2021. április 14., szerda

Fábián István - Örökévad

 

„Kút mélyén feldőlt vödör.”


Hogy őszinte legyek teljesen a hatása alatt vagyok még mindig ennek a verseskötetnek, bár ezt betudhatom annak is, hogy éppen most fejeztem be az olvasását. Nagyon vártam ezt a könyvet, mivel pár hónappal ezelőtt volt szerencsém olvasni egy másik alkotását is a költőnek és azt akkor nagyon jónak éreztem. A mostani versek hangvétele sokkal komorabb, feszesebb, de erről kicsit később fogok írni. Először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt, hiszen általatok egy új oldaláról ismerhettem meg az alkotót és rendkívül mély érzéseket kaphattam. Köszönöm.

Ahogy már megszokhattátok tőlem a borítóról fogok egy pár mondatot írni először. A mostani kötet is méretét tekintve egy olyan A4 lapnak felelne meg, melyre rajzolni szoktunk. Tulajdonképpen a művész úr két területen is bemutatkozik az olvasók előtt: egyik oldalon a versek, míg elszórtan a másikon idiografikus képek helyezkednek el. A külső borítón is egy olyan rajz látható, melyet az alkotó készített. Erős vonalakkal, rendkívül mély mondanivalót sugall, elvégre a torz koponya sok mindenre utalhat, mégis számomra egyértelmű volt jelentése. Fehér alapon, a fekete betűválasztás visszatükröz egy bizony naturista érzetet, mely részletekben letükrözi a belső tartalmat is.

Fábián István – Örökévad verseskötete az idei évem egyik legmeghatározóbb emocionális olvasási élményeként tartom számon. Nem csak azért gondolom így, mert verseiben visszaadja hazánk múltját és jelenét, hanem azért is, mert tükröt tart az olvasó elé. Nézd mivé lettünk és hová tartunk! Nézd és lásd, mit oly sokan elfelednek! És ezekért az érzésekért rendkívül hálás vagyok a költőnek.

Több versét is ki tudnám emelni, de én mégis három versrészletet választottam. Mindegyikről elmondható, hogy patetikus, vitriolos és érzelmekben gazdag. 

Az első:

„Rigó fütyöl a hóviharban,
minden itt van, amit akartam.
Madár sípol a zivatarban:
kismadár horgolt sapkába varrtan.

Sokasodik a baj odakint,
borda-kas-csendben
működik a béke bent,
üt a szívem és üt megint.

Kitekint ablakán a szomjas teremtő:
mit építettem: fölrúgott szék csak,
tört-szemű ablak,
mi volnék, ha nem az eredet,

a nemtő,
a sarkon beforduló balesetes mentő,
emberkéz formálta hiánya falaknak,
zab elszéledt csángó lovaknak?

Bedől az ég,
zsákból fölszuszogó abrak az ábra,
azután lábra kap ez és amaz,
egy öröm van:

a létezés, amig fütyöl a rigó,
mert fütyölni kell, bár mindenen húz a jég,
bár minden föltámadásra hó havaz.
Ez nem kevés, a legszebb eltévedés.”

A második:

„ahogy a csukódó zsebóra:
csapódik az ég a tóra,
záruló csöndben járnak halak,
hulló sötétben éj alatt
játszanak a látó és a vak.

elég egy kevés
véredre oltott
alkuvás:
létedre máris csak létezés,
arcod csak elfordulás.”

És a harmadik:

„az idő, ujjak közt szétpergő semmi
elrettent elfeledni:
ránk van itt bízva minden:
kezünk a kint és bent kilincsen.

kell ami volt, azt is szeretni.
kell a húsunkká lett jövőt
a túlélt estével egybetemetni.
kell az eljövő azonos-ra lelni.

jó – ha kell – megtanulni ölni,
s ha a távolság éj-horizont arcát fölfedve
ránk köszön
– ha ránk köszön –, átölelve.”

Kérlek, olvasd el figyelmesen őket és kíváncsi vagyok, hogy neked milyen érzelmeket, gondolatokat hoznak felszínre, kedves olvasó!

Nagyon sok helyen éreztem a kétségbeesést, a múló idővel való harcot és egy megfoghatatlan szövedéket, mely összekötötte a valóságot a képzelettel. Tapintható egyfajta vehemencia, ahogy a költő elsődlegesen a különböző formákban jelentkező transzcendenst szólítja meg, kitől sokat várunk, de oly keveset kapunk.

A rajzok a maguk groteszk valójukban simulnak az adott versek hangulatához és tulajdonképpen egy duál ötvözetet kapunk, ahol Fábián úr, mint költő, és mint grafikus mutatkozik be a lapokon. Számomra ez a kettősség nagyon izgalmas koncepciót eredményezett és pont ezért az egyik kedvenc verseskötetként teszem a polcomra.

Összességében elmondhatom, hogy sok mély érzelmet, rendkívül széles és míves szavakkal leírt gondolatot kaptam a kötet által és bizony csak megerősítette bennem a hitet, hogy még olvasni szeretnék az alkotótól.

Ajánlom minden nyitott és olvasni szerető léleknek, hiszen a művészet maga az élet és csodás, mert mindenki megláthatja benne a maga igazát, arculatát!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


2 megjegyzés:

  1. Mélységes tisztelettel és örömmel fogadom, ha bárki fáradságot és időt szán más emberek gondolatainak, létezésének megértésére. Így vagyok most is, köszönettel és hálával tartozom Békés Nikolett Kyarának, hogy ezt a munkát felvállalta. Az, hogy ráadásul a munkáimba rejtett szándékaimat érti, megérti – különleges, örömteli visszaigazolás számomra!
    Egyszóval kedves Niky, köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Fábián István!

    Nagyon szépen köszönöm a hozzászólását, igazán meglepett és nagy örömöt okozott soraival. Nagyon szeretem a könyveit és csak remélni tudom, hogy hamarosan megörvendezteti olvasóit egy újabb verseskötettel.

    VálaszTörlés