Fotót készítette: Vörös Dóra Rebeka
Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy olvashattam Wéber Anikó: Visszhangország című mesekönyvét.Nem első találkozásom volt az írónő munkásságával, de eddig egy kivétellel nem hozzám szóltak, nem nekem íródtak. Visszhangország viszont egy kellemes meglepetés volt gyermeki énemnek, és fantasztikus érzés volt belemerülni, izgulni a kis karakterekkel. Erről és még sok más témáról kérdeztem az írónőt! Vágjunk is bele!
Pár szóban bemutatkoznál a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról?
Író, újságíró és pedagógus vagyok. Miután lediplomáztam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, egy budapesti általános iskolában helyezkedtem el tanárként. Az ott szerzett tapasztalatok, élmények inspirálták az első három regényemet. Az osztály vesztese és az El fogsz tűnni című könyveimben azt a problémakört vizsgáltam, miért lesz az osztályban valakiből bántalmazó, áldozat vagy kitaszított, kirekesztett diák. Szerettem volna megmutatni a szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek, mit is éreznek az agresszorok, és mit éreznek azok, akiket bántanak, vagy akik szemlélőként végignézik a lelki vagy fizikai terrort. Az osztályközösségekben meglepően sokan érzik magukat vesztesnek, vagy félnek attól, hogy bármikor azzá válhatnak. Ezeket a gondolatokat építettem be a regényekbe, melyekben van egy-egy kinyomozásra váró krimiszál is. A Zuhanórepülés is a diákok nehézségeivel foglalkozik: gyerekkori traumák feldolgozásával, a döntéshelyzetekkel, és azzal, milyen nehéz választanunk két vagy több út közül. A Cseresznyeliget című regényem azonban már más hangulatú történet. Olyan világot szerettem volna teremteni benne, ahol jó elidőzni, ahova jó visszatérni olvasóként. Sok felnőttben felidézte a gyerekkori pöttyös könyvek hangulatát, és ez is cél volt: álmodozásra, fantáziálásra csábítani az olvasóimat.
Visszhangország mesekönyved nem csak csodálatos, de rendkívül tanulságos mese. Pár mondatban mesélnél róla? Hogyan alakult ki a témaköre? Ki vagy mi inspirált írás előtt?
Visszhangország már nagyon régóta élt bennem. Már középiskolás koromban is elképzeltem egy olyan birodalmat, ahol megtalálható minden elveszett tárgyunk, és ahol találkozhatnánk minden elfeledett, magányossá vált személlyel, kisállattal. Ez a hegyek között megbújó, havas, titokzatos ország kettős érzéseket kelt bennem. Egyrészt elfog az izgalom, ha arra gondolok, mennyi kincsre bukkanhatunk benne. Mintha felmennénk a nagymamánk régi padlására, ahol a ládákból, dobozokból különleges naplók, levelek, fotók, ruhák kerülhetnek elő. Szeretem a régi tárgyakat, és szeretem elképzelni a történetüket. Másrészt szomorúságot is érzek, ha arra gondolok, milyen sok magányos ember és állat élhet ezen a vidéken. Mindig is féltem a magánytól, az egyik legrosszabb, ami történhet velünk, ha mások elfelejtenek, ha nem vagyunk fontosak a szeretteink, a környezetünk és a világ számára. Visszhangország ezzel is szembesítheti az olvasókat: mi minden van, amiről megfeledkezünk, hány kapcsolatunk szakadhatott már meg... Aki Visszhangországba megy, láthatatlanná válik a saját környezete számára. És vajon nincs-e így a mi valóságunkban is? Nem érzi-e magát láthatatlannak, elveszettnek, aki magányos?
Eddig 11 könyved jelent meg és egy antológiád. Miért éppen gyerekeknek írsz történeteket?
Nagyon szeretem ezt a korosztályt. Máig pontosan emlékszem, mit éreztem 5-6-12 évesen, mi mindent gondoltam a világról, és milyen kérdések foglalkoztattak. Szerintem gyerekként sokkal bátrabban merünk fantáziálni, álmodozni, nem húzunk olyan éles határt valóság és képzelet közé. Kamaszként pedig sokkal jobban ragaszkodunk az igazsághoz, mint felnőttként. Még nem akarunk megalkudni és hallgatni, kis forradalmárok vagyunk. Ráadásul rengeteg akadállyal kell megküzdenünk, számtalan kérdésre kell választ találnunk. Épp ezért nagyon izgalmas a gyerekeknek és a fiataloknak írni. Bár arra is törekszem, hogy az idősebb olvasó is találjon értékeket a könyveimben. A felnőttek is voltak fiatalok, gyerekek, és sokan mondják, hogy a regényeim felidézték bennük a saját iskolás éveiket, osztályukat, nyári élményeiket, gyerekkori önmagukat. Ez nekem a legnagyobb boldogság.
A könyveid egy része ifjúsági irodalom, a másik pedig gyerekeknek szól. Melyik korosztályt érzed közelebb magadhoz?
A Ragacs, a hős kismacska című könyvem szól a legkisebb – 5-9 éves – korosztálynak. Ezt a könyvet a gyerekkori történeteim alapján írtam meg. Olyan szereplők, helyszínek és mesék kerültek bele, melyeket még az öcsém szórakoztatására találtam ki kislányként. Hihetetlen öröm volt, amikor megjelent, és a kezembe vehettem. Mégis a 10-13 éves korosztályt érzem magamhoz a legközelebb, talán azért, mert ilyen idős gyerekeket tanítottam pedagógusként, és nagyon megszerettem a volt tanítványaimat.
Olvasni tanuló kisdiákoknak is készítettél mesét. Milyen szempontokat vettél figyelembe írás közben?
Arra törekedtem, hogy a kezdő olvasóknak érthető és élvezhető legyen a történet. Szerettem volna olyan kérdésekkel foglalkozni, melyek őket érdekelhetik, ezért bemutatom a főhős, Marci első napját az iskolában, és láthatjuk, hogyan lesz a bátortalan, durcás kisdiákból másokat segítő, vidám tanuló. Milyen visszajelzéseket kaptál olvasóidtól? Szerencsére csupa pozitív visszajelzést kaptam a gyerekektől, a szüleiktől és a pedagógusoktól egyaránt. A legnagyobb ajándék számomra mindig az, ha egy gyerek mondja, hogy a könyvem a kedvence lett. Voltak, akik az én hőseimről nevezték el a cicáikat, és voltak, akik az én könyveimet olvasták először egyedül. Elmondhatatlanul jó, hogy segíthetek megszerettetni másokkal az olvasást!
Mely kategóriát szeretik jobban?
A második szint – Marci és a kincsesláda – kapcsán kaptam eddig a legtöbb visszajelzést, de nagyon szerették az első és a harmadik részt is. Nemrég jelent meg a negyedik szint – Marci a várkastélyban – így erről még nincsenek visszajelzések, de én nagyon szerettem írni, nekem egyértelműen ez a kedvencem, hiszen itt Marci már hosszabb kalandba keveredik: egy nagy várkastélyban kell kincset keresnie mindenféle rejtvényt megoldva.
Nagyon bájosak az illusztrációk a könyvekben, mennyi beleszólásod van hogyan nézzen ki?
A legtöbbször a szerkesztőm egyeztet az illusztrátorokkal, és én teljesen megbízom benne. A Visszhangország volt az első könyv, melynek megszületése előtt leültünk az illusztrátorral. Elmondta az ötleteit, és én is elmondtam, mit tartok fontosnak. Együtt találtuk ki, hogy Gréta teljes arcát csak a könyv végén láthassák az olvasók. Akkor, amikor a lány „megtalálja” a tükörképét.
Elégedett vagy a rajzokkal?
Minden rajzzal elégedett vagyok. Nagyon jól kiegészítik az írásaimat. Szerintem a jó illusztráció nemcsak szemlélteti azt, ami a szövegben van, hanem hozzáad a történethez valamit: hangulatot, plusz mondanivalót, és érzéseket, gondolatokat ébreszt az olvasóban.
Milyen terveid vannak a későbbiekben? Mire számíthatnak az olvasóid?Esetleg más műfajban is alkotnál - e?
Most egy új műfajban próbáltam ki magam: a következő könyvem egy történelmi ifjúsági regény lesz. Már nagyon várom, hogy megjelenjen, mert hatalmas élmény volt írni a történetet. A 19. századba viszem el a két főhősömet és velük együtt az olvasókat. Nagyon szeretem ezt a korszakot, az akkori divatot, épületeket, irodalmat. Rengeteget olvastam, kutattam a témában, hogy hitelesek legyenek a történelmi szereplők és az akkori miliő. Az olvasók 1867-be, a kiegyezés évébe csöppennek, és találkozhatnak majd Deák Ferenccel, Sisivel, a magyarok Erzsébet királynéjával, az Andrássy családdal és Ferenc Józseffel is. Bekukkanthatnak a korabeli Korona kávéházba, a Nemzeti Színházba, Kugler cukrászdájába. Együtt vásárolhatnak a szereplőimmel a Váci utcában, és elmehetnek velük bálba a Vigadóba, valamint estélyre a Sándor-palotába. Megtudhatják majd, mit játszottak akkor a magyar fiatalok, ha találkoztak, és milyen ruhákat viseltek a magyar arisztokraták, ha kiöltöztek. A hőseim kinyomoznak majd egy emberrablást, részt vesznek a koronázáson, és döntéshelyzet elé kerülnek: támogassák-e a kiegyezést, vagy inkább a titkos ellenállók mozgalmát segítsék? Valóban jó-e Magyarországnak, ha Ferenc József császárból magyar király lesz? Ezt a kérdést is felteszem az olvasóimnak. Remélem, ők is legalább annyira szeretni fogják a történetet, mint amennyire én megszerettem írás közben.
Ha kíváncsiak vagytok az írónő további interjúira és munkásságára, keressétek fel hivatalos Facebook - vagy weboldalát! Könyveit pedig megtalálhatjátok a Pagony webáruházban!
(Közvetlen linket most nem tudok mutatni mert mindegyikhez más tartozik, viszont a nevét a keresőbe beírva máris válogathattok a szebbnél szebb művek között.)
A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Anikónak!
A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Anikónak!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése