Évek óta keresem és kutatom azon történelem alapú könyveket, amelyek a II. világháborút veszik górcső alá, ellenben nem dokumentum és tényfeltáró stílusban, hanem regény formájában. Több szempontból vizsgálódom, és jó okkal teszem mindezt. Elsődlegesen az emberi pszichológia érdekel elkövető és áldozat tekintetében. Persze ez csak egy olyan indok, amivel alátámasztom vonzódásomat eme sötét korszak iránt. Számos könyvet írtak már a témában és még valószínű, hogy újabb kötetek jelennek meg, hiszen kiaknázatlan forrása és lehetősége van a túlélőknek és családjuknak feleleveníteni a múltat, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk, de ezt nem lehet. Több olyan kiadvány található a könyvesboltok polcain, amik a fent említett nézőpont szerint íródtak, de felmerül bennem egy kérdés. Mi a helyzet az „elkövetők” oldalával?
Catherine Hokin egy Skóciában élő angol származású írónő, aki hiteles történelmi alapokon mozgó regényeket álmod meg olvasóinak. A könyvek témái mindig valós eseményeket dolgoznak fel, de a szereplőik kitalált vagy átnevezett személyek, és olvasmányos formában kívánják átadni a múlt leple alatt meghúzódó eseményeket. A szerzőről itt tudhatsz meg többet, de az oldal angol nyelvtudást igényel.
A Berlin angyalai című regénye a II. világháború időszakába vezeti vissza az olvasót, egészen 1939 évéig, ahol egy fiatal német nő kerül szembe a rezsim vezetőivel.
A regény 2022 egyik újdonsága, amely a Kossuth Kiadó gondozásának köszönhetően került a polcokra. Csermák Annamária különleges munkájának köszönhető ez a gyönyörű borító, amely színeivel és képi világával megragadja a tekintetett és nem ereszti. A könyvben leírt események valóság alapúak, de a személyek és vállalkozások csupán a képzelet szüleményei.
Ezzel a tudással kezdtem el olvasni a könyvet, de lássuk, hogy miről szól pontosan.
1940. Németország
Magda Aderbach egy átlagos német állampolgár, aki neveléséből adódóan hisz az emberi egyenlőségben és nem kedveli a kialakuló politikai nézeteket. Mivel nőként kevés lehetősége van részt venni a családi lázadásokban, így beiratkozik egy titkárnőképzőbe. Tanulmányi eredményei és kiváló teljesítményének köszönhetően felvételt nyer Walther Tiedemann gyárvezető mellé, hogy a napi ügyeket intézze főnökének. Walther és Magda hamar rájönnek, hogy sokkal több közös van bennük, mint elsőre gondolnák, így hamarosan közös ügyükké válik a zsidó nép megmentése. A későbbiek folyamán Magda Heinrich Himmler titkárnőjeként nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszaka pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és az üldözötteket kiséri menedékházakba. Vajon meddig mehet ez a kettős élet és milyen jövő vár a párt „ellenségeire”?
1980. Berlin
Közel negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet – berlini gyárban szórja szét a maga által készített röpcédulákat. A hamar felsült akció nem kis kellemetlenségeket hoz az amúgy is lázadónak és feketebáránynak titulált lány életébe. Nagyanyja és szülei óvva intik bármiféle lázadástól és feltűnösködéstől, hiszen a falnak is füle van, és nem lehet éppen tudni, hogy mikor jönnek az engedetlen állampolgárokért. Nagyanyja befolyásának köszönhetően többször is sikerül ép bőrrel megúsznia kilengéseit, míg végül egy szökési kísérlet miatt, amikor Nyugat-Berlinbe kíván átjutni, elkapják és a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, a fal leomlása után, végre elindul Nyugatra, hogy felfedezzen egy régi tornyos házat, amely a nagymamája fájdalmas emlékeiből sejlik fel. Vajon mit talál és miért rejtegette nagyszülője ezt az épületet oly elkeseredetten?
„A gyönyörű házakban nem mindig nagyszerű emberek laknak, a múlt pedig nem valami csillagporos álomvilág […].”
Őszintén szólva nem erre számítottam, ugyanis bár tudtam róla, hogy alapvetően fikciót veszek kézbe, mégis abban reménykedtem, hogy sokkalta színesebb és több oldalról bemutatott történetet olvashatok.
Magda személye érdekes volt a számomra és többszörösen megöleltem volna, azokért a tettekért és hitért, amit képviselt. Bámulatos személyiség volt, aki sokszor éppen, hogy csak megúszta a lebukást, mégis ment előre és félelmeit félretéve harcolt azon elnyomott emberkért, akik nem feleltek meg az akkori rezsim értékrendszerének. Példaértékűnek gondolom személyét, tetteit.
Ellenben unokája már sokkalta ellenszenvesebbé vált a szememben. Nina forrófejűsége, sokszor át nem gondolt tettei, csak borzolták az idegeimet és többször úgy éreztem, hogy egy jószándékú pofon kijárt volna neki. A lázadás millió formáját megélő nagymamája élő példaként szolgálhatott volna, de azt is el kell ismernem, hogy az információk elhallgatása jó alapot adott ennek a viselkedéshullámnak. Sajnos a végére sem tudtam közelebb érezni magamhoz, mert bár ő maga is sokat változott, a megtett út tekintetében nem tudtam sem sajnálni, sem együttérezni vele.
„A gyűlölet minden képzeletet felülmúl.”
A könyv rendkívül fájdalmasan, mégis valósághűen világít rá az emberi gonoszság végtelenségére, amikor a rögeszme felülbírálja a józanész és emberség fogalmát. Amikor nem számít, hogy egyek vagyunk, csak az, hogy miképpen lehet gaztetteket egy nagyobb eszme takarásában végrehajtani. És az a fullasztó egysíkú nézet, amely a párt hű bérenceit illette egyszerűen elfogadhatatlan ellenszenvet hozott felszínre bennem és sajnos meg kellett állapítsam, hogy jelen pillanatban-hazánkban is fellelhető eme nézőpont, amely soha semmilyen pozitív eredményt nem szült még. Az ember nem változik és pont ezért hiába a múlt vörösen izzó, fájdalmas kiáltásokkal és gyötrő emlékekkel elcsúfított rémálmai, ebben a körforgásba fulladunk bele, újra és újra.
Események tekintetében a történelemkönyvben tanultak elevenednek meg az olvasó lelkiszemei előtt. Olyan szavak, mint deportálás, megtisztítás és kísérlet beleégnek a tudatba és nem lehet elfelejteni.
„Mi a közös egy űrhajósban és egy NDK-s bolti eladóban? Mind a ketten üres térben dolgoznak.”
A másik pedig Nina és az ő idősíkjában történtek. Sokkalta jobban háttérbe szorult ez az idősík, mint a II. világháború időszakában játszódó események. Ha két idővonalon és szempontból ismerhetőek meg az események, akkor egyensúlynak kell lennie, hiszen egyformán fontos értékeket bírnak.
Ezektől függetlenül egy érdekes, sokszor fullasztóan ható történetet olvashattam, amely bár a szórakoztatást is céljául tűzte ki, mégis úgy fogalmaznék, hogy ettől nem lehet jólérezni magunkat, hiszen akinek kicsit is érző szíve van, annak nagyon fájdalmas lesz olvasni a sorokat.
Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a történelmi fikciókra, ugyanakkor jól viseli az emberi gonoszság és kapzsiság bugyrait, valamint hisz az emberi egyenlőségben. Mert ez az idézet a legfontosabb: „[…] minden élet értékes, és egyenlő bánásmódot érdemel. […] senki nem értékesebb másoknál a születési helye, a pénzügyi helyzete, a vérvonala, vagy más értelmetlen ok miatt, amit azért találtak ki, hogy magasabbra helyezzék magukat annál, mint ahol valójában vannak.” Amíg hiszünk eme nézetben, addig van reménye az emberiségnek!
Ha elolvasnád a könyvet, a Kossuth Kiadó weboldalán meg tudod rendelni!
Írta: NiKy
„Vajon lehetséges volt, hogy az ember túlságosan törődjön másokkal?”
Az első kellemes meglepetésem a borító kapcsán érkezett, ugyanis szokatlanul megtetszett ez a kissé borús és rejtélyes színekkel harmonizáló kép, mely hűen kapcsolódik a belső tartalomhoz. Meglepődve vettem tudomásul, mikor elkezdtem olvasni a történetet, hogy nem egy történelmi krimit olvasok, hanem egy történelmi fikciót, romantikus töltéssel. Persze, ha már elkezdtem, félbe nem hagyok könyvet és végül is nem bántam meg az olvasást.
Mielőtt ismertetném veletek a könyv tartalmát és véleményemet, szeretnék megosztani egy gondolatmenetet, mely az olvasásom folyamán többször eszembe jutott. Még pedig a nők léte a világban. Mielőtt valaki felkapja a nyúlcipőt, semmi olyan szándékom nincs ezzel a pár sorral, hogy meggyőzzem a kedves olvasót, hogy mennyire el vagyunk nyomva. Sőt! Pont az a szándékom, hogy rámutassak milyen sokat fejlődött a világ ehhez az időszakhoz képest. Hiszen a kötet az 1920-as éveket öleli fel és ahhoz képest messze járunk a szabad cselekedet és döntés terén. Persze nyilván most is van egy bizonyos társadalmi „kötelesség” nyomása rajtunk, de ezt mindenki egyénileg dönti el, hogy engedelmeskedik neki vagy úgy dönt, ahogy én is, vagyis nem enged neki.
Félelmetes mennyire visszatükröződik, hogy a nőnek a konyhában a helye és a legnagyobb vágya a gyermeknevelés és a férj boldogságának megteremtésénél több nem lehet. Valahogy úgy érzem hiába telt egy több száz év, egészen mostanáig, csak a korlátozottság, bigottság mutatkozott meg az emberek gondolkodásában, pedig köztudott, hogy a fejlődés a folyamatos változásokkal lehetséges. Sajnos még most is vannak olyan szakmák, ahol a nemek közti különbözőség érezhető, de nagyon jó úton haladunk, hogy ez egyre jobban háttérbe kerüljön.
Hiszem, hogy nem attól lesz valaki jó orvos, mérnök, szakács vagy akár buszvezető, hogy milyen nemű. Egyénileg kell alkalmassá válnunk a választott szakterületre, ehhez pedig nem kell más, mint felmérni, hogy reálisan kik vagyunk, mit akarunk és honnan jöttünk. Igen, mindegyik fontos, mert az ösvény, amire rá akarunk lépni sok lemondással jár most is. De ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen neműnek születtünk. Hogy maradjak a történetnél például egy orvos akkor lesz szakmájában sikeres, ha a tudása folyamatosan csiszolódik, mindig jelen van a technikai és tudományi fejlődés terén és a betegekkel empatikusan bánik. De ez igaz minden szakmára, ahol emberekkel foglalkozunk. Hiszem, hogy szenvedéllyel és szorgalommal bármit elérhetünk.
Most pedig vissza is térnék a könyvre, elvégre ezért írom most ezen sorokat.
Natasha Lester merész témát választott, hiszen a fenti kitérőm alappillére is ennek köszönhető, a női szerepkör és annak határai. Ezt beleültette egy általa képzelt események és szereplők körébe. Viszont, amit nagy örömmel fogadtam, hogy -amit a végén meg is erősítettek bennem- a történelmi korhűség megmaradt, a főbb események valóban megtörténtek és bizonyos épületek, szervezetek valóban léteztek abban a korban.
Történetünk két főszereplője, Evelyn és Thomas. Mindkét karakter igen erős és szerencsére különc a maguk kis világában. Kettejük kapcsolata egy báli fára mászás alkalmával kezdődik és tulajdonképpen ez az esemény pecsételi meg a sorsukat.
Jó női karaktert számomra nehéz találni. Ugyanis elemi erővel vonzódom a saját lelkem tükörképéhez, tehát legyen makacs, akaratos, célorientált, humoros és ízig – vérig szenvedélyes nő. Már látható, hogy túlbonyolítom a keresési feltételeket és bizony, ahogy várni lehetett, sokszor csalódok. Viszont ebben az esetben pont megtaláltam, amit kerestem. Bár voltak nézetei és cselekedetei, amikkel én nem tudtam mit kezdeni, mégis azt kell, hogy írjam az egyik legjobb női karakter, akivel idén találkoztam. Nagyon becsültem, hogy mindig kitartott az elhatározása mellett, sokszor „forgalommal” szembe mert menni és a sok megpróbáltatástól függetlenül is haladt előre. Igen, sok hibát elkövetett, és volt mikor nagyon haragudtam rá, de emberi volt és valós.
Thomas, mint férfi karater már kevésbé volt számomra elfogadható, de ezt főleg azért gondolom így, mert nem lett részletesen kidolgozva sajnos.
A történet három fő részre osztható.
Az első nagyobb részben megismerjük a karaktereket, kapunk némi rálátást az akkori társadalmi nézettekre, elvárásokra. Kialakul egy komoly probléma Evelyn számára és számos akadály merül fel.
A második rész már ennél egy fokkal komolyabb, mivel már eltelt bizonyos idő, ami eddig lehetetlennek bizonyult már folyamatban van, bár bizonyos szinten embert próbáló a napi szintű helytállása a hölgyeménynek. Szerencsére a romantika bőven pótolja az olvasót az izgalmakban elszenvedett fáradságokért és néhol a humor is felüti a fejét.
A harmadik rész pedig igazán a megoldókulcsa ennek az egész könyvnek.
Persze várható is volt, hiszen lezáratlanul nem lenne szerencsés hagyni egy könyvet, már csak a felháborodott, vérszemet kapott olvasók miatt sem, mint amilyen sejtésem szerint én is lettem volna. Ami számomra nem volt megfelelő az a lezárás folyamata. Bizonyos rossz döntések miatt sok szenvedést kapunk, ami olvasható és érthető volt, de a megoldás számomra összecsapott érzetet keltett. Nem gondolom azt, hogy pár oldalban mindent meg lehet bocsájtani, már csak azért sem, mert, ahogy a mondás is tartja: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Úgy gondolom, hogy fontos üzenete van ennek a történetnek. Nem csak a női emancipáció tekintetében, de mint társadalomkritika is megállja a helyét. Nem csak a nemek közötti másságok vannak kiélesítve, hanem a szakmákon belüli tisztesség és becsületesség is. A korrupció fekete fátyla folyamatosan fel-fel lebben és bizony egy olyan olvasót, -mint amilyen jómagam is vagyok-, akinek az igazságérzete igencsak magas, sokszor mély lélegzetvételre készteti.
És, ami számomra külön örömöt okozott, az a meglátás, hogyan is vélekedtek és cselekedtek a szülés közben a nőkkel szemben. Bár ez a folyamat természetes, mégis talán az egyik legfájdalmasabb, amin nő keresztül mehet. Kiszolgáltatottságukban az emberek hatalmas bizalommal vannak segítőjük, ebben az esetben, az orvosok felé.
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon érdekes és nem utolsó sorban korhű történetet olvastam. Bár nem lett kedvenc, mégis teljes bizonyosággal írhatom, hogy nem utoljára vettem kézbe.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Book24 oldalán meg tudod rendelni.
Írta: NiKy
Idén, bár még csak a negyedik hónapot taposom, számos
könyvet volt szerencsém olvasni és nagyon örülök, hogy jó pár kötet kedvencemmé
vált. Akadt olyan is, mely kiakasztott, megsiratott, megnevetettett, de ez az
első olyan, mely az utolsó tíz oldalon leírtak miatt került a kedvenceim közé.
Már megjelenés előtt szemet vetettem a kötetre, mert nagyon megtetszett a letisztult borító, és a fülszöveg is ígéretesnek hangzott. Megjelenés után kapva kaptam az alkalmon és beszereztem. Hogy őszinte legyek egy ideig nem volt kedvem hozzá, de mivel havi szavazásnál eme kötet nyert, gondoltam ideje kiolvasni. Pár órás kikapcsolódást nyújtott a számomra, gyorsan lehet vele haladni, hiszen viszonylag szellősen van nyomtatva és egy-egy fejezet egy oldalnyinál nem több. A könyv tartalma nagyon megosztóra sikeredett a számomra, ugyanis a karakterek unszimpatikusak maradtak.
Korede szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Az Ő személye kezdetlegesen kiakasztott, mert a felesleges körök, amiket a testvérével futott soknak éreztem. Ayoola, Korede húga a másik főszereplő, mégis kissé háttérbe kerül az események alakulása közben. Míg a nővér lelki tusáját olvastam többször úgy éreztem, legalább annyira beteg a személye, mint a testvéré, mégis kiváltott belőlem némi szánalmat, mert igyekezet és valljuk be, a másodlagos szerepet én sem szeretem. Van benne tapasztalatom, és mivel átéreztem a fő karakter fájdalmát, rögtön másképpen kezdtem viszonyulni hozzá. Persze még mindig nem tudtam azonosulni tetteivel, de a lelki harcait, melyet önmagával és a világgal is folytat, emberivé tették a szememben. A mellékszereplők elenyészőek, mert mindenki bűnös a maga kis titkaival, mégis csak jönnek-mennek a történet alakulása folyamán.
Van viszont egy karakter, akitől hányingerem van és nagyon dühös voltam rá, ez pedig az anya személye. Még egy ilyen elfogult, gyáva nőt nem hordott hátán a föld. Az, hogy másképpen szereti gyermekeit még csak-csak megértettem, de az a felfogás, amit képviselt kiverte nálam a biztosítékot.
Az események folyamatosan haladnak, mint egy zuhogó víz, mely csak visz magával, és nem tudsz menekülni. Tudtam, hogy hamarosan a mélybe zuhanok, mégsem éreztem erőt magamba, hogy menekülni próbáljak. És valóban, a történet végkifejlete egy hatalmas pofon volt, mégis örültem, hogy így történt.
Az írónő szépen bánik a szavakkal, fondorlatosan vezeti olvasóját a katasztrófa felé, édesgetve, hogy lesz jobb is. Nem lett, de nem is kell, mert ezért az utolsó pár oldalért szerettem bele a könyvbe. Egy élmény volt az olvasása és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe.
Amennyiben szívesen beszereznéd a könyvet, az Athenaeum Kiadó weboldalán megteheted!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése