2022. január 14., péntek

Angela Murinai - Mikor feltámad a szél

 

„Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy
másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor
az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál
minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetősé-
günk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára
sodródunk, vagy megtanulunk repülni.”


Nehéz bármit is írnom, ami vígasz vagy támogatás lehet egy gyászoló anyának. Az én gondolataim és azon olvasóké, akik ezt a könyvet kézbe fogják venni, csak csendesen, könnyek hullatásával mondhatják el részvétüket és együttérzésüket, de igazán csak azok szavai fognak némi erőt adni, akik átélték ezt a sok fájdalmat, szörnyűséget.

Mit mondhatnék, ami megfelelően kifejezi azon érzéseimet, ahogy megrendülve és sokszor a könnyeimmel küszködve olvastam a sorokat? Talán semmit, én mégis úgy érzem, hogy egy kisebb értékeléssel is emlékezem egy ismeretlen fiúról.

Életünk folyamán annyi minden történik velük, hiszen a létünk tele van buktatókkal, kihívásokkal. Megszületünk, majd gyermekként szárnyainkat próbálgatjuk, tesztelve a határainkat, a világunkat és minket körülvevő személyeket. Sokszor túllépjük a korlátokat, nem figyelve a családra, barátokra vagy önmagunkra. Majdan felnővünk és ki-ki a maga útjára lép, hogy megkezdje azt a hosszú menetelést, amit választott magának. Nemtől függetlenül minden döntésünk elindít egy folyamatot, hogy ez jó vagy éppen rossz, oly sok mindentől és mindenkitől függ, mégis felelősséggel jár. A döntéseink meghatározzák azt, akik vagyunk akkor és azt is, akivé válni fogunk. De az élet nem csak fájdalom és kötelesség, hanem sok apró csoda összessége. Gyermekként a sok újdonság befogadása és megélése, felnőttként pedig a szerelem és családalapítás egyik legfontosabb melegágya. De mi van akkor, ha egy anya többre vágyik és nem csak a hétköznapi robot és kötelesség az életcélja? És mi történik akkor, ha a múltunk sebeiből még szivárog a genny és akaratlanul is ezt örökítjük tovább gyermekeinknek? Nos, ezeket a kérdéseket is boncolgatja a könyv, mégis sokkalta több ennél.

„Innét üzenem minden férfinak: ha az anyát bántjátok, azzal a gyereket is bántjátok! Tudom, akiknek ez szól, azoknak hiába is mondom. Nem érdekli azokat senki élete a magukén kívül.”

Három testvér és egy anya elindul egy hosszabb nyaralásra, hogy kipihenjék az egész éves stresszt. Bár a megelőző körülmények rendre balul sülnek el, egy határozott lélekkel szemben kevés esélye van a sorsnak. A megérkezés és egy pár nap nyugalom után, ismételten sok vészjósló esemény veszi kezdetét, amelyek utólag figyelmeztetési mutatóként is szolgálhattak volna, de akkor csak újabb bosszantó tények és megoldandó problémák. És aztán eljön a szél, amely magával sodor mindent és mindenkit. És mint tudjuk, a természeti elemekkel szemben védtelenek vagyunk. Vajon mit érez egy anya, aki elveszíti az egyik legfontosabb kincsét? És vajon hogyan dolgozza fel egy testvér, aki túl közel járt a bajhoz? Vajon mennyire lehet túlélni a mindennapok kongó ürességét? A szél jön és elsodor mindent, ha hagyod, még a könnyeidet is.

„Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyűséget kibírunk, mint gondolnánk.”

Először azt gondoltam, hogy a szerzőnek ez a regény egy gyászmunka, amelyben sorra veszi a múlt eseményeit és visszaemlékezik azon történetekre, amelyek elvezettek ahhoz a bizonyos naphoz. De tévedtem.

Ez a történet maga az élet, hiszen egy család által betekintést nyerünk a mindennapokba, megélhetjük a jót és rosszat egyaránt. Néha elmosolyodunk, máskor könnyes lesz a szemünk, de a legfontosabb hatni kezd ránk. Először megkérdőjelezzük önmagunkat, az életünket, a minket körülvevő embereket és eseményeket. Kívülről fogjuk látni magunkat és szinte fizikai fájdalmat fog okozni. De aztán apránként elsodródunk a jelentől és mások fájdalmán keresztül mi magunk is újraéledünk. Az írónő számomra maga a Főnix, hiszen a lelke elhal, hogy aztán újraéledjen és megerősödve, a gyermekeiért és önmagáért egy teljesebb, igazabb és emlékekkel telibb életet élhessen.

„(…) az emberek nagy része a legfontosabb döntéseit soha nem meri később megkérdőjelezni. Vannak kérdések, amikről pedig nagyon korán megtanuljuk, hogy tilos azokat feltenni. Szülnék-e, ha tudom, mivel jár? Mitől fosztott meg az anyaság? Az lett-e a gyerekemből, akit elképzeltem? Bele sem gondolunk talán pont azért, mert félünk attól, hogy mi lenne majd a válasz. Még jobban pedig attól, hogy azzal a válasszal mihez kezdenénk majd.”

A legtöbb esetben karakterekre és eseményekre bontok egy könyvet. De ettől most szeretnék eltekinteni. Túlságosan fáj még a gondolata is, hogy belenyúlkáljak egy különleges léleknyomatba, és pont ezért csak némán emlékezem.

Ezt a könyvet minden anyának, férfinak és nőnek a kezébe nyomnám, hogy kötelező, olvasd el! Mert megtanít élni, emlékezni. És bár ahány lélek annyi nézet van a világban, mégis egy levegőt szívunk, és mindenkinek van legalább egy fontos pont, egy lélek, akiért érdemes mindennap felkelni és tovább lélegezni. Ez az idézet pedig egy méltó zárás: „Az élet most van, itt van, ebben a pillanatban. Most kell élni, most kell boldognak lenni, szeretni, örömöt, bánatot jól használni. Ki kell hozni mindenből a legjobbat itt, ezen a világon.”

Szeretném azt gondolni, hogy rád is hatással lesz ez a könyv, ezért remélem, hogy a Libri Kiadó oldalára ellátogatsz és te is emléket állítasz egy elveszett léleknek.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése