2022. április 20., szerda

A. Victoria Vázquez - Lázadók

 

„A tehetségnek, szerencsére, semmi köze a gazdagsághoz.”




Talán már írnom sem kell, hogy mennyire szeretem a tartalmas ifjúsági könyveket és szerencsémre mostanában több olyan regény került a kezembe, amelyet igazán szívembe tudtam zárni. Ráadásul, ami elsőre bugyutának vagy nem megfelelőnek – akár korosztály tekintetében- tűnik, az több esetben is bebizonyította, hogy mennyire nem szabad csupán borító vagy fülszöveg alapján megítélni. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt írom, hogy a mostani olvasásom is egy ilyen könyvet takar.

A.Victoria Vázquez – Lázadók című regénye 2020-ban került a polcokra, még pedig a Napraforgó Kiadó gondozásának köszönhetően. Az elsőre képregényes érzetet keltő kötet egy igen csak sokrétű és gazdag információt rejtő ifjúsági regény, amely bár kezdetben a borító illusztrációja miatt nem vonzott, a témaköre miatt mégis megvételre került, elvégre érdekel minden olyan könyv, amely a művészet és ezen belül is a táncosok világáról mesél valamilyen formában. A kezdeti ellenszenvet egyébként mára elfelejtettem és meg is állapítottam, hogy az egész könyv egy kellemes rajzstílust követ, amely egyébként Carlos Navarro munkáját dicséri. Hogy mi bajom volt mégis vele? Talán túl gyermetegnek éreztem, így ennyi idő elteltével már nehéz megmondani, hiszen még megjelenést követően a kosaramba került.

Egyébként ez a történet egy sorozat első része, amely felvezeti, vagy úgy is írhatnám, hogy bevezeti az olvasót a Művészeti Iskola mindennapjaiba és megismerkedhetünk a főbb karakterekkel is. De nézzük is, hogy miről szól részletesebben a regény:

Adott négy fiatal, akik nem is különbözhetnének egymástól ennél jobban, mégis egy bizonyos Kívülállók Klubjához tartoznak.

Cris a társaság „rosszfiúja”, aki folyton bajba keveredik. Lázadó énje vetekszik makacsságával, mégis igazságos és nyíltszívű fiatalember. Ráadásul igazán tehetséges, a megfelelő segítséggel igazi művész vállhat belőle.

Sara az aktuális iskolai méhkirálynő, akit három barátnője állandóan körbezsongja. Alapvetően büszke és gőgös, ráadásul nem igazán türelmes a többi diákkal. Barátnőivel rendszeresen gúnyt űznek más lányokból és fő céltáblájuk Patri. Tánc terén kimagasló a teljesítménye és a tanulmányi eredményei is kiválóak. Ettől az elvárt népszerűségtől vajon teljes a boldogsága?

Patri ösztöndíjas diák, aki nagyszüleivel él. Sokszor hátrányban van csoporttársaival szemben, mégis örök optimistaként szemléli az életet. A hétköznapokat ugyan beárnyékolja Sara és barátnői ármánykodásai, de igyekszik felvenni a tempót a többiekkel, bár a tánc testalkata miatt nem túl könnyű a számára. Szerencsére csodálatos hangja pótolja valamicskét.

Carlos zárkózottsága és visszahúzódó viselkedése ellenére kiváló táncos és kitűnő tanuló. A tehetséges fiú igyekszik a középmezőnyben megbújni, pedig ennél sokkal többre is vihetné. Vajon mi késztett egy ilyen sokoldalú ifjút arra, hogy magányosan töltse a napokat?

És akiről még illik szót ejteni az nem más, mint Carmen Bethencourt, az iskola igazgatónője. Kiemelt figyelmet fordít a diákjaira és mindenkiről pontos véleményt alkot. Letisztult, intelligens és következetes szigorral kezeli a gyerekek és az iskola ügyeit. Igazságos, de sokat követelő tanerő, aki a fenti négyes sorsát is egyengeti.

Mint látható, már a karakterek is különlegesek, bár az tény, hogy nem probléma mentesek. Mindenkinek megvan a maga világának megfelelő elvárásai, félelmei és sérelmei. Ennek a négy fiatalnak  meg kell küzdenie a pubertáskor nehézségeivel, az egyéni társadalmi problémákkal és egymással is. Ráadásul a szigorú iskolai követelmények sem könnyítik meg a mindennapi életet. Egy nem várt büntetés végkimenetele, valamint egy csoportos együttműködést igénylő előadás végül egy útra tereli a fiatalokat. Vajon képesek lesznek a közös célért elfogadni egymást és elérni céljukat? És mi köze egy nagyobb testvérnek és a családsegítőnek mindehhez? Nos, ezekre a kérdésekre nem fogok felelni, de bizonyos szinten választ remélhettek, ha belevágtok ebbe a kalandba.

„Hercegnők nem léteznek. Érted? A való életben a „tökéletes szépség” nem más, csak smink. A nők dolgoznak, néha reggeltől estig, hogy a családjuknak mindene meglegyen… Nincsenek tündérkeresztanyák, se varázslatos üvegcipők, se semmi efféle. De legfőképpen: nincsenek hercegek. A Hamupipőke egy hazugság (…).”

Ezt a történetet elsődlegesen Cris szemszögéből ismerhetjük meg és az általa átélt események és gondolatok segítik hozzá az olvasót azon információkhoz, amelyek egy viszonylag könnyen érthető és követhető kezdetet és családi hátteret mutatnak be. A fiú dacossága és élénk természete sok probléma forrása, mégis nagyon szerethető karakter. Az tény, hogy felvetül több fontos kérdés is, amire nem feltétlenül kapunk választ, de ezt hamar el is lehet engedni, hiszen egy sorozat első könyvéről van szó éppen.

„- Arra céloz, hogy én nem vagyok becsületes?
- Arra célzok, hogy ön az a típus, aki inkább elszalad, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné. De természetesen lehet, hogy tévedek.”

Szubjektíven arra gondoltam először, hogy én mennyire örültem volna anno fiatalon, ha ez a kötet a kezembe került volna. A táncosok világáról van némi fogalmam és pontosan tudom, hogy mennyi lemondással jár ez az élet. Ugyanakkor minden egy „elszenvedett” pillanat egy olyan csodálatos élményt és eredményt ad az adott személynek, amelyért megéri küzdeni és elengedni dolgokat, eseményeket, ételeket. Igen, ez a világ csak a külső szemlélőnek fog csupa pompa és ragyogásként hatni, de minden előadás mögött sok sírás, kemény munka és gyakorlás búvik meg. Ezért igazán csak az tudja megérteni és értékelni ezt a kötetet, aki hasonlóképpen megélte, vagy átéli akár most is a célért való kemény munkát.

A könyv nem csak a táncról és annak világáról mesél, hanem számos komoly társadalmi és egyéni problémát is beleszőtt a meséjébe. Olvashatunk diszfunkcionális családokról – akármelyik réteget tekintve-, sebzett lelkű fiatalokról, túl magas elvárásokról, lemondásokról és igen, verbális bántalmazásokról is. Úgy gondolom, hogy mindegyik tematika komoly és külön is nehezen emészthető, így együtt talán picit fullasztó is lehet, de szerencsére a könnyed nyelvezet és stílus elveszi az élét ezeknek.

Nagyon szerettem olvasni, mert komfortosnak éreztem ezt a világot. Pontosan értettem, hogy Cris miért ilyen vad, a Sara viselkedése mögött meghúzódó indokokat vagy éppen Carlos visszahúzódó viselkedését. Az egyetlen karakter, akit csodáltam és nagy tiszteletet éreztem iránta, az az igazgatónő volt. Egységesen bánt a fiatalokkal és mindig tisztelettel érte el a célját.

Akiről nem írtam sokat az Patri. Vele cseppet nehezen barátkoztam meg, mert számomra túl pozitív és könnyen alkalmazkodó szereplő benyomását keltette. De így a könyv olvasását követően kialakult bennem egy megérzés, miszerint ennek a hátterében is komoly indokok húzódnak meg és nem biztos, hogy a látszat ellenére könnyed a lelke.

Összességében egy nagyon különleges és kimagaslóan fontos problémákat boncolgató ifjúsági könyvet vettem kézbe.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül mindenkinek. Tudom, hogy számos témát nehezebb megemészteni fiatalon, de szeretném, ha adnátok ennek a sorozatnak egy esélyt, mert akár segítőkezet is nyújthat egy megfelelő pillanatban, a felhőtlen szórakozásról már nem is beszélve.

Amennyiben hallgatsz rám, akkor egy példányt polcodra teszel és ehhez csak annyit kell tenned, hogy a Napraforgó Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

2 megjegyzés:

  1. Hűha már dpbom is várólistára. Ez nekem valónak tűnik.
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam is rád olvasás közben, hogy mennyire tetszene neked. Kíváncsi vagyok a sorozat további részeire, te pedig ki ne hagyd ezt a remek könyvet! :))

      Törlés