felfedezi a téren a többi gyerek. Nagyon aranyos alap történet, bájos cselekménnyel. Egyedül, ami mellett megint csak nem tudtam elmenni, hogy a gyermek cseppet önző. Persze mindenki szereti kisajátítani imádata tárgyát, de ez ebben a mesében nem esett jól olvasni.

Áruházi kaland:

Itt egy kisfiú anyukájával vásárlásra indul, mert a kinőtt ruhákat cserélni kell. Persze csupa móka és kacagás, míg meg nem történik a kalamajka. Az esemény a való életben is bármikor megtörténhet, ezért tartalmilag tanulságos és megszívlelendő, ha véletlenül ilyen helyzetben találjuk magunkat. De hogy lehet azt mondani egy kisgyermeknek, hogy a sírás nem megoldás. Abban igaza van az alkotónak, hogy nem lesz megoldva a probléma, de ha a gyermek vissza fogja állandóan a könnyeit, egy frusztrált felnőtt lesz belőle. A sírás akár kicsi vagy, akár nagy igen is nagyon hasznos és kell. Már csak azért is, mert a nagy ijedelmekre és feszültségre remek oldószer. Persze ez egyéni véleményem, mint anyuka lent kommentben kérlek, írd meg, hogy mit gondolsz erről. Tényleg érdekel, köszönöm.

Mesélek neked Laposról:

Egy nagyon cuki és tanulságos, élményekben gazdag mesét rejt. A címe is már felér egy kacagással és nagyon beszédes, ami tulajdonképpen eléri, hogy az olvasó rögtön tudni akarja, miről vagy kiről is van szó. Bája abban rejlik, hogy bemutatja, hogy sokszor a nem előnyös, csillogó-villogó játék lesz a legfontosabb az életünkben. Annyira elbűvölt az alkotó ezzel, hogy a korábbi mesékkel kapcsolatos gondjaimat meg is bocsájtottam az írónak.

Alfa bácsi titka:

A címadó meséről írok most itt nektek. Egy belvárosi házban három gyermek furfangos játékot eszel ki. Úgy adódik, hogy éppen ekkor egy idős úr költözik be a házba. Négyükről szól ez a remek mese. Ez az első olyan írás, amiben semmi olyat nem találtam, ami fura lett volna. Az egész egy hatalmas vidám, szeretet gombóc és nem lehet nem kedvelni.

Apu-Bé:

Egy igen elfoglalt férfi szembe találja magát egy kisfiú kérésével, amire bizony érdekes megoldást vett fel az alkotó. Őszinte leszek, a gond megoldása kedves, de a mese végére nagyon zavart lettem és rájöttem, hogy végül ez a megoldás erőltetett lett.

Tihany:  

Sajnos rendkívül irritáló volt a számomra, hogy egy ennyire goromba szülői képpel még nem találkoztam gyerekeknek szóló mesében és úgy gondolom emiatt az egész elvesztette a maga báját.

Bagollyal nyaraltunk:

Az eleje nagyon tetszett, de aztán a gyermeki gonoszkodás elvette a kedvemet tőle. A vége megint kedvemre való volt, bár nem szórakoztató, a szememben mégis a Bagoly az igazi táborlakó.

Palotás rádió, Budapest:

Ne is kérdezzétek, semmi értelmet nem találtam benne.

Babszem-hóember:

Egy kicsi lányka és testvére kalandjairól szól a hóemberekkel. Végre megint egy olyan mesét olvashattam, ami kedves volt, érdekes és tanulságos.

Mónika és a tévé:

Bár ez a mese is inkább helykitöltésnek volt jó, annyiban mégis kellemes érzéssel párosult, hogy Mónika rájött, az álmodás sokkalta izgalmasabb, mint a tévé.

Karácsonyesti mese:

Végezetül ezzel a mesével záródik a kötet. Megmondom őszintén ez sem a szívem csücske, de el tudom képzelni, hogy a karácsonyi vendégvárás sok fejfájást okoz a háziasszonynak és emiatt nem marad türelme a gyermekeire. Ezért mikor a gyerekek elmennek „szomszédolni”, egy idős magányos hölgy, Bíró néni is boldog lesz.

Úgy gondolom, még mindig tartom azon nézetemet, miszerint Marék Veronika jó írónő, hiszen fent említettem a régebbi alkotásai mind kedvenceim. Attól, mert szeretünk egy alkotót, még nem kell, hogy hozzánk szóljon minden története. Kár érte, de ez csak a személyes élményem.

Amennyiben nem vettem el kedvedet, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni!

Írta: NiKy

Acsai Roland - Csonthavazás

 

Acsai Roland író munkássága nem ismeretlen a számomra, hiszen számos kötetet írt és fordított már a korábbiakban. Én tavaly év elején olvastam először az írótól, akkor a Jin és Jang című regénye sajnos nem azt váltotta ki nálam, amit vártam, végül közepes értékelést kapott a kötet. A mostani regényét a Napkút Kiadó recenziójaként választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy egy másik műfajban milyen élményt hagy bennem az alkotó munkája. A könyvet ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak. Köszönöm a lehetőséget, hiszen végre kellemesen csalódtam az alkotó eme írásában.

A csonthavazás a fülszöveg alapján bizalomgerjesztő és igencsak felcsigázza az olvasni vágyó moly lelkét. A történet egy nem is annyira fantázia szülte világot vetített lelki szemeim elé. Az emberek a társadalom rohamos hanyatlásától, a meddőség általános elterjedésétől és az állandó veszélyektől meggyötörten élik mindennapjaikat. És, ha még mindez nem lenne elég: hó helyett csontszilánkok hullanak a járókelők fejére. Ha belegondoltok már ennyi tudás is elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk egy elég bizarr és érdekes alaptörténetet tár elénk az alkotó.

A társadalmi felépítés eléggé kietlen, mint a táj is, melyen a történet játszódik. A belső harc feloszlik az osztagosok és a szerzetesi rendek között, kettőjük között a különbség nem csak a fény és sötétség képviseletében, hanem a harci módszerekben is megmutatkozik. Az előbbi feladata ez a katatónikus pusztulat megtartása, míg az utóbbiaktól a megváltást és az új korszak eljövetelének ígéretét kapjuk. A történet több szemszögből íródott, sok karakteres, és bizony minden szereplő kulcsfontosságú a maga nemében, az események alakulásában. Akik először csak említés formájában kerülnek képbe, később azok is szerephez jutnak és bizony fontos események láncolatát indítják el.

Mégis négy szereplőt sorolok a fő karakterek közé. Per, Ethümia, a főpapnő és Hannah, ők négyükről szól igazán ez a történet. Mindenkinek megvan a maga árnyalt oldala, még akkor is, ha első körben ellentmondásosnak tűnik a szereplők személyének ábrázolása. Mégis ezen szereplők köré épülnek az események és bőven okoznak fejtörést. Igazán egyiket sem tudtam megkedvelni, de főleg azért éreztem így, mert az alkotó nem hagyott időt arra, hogy jobban megismerjem őket. Ahhoz túl rövid és túlzsúfolt volt a történet, mind eseményileg, mind pedig a szereplők felsorakoztatása kapcsán. Ebből is adódik azon nézetem miszerint kisregénynek túl sok volt. Már az elején belecsöppentem az események közepébe. Innen kiindulva bontja szét az író a múlt és a jelen történéseit, mégis túl gyorsnak éreztem a sztori haladását. El tudtam volna viselni egy hosszabb, kicsit összeszedettebb társadalmi leírást, a karakterek múltjának szélesebb áttekintését ahhoz, hogy felismerhessem, kivel tudok azonosulni és kivel nem.

Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon jó alaptörténetet kaptam. Az események és világ felépítése a maga komor hangulatában tárult szemeim elé és úgy gondolom, hogy nagyon tudtam volna élvezni, ha a fent leírtakkal nem szembesülök. Azt kell, hogy írjam meghozta a kedvem az író a további műveihez, és csak remélem, hogy legalább ilyen izgalmas olvasmányban lesz részem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a feszültséggel teli, izgalmas történeteket és élvezik a misztikus lényekkel megszínesített társadalom kritikus írásokat.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Egyszerűen csak megálmodtam, hogy kalandregényt szeretnék írni...Interjú Buótyik Dorina írónővel

 

Buótyik Dorina első könyves írónő, akinek 2020 első felében jelent meg III. Amenemhat rejtélye című regénye. Rólam köztudott, hogy mennyire szeretem Egyiptomot és nagyon kevés alkotónál éreztem ezt a hitelességet, így nagy örömömre szolgált, mikor elfogadta az írónő az interjú felkérésemet. Személy szerint nagyon szerettem a könyvet, mert egy rendkívül mély kutatómunka mutatkozott meg előttem és a történet mindvégig izgalmas, akciódús eseményekkel szórakoztatott. Erről és sok más érdekességről fogom őt kérdezni. Vágjunk is bele!

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Mit érdemes rólad tudni?

Buótyik Dorina vagyok, 25 éves, csorvási. Van egy lány ikertestvérem, akivel sok mindent csinálunk együtt, bár egy kicsit más a stílusunk és nem hasonlítunk annyira – noha ezt kívülállók nem így gondolják. Már óvodás korunk óta érdekeltek a zászlók, az országok, a földrajz. Általános iskolában voltunk a legjobb tanulók az osztályunkban, sőt az iskolában földrajz tantárgyból. Ezért is szerettünk volna ezzel tovább foglalkozni, így megtaláltuk a megfelelő iskolát a számunkra. A békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában tanultunk, ahol az érettségi bizonyítvány mellé megszereztük a geológiai végzettségünket is. Azután külön váltunk, én pénzügyi és számviteli ügyintéző szakot választottam, ő pedig elment a divat iránya felé. Már Budapesten élünk immár 3 éve a testvéremmel és a barátommal. Nagyon szeretek olvasni és sorozatokat nézni.

Ilyen fiatalon igen nehéz témakört választottál első könyved alap tematikájául. Honnan jött az ötlet, hogy Egyiptomról és ezen belül is egy létező, de kevésbé ismert fáraóról írj?

Sokaknak mondogatom ezt a sztorit. 13 éves koromban testvéremmel néztük a Született kémek animációs mesét, amiben éppen egy múmiás rész ment. Ez adta az ihletet. Utána azt mondtam, én most megyek és írok egy regényt. Tudtam, hogy Egyiptomról fogok írni, de már előre leszögeztem magamnak, hogy semmiképp nem írok ismert fáraóról – hiszen abból már dögivel van. Így elővettem egy Egyiptomról szóló könyvet, böngésztem a fáraók nevei közt és egyszerűen csak ráböktem III. Amenemhat nevére, mert ez volt a szimpatikus.

Mennyi időt szántál a kutató munkára és mennyi időbe telt megírni az első regényedet?

Amikor tudtam, hogy III. Amenemhat rejtélye lesz a könyvem címe – igen, először a címet találtam ki és utána a történetet hozzá, akkor előkaptam az összes Egyiptomról szóló könyvemet és utána olvastam. Apukám barátjától kaptam őket, így csak azokat a lapokat tudtam a kezembe venni – és mindig III. Amenemhat-nál. Abban az időben nekünk nem volt internet, még számítógép se. Így kénytelen voltam könyvtárba menni iskola után, kiírogattam egy füzetbe szinte az egész könyvet, ami az ókori Egyiptom kultúrájáról szólt. Onnan megtudtam hogyan éltek a fáraók, milyen volt a társadalom, hogyan kellett elképzelni az akkori élet mindennapjait.

Volt segítséged az írás közben, ha esetleg elbizonytalanodtál? Ha igen ki és milyen módon segített átlendülni a felmerülő nehézségeken?

Ha voltak is nehézségeim, sosem kértem segítséget. Próbáltam egyedül megoldani, és ezt a mai napig így teszem. Most már Nádasi Kriszre tudok számítani, hiszen ő a szerkesztőm.

III. Amenemhat rejtélye című regényed két idősíkon játszódik. Melyiket szeretted jobban írni és voltak-e esetleg felmerülő problémák, vagy keltett –e zavart a múlt és a jelen párhuzamos ábrázolása?

Mondhatni két idősíkon, ugyanakkor a múlt, az ókori emberek is pont a jelenbe tértek vissza. Most játszódik. Ettől függetlenül úgy kellett írnom, mintha tényleg 3000 évvel ezelőtt éltek volna. Bevallom, nem sikeredett teljesen hitelesnek az ő nyelvezetük, az elején próbáltam figyelni rá, de aztán elvesztem. Remélem ez nem szegi kedvüket az olvasóknak. Erre kellett nagyon figyelnem, meg ugye a körülöttük lévő emberekre, környezetre – hogy néztek ki, milyen a táj. Ez különösebben nem okozott problémát. Azt kell, hogy mondjam, én a jelent szerettem írni, vagyis a nyomozást.

Négy fő karaktert ismerhetünk meg a regényedben. Kihez milyen érzések fűznek? Kivel tudtál igazán azonosulni és ki volt az a személy, aki kevésbé állt közel hozzád? Mennyiben befolyásolja egy szereplő sorsának alakulását az a tény, hogy kedveled-e vagy sem?

Gracie és David karakterét már korábban megalkottuk testvéremmel, amikor szerepjátékot játszottunk. Louis karaktere egy sorozatból jött, valahogy őt tudtam elképzelni. Adam pedig már az én képzeletemből pattant ki, egy egyszerű régész, majd ahogy haladt a történet, úgy formálódott. Mindegyik szereplőben egy kicsit magamat látom, ezért is szeretem őket. Mindegyik közel áll hozzám, már csak azért is mert én alkottam meg olyanná, amilyenek a történetben – azzal, ahogy leírtam, megszólaltattam őket. Így nem befolyásolja semmi sem. 

Én többnyire nagy figyelmet fordítok olvasóként a negatív karakterekre. Mint író, milyen érzésekkel álmodtad meg ezen szereplőket és végül azt a sorsot adtad számukra, amit eredetileg szántál, vagy az írás folyamán ez megváltozott?

Nekem konkrétan Lara, mint negatív karakter – ha lehet őt így nevezni -, ő a kedvencem. Végül is azt adtam nekik, amit szántam. Azt elárulom, hogy az első változatomban Neuszer karaktere volt a kedvencem, aki nagyon negatív karaktere volt a történetnek, na annak a sorsa teljesen megváltozott, szinte jó lett!

Beszéljünk kicsit arról, hogy hogyan fogadta a környezeted az első regényedet! Család, rokonok, barátok esetleg munkatársak támogattak-e az írás során? Hogyan fogadták az első regényedet? Olvasták –e és milyen visszajelzéseket kaptál?

Amikor először írtam a könyvet, csak tesómat unszoltam, hogy olvassa el. Azonban nagyon unta, hogy mindig kérleltem őt az olvasásra. Rajta kívül senki sem olvasta, de mindenki tudta, mivel csakis erről beszéltem. Apának, vagy néhány barátnőmnek felolvastam belőle. Amint elkészült a második változat - még lektorálás és szerkesztés előtt – elküldtem barátnőimnek, akik már tudtak erről a regényről. Sőt, még nevelőapám lánya teljesen elolvasta, elmondta mi tetszett és mi az, ami nem. Amikor pedig megjelent a könyv, mindenki csak gratulált, persze a Csorvásiak anyának és mamának adták át. Az akkori munkatársaim is csak meg-meglepődtek, hogy ilyen fiatalon megjelenik a könyvem. 

Mint alkotó sokszor azt tapasztalom, hogy vannak időszakok, mikor nehezen tudok leülni dolgozni. Számodra volt-e ilyen időszak, és ha igen, mivel motiváltad magad? Van-e olyan plusz kikapcsolódás vagy akár inspiráló tevékenység, amitől jobban érzed magad és átlendít ezen az holtponton? Ha igen megtudhatjuk, hogy mi az?

Ez igaz, van, amikor nem jön az ihlet vagy az írni akarás. De ez leginkább most mutatkozik meg. Amikor írtam, szinte minden hét kitette az időmet. Volt, hogy munka után hozzákezdtem, vagy olyan is, hogy csak hétvégén, noha, akkor egy fél napot vett igénybe. Ha csak pár óra maradt a napomból, nem fogtam hozzá, mert kellett minimum egy óra, hogy belerázódjak és még nem írtam. Közben mindig hallgattam arab zenéket - Hakim és ókori egyiptomi ihletésű zenét-, zene nélkül pedig nem tudok írni. Ha csak elképzelem a történetet, egyből elfog az érzés, hogy írnom kell.

Mint író, mennyi beleszólásod volt a borítókép kinézetébe? Azt a végeredményt kaptad, amit szerettél volna?

Első tervem az volt, hogy kézzel készül a borító, aztán kerültem a NewLine kiadóhoz, ahol már adott volt a grafikus. Tudtam, hogy csak jogmentes platformokról lehet letölteni képeket, ahonnan majd a grafikus összeállítja a borítót. Ami nekem a fejemben volt: sivatag, piramis és teve. Ez lett belőle. Nekem így tetszik, még ha nem az a piramis, ami a történetben szerepel. A füst pedig jól ki lett találva, szemlélteti a rejtélyességet.

A kezdeti pozitív visszajelzések milyen érzéseket indítanak el benned? Sarkallnak-e arra, hogy még ebben a tematikában írj tovább? Vagy más témakört várhatunk?

Meglepődtem, mennyi embernek tetszett a regényem. Volt egy-két ember, akinek nem, no de nem tetszhet mindenkinek, ezzel már elsőre tisztában voltam vele. Nem szeretnék más témakört választani. 

A regényed low fantasy és kalandregény egyben. Miért ezeket a témaköröket választottad?

Egyszerűen csak megálmodtam, hogy kalandregényt szeretnék írni. Ahol a szereplők mindenféle akciókba, fordulatokba és izgalmakba kerülnek. Ezért is mondható, hogy low fantasy, hiszen a jelennek találkoznia kellett a múlttal.  

Hogyan élted meg az idei év kaotikus időszakát? Mennyire befolyásol az írásban? Inspirál vagy inkább félelmet generál benned?

Ha mondhatjuk, nekem jól jött ez a szabadság, mert lett plusz időm az írásra. Inspirált is, hogy minél többet írjak, hogy kihasználjam ezt az időt. Így nagyon hamar megírtam, már majdnem be is fejeztem a második könyvemet. Nem sok kellett, hogy teljesen befejezzem, az új munka lassította ezt.

Milyen érzés a NewLine Kiadóval együtt dolgozni? Hogyan kell elképzelnünk a kiadóval való közös munkát? Volt-e esetleg folyamatos visszacsatolás, kaptál-e esetleg egyéb szakmai segítséget?

Elsőre rábólintottak, utána elküldték a szerződés-tervezetet, amire elsőre nemet mondtam. Mivelhogy önköltséges, megtorpantam. De aztán csak igent mondtam, mert nem bírtam tovább várni, hogy megjelenjen a könyvem. Így is majdnem fél évet vártam egy kiadóra. Egyébként könnyű a kiadóval a munka, nagyon segítőkész és igazán talpraesett a vezetőnk.

Szerinted mennyi esély van arra, hogy a mostani országos viszonylatokban egy első könyves író a későbbiekben csak alkotóként dolgozhasson? Van-e reális jövedelem és megélhetési lehetőség Magyarországon íróként jelen pillanatban?

Amit eddig láttam, biztos, hogy első könyvből nem lehet egyből megélni. Több könyvből már lenne valami haszon. Ebben az esetben, jó, ha a ráfordított költségem visszajön és tovább tudom fordítani a bevételt az utánnyomásra.

És végezetül milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mikor várhatunk újabb történetet?

Úgy voltam vele, hogy ezt kiadom és kész. De utána eszembe jutott egy régi ötlet, amit tovább gondoltam, így már készül a második része. Most megint úgy vagyok vele, talán még tudom folytatni. Illetve lenne egy másik kötet, ami csak az ókorban játszódna. 

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó írói oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

Írta: NiKy

Szívügyemmé váltak, a nehezen olvasó, vagy diszlexiás gyerekek.. - Interjú Az üveggyémánt átka és a Johanna szerzőjével, Kristin M. Furrier-rel

 

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy olvashattam az írónő frissen megjelent könyvét. Köszönöm, hogy vállaltad ezt a beszélgetést. A most megjelent, Az üveggyémánt átka című könyvről és sok más érdekességről fogom kérdezni az írónőt. Vágjunk is bele.

Kérlek, pár szóban mutatkozzál be a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról?

Először is, köszönöm szépen a felkérést, számomra megtisztelő az érdeklődés. Magyarné Szücs Krisztina vagyok, Kristin M. Furrier írói álnéven publikálom az írásaimat. 24 éve élek boldog házasságban, és három gyermekünk született. Kamaszkorom óta foglalkozom az írással. Mindig a részem volt, de nagyon sokáig háttérbe kellett szorítanom.  Miután a gyermekeim nagyobbak lettek, utána tudtam újra több teret engedni az írásnak.  Elkezdtem pályázatokra írni.  2006 – ban jelent meg először nyomtatásban, egy egyperces novellám, a Karácsony Kincse. Ezután regény pályázatokkal kezdtem próbálkozni, egy ilyen pályázatra írtam a Johanna című regényemet. Rengeteget dolgoztam rajta, így már írás közben eldöntöttem, hogy bárhogyan is alakul a pályázat, megjelentetem.  Itt kezdődött egy nagyon hosszú út számomra, mikor egyedül belefogtam a kiadásba. 2015 – ben jelent meg a Johanna magánkiadásban.  Majd ahogy újabb regények születtek, úgy folytatódtak a kiadások. 2016 – ban A kastély rejtélye, 2018 – ban olvasói kérésre a Johanna II. A történet folytatódik című könyv jelent meg. Majd az idei évben újra egy pályázatra, a KMK Aranymosásra írtam Az üveggyémánt átka című ifjúsági regényt. Ez a regény, most június közepén került kiadásra.  Közben a köztes időszakokban ebook formátumban is megjelentettem a könyveket.

Az üveggyémánt átka című ifjúsági köteted egy testvérpár mesébe illő kalandjáról szól. Pár mondatban mesélnél róla?

Ez egy ifjúsági kisregény, kalandregény, némi misztikus szállal.  A történet két főszereplője Héda és Ákos, egy tizenhét éves ikerpár. Tipikus kamaszok, akik mindenen vitatkoznak. Hédához kerül egy régimódi üveggyémánt, mely el van átkozva. Ákossal összevitatkoznak rajta, és dulakodás közben felnyitják a gyémánt átkát. Miután rájönnek mi történt velük, megpróbálják megérteni, hogyan keveredhetnének ki belőle. Lesz egy segítségük is, aki végigkíséri őket az úton, hogy megtalálják az igazi megoldást, és ne ragadjanak örökre az üveggyémánt átkában.

Hogyan alakult ki benned a fantasy témaköre? Miért éppen ikrekről írtál könyvet? Hogyan jöttek létre ezek a feladványok, amik a történetedet színesítik?

Család és ifjúsági regényeket írok. Ha egy gyermek kezében adok egy több száz oldalas történelmi regényt, nagy valószínűséggel nem fogja elolvasni. Viszont engem nagyon vonz a történelem, a múlt, ez ad ihletet, és a családom. Megpróbáltam úgy írni a regényeket, hogy megjelenítek bennük egy, már letűnt kort. Egy kedves történettel, vagy némi misztikummal megszínezve, befogadhatóbbá teszem az egészet. A Johanna a 19. században játszódik, míg A kastély rejtélye a középkorba viszi el az olvasót. Az üveggyémánt átka nem megy vissza konkrétan a múltba, de van neki egy kis poros, dohos, múlt illata. Sőt a jelenleg készülő kéziratom is egy régi kort fog úgymond bemutatni.

Elég sokszor használom a fiú – lány párost a regényeim során. Valószínűleg azért, mert fiaim, és lányom is van. Hogy miért pont ikrek? A nagyon közeli lelki kapcsolatot akartam tükrözni vele a testvérek között. A feladványokat a történetben, semmi esetre sem szerettem volna bonyolultra alkotni. Bevallom sokat gondolkoztam a kérdéseken, hogy ne legyen túl könnyű, és túl nehéz sem. Az utolsó feladatot, a gyermekeim segítettek kitalálni, nagyon kreatívak tudnak lenni, ők is rengeteget olvasnak.

Mi vagy ki inspirálja a történeteidet? 

Számomra az abszolút inspiráció a történelem. A történelmi helyek meglátogatása, a régi épületek, skanzenek, várak, kastélyok. Fantasztikus hatással vannak rám. Ha belépek egy kastélyba, szinte megelevenedik előttem az egész. Látom magam előtt, ahogy a kastély lépcsőjén az uralkodók sétálnak lefelé, elképzelem hogyan élhettek ott, abban a korban, miként viselkedhettek. Végeláthatatlan az ezzel kapcsolatos fantáziám. A kastély rejtélye konkrétan az angliai Kenilworth –ben levő, I. Elizabeth és Robert Dudley kastélyában született meg. Bár a helyszínt áthelyeztem Magyarországra, magát a kastélyt teljesen úgy képzeltem el benne.

Térjünk rá kicsit a könyv borítójára és illusztrációjára. Mennyire volt beleszólásod, hogy hogyan nézzen ki?

A könyvek kinézete, terve, borítója, illusztrációja mind az én munkám, az én elképzelésem. Teljesen én terveztem meg őket, ebben nem volt segítségem. Az összes könyvem kiadását én vittem végig, minden az én munkám ezen a téren. Amiben szakember segített, az a lektori munka, a szerkesztés, a korrektúra, és maga a nyomdai munka. A Johanna II. és A kastély rejtélyén a képeket is mi készítettük. Johannát a könyv borítóján, a lányom személyesíti meg. A kastély rejtélyénél, pedig Debreczeni Diána vállalta a főhősnő Eliza megjelenítését. ( A képet pedig Molnár Norbert fotós készítette.) Valódi Hunyadi korabeli ruhát kértünk kölcsön a képhez, tényleg próbáltam a történethez hűen létrehozni a borítót is. Az üveggyémánt átka borítóján az egyik szereplő jelenik meg, és a kép színével, hatásával próbáltam sugallni a regény hangulatát. Szerettem volna itt is saját képet készíteni a borítóhoz, de sajnos a karatén időszak, gátolta a lehetőségeink tárházát, így most kicsit kevesebb „anyaggal” tudtam dolgozni. Kb. tíz darab borítótervet készítettem Az üveggyémánthoz is, és ez szavazta meg a család győztesként.

Bár én csak most ismerkedem a munkásságoddal, nagy örömmel láttam, hogy már három könyved jelent meg. Kérlek, mesélj róluk! Mit ajánlanál egy új olvasódnak, mely könyveddel kezdje az olvasást?

Igen. Feljebb már le is írtam a címeket sorban. Hogy melyik könyvet ajánlanám? Ez nekem mindig egy kicsit nehéz kérdés. A Johanna sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik Lucy Maud Montgomery írásait. Én az ő írásain nőttem fel, és nagyon szeretem az a kort. A Johanna hasonló korban játszódik, egy kicsit lassabb, egy kicsit édesebb, lelket melengető történet. Egy bohókás nagynéni Angelika, és egy korához képest nagyon komoly 16 éves lány, Johanna együttélésének a története. Egy tökéletesen idilli kis angliai városban, Abbey – ben játszódik, tipikus pletykás szomszédokkal, egy mindent kimondó szolgálóval, és romantikus, finoman kezelt szerelmi szálakkal, egy teaház árnyékában. Itt egyáltalán nincsenek fantasy elemek.

A kastély rejtélye, és Az üveggyémánt átka, eltér, hiszen ezekben megjelenik a misztikum, vagyis egy kis fantasy kerül a történetbe. Itt fiatalok a főszereplők, gimnazisták, ill. egyetemisták. Ők keverednek mindig valamilyen izgalmas rejtélybe. Az vettem észre, a kétféle regénytípus, két táborra osztotta az olvasóimat. Van, aki a Johannát szereti, van, aki viszont a kisregényeimet. Ezért főleg az alapján ajánlanék a könyveim közül, hogy milyen regényeket olvas az illető. 

Úgy tudom a mostani regényed egy különleges okból íródott. Mi ez az ok és szerinted mennyire fogja beváltani a hozzá fűzött reményeidet?

Nem titok, hogy, az elmúlt pár év nagyon megváltoztatta a világnézetemet. Nem véletlenül, egyértelműen családi okok miatt. Úgy fogalmaznék, hogy szívügyemmé váltak, a nehezen olvasó, vagy diszlexiás gyerekek, fiatalok. Látom, hogy egy ilyen gyerkőc, ha meglát egy vaskos, csupa apró betűs könyvet, legyen az bármilyen témájú, rémülten dobja el. A Johanna után ezért döntöttem úgy, hogy írok rövid, pörgős, ugyanakkor izgalmas kalandregényeket. Ezeket öregbetűs könyvekként jelentettem meg, hogy az olvasást segítse a nagyobb betű, és nagyobb sorköz. A kastély rejtélyét nagyon szerették, bár már ott is sokan megjegyezték, hogy rövid. Igen, ez így van, de nem véletlenül. Ezzel is segítem az olvasáshoz való kedvet. Ezekben nincsenek több soros leírások, ezek a történet izgalmasságára fókuszálnak. Valamint kiemelten figyelek a szóhasználatra, semmi olyan nincs benne, amit én sem hallanék szívesen a gyermekeim szájából. Az üveggyémánt átka is ilyen típusú könyv. Ebben már több kép is szerepel, hogy még inkább segítsen az olvasás feldolgozásában. Én hiszem, hogy ezek a kis „könnyed” könyvek, segítik az olvasást. Számomra egyértelmű pozitív visszajelzés volt erről, hogy A kastély rejtélye regény megjelenése után, a Kossuth rádió is felkeresett, egy interjúra. Látom, hogy a könyvekkel, sokkal inkább arra törekszenek mostanában, hogy minél hosszabb történet legyen, fantasztikus világépítésekkel, bonyolult szerkezetekkel, amik egy jól olvasó személynek, legyen az gyermek vagy felnőtt, tényleg szuper élmény. Csupán én azt érzékelem, hogy azt a réteget nem célozzák semmivel, akik fogalmazzunk úgy, hogy kicsit mások.

Jelenleg írsz-e új könyvet? Ha igen milyen témában és miről fog szólni?

Úgy fogalmaznék, jelenleg nagyon benne vagyok egy történetben. Ugyanúgy misztikus kalandregény lesz, egyetemista szereplőkkel. Annyit mondanék csak róla, hogy ez a történet is kicsit „dohos szagú” lesz.

Kipróbálnád magad más tematikában is?

Ami még közel áll hozzám az angol klasszikus irodalom. Úgy érzem, abban a stílusban tudnék még hitelesen alkotni. Amit biztosan nem tudnék írni az a krimi. Bár az egyik kedvencem írom Agatha Christie, nem tudnék gyilkosságokról írni. 

Ha nem írsz, akkor mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

A családommal elsődlegesen. Olvasással, ha van rá mód, akkor kirándulással, kertészkedéssel.

Ez az év elég kaotikus a világ számára. Hogyan élted meg a karantén időszakát? Ez mennyire befolyásolta az aktivitásodat az írás terén?

A vírus berobbanásakor, mikor lényegében március elején karanténba kerültünk, nagyon nehéz volt. Mind lelkileg, mind szellemileg, engem nagyon leterhelt. Visszakerültem a gyermekeimmel az iskolapadba, mint nagyon sok szülő, és rengeteg időt tanultam velük. Az alkotás ihletét tőlem teljesen elvette ez az időszak. Nagyon nehéz volt feldolgozni a bezártságot, a rengeteg korlátozást. A mi generációnk nem élt még ilyen helyzetet át, és ez nagyon új volt. Ahogy végre újra „szabadok lettünk”, akkor jött vissza az íráshoz való kedvem. A karantén időszakában felgyülemlett érzelmek most leülepedtek, és hoztak egy új alkotói időszakot a számomra.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az írói oldalát hiszen sok érdekességet olvashattok!

Írta: NiKy

Boda Edit - Mint valami szigetek

 

 

Sokszor elgondolkodom, hogyan és miképpen választok magamnak könyvet. Az biztos, hogy az első, amit megnézek az a borító, és ha nem varázsol el rögtön, akkor az alkotóra koncentrálok. Ha olvastam már tőle korábban, akkor egyértelműen tudok dönteni, de amennyiben ismeretlen az író, marad a fülszöveg. Pedig sokszor nem szeretem olvasni, hiszen többször spoileres, ami pedig olvasási élményromboló. Ezt a verseskötetet a Napkút Kiadó recenzióként választhattam, amit szeretnék itt is megköszönni.  Hálás vagyok, hogy egy újabb költővel ismerkedhettem meg, de főleg azért, hogy egy új szemléletmódot fogadhattam magamévá.

Ennek a könyvnek a borítója egyszerű, hiszen ha ránéztek, egy vízfestékkel elkészített kis ábrát láthattok. Mégis a maga nemében vonzza a tekintetett és valamiért többször visszatértem hozzá olvasásom folyamán.

Boda Edit nevét eddig számomra a homály fedte, ami nem csoda, hiszen idén kezdtem újra versesköteteteket olvasni.  A könyv hátulján láttam a felsorolást, miszerint már eddig hat műve jelent meg, tehát egy alapvetően gyakorlott alkotóval volt dolgom. Hogy miért emelem ki ezt a tényt? Csupán azért, mert ez a kötet számomra olyan volt, mint az eleven hús. Naturalista, fájdalmas és végtelenül őszinte. Egy csepp visszafogottság nincs a versekben, mindent, ahogy érez a költő, úgy ossza meg olvasóival és bizony azért nem ez a megszokott, az átlag. Hogy miről beszélek, erre ez egy tökéletes példa.

 

„Anyád ölébe fejed lehajtani tilos,

pedig árnyékod végleg beleégett.

Siket bokrok vágyódnak ég felé,

gyökerük réges-régen véres.”

 

A kötetet öt részre lehet osztani. Minden rész egy-egy életszakasz és tematika kiragadása az alkotó életéből, környezetéből és a világból. Nézzük őket részletesen.

- Feltámadás a városban:

Igazán különleges címet kapott és nem is igazán behatárolható. Olvashattam mély fájdalomról, társadalmi kritikáról vagy csak egy élet pillanat leírásával is. Mégis találtam köztük igazán megfogót:

 

„Ez a magányos ágy a

szívedet akarja,

mozdulatlan,

mint egy téli orgonabokor.

Miként hagyhatnád magára.”

 

 Az egyik verse az alkotónak többször olvasásra került, akárhányszor visszatértem hozzá teljesen más értelmet nyert számomra. Kíváncsi vagyok ti, hogy látjátok ezt.

 

„Sétányon felejtett cipő.

A szél nem kapja fel,

az eső nem esik bele.

A madarak orrára szállnak,

de sebet rajta kis karmuk

nem ejt.

És a bőr sötétje bőrhöz tér,

nem halványul el.”

 

- Ködkód: 

Ez a címmel jön a következő nagyobb rész. Itt már sokkalta szélesebb témát ölel fel a költő. Megmutatkozik a jelen és a múlt párhuzama és az egyik vers annyira magával ragadott, hogy bevallom, kedvencként tartom számon. Nézzétek csak!

 

„Itt fekszel nemsokára, királyom,

megástam sírodat! Láttam tündöklésedet,

hát irigyeltelek, becsvágyam nagy.

És lestem, miféle kór teper majd le.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Mit ér már csillogásod, ha sáros

lábammal fölötted trappolok?!

Hallod a tengert, és látod

a csipkézett eget? Ízlelted a

fekete bort, amit neked készítettem?

Valamit löttyintek sírodra is, ne félj!

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

És hogy átkozott leszek? Per pillanat nem aggaszt.

Tervezem, elcsenem kardodat temetés előtt,

és fennen hirdetem,

én vagyok az új hős,

én gyilkoltam sárkányokat, én, én, én!

Kit érdekel, hogy a sárkánynyelvek veled vesznek a sírba?

Egyáltalán: milyen is egy valódi sárkány?

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Ó, melankólia! Magányom óriási lesz,

s én, törpetollú, kis madár

egy falusi templom ablakában

csipegetem a tűleveleket.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Sajnos nevedet nem vehetem el,

s én a magamét nem tudom,

egyszerű sírásó vagyok.

Nem, ó, nem voltam.”

 

- Mind elvágtattak a lovak:

Ezt a különleges címet viseli a harmadik rész. Elsőre azt gondolná a laikus olvasó, hogy a természetről írhat a költőnő. Nos, részben mindenkinek igaza van, aki erre asszociál, mert a test és a lélek párhuzamáról olvashatunk a maga torz és kifordított nézetei szerint. Innen is hoztam egy részletet.

 

„ A fákon apró, átlátszó kések nőnek.

A szívben vaktűz perzseli a vért.

Kenyér és kő lesz minden szóból;

s közös a félsz a lecsukódó szemhéj fölött.”

 

- Ridegen nevelt jószág:

Érdekes címmel találkozhatunk a következő fő részben. Itt olyan művek találhatóak, melyek a rideg világról alkotott vélemény szülte. Semmi kedvesség, csak a torz valóság tükröződik vissza a lapokból.

 

„ Árvák a tárgyak, ha kezünk nem

érinti őket, szétszóratnak, megtöretnek.

A természet nem árva, nem óhajtja közelségünket,

sőt, nélkülünk érzi jól magát csak igazán.

Az ember a legárvább.

A világegyetem magházában rimánkodik,

érinteni akar és

érintés kell neki.”

 

- Tájkép tengerrel:

És végezetül elérkeztünk az utolsó részhez. Ha csak azt nézem, hogy a természetről szólhat, megnyugodnék, de a költőnő eddigi verseit megfigyelve már bennem volt az a pici apró gyanú, hogy nem egy letisztult verselést kapok. És bizony igazam lett. A maga groteszk világát megvilágítva, mérhetetlen apró érzésekkel vegyítve tárja olvasója elé gondolatait az alkotó.

 

„ Halál halál hátán, s mi változatlanul

hisszük, egyik sem sajátunk, holott

minden halál egy és ugyanaz.”

 

Mégis azt kell, hogy írjam bár nem minden verse szólt hozzám, sőt volt, ahol még az én lelkem is fellázadt, hogy ez már túl sok, mégis el kell, hogy ismerjem ennek a natúr valóságnak is megvan a maga szépsége. És amit üzen az olvasónak valódi, létező, csak nem akarjuk meglátni. Számomra ez a költeménye mindent elmond és pont ezért végtelen szomorúság fogott el. Ti mit gondoltok erről?

 

„Füvek, akácok, nyárfakérgek,

a domb mögé hosszú aszfaltút vezet.

Csak körvonalak, színfoszlányok,

miközben a mélyben mind

tisztább lesz az ének,

s a múlt egyetlen pillanat

egy összezárt, átlátszó tenyérben.

Talán kinyílik az ég telhetetlen árka,

s lassan minden belefér,

holnap talán már csönd lesz,

eltompul a vihar ölelte homlok

mögött a penge.

Felizzik a bölcső fémfala.

Hántolt testem csillan a fecskeéjben.

És fut az út a dombok mögé,

csak rohan, egyre beljebb a hajnal

felszakadt ölébe.”

 

Legyen nyers és naturalista vagy érzelgős és szentimentális, teljesen mindegy. Meg kell látni a leírt szavak mögött lélegző lelket. Ez a lélekesszencia hol bátran szemedbe néz és beszél hozzád, hol sírva, őrjöngve rázza a betűk rácsát, hogy értsd és lásd, hogy végre mi vesz körül és merre halad az emberiség. Számomra nehezen emészthető, nem tagadom sokat gondolkodtam, hogyan is tudnám átadni, amit éreztem olvasásom folyamán. Visszaadni a tapasztalatot igazán nem lehet, csak ha kézbe veszed, és elmerülsz benne, értheted meg a saját szemszögedből. Őszintén ajánlom, és kérlek, ne siess vele, hiszen minden résznek megvan a maga mondanivalója. És ha egyszer végig olvastad oszd meg velem gondolataidat, szívesen beszélgetnék erről a kötetről.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy