"Az élet értelme a szeretet" - Interjú Tillmann Pentele szerzővel

 

Kép: Tóth Csilla Ilona

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Az első publikációm az Aposztróf Kiadó Szó-Kincs 2013 antológiában jelent meg. Ez hozta meg számomra a kedvet, hogy ne csak a fióknak írjak. Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott az írás, de csupán önnön szórakozásból, innentől viszont már buzgón kerestem az irodalmi pályázatokat, hátha sikerül beválogatást nyernem másutt is. Eleinte nyelvi játékokból inspirálódva alkottam rövid groteszk versikéket, melyek zöme a Kis Lant folyóirat több számában meg is jelent, majd egy-kettő A Hetedik folyóiratban. Kevésbé groteszk, de még mindig ilyen rövid hangvételű verseimet párszor a Cédrus Művészeti Alapítvány is közléssel jutalmazta, így megjelenhettek a nyomtatott Napút folyóiratban, majd a később létrejött Napút Online felületén. Ugyanitt az évről évre kiírt tematikus haiku pályázaton is rendszeresen beneveztem, és ha az emlékezetem nem csal, csupán egyetlen egyszer nem sikerült beválogatást nyernem. Nem szokásom dicsekedni, de most kivételt teszek: a legutóbbi pályázaton viszont, mint Kiemelt-pályázó oklevélben is részesültem.

Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?

Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:

„hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

A költői létből kitekintve, magánemberként is jellemző rád ez a stílus?

Egyáltalán nem félek attól, hogy félreértenek. Nincs abban semmi. Ezek a saját magam átélt pillanatnyi benyomások, és kész. Egyébként e haiku megírásának körülményére pont nem emlékszem, de nem feltétlen kell itt szó szerint vérszopó denevérekre gondolni, melyek a buliból hazatartó fiatalság vámpírjai. Valószínűleg a cikázást látva leltem bennük egy valamikori részeg önmagamra. Már én is mosolygok rajta, de nem gondolnám, hogy viccnek szántam. Ami viszont tagadhatatlan, igen, magánemberként is jellemző rám a humoros sztorizás. Nem feltétlen törekszem mulattatni, csak egyszerűen hajlamos vagyok úgy mesélni, hogy közben torztükörből, esetleg fejen állva tekintek vissza a történtekre. 

Kép: NiKy

Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?

Nem nagyon kellett szövögetni, beletekeredett az magától, és utólag sem gondoltam, hogy ildomos volna elzárni a publikum elől, ha egyértelműen a kéményseprő voltomra utalnak. Soha nem akartam másnak láttatni magam, mint aki vagyok. Ami pedig e lassan eltűnő mesterséget illeti, úgy érzem, méltán megérdemli, hogy ebben a versformában is születhessenek róla költemények. Sajnos mára elveszítette megbecsültségét. Akárhogy is van, én büszkeséggel gondolok vissza e szakmában eltöltött közel tíz évre.

A költészetedben fel-felütik fejüket az pajzán eszmei kitekintések is. Gondolok itt például eme soraidra:

„pongyolád alá

suhant a fantáziám

pitypang-pihéje”

Tudatos „flörtölésről” lenne szó, vagy kis pikkantériának szántad az ehhez hasonló verseidet? Esetleg van egy konkrét vagy képzeletbeli címzettje ezeknek a rímeknek?

Rég nincs bennem effajta kamaszos kíváncsiság, hogy én szoknyák alá nézzek. Egyébként egy gyógynövényes könyvet lapozgatva figyeltem fel a gyermekláncfű másik nevére. Gondolatban kettészeltem azt, s e kapott két szóból kiindulva alkottam. Hogy lehetett volna-e belőle kevésbé sikamlóst összehozni, nem tudom, ám eszem ágában sem volt ezt félrehajítani. Volt, aki azt tanácsolta, hogy kerüljem az erotikus témát a haikuírás során, mert nem jellemző a műfajra. Igaza van, tényleg nem elterjedt, ugyanakkor elvétve bár, de fellelhető még a klasszikus japán szerzők alkotásai között is. Hagyományt ide vagy oda, az olvasóim továbbra is számíthatnak tőlem ilyen és hasonló anomáliákra, viszont nem ez lesz az fő célom. A kérdésedre pedig visszakanyarodva hozzáteszem, hogy minden egyes haikum elsődleges címzettje a párom. Nélküle nem tudnék ennyi érzelemdús és színes alkotást létrehozni. Ezért is van az, hogy az Éhes sziromsugarak című kötetemet neki ajánlottam: „Babarózsának”.

Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

Erre a kérdésre csak annyit tudok válaszolni, hogy én eleve szabadgondolkodású vagyok, és szabadon írok. El sem tudom képzelni másképp.

Kép: NiKy

Számodra kik a haiku műfaj nagy alkotói? Kiktől inspirálódtál az évek alatt vagy van-e olyan nagy alkotó, akinek a stílusa közel áll hozzád és miért? 

A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.

A hétköznapi életedben a munka mellett mikor jut időd az írásra? Van-e olyan időszaka egy napnak, amikor csak az alkotásra tudsz koncentrálni? Honnan merítesz iheletet és van-e olyan tevékenység az életedben, amely mélyíti ezt a tevékenységedet? 

Egy kis notesz mindig van nálam, ha valami eszembe jut. Meg esett már, hogy séta közben raktam össze fejben egy-egy háromsorost, amit most haikuként olvashat tőlem a nagyra becsült olvasó. A legtöbb viszont este (vagy közvetlen munka után) már otthon, a fürdőkádban ellazulva születik. Persze, a hosszabb terjedelmű művek esetében csak skiccek íródnak itt a habok között. Az asztali gépnél kap minden végleges formát. A hagyományos haiku tematikája mindig a természethez kötött, a szabadban végzett munka pedig könnyen lehet e pillanatnyi benyomások paradicsoma.

Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz? 

Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.

Kép: NiKy m.i.

Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka? 

Kállay Kotász Zoltánnal az ismeretségünk 2016-ra nyúlik vissza. A Napút Online irodalmi portál főszerkesztője volt akkoriban, én pedig a náluk kiírt Kortárs irodalmi alkotások pályázatára küldtem be verseket. Az eredményhirdetést követően levélben megosztotta velem, hogy ugyan beválogatást nyertem a verseimmel, de hozzáteszi, volt köztük olyan, amely mellett igen sokat kellett érvelnie. Én ezt megköszönve, ellátott jótanácsokkal. Írta, hogy kíváncsi a többi szerzeményeimre is. Amint van, csak küldjem, én meg küldtem. A levélváltásaink így egyre sűrűbbek lettek. Időt, energiát nem sajnálva mentorál engem. 2017-ben találkoztunk először személyesen a Cédrus Művészeti Alapítvány tematikus Haiku pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Itt is csak bíztatott, nehogy abbahagyjam az írást. Elsősorban neki köszönhetően ‒ gondolom, ösztönzőleg ‒ sorra jelentek meg a verseim a Napút Online felületén pályázaton kívül is. Nem sokra rá valamikor megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már saját köteten… Egy éven belül meg is jelent az első önálló kötetem Eleven viadukt címmel az ő Műpártolók Egyesülete támogatásával a Napkút Kiadónál. 2020-ban eljött a Napúttól, és alapította a Dr. Kotász Könyvkiadót. Felvetette a második kötet ötletét, én meg örömmel belementem. A közös munka? Szerintem már nem kérdés: baráti.

A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük? 

Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában? 

Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában.  Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…

Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Sötétben élsz vagy mégsem? - Interjú Németh Balázs szerzővel

Az elmúlt időszakban kissé elzárkóztam a novelláskötetek olvasásától, de az is igaz, hogy a könyvtáramat szép számban gyarapítják ez idő tájt is. Számomra ezek a rövid történetek mindig feladják a leckét, hogyan is értékeljek egységesen egy adott kiadványt, hiszen nagyon elenyésző azoknak a könyveknek a száma, ahol az első történettől az utolsóig elégedett vagyok az olvasottakkal. Most viszont újult erővel és kedvvel vetettem bele magam az ilyen műfajú könyvek olvasásába, ráadásul úgy éreztem, nagyobb figyelmet kell, hogy fordítsak hazánk olyan szerzői felé, akik több műfajban is alkotnak. Így került kezeimbe nem is olyan régen Németh Balázs – Sötétben élsz című kis novelláskötete, amely bár bennem kissé inkonzisztens érzést keltett, mégis felmerült bennem pár kérdés, amelyekre választ reméltem. Kérlek, hogy fogadjátok sok szeretettel a szerzővel készített beszélgetésemet!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Szia. Nagyon szívesen. Kíváncsian vártam ezt az interjút veled, mert tudtam, hogy már olvastad a Sötétben élsz című könyvet és ennek fényében gondoltam, hogy egy tömör és érdekes beszélgetés lesz veled. Németh Balázsnak hívnak a Veszprém megyei Sümeg városában élek és alkotok. 2004-ben ismerkedtem meg az írással. Először csak versek formájában majd később tértem át a novellák világára. Maga az írást Németh István Péter tapolcai író, költő, irodalomtörténész ismertette meg velem először egy meseíró pályázat formájában, ami a Manók a könyvtárban címet viselte. Amikor megemlítette nekem ezt a lehetőséget meglepődtem, soha előtte nem indultam sem ilyen sem ehhez fogható pályázaton. Emlékszem 3 hét állt a rendelkezésünkre a mese megírására és én nagy izgalommal vetettem bele magam az új kihívásba. Én 3 óra alatt megírtam a mesét, mint az eredményhirdetéskor kiderült olyan jól sikerült, hogy megosztott pontozással megnyertem a pályázatot, ahol emléklappal és különböző könyvekkel díjaztak. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy van érzékem az íráshoz, amit mind a mai napig imádok.

A Sötétben élsz című novellás kötetedet volt szerencsém kézbe venni, amely 6 egymástól független történetet foglal magába. A novellák közös jellemzője, hogy valami sötét, fájdalmas eseményt helyeznek középpontjukba, mégis elmondható, hogy sem stílusban, sem tematikailag nem hasonlítanak egymásra, ráadásul a közös kapcsolati szál tulajdonképpen csak egy bizonyos sötét, ragacsos massza, ami rátelepedik az olvasó lelkére. Tudatosan választottál ennyire mély, komor témákat? Milyen szándékkal gyűjtötted őket egy ”könyvcsokorba”?

A könyv témája, mint ahogy már a kezdetektől fogva most is a hétköznapi emberek problémáit körül ölelő dolgok, amiket a történetek középpontjába helyeztem. Bár ahogy te is mondod,  a történetek nem kapcsolódnak egymáshoz, de az a bizonyos „sötét massza„ összetartja őket. A szándék, mint mindig most is az volt, hogy a történeteken keresztül felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, mert ezek a kis történetek akár lehetnek számukra egy kis ablak a világra. 

Melyik novella áll igazán közel hozzád és miért? Te magad is szeretsz rövid történeteket olvasni? 

Ha választanom kellene e hat novella közül, hogy melyik is a kedvenc vagy ép a legközelebb álló a szívemhez azt mondanám mind (nevet). A láthatatlan ajtó az, ami a kedvencem. Talán azért, mert ebben a történetben két számukra idegen élet összetalálkozását mesélem el, akik a végén, egy húron pendülnek, és együtt folytatják tovább. Igen, szeretem a rövid történeteket, mint pl. Elena Honoria - Cukorfalat című műve, ami számomra távoli műfaj mégis örömmel és élvezettel olvastam az írónőtől. 

A könyvedben egyszerre vannak jelen dark fantasy és a mai korunkban játszódó történetek egyaránt. Hol egy család tragikus sorsáról olvashatunk, hol pedig egy halhatatlan világba kalauzolod el az olvasóidat. Mennyire volt tudatos ez a válogatás és mit szerettél volna megmutatni általuk?

Néha hajlamos vagyok az elkalandozásra a történetek műfaját illetően, de lényegében nem változtat semmin, mert a sorok között ott rejtőznek a hétköznapok problémái. Tudatosnak tudatos volt a történetek összeállítása, de viszont a jövőben szeretnék egy műfajon belül maradni (vagy nem)(nevet). Komolyra fordítva a szót a jövőben, más formában és terjedelemben is ki szeretném magam próbálni. De erről talán majd egy másik interjúban beszélek. 

Azt mondják, hogy minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történeteidből akár önálló regények is születhetnek?

Röviden tömören az előző kérdésben említettekkel azonosan elgondolkodtam azon, hogy másképp keljenek életre a történeteim. Egyre többet játszom a gondolattal a történeteim hosszúságát illetően. 

Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?

Az első könyvem 2020-ban jelent meg a Holnap magazin gondozásában, ami a Félelem rezidense címet viseli és a következő évben jelentkeztem egy új kötettel, ami az Élet alkonya volt, amit úgyszintén a Holnap magazin jelentetett meg. A kiadó váltásomról egy lentebbi kérdésben mesélek. 2022-ben nem adtam ki könyvet, így volt időm a pihenés mellett megírni a Sötétben élsz című könyvet, amit 2023 februárjában a Smaragd kiadó jóvoltából tudtam a boltok polcaira tenni. 

Kép: NiKy

Szerinted mi az erőssége a Sötétben élsz című könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?

Én úgy gondolom, mint író, hogy mivel több témát feszegetek a könyvben masszívabbak lettek a történetek és a mondani valójuk is nagyobb súllyal bír. De ez csak az én véleményem. A legjobb kritikus úgy is az olvasó. Én azt sem bánom, hogy ha némely olvasó ízekre szedik a könyvet, mert úgy gondolom, hogy mindenből lehet tanulni és építkezni. Természetesen felnőtteknek ajánlanám elsősorban azon belül is azoknak, akik kedvelik a kicsit félelmetes köntösbe bújtatott történeteket, mégis a hétköznapi emberek problémáit ecsetelő könyveket.

Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?

Őszintén szólva én csak a tizenéves korom közepétől szerettem meg a könyvek világát . Emlékszem az első könyvem, amit saját pénzemből vettem Stephen King - Cujo című regénye volt, ami később ahhoz vezetett, hogy az írótól mindent begyűjtöttem. Az összes könyve a polcomon van. Így Ő volt a legnagyobb hatással rám, de ahogy idősödtem egyre több íróval ismerkedtem meg. Mindig azt vallottam, hogy minél többet olvas az ember, annál többet tud meg a világról. Minden könyv egy új világ. Nagyon szeretem a szépirodalmat is és azon belül Jack London könyveit, amellett nagyon érdekel, és sokat olvasok a paleontológia (Őslénytan) világáról. Mint ahogy már egy fentebbi kérdésben már említetted a dark fantay műfajt, erről is tudok egy keveset mondani. Pontosabban, hogy honnan is van ez bennem, hogy majdnem minden könyvemben jelen van ez a műfaj. Imádom J. R. R. Tolkien világát. Lenyűgözőnek tartom azt, ahogy korokat bemutat és az a világ, amibe betekintést enged és megismerhetjük általa, engem elvarázsolt. A Gyűrűk ura, a Hobbit nagyszerű alkotások mind könyvben mind filmekben.

Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?

Talán az lenne a legmegfelelőbb üzenet, hogy figyeljük egymásra és magunkra is egyaránt, mert sajnos olyan világot élünk, amiben olyat értünk meg (háború), amiről nagyapáinktól eddig csak hallottunk, de most a tv-ben látjuk is. S mivel a munkahelyemen sok külföldi munkavállaló van, így úgy mond én is testközelből hallottam és értesültem általuk a háborúban maradt családtagjaikról. Vagy ép arról, hogy nem tudnak hollétükről. 

A könyved a Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?

A Smaragd kiadóval egy nagyon kedves írónő ismerősöm által ismerkedtem meg, akit Elena Honoriának hívnak, aki úgy szint a Smaragd kiadó keretein belül alkot. Egy beszélgetésünk alkalmával elmondtam neki, hogy miért is szeretnék kiadót váltani, amiket most nem szeretnék ecsetelni és mivel megértéséről biztosított, beajánlott a kiadóhoz. Ezután felvettem a kiadóval a kapcsolatot, és mint kiderült Elena mesélt már rólam nekik, ami nekem nagyon jólesett, így kellemes meglepetés ért és a következő email-ben elkérték az elkészült kéziratomat. Ez volt a Sötétben élsz. Nagyon szeretek velük dolgozni, nagyon készségesen és szeretetteljesen állnak az emberhez és támogatásukról biztosítanak minket, akik velük alkotunk. Mind a munkamoráljuk, ahogy hozzáállnak, az a precizitás, amit képviselnek engem nagyon magával ragadott és biztosítottam őket is róla, hogy a jövőben csak velük, az ő csapatukkal szeretnék alkotni. Nem csak a munkában számíthatunk a közösségünkre, hanem mint emberek is, ha kell egymás mellett állunk. Számomra az első közös könyvnél már bebizonyították, hogy nagyon jó kiadóra találtam, amiért nagyon hálás vagyok Elena Honoriának. 

Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?

Épp a napokban fog elkezdődni az új könyvemmel való munka, így már nagyon izgatott vagyok, és ha minden jól megy, akkor év vége felé meg is fog jelenni a kötet. A címét majd a jövőben árulom el, de annyit még elmondok  az olvasóknak, hogy mivel jövőre lesz 20 éve, hogy az írással foglalkozom, készül egy másik kötet is, ennek a kerek jubileumnak a tiszteletére. Az új könyv is és a jövő évre tervezett is, olyan történeteket fog tartalmazni, amibe mi hétköznapi emberek vagyunk a főszereplők.

Köszönöm az interjú lehetőséget!!

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook  és Instagram oldalait, ahol sok érdekes információt olvashattok!

A Sötétben élsz című könyvet pedig, a Smaragd Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

A kendőzetlen igazság - Interjú Koncz Mars János íróval

Úgy látszik, hogy az idei évben csupa olyan szerzővel ismerkedhetem meg, akik valamilyen formában alakítanak a világról vagy éppen az emberi pszichológiáról kialakult nézőpontomon. Hiszen sokan vagyunk és sokfélék, de nemcsak a természetben rejtőznek ragadozók. Ezt a témakört is járta körbe Koncz „Mars” János – Buborékember című pszichokrimije is. Ez a regény egy interneten „vadászó” ragadozóról mesél, aki bizony rendre visszaél az áldozatai naiv jóhiszeműségével. Mivel nagyon megfogó volt számomra a történet és több kérdés is felmerült bennem olvasásom folyamán, így kaptam az alkalmon és interjúra hívtam Koncz Mars János szerzőt. A vele készült beszélgetést olvashatjátok most!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Üdvözlök mindenkit, én köszönöm a lehetőséget! A nevem Koncz János, de az inkognitóm megőrzése végett és hogy valóban senki se ismerjen fel, Koncz Mars János néven publikálok. 🙂

Igazából gyerekkorom óta szerettem írogatni, de a felnőttkorom javát vállalkozóként éltem meg, így nem nagyon maradt időm az írásra. A COVID járvány kibontakozásakor úgy gondoltam, hogy élnék a felszabadult időmmel és nekiláttam komolyabban foglalkozni az addigi vázlataimmal.

A történeted tulajdonképpen egy krimi, amit bizonyos szinten a valóság táplált. Kérlek, hogy mesélj kicsit arról, hogy honnan merítkeztél írás előtt? Illetve, hogy milyen sajátos források adták az ötletet, hogy végül megírd ezt a könyvet?

Valahogy többször is belefutottam olyan karakterekbe életem során, amelyről az antifőhőst mintáztam. A gimnáziumi éveim alatt, később a vállalkozásom során, az általam működtetett túraportálon és most, legutóbb egy kiadó révén. A végletekig manipulatív, erősnek, befolyásosnak mutatkozó, ám valójában gyenge karakter, aki belemenekül saját szelfjébe, buborékvilágába, tehát adott volt. Mivel érdekel a pszichológia, ugyanakkor nem akartam valamiféle szakmai anyagot írni - mivel nem vagyok szakmabeli - inkább szórakoztató formába próbáltam önteni a tapasztalásaimat.

Az utolsó eset, és az azt övező botrány, illetve a botrányban vállalt szerepem felbátorított, hogy sok konkrétumot felhasználva írjak egy ilyen történetet. Ahogy a valódi világban felvettem a kesztyűt a felháborító jelenséggel szemben, úgy a történetben is "le akartam győzni" a negatív főhőst. Megjegyzem, a könyvben könnyebb dolgom volt, hiszen rábízhattam a négytagú "csapatra" a munkát (vagyis a könyvbeli nyomozókra).

A karaktereid alapvetően teljesen hétköznapi, úgymond közemberek. Az olvasó ezáltal könnyedén beletud simulni a nyomozócsapat bármely tagja személyébe. Ellenben az Éjsötét Kiadó mögött meghúzódó szereplők, már sokkalta árnyaltabbak, úgy is fogalmazhatnék, hogy pszichológiailag megkérdőjelezhetőek. Van olyan személy az életedben akár közvetett vagy közvetlen ismeretségedben, akiről mintáztad a személyiség jegyeket? Miért pont egy négytagú csapatot állítottál a középpontba?

Először a négytagú csapatról ejtenék pár szót: A stáb tagjait részint létező személyekről mintáztam, részint saját karakterem részeit építettem beléjük. Mivel sohasem szerettem a latin sorozatok tisztán fekete vagy fehér szereplőit, úgy gondoltam, hogy a jellemhibáik felvállalásával közelebb viszem őket az olvasókhoz. Mivel imádom megfigyelni az embereket minden élethelyzetben, ezért nem volt nehéz dolgom velük. Csak arra kellett ügyelnem, hogy nehogy keverjem őket: mondjuk, nehogy a pszichológus kezdjen egyszer édességet falni vagy hasonló...

Az Éjsötét Kiadó karaktereinek megformálásában komolyan támaszkodhattam az imént említett, botrányba keveredő kiadó alakjaira. A velem való kommunikációjuk a többszörösen skizofrén, álprofilok mögé bújt támadásaik elegendő forrást biztosítottak, amihez már csak egy kis fantáziára volt szükségem. Bár valóban hihetetlennek tűnnek a negatív figurák, azt kell mondjam, hogy inkább finomítottam rajtuk, semmint hogy kiemeltem vagy kikarikíroztam volna bármit. Természetesen kitalált minden karakter, ezt fontos leszögezni, de kétségtelenül valós inspirációk vezettek.

Bizonyos szinten elbűvölt az a pszichológiai kidolgozottság, ahogy végig vezetted az olvasót az eseményeken. Gondolok itt elsősorban a levelezések egymásra épülésére, levezetésére. Mennyire vagy jártas az emberi természet vagy akár kérdezhetem úgy is, hogy mennyire ismered a pszichológia szerteágazó ösvényét? Jó emberismerő vagy?

Bízom benne, hogy igen. De persze erre mindig sikerül rácáfolnia a sorsnak, amikor előhúz a kalapból egy-egy olyan "nyulat", akit maximálisan félreismerek. 🙂

Bevallom őszintén, hogy olvasásom folyamán először olyan érzésem volt, mint ha egy amerikai sorozatba csöppentem volna. Elvégre részletes nyomozást olvashatunk a kötetben. Régen mennyire voltál híve ezeknek a sorozatoknak? Egyáltalán magánemberként szereted a krimit, mint műfajt?

Örülök, hogy így éreztél. Mármint, mintha egy sorozatba csöppentél volna.

A kérdésedre válaszul: a jó krimit szeretem, de nem vagyok nagy krimirajongó. A probléma, az ügy konkrét megoldásánál izgalmasabbnak tartom az odavezető utat. Éppen ezért kedveltem például Colombo hadnagy sztorijait, ahol az esetlen, néha ügyefogyottnak tűnő főhős zseniálisan bogozta ki az eseményeket. Ezek a történetek még úgy is szórakoztatóak voltak, hogy az első percben tudtuk, hogy ki a rossz fiú.

A frissebb kiadású zsánerfilmek már inkább az akcióra, a látványra helyezik a hangsúlyt, s így néha elsikkad a lényeg. Akkor pedig inkább egy kifejezetten akciófilmet nézek inkább...

Elég sajátos borító képet választottál, és nem tagadom nagyon ismerős volt valahonnan a férfi, aki a könyved elején szerepel. Ki készítette a képet és milyen szándékkal választottad ezt a karaktert?

A képet én készítettem. Vagyis rajzoltam. Ha a könyv hátoldalán lévő QR kódra kattintasz, akkor megnézheted a rajz kialakításának lépéseit is. 😉 Természetesen előtte több vázlatot is készítettem, de mindegyikbe szerettem volna valami olyan buborékot ábrázolni, amely kemény, rideg hatású, mintha fémből vagy más áthatolhatatlan anyagból készült volna. A végleges verziónál pedig először két embert akartam "belezárni" a felületbe, de aztán végül maradt Bárány József alakja.

Hogy emlékeztet valakire? Nem tudom. Lehet. 🙂 De rengeteg kopasz embert ismerünk, úgyhogy ez bizonyára csak illúzió.

Szerinted a mai világunkban, miért van még helye olyan átveréseknek, amelyeket a közösségmédia oldalakon megtörténhetnek? Elsődlegesen gondolok itt hamis profilokra vagy akár egy pályázat meghirdetésére, amelyre a gyanútlan, még kezdő írók jelentkeznek a siker reményében. Mennyire büntethető ez a fajta visszaélés és milyen módszereket javasolsz egy csaló lefülelésére? Egyáltalán kiszűrhető – e, hogy a valóság alapokon mozgó pályázatokra jelentkeznek-e a leendő szerzők? Te találkoztál már az életben ehhez hasonló esettel? És, ha igen mit tettél vagy tennél ellene?

Az ügyeskedők minden korban „ráhajtottak” a gyanútlan, jóhiszemű áldozatokra. Mivel a rendőrség rettentően túlterhelt és a létszámhiány miatt a "valódi" bűnügyekre is alig marad idő, így a törvény segítségét kérni naiv cselekedet.

A jelen kori csalók kihasználják a közösségi média adta lehetőségeket, hiszen egy kis trükközéssel bármennyi profilt alkothat valaki. A konkrét esetben például, amit az említett kiadóval kapcsolatban átéltem, előfordult olyan, hogy Újév hajnalán, amikor a normális gondolkozású emberek épp a bulizás utóhatásait szenvedik meg, addig az én könyveimet 22 (!) álprofil pontozta le gondosan nagyjából fél óra leforgása alatt a Google Play-en. Tehát, ha az írásból élnék, akkor egész pontosan kárt okozott volna az adott kamuprofil gyáros. Így csak annyit ért el, hogy tartalmat gyártottam az esetből.

Később az egyszerű gyanút egész konkrétan beigazolta az illető ügyetlensége, amikor saját magát buktatta le, amelyet újra csak a nagyvilág elé tártam a blogomban. Azt gondolom, hogy az ilyenek ellen csak ezen a módon lehet harcolni. Persze a valódi világban ehhez jó idegek kellenek, hiszen a kamuprofilos megalázási próbálkozásokon át, a jogi lépések megtételén át igen komoly támadások érhetik az embert. A könyvbeli szereplők is átmentek komoly viszontagságokon, de ahogy őket, úgy engem sem tántorítottak el az események.

Manapság nagy divatja van az úgy nevezett internetes trolloknak. Ez az elnevezés elég groteszk a maga nemében, de tulajdonképpen már sajnos kivédhetetlen a közösségimédia felületeken. Szerinted mi motiválja azokat a személyeket, akik, mások megalázásával próbálják többnek érezni magukat? Egyáltalán szerinted ki az a troll és hogyan védekezhetünk ellenük?

A trollok sok esetben ártalmatlan unatkozók (például a politikai vagy életviteli tanácsokkal foglalkozó kommentfalakon). Őket egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, úgy gondolom.

Akik mások megalázásával próbálják piedesztálra állítani önmagukat, azok nem igazi trollok. Ezek az emberek már minősített pszichopaták. Erre részletesen kitérek a "Buborékember"-ben. Az ezzel foglalkozó rész megírása előtt elég sokat konzultáltam szakmabeli ismerősömmel és ekkor vált világossá csak számomra is a különbség köztük és a "mezei" trollok közt.

Védekezni meglehetősen nehéz ellenük, hiszen olykor ugyanaz az ember mozgat sok tíz karaktert, akik végletekig lojálisak a "gazdájukkal", imádják őt és felnéznek rá.

De legtöbbször éppen ez a vak imádat, illetve a mesterkélt stílus ad okot a gyanakvásra. Ha ilyet tapasztalunk, akkor nyugodtan rá lehet menni arra a vonalra, hogy kamuprofillal társalgunk és ennek megfelelően lehet belekényszeríteni helyzetekbe, ahol esetleg lebuktatja magát. Persze ez elég sok idő lehet.

A könyved tulajdonképpen a saját kiadódon belül jelent meg. Miért érezted azt, hogy szükséges létrehoznod egy magánvállalkozást? Próbálkoztál kiadatni más kiadóknál is vagy rögtön belevágtál ebbe a nem kis projektbe? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a megjelenésig? Egyáltalán szerinted miért érdemes kiadókhoz fordulni? Milyen előnye és hátránya van az ilyen megjelenéseknek?

A magánvállalkozást nem én hoztam létre. Egy ismerősömé, aki konkrétan szerkesztőként, sőt tudtommal főszerkesztőként is dolgozik, dolgozott. A konkrét kiadó létrejöttét a téma indokolta. A megkeresett kiadók, tartva a korábban említett kiadó erkölcstelen és aljas húzásaitól nem merték nyíltan felvállalni a könyvet. Ez rettentően elszomorított, de teljesen megértettem őket.

A saját kiadó felépítése nem egyszerű, de a könyv elkészítéséhez nagyon sokan segítettek, amit itt külön megköszönnék nekik: ki csupán tanácsokkal segített, ki a korrektúrázás, szerkesztés trükkjeiben mutatott utat, de volt, aki a tördelést magyarázta el, illetve olyan kedves ember is akadt, aki a webshopunk GDPR részét nézte át, nehogy azzal támadhassanak be minket. Így összeállt a kiadó és a könyv is.

A nehézségekről: legrosszabb az volt, hogy sokan óvtak a megjelentetéstől, mondván, hogy vehemensebb támadások érnek, mint eddig: feljelentések, ilyesmik. Talán ez volt a legnehezebb. A többi csak munkaigényes volt, nem nehéz.

A kiadókkal úgy általában nincs problémám, bár sok helyütt érzem a "lehúzás" vágyát, illetve néha nevetséges feltételekkel kerestek meg önjelölt "segítők". Ha az ember magának ad ki, akkor ilyesmi értelemszerűen nincs. Az anyagi kockázatvállalás egyébként is jellemző, hiszen ma már talán nem is létezik a klasszikus könyvkiadás, ahol elég volt írni egy jó sztorit és eljuttatni valamely főszerkesztőnek. A nagy kiadók betagozódtak abba a létbe, ami korábban például az amerikai filmiparra volt jellemző: már csak a biztosra, csak a tutira hajtanak, ahol semmi kockázat nincs. Kezdő íróként tehát ők eleve kiesnek.

Az efféle megjelenés hátránya, hogy nem veszik annyira komolyan (holott a jelenlegi kiadók 90% nem más, mint egyszerű magánvállalkozás valami jó fantázianévvel).

Most kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended! Mint magánember, hogy éled meg a mai hazai közéletet. Mennyire érzed élhetőnek a folyamatosan emelkedő árakat? Mennyire befolyásol téged a könyvírás terén? Letaglóz vagy inkább merítkezel belőle? Egyáltalán van bármi hatással rád a jelenkori események mind politikai, mind egészségügyileg, elvégre még mindig nem zárult le a COVID kérdését sem?

Mindig izgatott a társadalom működése, belső dinamikája, így természetesen hatással van rám az aktuálpolitika és a hazai közélet is. Anélkül, hogy belemerülnék, nagyon veszélyesnek és helytelennek tartom a magyar belpolitika egypólusúvá válását, ám ennek okai sajnos nem csupán a kormány populizmusában keresendők, hanem az ellenzék inkompetenciájában, erkölcsi erodálódásában is.

Minden drágul, sőt a közeljövőben még durvább mértékű lehet az infláció, ami tovább nehezíti az életünket, egész konkrétan a könyvkiadást is: drágul a gyártás és fogyatkozik a vásárlóképes kereslet, hiszen akinek kenyérre kell a pénz, az nem vesz olvasnivalót.

Jómagam próbálok pragmatikusan hozzáállni a helyzethez, hiszen változtatni nem tudok rajta, így inkább igyekszem sodródni az árral (itt most a szó szoros és átvitt értelmében is). Az írást nem befolyásolja, sőt talán kicsit inspirál is. A "Buborékember"-en kívül főleg sci-fi-t írok, ám ezek a történetek sok esetben csak díszletül szolgálnak egy-egy valós probléma megjelenítéséhez. A most készülő "Paranoidia" a normalitás kérdését járja körül, illetve hogy mindezt hogy befolyásolja a társadalom, illetve korábbi - de még ki nem adott - kisregényem, az "Olasz történet" azt boncolgatja, hogy a robotizáció miként veszi ki a munkásosztály kezéből az érdekérvényesítés lehetőségét.

Az egészségügyet csak megélem, de próbálok nem foglalkozni vele és inkább egészségesen élni. Történetet pedig semmiképp sem kerekítenék például a COVID-ból, mert szerintem mostanság Dunát lehet rekeszteni az ilyesféle sztorikkal.

Gyermekként a legtöbbünknek kimondottan határozott álmai vannak. Egy elképzelés, hogy felnőttként milyen szakmát is szeretnénk majd csinálni. Ennek hátsó forrása többnyire a szülők, nagyszülők életéről vett minta, de mégis ilyenkor még határtalan a képzelet. Te milyen gyermek voltál? Milyen álmokat dédelgettél? Volt-e már akkor esetleg olyan ábrándod, hogy egyszer író leszel?

Rossz, vagyis inkább nehezen kezelhető gyerek voltam állítólag. Ez abból adódott, hogy nagyon jól tanultam, viszont nem voltam hajlandó semmiféle olyan szabályt betartani, amit "illett volna". A tanáraim nem tudtak beskatulyázni, így aztán igazából irányítani, terelni sem. Szóval a szüleimnek nem volt könnyű. Sajnos ez a fajta hozzáállás mostanáig megmaradt, így a környezetemnek sem könnyű.

Egyébként boldog, kiegyensúlyozott családban nőttem fel, a késői Kádár-korszak szokásos problémáit megélve. Sohasem tudtam eldönteni, hogy "mi leszek, ha nagy leszek" - még ma sem - így az életutam meglehetősen kacskaringókkal teli volt. Írni mindig szerettem, de ezt korábban csak saját szórakoztatásomra végeztem. Azzal, hogy kiléptem a fényre, egy újabb, izgalmas világ nyílt meg előttem: a könyvkiadás és az írói társadalom olyan szubkultúrát mutatott be, amelyről olvasóként nem is sejthettem. Érdekes, ugyanakkor néha kicsit lelombozó ...mint amikor rájössz a "varázsló" trükkjére és onnantól már csak egy illuzionista a krapek.

Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?

Szoktam és szeretek is olvasni, csak mostanság kevés időm van rá. Régen voltak kedvenc íróim, ma már inkább mindenevő lettem. Egy időben elolvastam mindent Ken Follett-től, mert lenyűgözött a részletekbe menő alapossága, ahogy egy-egy témához nyúlt. Aztán, ahogy picit több időm lett, faltam mindent. Mivel izgatnak az okok és előzmények, olyan "műveket" is hajlamos voltam elolvasni, mint a Biblia, Marx írásai, vagy egészen extrém - és sok helyütt tiltott - irodalomként a "Harcom". Úgy gondolom, hogy ezeket muszáj ismernünk ahhoz, hogy megértsük mi miért alakult így, ahogy.

A legutóbbi olvasmányaim az abszolút kortárs, magyar írók könyvei, akik javát csak most ismertem meg, amióta beléptem ebbe a világba. Itt nem mondanék neveket, mert az írók érzékeny emberek, de a lényeg: sok tehetséges szerzővel találkozom.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik?

Először meglepődtek: "te írsz?" Talán ez volt a legjellemzőbb.

De miután felocsúdtak, mindenki nagyon támogatóvá vált. Édesanyámat úgy kellett lefogni, hogy ki ne menjen az utcára méteres molinókkal, hogy a "kisfiam író lett"! ...na persze azért ez nem így volt, de látom rajta, hogy milyen büszke rám.

A párom hasonlóképp támogató, hiszen ő szokta elsőként átolvasni az írásaimat. Nagyon sokat segít, amit próbálok a könyveim elején megköszönni neki.

Ért-e már bármiféle atrocitás a könyved tekintetében. Ugyan még nagyon korai lehet ez a kérdés, de már egy-két blogger, előolvasó véleményezte az adott művet. Milyen érzés, ha kritika éri a könyvedet, ami nem feltétlenül pozitív? Hogyan kezeled ezeket a megnyilvánulásokat? Valamint már fentebb többször emlegettél egy bizonyos kiadót. Nem félsz attól, hogy esetleg hasonlóságot vélnek felfedezni a könyvedben szereplő Éjsötét Kiadó és köztük, amely esetlegesen valami negatív visszavágást, szépen szólva reakciót eredményez? Számítasz-e bármilyen kellemetlenségre?

Kamuprofilos beírogatás jött már a szerzői FB profilomra, de ezt kellő gúnnyal hárítottam, azt hiszem. Egyébként a kritikák eddig jók voltak, akik jeleztek bármit is, azoknak tetszett. Nyilván rengeteg gyermekbetegséggel küzdhet a könyv, hiszen sohasem készítettem még ilyet, így bármennyire is igyekeztem, bizonyára vannak hiányosságai, hibái.

Az építő jellegű kritikát általában jól kezelem, igyekszem tanulni belőle (még akkor is, ha adott esetben karcos stílusban öntik rám).

A korábban említett kiadó sok újdonsággal már nemigen szolgálhat, hiszen egy százharmincötödik álprofilos fenyegetés vagy egy huszadik, ügyfélkapun benyújtott rendőrségi feljelentés nagyjából annyira izgat fel, mint a korábbiak. Természetesen az aljasság tárháza túlmutat az emberi megismerés lehetőségein, így akár kitalálhatnak valami sokadik "poént", de nem vagyok ijedős.

Egyébként pedig mind az Éjsötét Kiadó főszerkesztője, mind pedig a tulajdonosa nárcisztikus pszichopata. Amennyiben ebben bárki magára ismer, hát lelke rajta, az ő dolga.

Mennyire vagy híve a ma már egyre jobban elterjedt E-book könyveknek? Gondoltál-e már rá, hogy így jelenteted meg írásaidat? Szerintem mi az előnye és hátránya ennek a formátumnak?

Kétségtelen előnyük, hogy olcsóbbak, nem kell hozzájuk erdőket kivágni, ám mivel nem anyagiasulnak, a legtöbben nem tekintik őket igazi produktumnak. Amíg a könyvesboltból az átlagember nem lop el egy könyvet, mert erkölcstelennek érezné a tettét, addig egy E-book-ot szemrebbenés nélkül letölt valamelyik torrentoldalról és/vagy átmásolja bárkinek.

Kezdő íróként tehát megvan az előnye, mert ha nem számít belőle bevételre az ember, akkor jó eszköz a marketingre: hamarabb megismerhetik az író nevét.

Sokan nem szeretik, bár jó olvasóval szerintem ugyanolyan jó olvasni, mintha egy nyomtatott könyvet tartanánk a kezünkben.

Egy baráti beszélgetés alkalmával szóba került a téma, ahol valaki azt mondta, hogy az E-book olvasóban nem lehet virágot préselni, illetve az olvasónak nem tesz jót, ha azzal ütik agyon a legyet. 🙂 Ez is szempont.

Van több E-book formátumban megjelent könyvem: a két legismertebb a "Felelőtlen próféta" és "A kártevő". Illetve a Google Play-en fent van néhány ingyenes olvasásra létrehozott rövidebb könyvem is (igaz, jól lepontozva... 😃 )

Milyen zsánerben olvashatunk tőled legközelebb? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Idén két könyvet szeretnék még megjelentetni. Az egyik a "Paranoidia", amelyet már említettem. Ez egy sci-fi lesz. A másik, amelynek még csak munkacíme van, egy életrajzi ihletésű kalandregény, amely Kolumbiában játszódik majd.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

A Buborékember című könyvet pedig, a Marsbook Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Egy igazi Főnix a porlepte történelmi palettáról - Interjú Kristin M. Furrier írónővel

Az utóbbi időben igazán szerencsésnek érezhetem magam, hiszen csupa olyan könyvet vehettem kézbe, amitől több lettem vagy remekül szórakoztam általa. A szerzők palettája is igen sokrétű, elvégre legyen szó női vagy férfi alkotóról, mindig képesek voltak meglepni vagy éppen meghatni az adott könyvükkel, ezért rendkívül hálás vagyok. Mégis akadnak közöttük olyan írók is, akik képesek évről évre megújulni, sőt olyanra is van példa, aki egy korábbi stílusát frissíti fel. A mostani beszélgető partnerem is egy olyan alkotó, aki otthonosan mozog több műfajban is. Legyen szó ifjúsági, romantikus vagy éppen történelmi fikcióról, mindenhol megállja a helyét és remek történeteket álmod meg számunkra. Nem is olyan régen olvastam A Társalkodónő című regényét, amely elbűvölt és nem eresztett. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel a Kristin M. Furrier írónővel készült interjút! Kezdjünk is hozzá!

 

Üdvözöllek ismételten a blogon! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Nagyjából két éve beszélgettünk már egyszer. Azóta eltelt pár hónap. Hogy vagy? Hogy telt az elmúlt időszakod?

Köszönöm, hogy újra beszélgethetünk. Nagyon nagyot fordult velem a világ, de pozitív irányba. A főállású anyaság után, visszatértem a munka világába is. Azonban ez komolyan feladja a leckét, hogy tudjak a család, az írás, valamint a munka között lavírozni. Próbálkozom, nem egyszerű.

Pár napja előolvastam A Társalkodónő című hamarosan megjelenő regényedet, és ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget! Ez a történet más, mint az eddigiek úgy érzem. Bár fiatal felnőtteknek szól inkább, mégis sokkal érettebb témával foglalkozol. Kérlek, mesélj erről részletesebben! Hogyan jött az ötlet és miért?

Először is, én köszönöm, hogy vállaltad az előolvasást, tudom, hogy mindenki nagyon elfoglalt. Más a történet minden szempontból, hiszen a legfontosabb, hogy most nem az ifjúsági korosztályt céloztam. Ez természetesen szándékos volt. Nagyon sokan kérték, és én mindig figyelek az olvasók kéréseire/ kritikákra, hogy szeretnének már felnőtt regényt is olvasni tőlem. Igazából a történetet, már két éve forgatom a fejemben. Kihívás volt, sosem írtam még E/1 -ben regényt. Hogy hogyan jött az ötlet? Mindig az adott életszakaszom befolyásol az alkotásban. Olyan dolgok vesznek körül az elmúlt évek során, amik így befolyásoltak érzelmileg. Hiszen A Társalkodónő egy komoly érzelmi küzdelem megjelenítése.

Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség. Emma karaktere, ahogy az értékelésemben is írtam, egy bizonyos „antihős” érzését keltette bennem. Természetesen nagyon hiteles, hiszen mi emberek is ilyenek vagyunk részben. Miért ezekkel a jellemzőkkel ruháztad fel Emmát? Ezt egyébként a többi szereplő kapcsán is megkérdezném. Hogyan alakítottad ki a személyiségjegyeket és volt-e olyan élő személy, aki mintaként szolgált? Ha igen és nem titok, ki lenne ő?

Emma karaktere egyszerűen Ember, nagybetűvel. Az emberek minden gyarlóságával együtt. Ebben a történetben senki nem lesz ártatlan, mint a valóságban sem. Minden szereplő a saját érdekeit képviseli, és ezért válik élethűvé a történet maga. Ennél a történetnél senkiről sem mintáztam karaktert, mármint élő emberről bizonyosan nem. Nem vagyok már húsz éves, azt hiszem a saját megélt tapasztalataimból építkeztem 100% -ban. Sokan keresik ma is a boldogságot, a megelégedést, aztán azt veszik észre, hogy nincs tovább. Abszolút úgy érzem, ez a mai, valamint abban a korban is egy teljesen általános emberi viselkedés.

A történeted a viktoriánus kort vette górcső alá, ami nem kis feladat egy író számára. Ráadásul hiteles történelmi szálakat fedezhettünk fel a könyvben, a társadalmi szerkezetről már nem is beszélve. Miért ebben a korban helyezted el a karaktereket és volt – e nehézséged írás közben? Milyen forrásmunkák húzódnak meg a háttérben?

Imádom a viktoriánus Angliát. Rengeteget olvasok angol klasszikus irodalmat, sokkal többet, mint bármi mást. Olyan szinten ismerős dolgokról írtam, hogy nem nagyon kellett kutatómunka. Ami kicsit "megtornáztatott szellemileg", az az volt, hogy teljesen pontosan vázoltam fel a helyszíneket, Leamington Spa – t főleg. Nem titok, hogy két alkalommal jártam a szigetország ezen részén, és felderítettem teljesen azokat a helyeket, melyek a regényben szerepelnek. Azonban azt vissza kellett keresnem, hogy abban a bizonyos adott éveben is állt - e már az az épület, volt - e ott az a klub , stb. Itt megjegyezném, hogy aki ismeri Leamingtont, számára az illusztrációban is fel fog  tűnni ismerős helyszín. Ez ténylegesen mind hiteles a könyvben. Tehát összességében Leamington történelmét kellett felkutatnom.

Mivel több alkotásodat is volt szerencsém olvasni, így kialakult bennem egy nézet, miszerint akár ifjúsági, akár felnőtt közönségnek szánod regényeidet, mindegyik kötet valamilyen ponton köthető egy adott történelmi korszakhoz, eseményhez, szimbólumhoz. Szándékosan építed ezekre a pillérekre a regényeid témáit, vagy ösztönös? És, ha már történelem, számodra melyik az a kor, társadalom, esemény, amiről biztosan elmondhatod, hogy érdekel, szereted és szívesen élnél benne?

Írásilag nem igazán fog meg a jelenkor. Épp elég élni benne, nem vágyam írni róla. Ha mindenképp a máról akarok írni, akkor novellát, vagy verset írok. A fő ihletforrásom a történelem egyértelműen. Kiemelkedően a középkor, és a 19. század érdekel. Ezekről a korszakokról nagyon sokat olvasok, keresem, kutatom, és imádom az ilyen jellegű utazásokat is. Nagyon szeretnék a 19. században élni. Nem a mai kor szülötte vagyok, azt gondolom. Nem én lennék az első nő, aki kivívná a női egyenjogúságot. Más értékeket látok fontosnak, mint a mai világon előtérbe került dolgok. A családnál nem volt, és nem is lesz semmi fontosabb, akárhányat is ír a naptár. Az emberek alkotta közösségek, az összetartozás, a szeretet, ez az én mozgatórugóm. Ha a férjem megkérdezi hova menjünk nyaralni? Mindegy, csak kastély legyen! A történelembe.

A könyved finoman szólva is egy nehéz lezárással ér véget. Számomra kisebb sokkot okozott feldolgozni, hogy elfogytak a lapok. Ráadásul több kérdésre nem kaptam választ. Szándékozod esetleg folytatni vagy tényleg így ért véget Emma útja?

Igen, azt hiszem kár titkolni, hogy lesz folytatása a történetnek. És ha ennyit elárulhatok a történetről, a neheze még ezután jön...

Kicsit személyesebb vizekre eveznék, ha nem bánod! Az elmúlt időszak finoman szólva sem volt egyszerű. Egy magadfajta kreatív alkotó ember hogyan teremti meg magának az íráshoz szükséges nyugalmat?

Nagyon nehezen. Egy ideig próbálkoztam vele, de fel kellett adnom a nyugalomban való alkotást. Egyértelműen az ötletek terén utazások alkalmával, kiránduláskor feltöltődöm, és itthon csak kiírom a sztorit. Kicsit úgy tudom ezt felvázolni, mint a Szeleburdi család című filmben láthattuk azt a bizonyos ikonikus jelenetet.  Amikor az író apuka a pingpongozó gyerekei között írja  meg a könyvét. Ez nálunk pontosan így van. Ami segít, relax zenét szoktam közben hallgatni, és az egy kicsit tompítja a család édes zaját. Néha azért persze nehéz így az alkotás.

Munkád során emberek szociális helyzetével foglalkozol. Az ott tapasztaltak szolgálnak-e táptalajként a könyveid számára?

Sajnos bizony néha nagyon nyomasztó dolgokat kell látnom. Könyv alapjának nem szeretném használni, viszont ahogy említettem ezek novella formájában kiíródnak belőlem. Készülök lelkiekben arra, hogy egy realista novellás kötetet ezekből kiadjak, ám ennyire feltárulkozni mindenki előtt igen nehéz. Hiszen ezek az életről szólnak.

Szerinted az írás mennyire szól a közönségnek szórakoztatás céljából és mennyire működik egyfajta önterápiás jelleggel az író számára?

Én azt gondolom, aki ír, az cseppet sem véletlen. Az írás, mint minden más alkotói forma, önkifejezés. Mindenképp egyfajta terápia, biztos vagyok benne. Mennyire szól a közönségnek? Ezt minden írónak magának kell eldöntenie. Azt, hogy felvállalja a saját stílusát, és abban alkot, vagy a 12 egy tucat elvén csak a sikerért ír. Én felvállaltam magam.

Ha visszautazhatnál az időbe melyik híres íróval olvastatnád el a következő könyved kéziratát?

A Bronte nővérekkel.

Figyelemmel követed-e a mai kortás irodalmat, illetve kinek a munkásságát tartod a legizgalmasabbnak?

Igen, mindenképpen figyelemmel kísérem, de csak a magyart. A magyar kortárs szerzők közül számomra kiemelkedő Szabó Borka. Imádom a stílusát, ahogyan bánik a szavakkal, nagyon egyedi. Mivel magam is felvállalom önmagam stílusát, így én is azokat az írókat kutatom, akik egyedi stílusban alkotnak. Mint Tarja Kauppinen is, Ő is kiemelkedik egyértelműen a kortársak közül.

Ha valaki kapcsolatba szeretne lépni veled, vagy figyelemmel szeretné követni a munkásságodat, akkor azt hol teheti meg? Illetve mikor találkozhatunk veled személyesen?

A kristinmfurrier@gmail.com email címem nyilvános. Ezen bárki írhat, aki szeretne velem kapcsolatba lépni. Ezenkívül ahol a legtöbb információ megtalálható rólam, az a weboldalam: www.kristinmfurrier.hu. Természetesen a Facebookon is van írói oldalam, az instagramon is, és a moly.hu - is. Ezeken a platformokon vagyok elérhető, és aránylag aktív. Személyesen a könyvhéten lehet majd találkozni velem. Először Szegeden, június 2. –án az Álomgyár könyvesboltban 16.00 órától. Majd Szentesen június 8.-án este hatkor a Szentes Városi Könyvtárban. Végül Budapesten 10.-én, és  11.-én is fent leszek a könyvhéten előreláthatólag. Úgyhogy érdemes figyelni, főleg a NewLine kiadó standjánál.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram és Honlap oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Társalkodónő című regényét pedig a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Egy tündéri szerző a Képzelet Birodalmából - Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

 

Idén több érdekes és kiváló mesekönyvet olvashattam, amiért nem lehetek elég hálás, viszont sokkal kevesebb olyan akadt ezek közül, amelyek elérték, hogy szinte olvasás után ismét kézbe akarjam venni. Ezt elsődlegesen valamilyen fontos témakörnek köszönhetően szoktam érezni illetve természetesen a páratlan humornak is kiemelkedő jelentősége van. Az egyik ilyen olvasásom volt, nem is olyan régen, Az Anyacsalogató Hadművelet című meseregény, ahol három kis fiatal gyermek kalandozásai által töltődhettem fel. Mivel a kötet felkeltette az érdeklődésemet, ezért felkértem a szerzőt egy interjúra, amire legnagyobb örömömre igent mondott. Kérlek, hogy fogadjátok sok szeretettel Kemendy Júlia Csenge írónővel készült beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Könyvek között, olvasó gyerekként nőttem fel, amihez valamiképpen az írás is mindig hozzá tartozott. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig írtam valamit, beszélő állatokról szóló „regényeket”, verseket, naplót. Komolyabban az egyetem alatt kezdett foglalkoztatni az írás, aztán az egyik tanáromnak köszönhetően bekerültem egy nagyon inspiráló íróközösségbe, akik már akkor befogadtak, mikor még nem is nagyon tudtam mit „felmutatni”. Igaz, évente csak négy napot töltünk együtt, de egy-egy ilyen alkalom egész évre feltölt motivációval.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni az Anyacsalogató Hadművelet című könyvedet, amely szokatlan módon, egy különleges helyen játszódik, a Tündérfürt utca 12. szám alatt található lakatlan malomban. Ez a hely hosszú évek óta üresen áll, de a köré font hiedelmek igazi élettel töltik meg. Sokan úgy tartják, hogy az épületet tündérek lakják, akik a bátorságukat összeszedő fiatalok kívánságait teljesítik. Egy szép őszi napon egy sárga csizmás fiatal hölgyemény indul el a malom irányába, amely rögtön felkelti Szilágyi Filkó figyelmét. Filkó és Kelemen nem messze laknak a fent említett csodás épülettől és alig várják, hogy megismerhessék a titkokat. Berti édesapjával kettesben költözik be a kissé romos állapotban lévő épületbe. Berti és a két fiú hamarosan jó barátságot köt, és együtt kezdenek el nyomozni a titokzatos tündérek után. Honnan jött az ötlet, hogy egy kislányt és két iker fiút helyezel a könyved középpontjába? Kikről mintáztad Berti, Filkó és Kelemen személyét? Többször úgy éreztem, hogy a történetedben szereplő személyek mintha a valóságban is élnének. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a „különlegesebb” szereplők személyisége is nagyon élettel teli lett. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?

Csalódni fogsz – soha nem mintázok karaktereket létező személyekről. :D Sőt, általában nem foglalkozom a karakterek személyiségével: nem tervezem meg előre, milyenek lesznek, hogyan beszélnek, mit szeretnek. Ezek valahogy maguktól alakulnak, mindig a történethez passzoló szereplők „kerülnek az utamba”. Számomra az írás egy intuitív folyamat, tudatalatti működés, ezért nagyon szenvedek, ha valamit muszáj megterveznem előre.

Utólag persze szoktam olyasmikkel szórakozni, hogy elképzelem, vajon mi lehet Filkó kedvenc étele (spagetti), vagy hová utazna el Berti legszívesebben (még sosem járt a tengerparton, szóval bárhová, ahol tenger van).

Hogy honnan jött az ikrek és Berti ötlete? Először azt hittem, Berti lesz a főszereplő, írni akartam egy kislányról, aki egy malomban lakik – de Filkó betolakodott a képbe, és az egész történetet az ő szemszögéből láttam, szóval szegény Berti a második helyre szorult. Az is egyértelmű volt (bocsi, ha semmitmondó ez a válasz, de tényleg nincs semmiféle titok :D), hogy Filkónak van egy ikertestvére. Egyszerűen nem tudtam őt egyedül elképzelni. Talán kellett valaki mellé, aki a földön tartja, ha túlságosan elszállna a fantáziája.

A történeted tulajdonképpen egy helyi babonából indul ki, gondolok itt elsődlegesen arra a tényre, miszerint a malom kívánságokat teljesít. Kislányként mennyire hittél a legendákban, babonákban? Ez felnőttként változott –e?

Ó, velem aztán nagyon sok mindent el lehetett hitetni. Rendszeresen idéztünk például szellemet a napköziben az iskolaudvaron, és évekig próbáltam az elmémmel tárgyakat magamhoz vonzani (lusta vagyok :D), mint a Bűbájos boszorkák egyik szereplője. Igaz, ezek nem babonák. :D Az például nem érdekelt, ha egy fekete macska átment előttem az úton, azon viszont eléggé kibuktam, mikor egyszer összetörtem egy tükröt – persze semmilyen balszerencse nem ért utána.

Felnőttként nem különösebben foglalkoztatnak a babonák, de ha hullócsillagot látok, mindig kívánok valamit.

Kicsit személyesebb kérdés következik. Ha te bukkannál rá erre a bizonyos malomra, akkor milyen kívánságod lenne? Illetve hiszel-e a kívánságok teljesülésében?

Mondjuk úgy, hogy abban hiszek, amiben Piri néni, és akkor nem spoilerezem el a könyvet.

Érdekes, hogy nem jut eszembe egyetlen kívánság sem, pedig az előző kérdésben írtam a hullócsillagokról. Most úgy érzem, nagyon rendben van az életem. Amit szeretnék, az egy saját ház, de annak is eljön majd az ideje. Ó, igen, és ha már idő: szeretném, ha annyi időm lenne, hogy minden könyvet el tudjak olvasni, amit akarok.

A könyved bár humoros és könnyed, mégis elmondható róla, hogy a háttérben komoly mondanivaló húzódik meg. Milyen üzenetet szerettél volna átadni az ifjúságnak?

Úgy érzem, a mai világban sok szülő „fél” nevelni a gyerekét, és igyekszik minden csalódástól védeni őt. Szerettem volna ráébreszteni az olvasókat arra, hogy néha csalódnunk kell ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, és képesek legyünk értékelni azt, amink van. Illetve szerettem volna azt az üzenetet közvetíteni, hogy a céljaink igenis megvalósíthatók – csak ahhoz lehet, hogy tenni is kellene valamit, és nem csupán várni azt a bizonyos sültgalambot.

Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végiglapoznom a könyvet. Ki illusztrálta a könyvedet? Volt-e beleszólásod az illusztrációk elkészítésébe?

Az Anyacsalogató Hadműveletet Betti, a sógornőm illusztrálta. Azon kevesek közé tartozik, akiknek legelőször elküldök egy készülő történetet – aztán mind az ezer következő verziót is. :D Önszorgalomból, saját szórakoztatásunkra kezdte elkészíteni az illusztrációkat, a kiadó pedig szerencsére áldását adta rájuk. A képek különlegessége, hogy kollázstechnikával készültek, ami nem kimondottan gyakori a magyar gyerekkönyves piacon, mi viszont mindenképp szerettük volna egyedivé tenni a regényt, és ez szerintem sikerült is.

Természetesen volt beleszólásom, de nem igazán éltem ezzel a lehetőséggel, szerintem Betti nagyon jól eltalálta az illusztrációkat. Nem emlékszem, hogy bármibe belekötöttem volna.

Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?

Sok mesét hallottam, sokat olvastam gyerekkoromban, és azóta is sokszor olvasok a saját szórakoztatásomra meséket, ifjúsági könyveket. Nem hiszem, hogy ezt ki lehet nőni. Tanítóképzőt végeztem, így ott is végigkísértek a gyerekkönyvek, a szakdolgozatomban is nagy szerepet kaptak – egyértelmű volt, hogy szeretnék majd én is gyerekeknek írni.

A meseregényed a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy kicsit!

Több kiadót is felkerestem, volt, ahonnan választ sem kaptam, máshol pozitív választ kaptam ugyan, de nem fértem bele az éves tervbe, ráadásul jött a covid is. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően keveredtem a Napkút Kiadóhoz, ugyanis a már említett alkotótáborban megismerkedtem a szerkesztőjükkel, de körülbelül az utolsó napig le sem esett, hogy ő hol dolgozik. (Egyébként pont a tábor után akartam hozzájuk beküldeni a kéziratot. Véletlen?) Szóval a tábor után beküldtem a kéziratot, ami pozitív elbírálásban részesült.

Szerettem a kiadóval dolgozni, mert mindenki barátságos és segítőkész, jókat beszélgetünk, és az ezredik kérdésem/kérésem után sem küldenek el melegebb éghajlatra. Különösen szuper, hogy fontos nekik, mik az én elképzeléseim a saját könyvemről, így Az Anyacsalogató Hadművelet végül pontosan olyan lett, amilyenre megálmodtuk Bettivel.

A fantáziád rendkívül gazdag, hiszen felépítettél egy teljesen új világot. Honnan merítkeztél írás előtt? Milyen forrásokat használsz, ha ötletre van szükséged? Esetleg van-e olyan író, akitől bármikor szívesen olvasol és ha, igen kiről lenne szó és miért?

Nincs „kiemelt” ihletforrásom, egy kép, egy helyszín, egy szó... bármi lehet. Általában megragad bennem egy gondolat, és addig a nyakamon marad, míg nem állok neki foglalkozni vele. Akkor aztán a történet kibontja önmagát.

Az, hogy éppen kitől szeretek olvasni, nagyon hangulatfüggő, hiába szeretek egy írót, ha éppen nincs hozzá kedvem. A Harry Pottert bármikor képes vagyok elolvasni, illetve Gion Nándort is nagyon szeretem, nagy hatással van rám a műveinek a hangulata.

Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Szerintem mindkettőnek megvan a maga helye és ideje, nagyon tudom értékelni a jó rajzfilmeket, a mai napig nagy kedvencem például a Mulán, az Anasztázia és a Szilaj. De ha muszáj lenne választanom, akkor egyértelműen mese.

Térjünk át egy kicsit az írói létre. Köztudott, hogy régebben a meseíróknak nagyon nehéz volt érvényesülniük kis hazánkban. Viszont az utóbbi években hazai viszonylatban nagyon sokat javult a gyerekirodalom megítélése. Mit gondolsz, hogyan lehetne tovább emelni ezt a színvonalat?

Ez lehet, hogy nem tesz engem szimpatikussá, de úgy látom, a gyerekkönyv írás is kezd olyanná válni, mint a foci meg a tanítás: „mindenki ért hozzá”. Én kicsit szigorúbban szűrném a „gyerekemnek kitaláltam egy este, tetszett neki, leírtam, adjuk ki” – könyveket. Illetve sokszor úgy érzem, némelyik könyv hülyének nézi az olvasóját, túl egyszerűen vagy éppen túl szájbarágósan fogalmaz. Sokkal több van a gyerekekben, mint azt sokan gondolnák – bízzunk bennük egy kicsit jobban!

A gyerekek figyelme, a mai felgyorsult világnézet miatt igen nehezen köthető le hosszabb ideig és pont ezért sok családban hamar elenyészik vagy szinte egyáltalán nincs jelen a napi meseolvasás. Szerinted hogyan lehet egy kisebb gyermek figyelmét lekötni egy adott történettel? Mennyire kell, rövidíteni a meséket, illetve van- e még létjogosultsága egy hosszabb történetnek is?

Jaj, nehogy rövidítsük a meséket! Vannak ezek a 3-5-7, nem tudom hány perces esti mesék rohanó szülőknek – hát, ez halottnak a csók. A meseolvasás, akár közös, akár egyéni, egy rituálé, egy elmélyülés, nem lehet három perc alatt lezavarni. Hagyni kell a gyereket elmerülni a mesevilágban, bevonódni érzelmileg a történetbe, hiszen ezáltal például remek megküzdési stratégiákat tud elsajátítani, gazdagodik a fantáziája és az érzelmi eszköztára. A rövidített mese szerintem olyan, mint az instant ételek – ehető, de sosem lesz igazán tápláló és teljes értékű.

A figyelmet lekötni jó történetekkel lehet első sorban – olyasmivel, amivel a gyerekek azonosulni tudnak, ami ismerős a saját életükből, a legkisebbek például szívesen hallgatnak mesét a mindennapi tevékenységekről, mert ez ismerős, el tudják képzelni az adott szituációt, megoldást tudnak benne találni a saját problémáikra. Ezen kívül pedig: humor, izgalmas cselekmény, pörgős párbeszédek – hát, körülbelül az, ami egy felnőttet is „odaragaszt” az olvasófotelhez.

Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?

Június végén-július elején várható a legújabb könyvem (attól függ, mikor végzünk a szerkesztéssel), Az időlátók balladája, ami a középiskolás korosztálynak szól. Nagyon izgulok, milyen fogadtatásban lesz része, és szurkolok, hogy az olvasók is legalább annyira szeressék, amennyire én szerettem írni.

Úgy gondolom, mivel Pápán játszódik, mindenképp lesz itt egy könyvbemutató a nyár folyamán, ehhez már kinéztem egy helyszínt, csak ők még nem tudnak róla. :D Ennél konkrétabbat egyelőre nem tudok mondani, sok minden függ a megjelenéstől.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Az Anyacsalogató Hadművelet című könyvét, pedig a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy