Steven Saylor - A hét csoda

Őszintén bevallom, nem tudom, hogy mikor került hozzám a könyv. Csak annyi biztos, hogy a sorozat egyik részét, a Római vért még pótmamimtól kaptam. Mivel a sorozat több kötetből állt, így evidens volt, hogy ezt is megveszem, hiszen ezzel kezdődik minden.

A borítója igazán megfogja az embert. Egyfelől megfelel a saját elvárásaimnak, másfelől pedig kellemes ránézni, jó az összhatás. Nemcsak a képi összhang van meg, hanem a borítókép teljes mértékben visszaadja a kötet lényegét.

A könyv történetével kapcsolatban nem kell valami nagy durranásra számítani, de ez nem is baj, mert úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nem voltak benne vakvágányok.

A főszereplő, a tizenhét éves Gordianus élete első utazására indul a volt tanárával Antipatrosszal, aki egyben egy híres költő is. A római és görög világban mindenki jól ismeri Antipatrosz nevét és verseit. Már a történet eleje érdekes, hiszen ott veszi fel az író a fonalat, hogy Gordianus apja segít megrendezni a volt tanát halálát, majd felveszi a Zotikosz álnevet. Ugyan bennem felmerült a kérdés, hogy „miért,” de erre csak a történet végén derül fény. És ez nem baj, sőt, ennek így kellett lennie, hogy a végén teljesen összeálljon a kép. Szóval, ott tartottam, hogy Gordianus és Antipatrosz elindulnak vándorútjukra, hogy együtt járják be a világ hét csodáját. Teszik mindezt abban az időben, amikor a görög világ nagy része római fennhatóság alá esett, és hát ez nem mindenkinek volt ínyére. Útjuk során minden egyes csoda helyénél valami rejtéllyel találják szembe magukat, amiket Gordianus egymaga old meg. Ennek oka, hogy az idős mester a korára és fáradtságra hivatkozva az összes szálláshelyen szinte csak alszik. Egy ideig nem értettem ezt a mozzanatot, és újfent felvetődött bennem a „miért” kérdése. Persze, erre is csak a könyv végén kaptam választ, mert ezzel a szerző megint egy kis morzsát csöpögtetett elém, aminek a végén jelentősége lett.

Az tetszett a könyvben, hogy adott hét hely, hét rejtéllyel, ami nem feltétlenül jelent gyilkosságot, összeesküvést. Jó, igaz, az is van benne, de ezzel együtt elég széles a repertoár. Emellett pedig van egy még nagyobb titok, ami a háttérben játszódik, és csak a történet vége felé kezd kibontakozni. A helyszínek, tájak leírása közben az író nem esett át a ló túloldalára, épp annyira mutatta meg, hogy el tudjam képzelni, de ne esek az érdektelenség kútjába. A másik, ami megragadta a figyelmem, hogy ez a történet nemcsak szórakoztat, fejtörökkel lát el, hanem egyben megmosolyogtat és tanít is.

Nem hibátlan a könyv, mert például 158. oldalon olvasható mondatnál felkaptam a fejem:

„Az olümpiai játékok után Antipatrosszal öszvérhajtású szekeret béreltünk (…).”

Csak nekem annyira furcsa ez az „öszvérhajtású” szó? Számomra olyan szövegidegennek hat. A sorok közt ott rejtőznek az apró információk, amik az adott korra jellemzőek. Bár szeretem a római kort, de nekem mégis újdonságként hatott a 196. oldalon található kis rész, ami egy római katona kivégzéséről szól:

„A római jog lefejezés által megadta a gyors halál lehetőségét és méltóságát a bűnösöknek, ám egy katonára, aki saját bajtársait ölte meg, sokkal rosszabb sors várt. Vajon keresztre feszítik majd, mint egy rabszolgát? Vagy halálra kövezik a katonatársai, mint egy légiós szökevényt? Inkább bele sem gondoltam.”

És akkor még nem is beszéltem a vicces jelenetekről. A főszereplő, Gordianus életében először látott tevét, és ahogy a 277. oldalon olvasható, hát nem lopták be magukat a szívébe:

„Minden megálláskor új hátast béreltünk a következő útszakaszra – többnyire öszvért és lovat, ám időnként alakalmunk nyílt egy teve elnevezésű, roppant rosszindulatú jószágon is utazni.”

És ez a későbbiek folyamán sem változik (286. oldal):

„Ez a példány is már a legelső percben megpróbált megharapni. A vezető fenyítésképpen ráütött hatalmas orrára, és ezután az állat már megelégedett annyival is, hogy útközben néha hátrafordult hosszú nyakával, vészjóslóan rám nézett, és köpött egyet.”

Nem hibátlan a történet, de szerintem igazán élvezhető, hiszen minden megvan benne, amit a fülszöveg ígér. A cselekmény mozgalmas, a történet izgalmas, és az író nem felejtkezik el a humorról sem. Bátran merem ajánlani bárkinek, aki egy picit is érdeklődik a római kor iránt, vagy ha csak egy kis kikapcsolódásra vágyik. 

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: Emilly Palton

Böszörményi Gyula - A Barnum-rejtély

 

Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám lenyűgöző. Teljesen elvarázsolt az egész sorozat, az összes karakter. Már a Leányrablás Budapesten is az első oldaltól kezdve a könyvhöz bilincselt, de ez.. fantasztikus volt. Ahogyan Budapestet és az akkori világot láttatja, az egyszerűen elképesztő. Végig olyan érzés, mintha ott állnék közöttük, hallanám a zajokat, látnám a füstöt, a lámpákat, a fényeket és árnyakat. Soha ezelőtt nem találkoztam olyan íróval, aki ennyire tökéletesen bele tudta repíteni az olvasót a történetbe. Akkori szóhasználat, akkori viccek, akkori stílus és elegancia. Mintha egy időgépbe szálltam volna be. Rengeteg munka van ebben a könyvben. Nagyon sok hiteles adat szerepel az akkori Budapestről és a szereplőkről. Számomra elképesztő volt továbbá a nyelvi sokszínűsége.

Az egész sorozatban megfigyelhető, hogy nagyon sok idegen nyelvet illetve idegen nyelvből átvett szavakat, sőt szlengeket is használ. A könyv helyszíne legtöbb esetben a cirkusz, ami szerintem az egyik legnehezebben átadható, hiszen az egész maga az illúzió. Olyan illúzió, amely átveri az érzékeket. A maga különlegességeivel és borzalmaival, kapzsiságával és gazdasági megfontolásaival együtt is a cirkusz nem más, mint egy látványosság. Nagyon nagy tehetség kell ahhoz, hogy valaki látványosságokról tudjon úgy írni, hogy az a fantáziánkban megelevenedjen, mivel valójában a szemnek láthatatlan.

A karaktereket tekintve Mili fejlődése a legszembetűnőbb. Akaratos sokszor idegesítő fruskából felnőtt, felelősségteljes nő vált. Remekül elsajátított mindent a férjétől. Nagyon örültem, hogy a nyomozást ő vitte végig és láthattuk mivé is cseperedett Ambrózy báró mellett.

Az egész krimi szál nagyon jó volt. Végre nem egy kiszámítható, elcsépelt történet. Én imádom a krimit és igazi csemege, ha ilyen is kerül a repertoárba. Kezdetektől rejtélyes, izgalmas, fenntartja az érdeklődést és pont úgy adagolja a részleteket, hogy szétrobbanjak a kíváncsiságtól. Imádtam, hogy a testvérpárt együtt "láthatom" (bár felesleges az idézőjel, tényleg úgy vélem, hogy valóban láttam és hallottam őket) és Emma végre megtalálja a boldogságát. Ez a romantikus szál még az én jégből épült szívemet is megolvasztotta. Pedig utálom a romantikát, de ez, amilyen finoman volt adagolva annyira szépen teljesedett ki. Senki sem kívánhatna ennél férfiasabb és lovagiasabb udvarlót, amikor először megcsókolta az eddig balszerencsés Emmát akkor elolvadtam. Mili és Richárd kapcsolata is végre kiteljesedett. Nagyon - nagyon vártam erre a záró jelenetre, már úgy kellett a könyvhöz, mint a sivatagban egy pohár víz. Mintha Richárd is végig erre várt volna annak ellenére, hogy ennek soha nem adta egyértelmű jelét.

Összességében imádtam minden sorát. Imádtam a könyv mögött rejtőző rengeteg munkát és azt a hatalmas intelligenciát, ami a sorok között megjelenik. Nagyon ritkán mondható el rólam, de valóban büszkeség tölt el, hogy ezt a művet magyar író írta. Büszke vagyok rá, hogy egy az anyanyelvünk és büszke vagyok, hogy minket gazdagít elsődlegesen a munkásságával. Köszönöm az élményt, amit az egész sorozat adott!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: Anett