2023. május 1., hétfő

Kemendy Júlia Csenge - A Bertibátorító Hadművelet

 

„– Az, aki soha nem félt semmitől, nem is tudja, mi az igazi bátorság […]”




A gyermeki lélek határtalansága a legkülönlegesebb adomány, amit születésünkkor megkapunk. Rácsodálkozunk a környezetünkre, a minket körülvevő személyekre, és ahogy tágul a kis világunk, úgy szűkül be ez a végtelenség érzése is. A hagyományból megőrzött „zsákosember” és ehhez hasonló butaságok, melyekkel a felmenők rémisztgetik gyermekeiket – csak, hogy éppen megtegyenek, vagy ne tegyenek valamit – csupán arra jó, hogy egy bizonyos alá – fölé rendeltséget kialakítson a gyermek-felnőtt kapcsolatban és meggyengítsék a bátorság legalsó lépcsőjét. Félre ne értsen senki, hiszen fontosak a határok és következmények tudatos megtanítása és betartása, de a felesleges és hamis babonákkal nem jó játszani. A nyitott lélek megtanul szorongani és később azon kapja magát, hogy már előre is retteg, pedig még meg sem történt vele.

Ezekből kiindulva mindig nagy örömmel veszek kézbe olyan mesekönyveket, vagy ifjúsági regényeket, amelyek a maguk bájával és frappánságukkal rávezetik kis olvasójukat arra, hogy a bátorság és kíváncsiság nagyon is jó kombináció, csak megfelelően kell alkalmazni.

Kemendy Júlia Csenge írónő immáron harmadik kötetét álmodta meg számunkra, amely - az általam oly szeretett - Tündérfürt utca 12. című sorozat második kötete. Az első részben megismerkedhettem az ikrekkel és Bertivel, így alig vártam, hogy a következő kalandjaikról is olvashassak.

Kép: NiKy m.i.

Kemendy Júlia Csenge - A Bertibátorító Hadművelet című meseregénye 2022-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A kötet illusztrációit Nagy Bettina készítette el számunkra, amelyek véleményem szerint kissé eltérnek az előző kötet stílusától, de mindenképpen ékei a történetnek.

Eljött a tél, a fáról lehulló levelek és a komor időjárás bizony a hangulatot sem kíméli éppen. Berti kedvenc sárga csizmája kezd kissé alkalmatlan lenni az időhöz, de nincs mit tenni, több zoknival kell viselni. Hiszen ez nem is akármilyen csizma: egy szerencse lábbeli, amelytől a kislány erejét nyeri. Ám, ahogy az várható, a szülői szigor is utoléri a gyermeket és a lábakra téli hótaposó kerül ékszernek. Innentől kezdve minden rosszra fordul, hiszen Berni hangulata is a padlót súrolja, ráadásul az osztályban is többen köszörülik rajta nem éppen kedvesen a nyelvüket. A csetlésekhez és botlásokhoz természetesen nem lehet hozzászokni, ráadásul ehhez az ikreknek és egy jó tündérnek, akarom írni Piri néninek is lesz egy – két (ötlete) szava. Vajon sikerül-e a Bertibátorító Hadművelet, vagy mostantól már minden ilyen borús marad? És mi köze van ehhez Norbertnek, vagy éppen egy doboz „kacatnak”?

„– Mindig van egy első alkalom […]”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva én ahhoz az őrült, kissé megszállott olvasókhoz tartozom, akik már többször megszólították a szerzőt, hogy mikor írja vagy jelenteti meg következő könyvét. Mielőtt félre értene bárki, nem üldözök senkit sem vérben forgó szemekkel, de szeretem tudni, hogy meddig kell kínlódnom, mire újra elmerülhetek egy adott világban. Az írónőnek van egy bizonyos sajátos hangja, ahogy megszólítja olvasóit és a humorban gazdag történeteinek különleges üzenetei is sok esetben felmelegítik a legfagyosabb szíveket is akár akarjuk, akár nem.

A mostani könyvet már izgatottan vártam, hiszen imádtam együtt kalandozni Bertivel, Filkóval és Kelemennel. Hiszen eme hármas remek csapatot alkot, bár őszintén szólva Norberttől még én is megrettentem bizonyos jelenetekben.

Kép: NiKy m.i.

Nagyon szerettem a bátorság próbákat is, hiszen olyan ötletekkel lettek megoldva, amelyek építették az én gyermeki énemet is és komolyan elgondolkodtam, hogy írok egy listát, mitől is félek éppen. Persze bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjek nézni a leírt pontokkal, de ki tudja, talán társat is találok eme „remek” programhoz.

„Legyőzni önmagunkat… nos, ezt nevezem én igazi bátorságnak.”

Összességében jól szórakoztam és bizony már most alig várom ismét, hogy mikor olvashatok a szerző tollából. Remek hangulatú kötetet vehettem kézbe, amelyért nem lehetek elég hálás.

Ez a könyv sokkalta többről szól, mint a félelmeink legyőzéséről, hiszen megmutatja, hogy a barátok szeretete és segítsége semmivel sem pótolható és minden legyőzött félelem erősíti ezt a csodás kapcsolatot.

Ajánlom a könyvet minden olyan kortalan olvasni szerető léleknek, aki nyitottan áll a mesék világa felé és szívesen kalandozik. A szerző szavai, pedig nagyon különlegesek: „A könyv az olvasói nélkül csupán betűk jól megkomponált halmaza […]”

 Amennyiben te is elmerülnél ebben a különleges világban, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése