2022. szeptember 16., péntek

Takács Viktória - Szüreti mese


 


Alapvetően elsődlegesen a kortárs meseírókat azért kedvelem, mert képesek letűnt korokból is merítkezni írás előtt, és olyan eseményekből, régmúlt szokásokból is történetet kerekíteni, amelyeket mi már többnyire csak a könyvekből és jóesetben a nagyszüleinktől ismerhetünk meg. Ebben az esetben is egy ilyen mesekönyvről lesz szó, amelyet nagy élvezettel vettem kézbe.

Takács Viktória nevét jól ismerem, hiszen már két kötetét is olvastam az utóbbi években. Az első ilyen a Busó mese, a második pedig a Betlehemi mese volt. Míg az előbbit nagyon szerettem, addig az utóbbival volt némi problémám, de mindkettő kötet – ahogyan a mostani is – a Scolar Kiadó, Hagyományaink sorozatának tagjai. Jelenleg kilenc mese látott napvilágot, de remélhetőleg hamarosan érkezik a következő ilyen történet is. Erről itt tudhatsz meg többet.

A Szüreti mese 2021-ben jelent meg a fent említett kiadó gondozásában. Mint már sejthetitek a címéből is a szőlő szüreteléséről, annak különböző feldolgozásáról és a fiatalok hagyományokhoz való közelebbhozásáról szól ez a történet.

„– Milyen szőlő ez, anya? – kérdezte.
– Szürkebarátnak hívják. Emlékszel, tavaly voltunk a pálos kolostor romjainál, ahol réges-régen pálos szerzetesek vagyis „barátok” laktak. Ők is szőlőt termesztettek, hogy legyen miseboruk. Akkoriban szürke csuhát viseltek. Róluk nevezték el ezt a szőlőfajtát szürkebarátnak.”

Több szempontból is nagyon fontosnak tartom ennek a sorozatnak a különböző könyveit, hiszen a mai fiatalok többsége már nem ismerheti ezeket a hagyományokat, és így játékos, szórakoztató formában felelevenedik a múltunk, őseink életének bizonyos szegmensei is.

Ráadásul képet kapunk arról, hogy mennyire könnyű és kényelmes életünk van ahhoz képest, ahogy szüleink és nagyszüleink nőttek fel és éltek.

„Ez a ferde kés a kacor, ezzel szedték a szőlőt. Ez a faragott edény pedig a cserpák, ezzel merték a mustot a tőtike nevű tölcséren át a hordóba – magyarázta okosan Dóri.”

Ez a sorozat rendkívül fontos a mai fiatalok kulturális örökségét tekintve is és pont ezért remélem, hogy minél többen kézbe fogják venni.

Ajánlom a könyvet minden fiatalnak kortól és nemtől függetlenül, mert a hagyományok tisztelete és ismerete gazdagítja a lelket és mindezt a családdal közösen megélve, akár egy remek közös program is lehet. Ráadásul, ha módotokban áll, ne ragadjatok le a könyvnél, hanem a megfelelő időszakban keressetek lehetőséget arra, hogy személyesen is felfedezhessétek a leírtakat.

Amennyiben polcodon szeretnéd tudni, nem kell mást tenned, mint a Scolar Kiadó weboldalára ellátogatni. 

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése