A magyar történelem korábbi korszakaiban játszódó kötetek valahogy ritkábban kerülnek kezeim közé, ami ugyan nem meglepő, mégis érzem ennek hátrányát is. Kimondottan szeretem a történelmet, és hazánk tekintetében is érdeklődést mutatok, ez mégis igen elenyésző számban mutatkozik meg olvasmányaim listájának tekintetében. A mostani könyvet is egy szeretett barátom közös olvasás igénye miatt vásároltam meg és végül olvastam el, amit ezúttal itt is köszönök, hiszen ellenérzéseimtől függetlenül meglepően kellemesen csalódtam. Az ő kritikáját ezen a linken érhetitek el!
Bauer Barbara számos regényt írt már, amelyek többnyire izgalmas idősíkokon át vezetik az olvasót. A karakterek színesek és fejlődésre képesek, mégis megmaradnak az esendőség keretein belül. Saját olvasásom vonatkozásában először 2021-ben vettem kézbe A fényfestő, majd ugyan ebben az év második felében a Kétszáz éves szerelem és a Most élsz című regényeit, amelyek őszintén szólva bár lekötöttek, mégsem tudták meghódítani a szívemet. Ezért is ódzkodtam ettől a kiadványtól, amely a borítóját tekintve gyönyörű, mégis nehezen vettem rá magam az olvasásra.
A szív szabadságharcosai 2022 egyik újdonságaként jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásának köszönhetően.
A regény egyszerre szól egy fiatal lány felnőtté válásáról és az 1848-49-es szabadságharcról. Lili a korát meghazudtolva lázad sorsa ellen, amely az akkori társadalmi elvárások nyomása miatt „béklyóba” kényszerítené. Zabolátlan természete, magas intelligenciája egy olyan különleges fénye a kornak, amelyet a lángok okozta füst sem tompíthat. A forradalom felfokozódott hangulata arra készteti, hogy visszatérjen családja körébe és megtapasztalja a felnőtt élettel járó keserédes valóságot. Az első szerelem is betoppan életébe, Bálint személyében, aki kötöttségei ellenére képtelen elleállni a szíve suttogásának. Eközben az események egyre sokasodnak és Lili úgy érzi, hogy tennie kell valamit hazájáért és az asszonyok sorsáért is, hiszen egy elnyomó társadalomban a nők szava elszáll a széllel. Vajon milyen sors vár egy szabadszellemű leányra és hova vezet egy elfojtó közeg kalitkája?
„– […] Lili, a magyar nemzet csak úgy menthető meg, ha az anyanyelvén szólhat. Ha kimond egy magyar szót, a kezét nyújtotta ki, és csak az nyúl érte, aki érti. Erre az összefogásra van szükség, a kezekre, a hangokra, arra az ezeréves múltra, amit csak mi értünk. Olyan természetes ösztön ez, mint az élni akarás. Ha nem így lenne, már rég elveszítettük volna.”
Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hogy mennyire magával visz a lendület, hiszen a történet az első oldaltól kezdve lekötötte a figyelmemet és még azt is elérte, hogy részben izguljak.
Karakterek tekintetében Lilivel nagyon szerettem eggyé válni, az ő gondolatain és cselekedetein keresztül értettem meg, hogy a szabadság mindenek felett áll, és ahogy a nők sorsa változik, úgy enyhült bennem is a szorítás érzése. Elhittem, hogy elég egy lázadó lélek ahhoz, hogy egy egész nemzet nézőpontja megváltozzon és ezt nagyon szerettem.
Bálint személyét már kevésbé tudtam befogadni, hiába próbáltam vagy erőlködtem. Bár nézetei némiképpen megértésre találtak bennem, mindez azonban ahhoz igen elenyészőnek bizonyult, hogy pozitívabb szemlélettel tekinthessek reá.
„Szerettem egyedül lenni, ennek ellenére sosem voltam magányos. Az egyedüllét mindig önmagamhoz vezetett, mintha csak máskor nem hallhatnám a belső hangokat.”
Események tekintetében viszont azt kaptam, amit vártam, egy rendkívül pörgős, mégis sok részletre kitekintő regényt. Szerettem olvasni a forradalomról és legfőképpen főhősnőnk küzdelmeiről, hiszen aki cselekszik, változást hoz egy jobb élet reményében. A jövő ugyan képlékeny, de csak a bátor szív hozhat enyhülést a vérző lelkek számára.
„Az élethez bátorság kell!”
Talán ezek után mégis meglepő lesz, hogy ha azt írom, bár szórakoztató célzattal vettem kézbe, mégis inkább a történelmi események kötöttek le, sem mint a szerelmi részek. Nincs bajom a romantikával, de nem vagyok egy hullámhosszon a szerző stílusával, sajnos ezt már biztosan kijelenthetem ennyi kötettel a hátam mögött. Természetesen, mivel nem adom fel egykönnyen, ezért még fogok olvasni az írónőtől, mert ugyanakkor el kell ismernem, hogy kedvemet lelem minőségi karakter ábrázolásában, érdekes témaválasztásaiban és gördülékeny írástechnikájában. Remélem, hogy egyszer majd egy olyan regényét vehetem kézbe, amely szerelem lesz az első oldaltól az utolsóig.
Összességében érdekes olvasmánynak gondolom, de az utolsó ötven oldal érzelmi kibontakozása nem az én lelkemnek íródott. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy kézbe vettem.
Ajánlom a könyvet a romantika kedvelőinek, ámbár azon olvasók is megtalálhatják számításaikat benne, akik inkább a történelmi kitekintésekre kíváncsiak. És egy nagy bölcsesség: „Az igazság mindig kiderül. Minden hazugság, álarc és függöny mögött ott van a valóság, és előbb-utóbb mögé látunk. Ahogy változunk és körülöttünk minden változik, átrendeződik és ami takarásban volt, az egyszer csak a fényre kerül.”
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jaffa Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Napok óta gondolkodom ezen a regényen, hiszen mind témakörében, mind pedig a történetben használt „szleng” és szövegkörnyezet rátelepedett a lelkemre. De mielőtt ezt bővebben kifejteném, szeretném megköszönni a szerzőpárosnak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!
Ráadásul ismételten egy közös olvasást tartottunk kedves barátommal, aki a Könyv-történet blogján írt a kötetről. Jó szívvel ajánlom, olvassátok el!
Szerintem nem újdonság, hogy mennyire szeretem a hazai szerzők könyveit, különösen akkor, ha ifjúkorát meghazudtolva ragad tollat egy-egy merész álmot megvalósítva, az éppen szárba szökkenő történet megálmodója. Ebbe a kategóriába sorolom a mostani regény íróit is. Igen, jól olvastátok, hiszen jelen esetben egy testvérpár alkotását vehettem kézbe. Pataki Eszter és Pataki Krisztina nem kis fába vágta írói pennáját, ugyanis a témakörök elég nehezek önmagukban is, nemhogy így együttesen csokorba szedve. Olvashatunk drog használatról, függőségről, bántalmazásról, családi drámákról és a gyász feldolgozásáról is egyaránt. Természetesen ezen tematikák csak a jéghegy csúcsai, hiszen sokkalta többet kapunk a regény által.
Az 512 méter című könyv 2022 nyarának egyik újdonságaként kerül a polcokra a Talentum House Kiadó gondozásának köszönhetően. A kötet borítótervét – és a belső illusztrációit Forró Kinga munkájának köszönhetjük. E tekintetben külön is érdemes végiglapozni a kiadványt, hiszen nagyon kellemes élményben lesz része a kíváncsi olvasónak.
De vajon miről is szól ez a regény?
Történetünk középpontjában két csonka család áll.
Anna tizenhét éves, nagy könyv – és természetrajongó. Míg az előbbi megnyugtatja és kirángatja a zord hétköznapokból, addig az utóbbi heves érzelmeket hoz felszínre benne, hiszen szerinte a környezetszennyezés nem játék. És milyen igaza van. Nővérével és író édesapjával egy festői környezetben él, távol a város zajától. Egyik kedvenc helye a vízpart, ahol a hullámok „áriája” megnyugtatja háborgó lelkét. A család a felszínes kommunikáció híve, pedig minden tagjának megvan a maga fájdalma, sérelme. De amíg Anna a „béke” hídja a családtagok között, addig minden marad a régiben.
Gergő tizenhat éves és egy igazi lázadó lélek. Hajdani élsportolóként tudja, hogy mindennek súlyos ára van, amelyet meg kell fizetni. Hogy ez éppen miképpen történik, már nem is érdekes. A jegyei egyre rosszabbak, a „bandával” eltöltött idő egyre hosszabb, de nincs mit tenni, hiszen ki akar egy olyan családhoz hazamenni, ahol csak a múlt fájdalmai csapódnak az ember arcába valahányszor rá kell néznie édesanyára vagy testvérére. Ráadásul „ő” is ott van, aki miatt minden felborult… Ha teheti, a vízparton lődörög és titkon beles minden „normálisnak” hitt idegen család életébe. Hiszen a kíváncsiság nem bűn vagy mégis?
Ennek a két fiatalnak egy nehezebb nap után összeakad a tekintete. Csupán egy pillantás volt az egész, mégis meghatározta a jövőt. Ahogy a napok telnek, úgy lesz egyre nagyobb igényük egymás társaságára, de vajon hogyan is fognak megismerkedni, mikor a tó két ellenkező partján élnek? Vajon miért vágynak egymás társaságára és végül képesek lesznek-e legyőzni a múltjukat és a köztük húzódó 512 métert?
„Az ember sokszor önkéntelenül cselekszik, ám elég egy apróság, ami kizökkenti a megszokásból, és ezek a máskor jelentéktelennek tűnő dolgok rögtön mélyebb értelmet nyernek.”
Ez a történet sok szálon futó, de alapvetően két szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Az egyik oldalról Anna gondolataival találkozunk, míg a következő fejezetben már Gergő háborgó lelkével küzdünk a kegyetlen valóság ellen. Az egyik szereplő teljes ellentéte a másiknak, mégis vonzzák egymást és pont ezért, egy igazi kis szerelmi kaland keveredik ki a szürke hétköznapokból. Mert a szerelem könnyűvé tesz, mint egy pillangót, ráadásul az akadályok is sokkal könnyebbnek tűnnek. De vajon mennyire elegendő két mély érzésű lélek ragaszkodása ahhoz, hogy a múltban történtek ne törjék össze a pilleszárnyon lebbenő érzelmi szépséget?
„Azt hiszem, ez a felnőtté válás egyik fontos lépcsőfoka: szembenézni a valósággal, még ha fájdalmas is. A valóság szigorú tanító, de a mosolya őszinte, míg az önámítás egy negédesen mosolygó, gyönyörű nő, aki belül romlott, és ártóak a szándékai.”
Szubjektíven először arra gondoltam, hogy „hurrá” egy újabb klisés történetet fogok olvasni, ahol minden fiatal fájdalmas múlttal küzd, de majd együtt megoldják, amit eddig nem tudtak megoldani. De végül, szép lassan beláttam, hogy szó sincs erről, bár tény, hogy a fent említett kissékből akadt jószerivel, mégsem egy szokványos történetet vettem kézbe.
Számomra nagyon fontosak a karakteri ábrázolások és a jellemfejlődések is egyaránt. Sokszor azért vagyok bosszús, mert valamelyik fent említett nincs éppen kidolgozva, vagy éppen teljesen el van hanyagolva. Kérem szépen, itt mind a két esetben elégedett lehettem, hiszen még a mellékszereplők is alapos ismertetést kaptak, a jellemfejlődésről már nem is beszélve. Nagyon tetszett Anna és Gergő lassú „násztánca”, tulajdonképpen egy természetesnek mondható folyamat indult el a két fiatal között, ami még számomra is kedvező képet festett és nagyon örültem a bonyodalmak ellenére is.
Anna karaktere kicsit közelebb áll a lelkemhez, hiszen nagy könyvrajongó – akárcsak én –, és a környezettudatos életszemléletével kimondottan komfortos érzést kaptam.
Gergő már nehezebb léleknek bizonyult az állandó dacos és konok nézetei miatt, ráadásul többször önzőnek éreztem cselekedetei okán. Természetesen a végére őt is elfogadtam és szívesen láttam az eseményeket az ő szemszögén keresztül is.
A mellékkarakterek fontossága kiemelkedik a regény által, ugyanis mindenkinek megvan a maga szerepe és „kötelessége”. Egyetlen egy felesleges személyt sem tudnék felsorolni, minden úgy volt jó és kerek egész.
Események tekintetében hullámzónak éreztem a könyvet, hiszen sok lelki drámát kell túlélnünk és megértenünk egyaránt, ugyanakkor, ha ezen átlendültünk, akkor pedig már csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy éppen hol tartunk.
„Talán klisésen hangzik, de azt kívánnám, hogy ne legyen szenvedés a Földön. Sírni tudnék, ha csak ránézek egy fásult, szomorú arcra az utcán. Jó lenne, ha az emberek nem szenvednének a betegségektől, a szerelemtől, a csalódástól, az elmúlástól, a magánytól, a testi fájdalomtól, a megalázottságtól, a fáradtságtól, a gyásztól, a szegénységtől, a munkától.”
Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon éppen aktuálisan melyik szerző tollából merítkezve háborgok éppen? Hogy kinek a gondolatait, álmait ismerhetem meg? Izgalmas kérdések ezek számomra, hiszen egy szerzőpáros esetében egyáltalán nem egyételmű, hogy éppen kinek a gondolatait olvasom. Persze elsődlegesen azért érdekel, mert sokat elmondana az adott lélekről is, hiszen az egyikük lágy, mint egy meleg nyári szellő, míg a másikuk valószínűleg maga a tomboló vihar. És bár ez nem határozta meg a véleményemet, de mégis jó volt elmerülni ezekben a gondolatiságokban.
Valóban kellemes olvasásban volt részem, egyetlen egy tekintetben volt csak kellemetlen élményem. Miért kellett ennyire obszcénra írni? Elhiszem, hogy a mai tinédzserek bizonyos társadalmi rétege ilyen trágár módon fejezi ki magát, de nem ez az átlag. Többször előfordult, hogy értetlenül álltam az aktuális helyzetben használt minősíthetetlen csúnya beszéd felett, amely teljesen felesleges volt éppen. Nem vagyok álszent, pontosan tudom, hogy sok valóságalapja van, de számomra akkor is sok volt, főleg, hogy ifjúsági kötetről van szó.
Ettől függetlenül jól szórakoztam, elgondolkodtam és néha fájt a lelkem nekem is. A könyv súlyos, nagyon mai témákat boncolgat egy szerethető történeten keresztül. Érdemes kézbe venni és legalább egyszer elolvasni.
Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek. Legyél forrongó lelkű fiatal, még éppen tűzben égő felnőtt, vagy a nyugalmas hétköznapokat élő idősebb olvasó, ebben a könyvben megtalálod a magad üzenetét és hidd el, hogy megérinti majd lelkedet. Ez a mondat pedig nagyon igaz: „Mindig könnyebb másvalakit hibáztatni az életkörülményeinkért.” Amíg ezen elgondolkodsz, addig hidd el, hogy a világ is színesebb és élhetőbb lesz.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Book24 weboldalra ellátogatnod.
Írta: NiKy
Sokszor hangoztatom, hogy két témakörben nem szívesen olvasok: az egyik a vallás, a másik pedig a politika. Ugyanis ez a kettő sokszor agresszív felhanggal hirdeti az adott hitét, véleményét, meglátásait, és ha valaki eltér az általa kijelentettektől, akkor azt tűzzel - vassal támadják. Sokszor belekérdezek olyan dolgokba, ami nem egyértelmű és teljesen mindegy számomra az is, hogy ezzel pont azt a véleményt alakítom ki magamról, amely az ellentétek érzését kelti. Kérdezni emberi alapjogom, amelyet nagyon fontosnak tartok. Ennek tudatában, hogyan is lehetséges a mostani értékelés? Igen, ez egy fontos kérdés, ugyanakkor a válaszom is igen egyszerű.
Még valamikor 2021-ben jelent meg a könyv a Libri Kiadó gondozásában. Egy rövid, de annál hangosabb hullám, egy bizonyos hype vette körül a kötetet, amelyet bár taszítónak éreztem akkor, de végül mégis úgy gondoltam, hogy érdemes lehet foglalkoznom vele. Aztán egy nagyon kedves molytársam és barátom is olvasásra adta a fejét, így az lett a vége, hogy közös olvasást tartottunk. Ráadásul ez azért is érdekes, mert egy történelemimádó emberrel az én kis „laikus” véleményem fog szemben állni, amely egy izgalmas összehasonlítással kecsegtet, miszerint két egymást kedvelő ember véleménye mennyire lehet e kényes – politikai - tematikában azonos vagy ellentétes. Az Ő véleményét itt tudjátok megtekinteni.
Azt még le kell szögeznem, hogy elsőre egy kissé groteszk vicckötetnek gondoltam a cseppet gúnyos karikatúrákat ábrázoló borító miatt. Ezt ugyan nem egészen úgy kaptam, ahogy vártam, de sokkal kellemesebb élményben volt részem.
Először is tisztába akartam jönni azzal a talánnyal, hogy ki is Ésik Sándor. Mert igen, elolvastam a hátoldalon feltűntetett rövid ismertetőt, de valljuk be, hogy nem vagyok egy nagy Facebook guru és nem követem az általa vezetett csoportot sem. Igaz, ez azóta megváltozott, de ez persze más kérdés.
Miután kicsit kutakodtam az interneten, megállapítottam, hogy elsőre szimpatikus úriember, aki mer véleményt alkotni, ráadásul a jó öreg humort is társául hívva. Nagyon pozitív számomra minden olyan személy létezése, bátorsága és igaz hite, aki fel meri vállalni ország - világ előtt véleményét és mentes az agresszió bármely formájától. Egyébként, ha valakit érdekel a Diétás Magyar Múzsa Facebook csoportja, annak érdemes hetente legalább egyszer arra látogatnia.
Ez a könyv egy jól érthető, szépen összeszedett és rendszerezett politikai összesítő, amely az eltérő fejezetek alatt humorral fűszerezve rántja le a leplet minden fontos témakörről. Ilyen pl. a hazai korrupció hálózata, a szegénységben és nyomorban élők eltérő helyzete, a melegellenesség, az EU fogalma és szerkezete, valamint talán az egyik legfontosabb, az országot vezető inkompetens politikusokból álló csorda „legelése” témakörei, de ezek természetesen csak az általam kiragadott példák, hiszen sokkalta többről szól a könyv.
„Ahhoz, hogy Magyarországon ne legyen korrupció, nagyon kevés, ha az állam csak látványos megtorlásokat rendez. Minőségi különbség nincs a határon zsebre dolgozó közrendőrök lekapcsolása és a milliárdokat lopó politikus elszámoltatása között. Sajnos a korrupció során elveszett pénzre nagyrészt úgy kell tekinteni, hogy az már nem jön vissza. Persze fontos rettegésben tartani a korruptakat, mert ezzel növeljük a korrupció igénybevételének kockázatát. Az illegális és kockázatos dolgok pedig mindig drágák.”
Szubjektíven először arra gondoltam, hogy végre valaki megírta ezt a könyvet. És igen, lelkes lettem, sőt mi több, kedvet éreztem a politika mélyebb tanulmányozásához. Ez pedig az esetemben hatalmas nagy szó, hiszen ez állt tőlem eddig a legtávolabb.
Nagyon hálás vagyok a szerzőnek azért, mert különbséget tett jól érthető formában a szegénység és a nyomor között. Nézzétek csak:
„Szegény az, akinek sakkozni kell minden hó végén a vásárlással, aki adósságot görget maga előtt, akinek minden ruhája turkálóból vagy a kínaiból van, aki csak az egyik szobát fűti, és azt is csak 17 fokra, a legolcsóbb parizelt veszi, és így tovább. Ő a társadalom peremén él, de még a peremen innen.
A nyomortelepen ezek a kérdések átalakulnak, hiszen a nyomorra a szegénységgel ellentétben a benne élők nem átmeneti állapotként tekintenek. A szegény ember tervez, álmodozik, keresi a lehetőséget. Adott esetben maradék vagyonát pénzzé teszi, és kivándorol. (…)
A nyomor reménytelen. Fontos tudnunk, hogy akik nyomorognak, nem terveznek, és nem reménykednek. A csodában persze hisznek, ezért szokták a szegénység adójának hívni a mindenféle legális és illegális szerencsejátékokat. A nyomorból tehát az ember nem kilábal, mint a szegénységből, hanem kitör. Nagyon ritkán. A nyomorgó leginkább belenyugszik, hogy ez így is fog maradni. A társadalom perifériáján fogja leélni életét, és a nyomort stigmaként fogja viselni. (…)
A nyomort a társadalom nem sajnálkozással és többé-kevésbé szolidaritással nézi, mint a szegénységet, hanem undorral. „
Külön öröm volt olvasni a „melegellenes” kampányolás témaköréről, hiszen végre valaki közérthetően különbséget tett a pedofília és a melegség fogalma között. Nagyon boldog vagyok, hogy talán ezzel a jól érhető és kiváló stílusú könyvvel egy jó pár olvasó fejében helyére kerülnek a fenti fogalmak és nem keverik össze, vagy akár nem mossák össze őket.
Mélységesen felháborítónak tartom a mai hazai társadalmi agresszivitást, a kizárásokat és megalázásokat egyaránt, legyen szó etnikai, generikus, vallási vagy éppen politikai nézetek tekintetében.
Külön örömmel olvastam a híres és egyben hírhedt Trianon tematikáját is. A szerző egyértelműen kifejtette – történelmi kitekintésekkel – álláspontját és a valóságot is szépen felvázolta, pozitív és negatív oldalról is körbejárva.
Ami pedig a tanárok, egészségügyi – és rendőrségi dolgozók esetét illeti, teljes mértékben egyet tudok érteni, a következők miatt:
„A magyar társadalom egyik legnagyobb baja, hogy amikor a rendőrök, a tanárok, vagy akárkik felemelik a hangjukat, hogy „hahó, kérem, minket épp tönkretesznek, megaláznak”, akkor nem gondolkodunk el legalább nagy vonalakban azon, hogy ezeknek az embereknek tényleg rossz. Nem kell feltétlenül tisztában lenni a rendőri jelentések és intézkedések világával vagy a tantervkészítés nehézségeivel.
Meg kell becsülni a másikat, a másik munkáját, és tisztelni kell azt. Ha így teszünk, akkor a részletek nélkül is eljut az ember addig a felismerésig, hogy a másik munkája is kemény, becsületes munka, pont olyan kemény és becsületes, mint a mi munkánk. (…)
De az a szegény és keserű országok sajátja, hogy a másik munkájáról, életéről valamiféle keserű irigységgel beszélünk, és talán még kicsit örülünk is, ha őt vették elő. Aztán amikor minket vesznek elő, akkor csodálkozunk, hogy rólunk is keserű irigységgel beszélnek. (…)
Ameddig ilyen dolgokon össze tudnak minket ugrasztani, ameddig úgy gondoljuk, hogy csendben meghúzódni vagy közömbösnek maradni jobb, mint a másikért kiállni, addig bármit megtehetnek velünk. Gondoljunk erre, amikor a következő szakma, társadalmi réteg vagy csoport kerül sorra!”
Azt hiszem, hogy napestig sorolhatnám a témaköröket és mutathatnék részleteket a könyvből. De úgy gondolom ebből ennyi bőven elegendő lesz. Számomra nagy kedvencé vált és szeretném, ha minél több ember kézbe venné. Sőt azt is megkockáztatom, hogy kötelezővé tenném a középiskolákban, de még a választások előtt is. Hihetetlen felszabadító és egyben nagy teher a tudás, de mindenkinek kötelessége az ország életét irányítani, a maga nézetei és saját véleménye szerint.
Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ami ebben le van írva, egy humorban megforgatott valóság. Ráadásul minden meggyőzés ellenére hatással lesz az olvasóra. Mert én hiszek abban, hogy a politika mindenkié, ahogy a régi mondás is tartja: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” Ezért ha teheted, akkor járj ki tüntetésekre, állj ki a másik igazáért, hisz nem tudhatod, hogy legközelebb mikor lesz neked szükséged mások támogatására, megértésére! Ne dugd a fejedet a homokba, a Nap melege arcodat érje!
Amennyiben elolvasnád, a könyvet megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése