„ Találni, válogatni, letisztítani csak azt lehet,
ami kész. A kirakós játék végén
a több tucat egyforma bögre
mozaikjaiból csálé lesz a készlet.”
Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott épület csak egy tárgy,
ahol éljük a szürke hétköznapokat, de sosem változik semmi, maximum csak
általunk. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ház is él, akár az ember, tele
emlékekkel. Ez a verseskötet ennek a tiszteletére íródott, de mielőtt ebbe
belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a
könyvet. Köszönöm.
„Lesöpörtük a padlást. A csatos üvegeket
meg a literes borospalackokat félretettük,
a nem tudom, mire lesz jó favonalzót,
ónémet tükröt is. Egy rendezetlen élet kellékeit.
Aztán nekiláttunk a födémnek.
A lapáttal fölszedett vályog porfelhőjében
sok ezer csillag gyúlt, maszkban figyeltük
egy világegyetem születését. Amikor leülepedett
a zavaros homály, a hűlő döbbenetben
deszkák réseiből záptojások, kirágott dióhéjak,
kukoricacsutkák kerültek elő.
Vödörszám hordtuk le, gyűlt a halom ház előtt.
Átköltöztetett lett a káosz. A hálószobában már
szkafandert vettünk, ne a nyakunkban folyjon a törekes
homok. Láncban adtuk ki az ablakon, talicskával rohantunk
egyre kisebb lendülettel a magasodó dombra.
Aztán megállt az emelkedés, befejeződött a bontás.
Végül feltártuk a nagy pele múmiáját is, örök álomra
aludhatta magát valamelyik télen.
Egymástól kérdeztük, hogy lesz ebből otthon,
és a ház előtti sitthalmot néztük. Legalább eltűnt a mocsok,
hangzott a civilizált válasz, de láttuk az ablakból.
Három hónapig hordtuk a hulladékudvarba utánfutóval,
végül jött egy munkagép meg egy hatalmas billencs,
és negyedóra alatt eltüntette földtörténetünk nyomait.
Érdekes ez a verseskötet, mert igazán nem szól semmiről és
mégis ezer színt, érzelmet és az élet apró mozaikdarabkáit fedezhetjük fel
általa. Mert az embernek az otthona igazán ott van, ahol a lelke van. De vajon
az az épület akarja-e az ott lakókat? Sokszor történik, hogy egy beköltözött
család nem tudja elengedni magát az adott lakban, és még csak az okát sem
tudják megfogalmazni. Pedig a válasz igen egyszerű. Az adott helység még őrzi
az előző tulajának illatát, érzéseit és nem fogadja el az új jövevényeket.
Furán hangzik, én is belátom, mégis csak az a ház áll értünk szívesen, melyet
rendszeresen ápolunk és törődünk vele.
„A sóderes cement feladta, a szerte-
szét pattogó kavicsok fedik fel
a kapu régi helyét.
Az első pillér még mindig
tartja a homlokzatot,
pedig a felrakott téglafallal
nem is volt kötésben;
csak a vakolat fogta egybe
a régit az újjal.
Akkor hinni kezdtem,
a háznak tényleg lelke,
a helynek arca, szelleme van,
és kivárásra játszik,
meg akarja őrizni magát
a változó időben.
Meg kell értened,
csak ezen át
léphetsz be a földre.”
Amikor beköltözünk egy új házba sokszor keressük a régi
emlékeket, hogy vajon milyen emberek éltek előttünk ott. Ha szerencsénk van,
akkor lelhetünk egy pincét vagy padlást, ahol az el nem vitt holmikból
felsejlik az a bizonyos múlt.
„ A padlás porában talált fotónegatívon
egy nő áll a ház mellett. Éppen hazaért.
Jobb kezében táska, a kutya combjához
nyomja nedves orrát. A verandán bicikli,
épp a szobám előtt. A pilléreken sorjázik
fény, foltokban havas az udvar. A hátsó
kert bejáratánál egy hársmagonc törekszik
a kerítés mellől árnyékból a fényre.
Most
költöztünk be igazán.
Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott ez a
csepp kötet, mégis meg van a maga bája és érdekessége. Sajnos nem fogott meg
sem a versek témája, sem pedig az a költő gondolatisága.
Ajánlom azon versszerető olvasóknak, akik nyitottak az
újdonságokra és szeretik a különlegesebb verseléseket.
Amennyiben te is kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a
Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése