Popper Péter - Felnőttnek lenni…

„A felnőtt ember energiatartaléka a belső szabadság.”

Hosszú idő óta olvasok önfejlesztő, önsegítő vagy különböző témákat feldolgozó pszichológiai könyveket, amelyek egy önterápia kapcsán kerülnek mindig a kezembe. Ennek elsődlegesen az a célja, hogy minél szélesebb kőrben megismerjem önmagamat, képes legyek felismerni, netán elfogadni vagy éppen változtatni a szokásaimon, a transzgenerációs örökségeimen, vagy megértsem, hogy egy adott probléma túlmutat rajtam és segítségre van szükségem. Eddig határozottan, saját döntésem alapján választottam olvasnivalót, de ezúttal csak az ösztöneimre hagyatkoztam, hiszen az szerző és egyben gondolkodó egy neves pszichológus, akiről számos platformon olvashattam, de még soha nem vettem kézbe egy írását sem.

Popper Péter (1933. november 19 - 2010. április 16.) hazánk egyik legismertebb pszichológusa, gondolkodója, egyetemi tanára és több, mint hetven kötet szerzője is egyben. Ez a sokrétű kiváló elme sokunk számára egy útvezetővé is vált az évek folyamán, hiszen könyvei által többek, jobbak, de mindenképpen tájékozottabbak lettünk. Életéről és munkásságáról ezen az oldalon tudhatsz meg többet.

Popper Péter – Felnőttnek lenni című könyve először 2000 –ben jelent meg, majd ezt követően még kétszeri utánnyomást élt meg, legutolsó kiadását 2021–ben a Kulcslyuk Kiadó gondozásának köszönhetünk. A kötet külsőre rendkívül letisztult, hiszen a sötétkék borítón csupán a szerző aranycikornyás aláírása és a cím látható. Ebben a formában ad egy bizonyos hűvös eleganciát, amely megadja a kezdő hangulatot.

Ebben a könyvben nem másról esik szó, mint az egyik legtöbbször előforduló és a legtöbbünket is foglakoztató tematikáról, vagyis hogy ki számít felnőttnek igazán! Ezt a témakört járja körbe a szerző, korokat és idősíkokat átívelve, merészen hozzányúlva a különböző vallások és népek kultúrájához, történelméhez. Megismerhetjük hazánk múltjára és jelenére is oly jellemző viselkedések eltérő formáit, a populáris tévhiteket, berögződéseket. Rávetít az egyén szerepére, a különböző elvárási formák megfelelési kényszerére és egy bizonyos önvizsgálat szemtanúi is lehetünk időközben.

„(…) megértettem, hogy az a felnőtt ember,

-          aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,

-          aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,

-          aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,

-          aki mindezt lázadás nélkül elfogadja,

-          s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv nagyon értékessé válik az olvasó kezében, hiszen mindenkiben legalább egyszer felmerül a kérdés, hogy vajon elég felnőtt –e. De vajon mit jelent igazán ez a kifejezés és miért is olyan fontos ennek a vizsgálata? Alapvetően a világban a 21. életévét betöltött személy már felnőttnek számít, míg kis hazánkban ez a kor a 18. esztendővel jön el. Ebben az esetben a törvény szerint saját felelősségünk-cselekedetünk szerint elbírálni minket, tehát aki megszegi a szabályokat szabadságvesztésre is ítéltethető. De ettől a kortól kezdve saját döntésünk alapján élhetjük a hétköznapokat, beleértve a szexualitást, emberi kapcsolatokat, szociális tevékenységeket és a munka-oktatás területein való elhelyezkedést.

„Mert a felnőttség egyik alapfeltétele a szociális érettség, amely  - normális társadalmi körülmények között – lehetővé teszi, hogy igényeinek megfelelően előteremtse, amire feltétlenül szüksége van.”

De vajon tényleg ettől válik igazán felnőtté valaki? Nos, ezt a vizsgálatot a szerző nagyon szépen körbejárja, és lényegesen vissza-visszatekint a történelmünk idősíkjaira is. Érdekes volt látni és átgondolni a különböző téziseket, feltételezéseket, kijelentéseket. Jómagam esetében még mindig nem tudok erre válaszolni, hiszen ha teljesen átértékelem az életemet és önmagamat a megadott szempontok szerint, akkor rá kell, hogy döbbenjek, több helyen sem stimmelek. Ugyanakkor nem feltétlenül tudok azonosulni minden gondolatmenettel. Ezektől a vívódásoktól függetlenül is úgy érzem, hogy ez a könyv érték, hiszen eléri célját, górcső alá kerül az olvasó akaratlanul is.

Összességében egy számomra hasznos és mindenképpen idővel újra olvasós kötetet vettem kézbe.

Ajánlom a pszichológia szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nem fél megismerni tüzetesebben önmagát, az életét és netán a környezetét. És ez a részlet a legjobb zárásképpen: „Ki mondja meg, hogy felnőtt vagy-e? Te mondod meg magadnak. Nem vetted észre, hogy már régen te vagy a kérdező és te vagy a válaszoló is? Akkor már meg is kaptad a feleletet: elfelejtettél felnőni. Még mindig a „nagyoktól” várod az útmutatást, a korholást és a dicséretet is.”

Amennyiben te is elmerülnél ebben a témakörben, megteheted, ha a Kulcslyuk Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy