Kovács Attila - A csontváz óra

 

„[…] gondolkodással, szorgalommal és beszélgetéssel mindent meg lehet oldani.”

Nem tagadom, hogy ez az olvasás igen csak jólesett lelkemnek, hiszen nagyon szeretem a régies nyelvezettel megfogalmazott történeteket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Évek óta nagy figyelemmel válogatom meg azon meséket, amelyek a kisebb iskolás gyermekeknek íródnak olvasássegítés szándékából. Mivel gyerekeket is tanítok, így mindig nagy gonddal illesztem be gyakorlás címén egy – egy általam már olvasott, frissebb kötetet, amelyről úgy gondolom, hogy illik a kis zsenge lelkű gyermekhez és akár az olvasás szeretetét és elültethettem vele. Ugyan a mostani alkotás már azon lurkóknak szól, akik magabiztosabban tudnak hosszabb szöveget is értelmezni, elolvasni, mégis úgy érzem, hogy a kisebbek számára szintén remek gyakorlást és szórakozást nyújt.

Kovács Attila, ismertebb nevén Holden Rose, magyar származású szerző, aki igen csak közkedvelt a Móra Kiadó sajátos sorozatán belül - Lapozz és parázz! – megjelent, az ifjúságnak szóló köteteivel. Ám jelen esetben a fiatalabb ifjonti lelkekre is gondolt, hiszen a mostani mesekönyve nemcsak egy igazi csemege a léleknek, hanem tökéletes az olvasás és szövegértés fejlesztésére is.

Kovács Attila – A csontváz óra című mesekötet 2023-ban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A kötet rajzait jelen esetben Oravecz Gergely illusztrátornak köszönhetjük, amelyek úgy gondolom, hogy ékei a kiadványnak.

Azt mondják, hogy minden nagy ember lelke ifjonti éveiben indult virágzásnak. Az akkor megélt és átélt események, a körülötte lévő személyek nagyban formálták eszmei értékét és későbbi gondolkodásában is erős gyökeret biztosítottak. Ha igaz ez a feltevés, akkor nincs is min csodálkozni, hogy ez a történet egy igazi kaland minden olvasó számára.

Adott két legényke, akik ugyanabba a kisgimnáziumba járnak. Minden szabad percüket kedvenc elfoglaltságukkal töltik, hiszen a madaraknál nincs érdekesebb élőlény az egész országban. Eme két úriember nagy barátsága sok kalamajkát megélt már, de hát köztudott, hogy bajban ismered meg igaz barátodat.

Petrovics Sándor és Sass István nemcsak legjobb barátok, de az egész iskolában ők a legjobbak latinból is. Ezt a nyelvet vagy jól tudja valaki, vagy örökre megfejthetetlen marad számára. Ezért a szigorú és sokszor mogorva Haag professzor, aki ráadásul az iskola rettegett igazgatója is, komoly figyelemmel kíséri a két jóbarátot. Egy nyelvóra alkalmával különleges tárgyra lesznek figyelmesek a fiúk, amely, mint később kiderül, nem kis bonyodalmat hoz a fejükre. Hogy mi lehet ez a rejtélyes tárgy? Nos, ezt derítsd ki magad, én csak mosolygok magamban!

„Szomorúan néztem utána, hiszen […] egy lány nem bocsát meg gyorsan. Aznap biztosan nem.”

Kép: NiKy m.i.

Azt kell, hogy írjam, minden sorát imádtam ennek a mesének, pedig igen csak rövidre sikeredett. Hiszen aki szereti Petőfi Sándor munkásságát, annak igazi kuriózum lesz eme kis mese.

Ugyan egy kitalált detektív történetről van szó, mégis végig izgultam olvasásom folyamán. És bizony nagyon meglepődtem, amikor kiderült a rejtély. Tetszett, hogy tud meglepetéssel szolgálni, hiszen nem volt egyértelmű a befejezés.

Rendkívül élveztem az ízes, régies szavakat, amelyek szinte belesimultak lelkembe. És őszintén szólva kissé szomorkás hangulatom támadt, mikor a kötet végére értem. Tudom, hogy a szándék nem egy regény megírása volt, de igazán olvastam volna tovább is.

Összességében kellemes kikapcsolódásban volt részem és az illusztrációkkal együtt remek időtöltésnek gondolom a könyvet. A szöveg pont annyira nehezített, ami tökéletes az olvasás és szövegértés gyakorlására és még felhőtlen szórakozást is nyújt közben.

Ajánlom gyermekeknek és kortalan felnőtteknek egyaránt, mert rendkívül izgalmas, csodás és leleményes kalandban lesz része mindenkinek. Ráadásul, ha szemfüles vagy, akkor négy híres, magyar vers részletre is rálelhetsz a szövegben elrejtve. Mi ez, ha nem dupla rejtély egy kalandos történetben. Gyere és fedezd fel a régmúlt idők talányát és mosolyogj sokat, hiszen minden történettel csak több leszel!

A könyvet meglelitek, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogattok!

Írta: NiKy

Benjamin Read – Laura Trinder - Éjféli óra

 

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért.

A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett.

- Köszi. Elég szörnyű volt.

- Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal.

- Tényleg? – húzta össze Emily a szemét.

- Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”

 

A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.

Kép: Niky m.i.

Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette.  Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.

Kép: NiKy m.i.

Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.

Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!  

Amennyiben kíváncsi vagy Emily történetére, nem kell mást tenned, mint a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: Süni

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk

 

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”

Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?

Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?

Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva (ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros, vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…

Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország), francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett. Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.

„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”

Kép: NiKy m.i.

Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal, barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja szét szeretetének magjait.

A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.

A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben, hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját árnyéka lesz.

A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával” cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem. Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família, mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.

És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az örök sötétséget.

„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele, hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni, hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.

Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn „érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.

„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők összeomolhatnak.”

Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése tekintetében.

Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének. 

Kép: NiKy m.i.

„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól, hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított kézzel élni (…).”

A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet. Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.

A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által hol külső szemlélőként, hol egy  aktuális karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda, hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet néznék csendesen.

Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett bele.”

Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé, érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz. Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó weboldalán megrendelheted.

Írta: NiKy

Elena Honoria - A Varázslónő

 

„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”

Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek.

Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a 2020-as években döntött úgy, hogy kiáll az olvasópublikum elé és megvalósítja álmát. A kezdeti döcögős időszak remek tanulási folyamat volt a számára, elvégre, ahogy a mondás is tartja, „minden kezdet nehéz”. A novellák mellett hamarosan megjelent első önálló kötete Cukorfalat címmel, amelyet E-könyv formájában olvashatunk. A varázslónő című regénye pedig a 2023-ban a Smaragd Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor látogass el honlapjára.

A varázslónő romantikus fantasy, amely egy több szálon futó történet. A kiadvány elsődleges éke a borító, amelyet Zsiros-Petróczki Kitti álmodott meg.

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fiatal lány… kezdődhetne így is ez a történet, hiszen megismerkedünk főszereplőnkkel, aki emberként különleges adománnyal született. Minden emberöltőben akad egy lélek, aki más, mint a többiek. Kiemelkedik adottságával, amely a mágiahasználók közé is emelheti, de ennek súlyos ára van, hiszen semmi sincs ingyen. Ahhoz, hogy a legjobb varázslók közé kerülhessen, le kell mondania minden emberi érzelemről, hiszen a tudás hatalom és magányos élet az átka. Vajon elég erős –e eme leánykának a hite és akarata, hogy megfizesse álmaiért ezt a súlyos árat?

Évekkel később egy Mágusról is hírt kapunk, aki szintén nagyon tehetséges. Jelleme és kissé forrófejű viselkedése számos kalandba keveri, hiszen hosszú évek óta keresi az igaz szerelmet. Vajon megleli –e és mennyit ér számára az egyetlen és örök szerelem ára?

„Annyi fájdalom és csalódás érte, hogy már nem mert reménykedni semmiben.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva, sok mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. A szórakozás számomra nagyon fontos egy ilyen jellegű kötetnél, elvégre nem szépirodalmi alkotást veszek kézbe, mégis keresem a szerző lelkét is az adott műben. Azt gondolom, hogy a történet stílusa könnyed és gyorsan olvasható a maga nemében. A szerző lágyan simítja össze és teszi a végén egységessé a több szálon futó események szálait. Ez a remek történetvezetés ellazíthatja az olvasót és pár órás kikapcsolódást ígérhet.

Ellenben sajnos több problémám is adódott ezzel a kiadvánnyal. Először is, spoilermentesen leírva, logikai bukfenceket véltem felfedezni. Csak, hogy kiragadjak egy példát, a főszereplőnk érintése különleges - ezt többször is kiemelésre kerül – de, amikor a Mágussal elmélyül a kapcsolata, ez az apróság mintha eltűnni látszik. Ha valakinek megvan a képessége, mások érezelmeit „látni”, akkor ezt az adományt használjuk akaratlanul is.

A másik kellemetlen élményem abból fakadt, hogy peremvidékre lettem száműzve olvasásom folyamán. Egyszerűen olyan felszínesen vannak ábrázolva a karakterek és jelentős eseményeken siklunk át pár sorral elintézve, hogy sajnos esélyem sem volt belesimulni a történetbe. Tudom, hogy vesszőparipám, de a szereplők jellemábrázolása nagyon fontos minden tekintetben, tehát mindegy, hogy könnyed olvasmány vagy szépirodalmi, fajsúlyos témában íródott alkotás, erre szüksége van az olvasónak, hiszen ezáltal válunk eggyé az adott történettel. És pont ezért, egyszerűen hiába igyekeztem ellazulni olvasás közben, esélyem sem volt rá, míg végül a fele könyvet átunatkoztam, szó szerint.

Kép: NiKy m.i.

A könyvet két részre lehet bontani. Az első felében megismerkedünk főszereplőnkkel, mind gyermek, minden felnőtt életében, majd szép lassan a mágikus világról is kapunk információkat. A második felében a kötet talán kicsit felgyorsul ugyan, de elveszik a varázslat minden tekintetben. Az alapok nagyon jók, ezt el kell ismernem, de nem lettek mélyebben kidolgozva, és ezáltal egy felszínes katyvasz marad az olvasónak. Az emberi világban való boldogulás annyi mindent adhatott volna még, mégis éppen csak érintünk témákat, majd libbenünk is tovább. Miért?

Túl száraz a szöveg, nincs összhang a kivitelezés és szándék között és ettől pedig zavarossá válnak a cselekmények. 

Kép: NiKy m.i.

Összességében úgy gondolom, hogy ráfért volna még egy kis szerkesztés erre a kötetre, vagy legalábbis egy 30 oldallal meglehetett volna toldani, hogy valóban megismerhessük a szereplőket. A cselekményből is talán a fűszer hiányzik igazán, túl gyorsan történik minden és ezért nagyon „nyers” marad az összhatás. Az érzelmekre is több sort kellett volna szánni, attól még nem lesz túlromantizált egy kötet, mert belemélyedünk a karakterek lelkébe.

Sajnálom, hogy nem tudtam eggyé válni ezzel a felnőtteknek szóló mesével, hiszen minden adott volt hozzá, de egyszerűen képtelen voltam rá.

Talán egyszeri olvasásként érdemes lehet kézbe venni a könyvet, hiszen nem vagyunk egyformák és pont ezért lehet, hogy más megtalálja benne azon rejtett kincseket, amelyek számomra elrejtve maradtak.  

„Nem szabad sosem feladni. Amíg van remény, addig küzdeni kell.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

"Az élet értelme a szeretet" - Interjú Tillmann Pentele szerzővel

 

Kép: Tóth Csilla Ilona

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Az első publikációm az Aposztróf Kiadó Szó-Kincs 2013 antológiában jelent meg. Ez hozta meg számomra a kedvet, hogy ne csak a fióknak írjak. Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott az írás, de csupán önnön szórakozásból, innentől viszont már buzgón kerestem az irodalmi pályázatokat, hátha sikerül beválogatást nyernem másutt is. Eleinte nyelvi játékokból inspirálódva alkottam rövid groteszk versikéket, melyek zöme a Kis Lant folyóirat több számában meg is jelent, majd egy-kettő A Hetedik folyóiratban. Kevésbé groteszk, de még mindig ilyen rövid hangvételű verseimet párszor a Cédrus Művészeti Alapítvány is közléssel jutalmazta, így megjelenhettek a nyomtatott Napút folyóiratban, majd a később létrejött Napút Online felületén. Ugyanitt az évről évre kiírt tematikus haiku pályázaton is rendszeresen beneveztem, és ha az emlékezetem nem csal, csupán egyetlen egyszer nem sikerült beválogatást nyernem. Nem szokásom dicsekedni, de most kivételt teszek: a legutóbbi pályázaton viszont, mint Kiemelt-pályázó oklevélben is részesültem.

Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?

Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:

„hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

A költői létből kitekintve, magánemberként is jellemző rád ez a stílus?

Egyáltalán nem félek attól, hogy félreértenek. Nincs abban semmi. Ezek a saját magam átélt pillanatnyi benyomások, és kész. Egyébként e haiku megírásának körülményére pont nem emlékszem, de nem feltétlen kell itt szó szerint vérszopó denevérekre gondolni, melyek a buliból hazatartó fiatalság vámpírjai. Valószínűleg a cikázást látva leltem bennük egy valamikori részeg önmagamra. Már én is mosolygok rajta, de nem gondolnám, hogy viccnek szántam. Ami viszont tagadhatatlan, igen, magánemberként is jellemző rám a humoros sztorizás. Nem feltétlen törekszem mulattatni, csak egyszerűen hajlamos vagyok úgy mesélni, hogy közben torztükörből, esetleg fejen állva tekintek vissza a történtekre. 

Kép: NiKy

Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?

Nem nagyon kellett szövögetni, beletekeredett az magától, és utólag sem gondoltam, hogy ildomos volna elzárni a publikum elől, ha egyértelműen a kéményseprő voltomra utalnak. Soha nem akartam másnak láttatni magam, mint aki vagyok. Ami pedig e lassan eltűnő mesterséget illeti, úgy érzem, méltán megérdemli, hogy ebben a versformában is születhessenek róla költemények. Sajnos mára elveszítette megbecsültségét. Akárhogy is van, én büszkeséggel gondolok vissza e szakmában eltöltött közel tíz évre.

A költészetedben fel-felütik fejüket az pajzán eszmei kitekintések is. Gondolok itt például eme soraidra:

„pongyolád alá

suhant a fantáziám

pitypang-pihéje”

Tudatos „flörtölésről” lenne szó, vagy kis pikkantériának szántad az ehhez hasonló verseidet? Esetleg van egy konkrét vagy képzeletbeli címzettje ezeknek a rímeknek?

Rég nincs bennem effajta kamaszos kíváncsiság, hogy én szoknyák alá nézzek. Egyébként egy gyógynövényes könyvet lapozgatva figyeltem fel a gyermekláncfű másik nevére. Gondolatban kettészeltem azt, s e kapott két szóból kiindulva alkottam. Hogy lehetett volna-e belőle kevésbé sikamlóst összehozni, nem tudom, ám eszem ágában sem volt ezt félrehajítani. Volt, aki azt tanácsolta, hogy kerüljem az erotikus témát a haikuírás során, mert nem jellemző a műfajra. Igaza van, tényleg nem elterjedt, ugyanakkor elvétve bár, de fellelhető még a klasszikus japán szerzők alkotásai között is. Hagyományt ide vagy oda, az olvasóim továbbra is számíthatnak tőlem ilyen és hasonló anomáliákra, viszont nem ez lesz az fő célom. A kérdésedre pedig visszakanyarodva hozzáteszem, hogy minden egyes haikum elsődleges címzettje a párom. Nélküle nem tudnék ennyi érzelemdús és színes alkotást létrehozni. Ezért is van az, hogy az Éhes sziromsugarak című kötetemet neki ajánlottam: „Babarózsának”.

Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

Erre a kérdésre csak annyit tudok válaszolni, hogy én eleve szabadgondolkodású vagyok, és szabadon írok. El sem tudom képzelni másképp.

Kép: NiKy

Számodra kik a haiku műfaj nagy alkotói? Kiktől inspirálódtál az évek alatt vagy van-e olyan nagy alkotó, akinek a stílusa közel áll hozzád és miért? 

A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.

A hétköznapi életedben a munka mellett mikor jut időd az írásra? Van-e olyan időszaka egy napnak, amikor csak az alkotásra tudsz koncentrálni? Honnan merítesz iheletet és van-e olyan tevékenység az életedben, amely mélyíti ezt a tevékenységedet? 

Egy kis notesz mindig van nálam, ha valami eszembe jut. Meg esett már, hogy séta közben raktam össze fejben egy-egy háromsorost, amit most haikuként olvashat tőlem a nagyra becsült olvasó. A legtöbb viszont este (vagy közvetlen munka után) már otthon, a fürdőkádban ellazulva születik. Persze, a hosszabb terjedelmű művek esetében csak skiccek íródnak itt a habok között. Az asztali gépnél kap minden végleges formát. A hagyományos haiku tematikája mindig a természethez kötött, a szabadban végzett munka pedig könnyen lehet e pillanatnyi benyomások paradicsoma.

Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz? 

Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.

Kép: NiKy m.i.

Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka? 

Kállay Kotász Zoltánnal az ismeretségünk 2016-ra nyúlik vissza. A Napút Online irodalmi portál főszerkesztője volt akkoriban, én pedig a náluk kiírt Kortárs irodalmi alkotások pályázatára küldtem be verseket. Az eredményhirdetést követően levélben megosztotta velem, hogy ugyan beválogatást nyertem a verseimmel, de hozzáteszi, volt köztük olyan, amely mellett igen sokat kellett érvelnie. Én ezt megköszönve, ellátott jótanácsokkal. Írta, hogy kíváncsi a többi szerzeményeimre is. Amint van, csak küldjem, én meg küldtem. A levélváltásaink így egyre sűrűbbek lettek. Időt, energiát nem sajnálva mentorál engem. 2017-ben találkoztunk először személyesen a Cédrus Művészeti Alapítvány tematikus Haiku pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Itt is csak bíztatott, nehogy abbahagyjam az írást. Elsősorban neki köszönhetően ‒ gondolom, ösztönzőleg ‒ sorra jelentek meg a verseim a Napút Online felületén pályázaton kívül is. Nem sokra rá valamikor megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már saját köteten… Egy éven belül meg is jelent az első önálló kötetem Eleven viadukt címmel az ő Műpártolók Egyesülete támogatásával a Napkút Kiadónál. 2020-ban eljött a Napúttól, és alapította a Dr. Kotász Könyvkiadót. Felvetette a második kötet ötletét, én meg örömmel belementem. A közös munka? Szerintem már nem kérdés: baráti.

A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük? 

Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában? 

Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában.  Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…

Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy