2021. július 11., vasárnap

Velencei Rita - Levendulaméz

 

„Aki nem érez, az sosem sír, de nem is nevet.
Aki nem szeret, az sosem szomorú, de nem is boldog soha.”



Érdekes kapcsolatom van ezzel a kötettel, mert bár számos platformon szembe találkoztam vele az utóbbi időben, valahogy nem vonzott, hogy el akarnám olvasni. De aztán valamikor jelentkeztem rá, mint utazókönyvre és akkor már úgy gondoltam, hogy nem hagyom ki a lehetőséget. De mielőtt belemennék a kötet elemzésébe, szeretném megköszönni, hogy olvashattam. Köszönöm.

Velencei Rita írónőtől már pár éve volt szerencsém kézbe venni a Gwendolyn című művét. Az akkori olvasási élményem finoman szólva sem volt pozitív és sajnos utána sem alakultak „jól” az alkotóról alkotott nézeteim, ezért most cseppet félve vettem kézbe a Levendulaméz novelláskötetét, de úgy látszik, hogy végre kellemesen csalódtam.

A kötet három fő részre osztható, melyeket a következők:


- Vénusz arcai
     - Tüzek és fények
    - Huszonegyedik

Azt gondolná elsőre a laikus olvasó, hogy ezek a főcímek adnak egy bizonyos tematikai elkülönülést, de ennek tulajdonképpen semmi jelentősége. E tekintetben semmi meghatározót nem véltem felfedezni, bár tény, hogy a könyv így sokkal rendezettebb érzetet kelt. Valahogy nem sikerült behatárolni ennek a „rendezési” elvnek az okát, de mivel csak kicsit vált ettől zavaróvá az olvasás, elengedtem ezt a tényt.

Ami viszont úgy gondolom, hogy kellemes élménnyé tette számomra az olvasást az az, ahogy az emocionális hullámzást keverte a novellákban a szerző. Itt aztán olvashatunk gyermekek közötti tudattalan románcot, nők és férfiak különböző élethelyzeteit és érzelmi gabalyodásait.  Nem minden történetnek jött át a valódi oka, de azt egyértelműen éreztem, hogy az alkotó a szívét – lelkét beletette ebbe a kötetbe. Az ilyen munkát mindig is nagyra tudtam értékelni, mert úgy érzem, hogy egy kis szegmensében bepillanthattam az író lelkébe.

Összességében úgy gondolom, hogy határozottan pozitív élményben volt részem és talán egyszer újra kézbe fogom venni a könyvet.

Ajánlom a novella szerelmeseinek és minden nőnek, aki szeret az érzelmek mezején sétálni és élvezni az életet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az írónő oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése