Szabó Borbála - Famama, Fapapa / Mummy tree, Daddy tree

 

Szeretem az olyan meséket, ahol úgymond kétkomponensű a történet, hiszen az egyik oldalt a magyar, míg a másik oldalon az idegennyelvű fordítás található. Ebben az esetben az angol nyelv lett megcélozva, hogy a most tanuló gyerekek szórakozva fejleszthessék tudásukat.

Szabó Borbála szerző nevét a nemrégiben olvasott  A János vitéz-kód című ifjúsági regénye kapcsán ismertem meg. Akkor egy elég vegyes érzés maradt meg bennem, de a mesesorozatával is ismerkedtem már éppen.

A Most angolul olvasok kiadói sorozathoz tartozó Famama, ​Fapapa / Mummy tree, Daddy tree című alkotása 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ezen belül pedig a Miklós, Kamilla és Tomsi mesesorozat 5. és egyben befejező kötete.

Ebben a történetben Miklós egy igencsak sokrétű, frappáns, de annál nehezebb feladatot kap a tanárnőjétől, mégpedig, hogy egy családfát kell készítenie. A kezdeti morgolódások után mind a két szülői ágát felfedezi és bizony sok információhoz jut. Vajon megszereti a feladatát? És milyen titkokra lel?

Én elsődlegesen Baranyai András rajzai miatt vettem kézbe a könyvet, mert kedvelem az illusztrátor munkáit. A mese jelen esetben nagyon fontos témakörrel foglalkozik, hiszen a családi felmenőkről való kutatás és ismerkedés egy remek alapja a gyökerek megismerésének és a jelenlegi családtagokkal való szorosabb kapcsolat ápolásának is. Ráadásul jelen esetben egy kedves és igazán érdekes mesét eredményezett.

Összességében egy kellemes kikapcsolódás volt számomra a kötet.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki most tanul angolul és szívesen szélesíti tudását egy remek mese keretén belül. Ráadásul a szöveg bár modern mégis jól értelmezhető és fordítható, így könnyebben megragadja a figyelmet. Ami pedig a családfakészítést illeti, talán ti is kedvet kaptok, hogy egy közös programként a szüleitek segítségével megalkossátok saját fátokat. Egy csodálatos időtöltés a családnak.

Ismerkedj meg bártan a sorozattal, ehhez pedig csak annyit kell tenned, hogy a Pagony Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Kőszeghy Csilla - Maxi sorozat

 

Ha létezik szerelem első olvasásra, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen ezúttal egy olyan mesesorozatot értékelek, amitől remélhetőleg minden kutyát szerető lélek elolvad, ahogy tettem én is.

Kőszeghy Csilla illusztrátor, írónő nevével sajnos én most találkoztam először, pedig nem első könyves szerzőről van szó, hiszen Bumburi kalandjai -5 kötet- és Hanna és Gubanc című meséi már több olvasó szívét is felmelegítették. Mégis úgy érzem, hogy soha jobbkor találtam rá Maxim sorozatára, amely egy csintalan kutya kalandjairól mesél.

A Maxim sorozat könyvei: Rosszcsont Maxi, Maxi és a bábszínház valamint Maxi az olimpián című mesekönyveket foglalják magukba. A sorozat 2021–ben jelent meg a Csimota Kiadó gondozásában. Először is az illusztrációk miatt kezdtem lelkesedni, mert valami fantasztikusan aranyosra sikeredtek, de eleinte nem találtam, hogy kinek a munkáját láthatom és ledöbbentem. Végül nagy örömömre kiderült, hogy a szerző egyben a rajzoló is és így roppant vidáman kezdtem meg az olvasást.

Nézzük is, hogy a különböző részek miről is szólnak.

Rosszcsont Maxi címmel rögtön megismerkedhetünk főszereplőnkkel, aki nem más, mint Maximilian, alias Maxi, aki úgy érzi, hogy sok mindenben tehetséges és bizony nincs nála nagyobb király. Az már más kérdés, hogy a környezete mit szól mindehhez. De vajon igaza van?

A második részben Maxi a bábszínházban fedezi fel az újdonságokat. Néhol megküzd egy hétfejű sárkánnyal, máskor pedig a farkas menekül előle. De sebaj, hiszen a színház csupa móka és kacagás, vagy mégsem?

És a harmadik részben Maxi az olimpián találja magát, ahol megismerkedik a művésztánc elegáns mozdulataival, egy frappáns csellel a fociban, de szívesen úszik együtt a többiekkel is. És ki tudja, lehet, hogy ő viszi haza az aranyérmet is?

Mint láthatjátok ez az eb igazán különleges, hiszen minden kalandjában megmutatja, hogy mire képes és még az olvasóit is elvarázsolja. Mi őkelme, ha nem csoda eb?

Összességében egy kedves, vidám és nagyon szórakoztató sorozatot ismerhettem meg.

Ajánlom a könyveket a kisebb korosztálynak, hiszen egy kutya kalandjait igazán csak szeretni lehet, és ha van otthon egy saját kis kedvencetek, a mese után igazán üdítő lesz egy nagyot játszani vele. Egy állat szereteténél, nincs őszintébb érzelem a világon.

Amennyiben megismerkednél Maximmal, megteheted, ha a Csimota Kiadó weboldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy

Balázs Erika - Én, anya és a cici

„Látod, milyen boldogok voltunk, amikor megszülettél!”

Rám nem jellemző, hogy külön értékelek egy pár oldalas leporellót vagy kis könyvet, de most olyan témaválasztással találkoztam, amit úgy érzem több szülőnek is érdemes lenne kézbe vennie.

Én, anya és a cici című könyv 2021 újdonságainak egyike, amely ugyan magánkiadásként született meg, mégis egy kiemelkedő darabja a mai gyermekkönyveknek. Ráadásul egy külön weboldalon egyéb fontos tippeket, tanácsokat és sok további érdekességet találtok.

Nem árulok zsákbamacskát, hiszen nem nekem szól ez a témakör, mégis kiemelkedőnek és hiánypótlónak érzem a mai kortárs gyermekirodalom terén.

A téma nem más, mint az elválasztás, tehát a kisgyermek anyamellről való leszoktatása. Így elsőre lehet, hogy többen is furcsállva olvassátok ezen sorokat, de igenis fontosnak tartom, hogy erről kommunikáljanak a szülők gyermekeikkel, hiszen egy nagyon fontos életszakasz lezárásáról van szó.

Balázs Erika szerző volt olyan merész és megálmodott egy mesés könyvet arról, hogy amikor az édesanya leszoktatni kívánja gyermekét, tehát egy elválasztási folyamat részesei lesznek. Az okok persze sokfélék lehetnek, gondolok itt például egy következő terhességre vagy akár egészségügyi problémákra is, így előtérbe helyeződik az anyatejről való átszokás kérdése. Ez az időszak nem megfelelő kezelése komoly traumákat is hagyhat a gyermekben, hiszen ez számára egy határvonal, amikor tulajdonképpen már nem az anyukája táplálja közvetlenül. Erről szól ez a kis történet, ahol egy család életébe pillanthatunk be.

A könyv ráadásul nagyon kedves illusztrációkon követi a szöveget, amelyeket Szabó-Zsombók Magdi munkásságának köszönhetünk. Érdemes külön is végiglapozni a könyvet.

Ajánlom minden szülőnek vagy gyermekvállalást tervező párnak, hiszen erről is beszélni kell és a gyermekkel közösen megbeszélt események hatalmas bizalmat és élményt eredményezhetnek.

Amennyiben érdekel a kötet, a szerző weboldalán meg tudod rendelni.

Írta: NiKy

Jean-Claude Mourlevat - Putifár tanár úr visszavág

 

„(…) a halogatás nem vezet sehova.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor elfog titeket a nosztalgia és visszagondoltok az iskolai évekre. Sok pozitív emlék és személy jelenik meg gondolataitokban, de sajnos több negatív is.

Valószínűleg többen elmondhatjuk magunkról, hogy ismertünk legalább egy olyan tanárt, aki megkeserítette a hétköznapjainkat vagy nehezebbé tette az általa tanított tantárgyat. Persze akadnak kivételek bőven, de átlagban inkább azt mondhatjuk el, hogy vannak olyan személyek, akik érthetetlen okból lettek a gyerekek tanítói. Nos, ezt a témakört boncolgatja humoros formában ez a történet is. De mi van akkor, ha maga a tanár gondolja úgy, hogy ideje bosszút állnia az elszenvedett keserű pillanatokért? Ugye milyen érdekes, hogy mindennek két oldala van? Nézzük is ezt bővebben.

Jean-Claude Mourlevat francia szerző immáron második kötetét vettem kézbe, hiszen pár hónapja volt szerencsém olvasni Zebulon, ​avagy bűntény a Borzoló Borzollóban című regényét is. Persze ezen kívül is jelent meg más alkotása hazánkban. Az alkotó igen termékeny és sokszínű, hiszen az ifjúsági regényeken át a gyermekirodalomig igen széles témakörökben jelent meg eddig könyve.

Putifár ​tanár úr visszavág című kisregénye 2021 egyik újdonsága, amely a Vivandra Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen az illusztrációk vonzottak magukhoz, melyek Rofusz Kinga sajátos stílusjegyeit viselik magukon, és rendkívül egyedivé tették ezt az alapvetően sem szokványos történetet.

Ahogy már fentebb említettem ennek a könyvnek egy nyugdíjba vonuló tanár a főszereplője, mégpedig Putifár Róbert úr. Róbert igazán mindent megtett az elmúlt 37 évben, hogy megfelelő nevelője legyen a csemetéknek, mégis számos alkalommal keserítették meg életét. Édesanyjával kettecskén élve szerette a nyugalmat, de a napi „rémálom” megrendítette az otthona védő bástyáit is. Egészen addig, amíg egy remek ötlete támad, miszerint mi lenne, ha bosszút állna azokon, akik megkeserítették az életét? Vajon mi történik akkor, ha a nyugalmas nyugdíj időszakát egy rafinált bosszú haditerv árnyékolja be? És kik lesznek azok, akiken a tanár úr haragja csattan?

„Mások boldogsága olykor fájdalmat is okozhat.”

Számomra ez a történet egy hatalmas gyógyír volt a múltamban felmerülő fájdalmas emlékeimre. Nekem is volt egy olyan tanárom, aki megkeserítette az általános iskolai éveimet és bár azóta sok idő telt el, a szívem nehéz az emlékek felidézése közben. És bár nélküle valószínű nem lennék most az aki – elvégre minden ember és élmény alakít rajtunk, legyen pozitív vagy negatív, mégis szükségesnek éreztem ezt a könyvet, hogy enyhítsen szomorú emlékeimen.

Nagyon szerettem Putifár Róbert bőrébe bújni és kedves édesanyját is megkedveltem, pedig nagyon távol áll tőlem ez a személyiség. Mégis ketten adták a regény sava-borsát és tulajdonképpen nekik köszönhetően a szemem nem maradt szárazon. Hol hangosan kacagtam, hol elérzékenyültem. Eme kettősség miatt érzem úgy, hogy idén az egyik legjobb ifjúsági könyvet vettem kézbe.

Az író itt mutatta meg először számomra, hogy képes egy negatív karakterből is szerethetőt alakítani és nagy igazság az, hogy mindennek két oldala van.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert ha diák vagy még időben olvasod, ha pedig már rég elrepültek a tanulói évek, akkor hiszem, hogy számodra is balzsam lehet egy kellemetlen, netalán fájdalmas emléknek.

Remélem kedvet kaptál az olvasásra és polcodon szeretnéd tudni, ehhez pedig csak annyit kell tenned, hogy a Vivandra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nur İçözü - Csingiz kalandjai a Nappal

 

„Mert a mindenki által tudott dolgok elveszítik a varázsukat.”

Nem sűrűn olvasok török szerzőtől könyvet, sőt eddig összesen két ilyen regény került kezembe. Az eddigi tapasztalataim alapján sajnos úgy látom, hogy nem feltétlen az én zsánerem, bár valószínű sosem fogok elutasítani ezért egy kötetet sem, hiszen kitartó olvasó és tapasztaló vagyok. A mostani értékelésem egy ilyen különleges származású író alkotása. A könyvet pedig ezúton is köszönöm a Napkút Kiadónak.

Az Isztambulban élő írónő Törökország egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő mesélője, aki immáron kilencvennél is több ifjúsági –és gyermekirodalmi könyvet álmodott meg az utókor számára. 

Nur İçözü - Csingiz kalandjai a Nappal című kis mesekönyve 2020-ban jelent meg a kiadó gondozásában. A mese elsőre gyerekesnek tűnhet a nyers, néhol pontatlan illusztrációi miatt, de senki ne vonjon le téves következtetéseket, amíg bele nem olvasott.  

Az egész mesekönyv nem meglepő módon Csingiz kalandjairól szól a Nappal. Minden történet egy – egy tanulsággal szolgál, amiből mindenki levonhatja a maga konzekvenciáját, elvégre ahány lélek, annyi értelem társulhat egy-egy mélyebb gondolathoz.  A tanítási szándék léleksimogató léte tulajdonképpen a kötet fénypontja. A legkedvesebb mesém a Csicsek szívbéli boldogsága című alkotás volt, mert itt mutatkozott meg először mély érzelem két tüneményes lélek között. A testvéri kapcsolatot bemutató mese a maga komplexitásával remek szórakozást nyújtott.

„Sose kövess ismeretlen utat. Ne vágj bele olyasmibe, aminek nem sejted a végét. Tündöklőnek tűnő ösvények is számtalan csapdát rejtenek.”

Viszont voltak részek, amik nekem nagyon száraznak tűntek és emiatt elszomorodtam. A mesék világa pont azért különleges, mert az író és olvasó lelke a könyvben összekapcsolódik és tulajdonképpen egy teljesen új megközelítésű történetté forr össze. Bizonyos meséknél egyszerűen kényszerítenem kellett magam, hogy ne aludjak el, vagy legalábbis a bóbiskolást kerüljem. Hiszem, hogy a szerző szándéka a kedvesség volt mindenekfelett, de pont ezért ez némiképpen visszájára fordult.

Összeségében bár számomra egy egyszer olvasható kötetté nőtte ki magát, mégis hiszem, hogy más még örömét lelheti benne.

Ajánlom a könyvet esti mese gyanánt, vagy egy kellemes délutáni programnak is tökéletes, hiszen ne feledjétek, a közös programok gyermekeitekkel pótolhatatlanok.

Amennyiben megismerkednél a szerzővel, megteheted, ha a Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Anna Kåver - A szorongás vége

 

„Az aggódás az élet velejárója.”

Mostanában többször is olyan önsegítő könyvekhez nyúlok, amelyek valamilyen szinten meghatározhatják a lelki fejlődésemet. Persze egy kötet és tartalma önmagában édeskevés, ha jómagam nem követem a benne leírtakat. Nehéz ember vagyok, és sokszor rosszul viselem a kéretlen tanácsokat, mégis befogadóbb lettem ezekre a művekre, mióta van pozitív tapasztalatom. Most a szorongás témaköréről akartam többet megtudni, így esett a választásom erre az alkotásra.

Anna Kåver klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, író. Svédország egyik neves szaktekintélye, aki eddig hét kötetet publikált pszichológiai területen. Könyveiért megkapta a Disa-díjat, amely elsődlegesen ismeretterjesztő célzata és gyógyító szándéka miatt történt.

Anna Kåver - A szorongás vége című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg. Mint fentebb említettem első körben a témaválasztás, másodlagosan pedig a borító miatt gondoltam úgy, hogy érdemes kézbe vennem.

„Vajon az aggódás szükséges velejárója az életnek? Igen, részben igen. Úgy születünk erre az életre, hogy adott korlátaink vannak. Az egzisztenciális gondolkodók ezt nevezik tényszerűségnek (fakticitás). Azaz mindazt, amit nem tudunk befolyásolni, amit adott az életünkben: rassz, bőrszín, etnikai hovatartozás, szemünk színe, testünk, nemünk, szüleink, vérmérsékletünk… Életünk lényege, hogy használjuk fel jól a nekünk osztott kártyákat, fogadjuk el őket, a jókat és a rosszakat is. Lehet ugyan, hogy úgy érezzük, mindez „kockadobással” dőlt el, ennek ellenére komoly lehetőségeink vannak arra, hogy befolyásoljuk és alakítsuk életünket.”

A szorongás hétköznapi értelemben egy népbetegség, de jelentkezhet egyénileg is. Ennek az érzésnek számos formáját különböztetjük meg, de elsődlegesen a saját életünket megkeserítő „betegséget” és tüneteit kell orvosolnunk.

A szerző több fogalommal is megismerteti olvasóját, szétválasztva azon érzelmeket, melyekre a legtöbben szinonimaként gondolnak, de nagyon nem egyenértékűek. Ilyen például a félelem, stressz, aggódás.

„A félelem a reakciók – gondolatok, érzelmek, testi érzetek – egész rendszere, amikor egy hirtelen, viszonylag behatárolt fenyegetéssel találjuk magunkat szembe. A pszichológiában leginkább fiziológiai reakciókra gondolunk, ha félelemről beszélünk – szívdobogás, légszomj, izomfeszültség és ehhez hasonlók. A fenyegetés lehet teljesen fizikai, például egy pisztolyt fognak a fejedhez, vagy egy medve rohan feléd. De lehet pszichés is, ha a partnered leül melléd a kanapéra, és azt mondja, hogy beszélni akar veled – mondjuk a válásról. A fenyegetés lehet valós, de lehet olyan is, amit csak beképzelünk magunknak. A félelem egy alapvető érzés, a szorongás legjelentősebb és legfontosabb építőköve.”

Minden ember életében jelen van ez az alapvetően sem könnyű jelenség. Számos esetben hétköznapjainkat keseríti meg, de sokszor alapja lehet akár az öngyilkoságnak is.

Ez a kötet elsődlegesen arra hivatott, hogy felfedje és megmutassa, hogy miről is beszélünk, mikor a szorongás kifejezését használjuk, valamint hozzásegít ahhoz, hogy miképpen tudjuk felismerni és akár feloldani magunkban ezt a jelenséget.        

„(…) az aggódás ugyanis egyben a problémamegoldás és a magunk, illetve mások iránti felelősségvállalás előfeltétele is lehet. Az aggódás tehát lehet destruktív és konstruktív is.”

Saját meglátásom szerint egy részletgazdag, precíz írásról van szó, ami több oldalról is körbejárja az adott témát.

Számomra elsődlegesen azért volt jó választás olvasni, mert rávezetett arra, hogy a néma előítélet is mennyire romboló egy ember számára. Erről szeretnék idézetet is mutatni:

„Az ember pszichés jólléte nagyrészt tapasztalatain alapszik. A családtagjaik és más fontos emberek – tanárok, barátok, nagyszülők – hatnak ránk és alakítják életszemléletünket. Tanulunk tőlük, és átvesszük az életről, másokról és a rólunk kialakított véleményüket. Ezeket a tapasztalatokat akár előítéleteknek is nevezhetjük, mivel pontosan úgy, mint minden más előítélet esetében, nehéz szabadulni tőlük, és nem mindig tükrözik az objektív valóságot. Például könnyen elképzelhető, hogy egész életedben botfülűnek, önállótlannak és butának tartod magad, mert a környezeted így kezelt téged, és te magad is ezt gondolod magadról.”

Az egyetlen negatívum, amit ki szeretnék emelni, az a szöveg szárazsága és ezáltali nehezebb befogadhatósága. Mert bár a szerző él azon „jogával” miszerint a munkáságát felhasználva – természetesen név és bizonyos esetek megváltoztatásával – valós példákon mutatja be a témakört, mégis minden szempontból nehezen emészthető és kicsit több türelemmel érdemes olvasni.

Összességében egy hasznos könyvet vettem kézbe, de nem fogom újra elolvasni.

Ajánlom a könyvet a pszichológia szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeretne többet megtudni a témakörről. És az írónőtől egy gondolat a végére: „A pszichológiai kutatás kimutatta, hogy azok az emberek, akik sokat aggódnak, aggodalmaskodnak, bizonytalan helyzetekben alacsony toleranciaszintet mutatnak, és általában kevésre becsülik önmagukat.”

Ha te is szeretnél többet megtudni a témakörről érdemes ellátogatnod a Corvina Kiadó weboldalára.

Írta: NiKy

Riley Baker - A Happy End után

„Az emberek értelem nélkül élik az életüket. Komolyan vesznek lényegtelen dolgokat és átsiklanak az igazán lényeges pillanatok felett.”

Ritkán veszek kézbe romantikus könyvet, pedig alapvetően semmi bajom nincs ezzel a témakörrel. De valahogy sokkal jobban vonzanak azon tematikájú kötetek, ahol a valós érzelmek funkcionálnak elsődlegesen és nem egy túlgondolt emocionális töltelék. Ennek tudatában cseppet félve álltam neki az olvasásnak, de bizony igen csak meglepett. Mielőtt erről részletesebben is írnék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a regényt. Köszönöm szépen.

Riley Baker - A Happy End után című alkotása immáron második kiadását ünnepelhette, amely ezúttal 2020-ban jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Számomra mindig felvetül ilyen esetben a kérdés, hogy vajon ez mennyire tudható be a történet sikerességének, sem mint egy újabb marketingfogásnak? Most elég vadnak érezheti bárki a fent leírtakat, de sajnos többször találkoztam a negatív oldallal, sem mint a pozitívval. Szerencsére olvasás után azt kell, hogy írjam itt semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a történet egy nagyon érdekes és izgalmas megközelítést ad egy bizonyos „lerágott” csontnak.

Lassan Dunát lehet rekeszteni az olyan történetekkel, ahol fiatalok múltbéli sérelmeik adják a fő drámaiságot és, hogy őszinte legyek, tele van a padlás olyan semmitmondó tragédiákkal, ahol a nemi erőszaktól kezdve, a különböző bántalmazásokig taglalják a felfoghatatlant. Félre ne értsen senki, nem öntagadást élek meg éppen, hiszen a fentiek közül magam is tapasztaltam a bántalmazás bizonyos formáját, mégsem érzem kellően kreatívnak és hitelesnek, hogy divat lett belőle. Ezt a hosszú monológot azért írtam le, hogy felfedjem azon ellenszenvemet, hogy mennyire elcsépeltnek érzem már az ilyen események köré épülő történeteket. Itt viszont semmi ilyesmiről még csak megközelítőleg sincs szó és első körben ez okozta nálam a kellemes meglepettség érzését. De nézzük is, hogy miről szól ez a történet.

Adott két barátnő, akiknek kapcsolatuk a legmélyebb bizalmon alapszik és pont ezért tragikus múltjuk elől „menekülve” élik a mindennapjaikat. Míg az egyik lány egy ördögi kapcsolat árnyékában szenved, addig a másik a magány és üresség elől menekül.

Ha létezik két különböző személyiség, hát Kisha Raids és Avery Wilkinzon megtestesíti ennek a kifejezésnek a lényegét. Míg az előbbi keresi a lelkében felmerülő sötét foltokat, de meggondolatlansága próbára teszi környezete türelmét, addig a másik maga az éjszakai vihar, pezseg az élettől és felforgatja a legnyugodtabb emberi szíveket is. Mégis kiegészítik egymást és pont ezért az évek óta tartó barátság, és egy közös tragikus kimenetelű baleset olyan erős kapocs –e két nő között. De mi van akkor, ha egy születésnapi meglepetés nem várt események láncolatát indítja el? És mit tehet egy emlékezni képtelen lélek, ha a szavak már elfogytak és csak az elfojtott könnyek maradtak? Nos, ezek olyan kérdések, amikre a választ nem biztos, hogy megleled, de ettől függetlenül a legjobb tanácsom feléd, hogy vedd kézbe a könyvet.

„Sohasem tudunk elbúcsúzni azoktól az emberektől, akiket szeretünk, és szerintem ez így van rendjén.”

Az értékelésem első felében kicsit hangot adtam azon nem tetszésemnek, ami a mostani fiatal felnőtteknek szóló könyvekből alakult ki, most pedig arról szeretnék pár szót ejteni, hogy egy alig 258 oldalas regény, mennyire képes felszínre hozni olvasójában azt a múltat, amit, azt hittem már befedett az idő pora.

Egy percig sem fogom tagadni, hogy nagy hatással volt rám ez a könyv, és nem csak amiatt, amiket fentebb említettem, hanem az írónő gördülékeny stílusa és a humorba forgatott minőségi témakörök miatt is.

„(…) Elbúcsúzol tőle addig, amíg még megteheted. Akkor nem fogod egy életen át okolni magad azért, hogy értékes perceket vesztegettél el, amit még vele tölthetnél, ahelyett, hogy olyasvalamiért harcolsz, ami már el van döntve. Ha megpróbálsz valamit megváltoztatni, akkor felborítod az egészet. Ha valaminek be kell következnie, akkor az mindenképpen be fog.”

Ebből már biztosan sejthető, hogy mennyire szerettem Kisha bőrébe bújni. Hiszen amikor vele lélegeztem tényleg kaptam levegőt, és amikor felszínre törtek benne az érzések és némi emlékfoszlányok, úgy értettem meg, hogy a múlt a mi szemszögünkből egy adatgömb, de mint mindennek és mindenkinek, több szempontból is vizsgálódni kell és érdemes. Kisha nem volt tökéletes, hiszen esendősége az első sortól az utolsóig megmutatkozott, de határozottan fejlődőképessé vált és rendkívül nagy utat tett meg.

„Tudod az élet nem mindig úgy működik, ahogy kisgyermekként elképzeled. A gonosz nem minden esetben nyeri el a méltó büntetését, az a bizonyos herceg sem biztos, hogy beléd szeret, sőt miután megetted a mérgezett almát, lehet, hogy senki nem ment majd meg. Nincs üvegcipő, ami kifejezetten a te lábadra passzolna, és sajnos egyetlen életed van. Nem minden történet végződik happy enddel, de az utad során, néhány igazán felejthetetlen pillanat kárpótol majd érte”

Több karaktert megszerettem, ami elsőre nagyon furcsa érzést keltett bennem, ugyanis azt az összes szereplőre tekintve írhatom, hogy igazán senki sincs kidolgozva, mégis kerek egésszé tették a könyvet.

Egy bizonyos nagymama, pedig az én makacs szívemet is megdobogtatta leleményességével, kedvességével és azzal a határtalan lezser, de nagy szeretetével. Mindenkinek ilyen nagyszülőt kívánok.

A legérdekesebb elem a kötetben számomra az időutazás ténye. Picit hiányoltam az átmenetet a jelen és múlt között, de ez nem határozta meg az olvasási élményem.

Összességében elismerem, hogy kellemesen csalódtam és határozott igent mondok a szerző többi alkotása felé.

Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek, kortól és nemtől függetlenül, mert van az a történet, ami elsőre „női regénynek” látszhat, de ha kap egy esélyt, szirmaira bontja az emberi lélek minden mozzanatát és ez a virág a legcsodálatosabb.

Itt a tél és hiszem, hogy ez a könyv adhat annyit, hogy megérje ellátogatnod a Könyvmogul weboldalára, hiszen egy meleg ital társaságában, ez a regény a leghidegebb éjszakákon is felmelegít majd. 

Írta: NiKy

Kovács Kornélia - A csillámpónin túl dübörög a dackorszak

„Én, ha mindenképpen meg kellene magyarázni, mi az a nevelés, azt mondanám, példamutatás.”

Manapság szülőnek lenni már nem egyenértékű azzal a fogalommal, mint akár egy generációval ezelőtt. Az évek folyamán számos érték és nézet megváltozott a világban, ami némi szabadságot, mégis annál több kötelességet hozott a gyermeket vállaló felnőttek számára. Számos esetben elmondható, hogy az anyaság puszta gondolata egy hatalmas rózsaszín buborék, amit a valóságban megélt tapasztalatok „bekoszolni” hivatottak. Ugyanis egy gyermekről gondoskodni nem csupa móka és kacagás bármennyire is ezt hirdeti a társadalom és sokszor az anyai szerepkör is sok olyan nehézséggel jár, amire igazán egyik külső segítségforrás –média, könyvek- sem tudja igazán a választ. De mi van akkor, ha a napi 0-24 órában tartó „robot” meghibásodik? Vajon mennyire elítélendő, hogy a gyermeket nevelő személynek is szüksége van egy bizonyos „énidőre”, hogy újult erővel végezhesse feladatát? Nos, erről és még számos fontos kérdésről szól ez a kötet. De mielőtt ebbe részletesen is belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm, egy élmény volt.

 „A tehetetlenség talán, ami legjobban bántja az embert.”

Kovács Kornélia immáron második alkotását vettem kézbe, hiszen tavaly volt szerencsém olvasni Anyaság ​a csillámpónin túl című kötetét, ahol őszintén és igen csak nyersen taglalja az anyaságot és vele járó árnyékosabb oldalt. Először kissé kaotikusnak éreztem mind a hangulatot, mind pedig a benne leírtakat, de végül kerek egésszé állt össze és könnyesre nevettem magam.

A csillámpónin túl dübörög a dackorszak című könyvében már nagyobbak a gyerekek és bizony a problémák is kifinomultabbak. Mert mi van akkor, ha az adott gyermek a határait próbálgatja? És ha emellé még egy kistesó is társul? Igen, ez így együttesen már sokkal komolyabb a hétköznapokban, és ha azt vesszük, a fele se tréfa. Mert bár minden viccnek a fele igaz, ennek a történetnek minden szava mögött a hiteles valóság adja a táptalajt. Sok olyan könyvet olvashatunk, amelyben a szülőket segítő szándékkal, mindenféle kéretlen tanácsokkal látnak el, de eddig ez az első olyan alkotás, ahol egy anya felmeri vállalni, hogy ő is csak ember, igényekkel és vágyakkal. Ez a kötet erről mesél, beleártva magát a legmélyebbre ásott témákba is, ilyen példásul a „rosszanya” kérdése, a párkapcsolati hogyan tovább és igen, szó esik arról, hogy a gyereknevelés mennyire teljes embert igényel. Bár a mű elsődlegesen a női oldalt mutatja be, ezt én kiegészíteném azon édesapákkal is, akik magukra vállalják a gyermekkel való otthonmaradás minden terhét, legyen az a gyereknevelés, a háztartás vagy az egészség és hivatalos ügyek témaköre. Ha azt gondolod kedves olvasó, hogy hülyeség az egész, akkor javaslom, hogy olvass bele, hiszen lehet, hogy pont magadra ismersz, csak nem tudatosult még benned!

„(…) ne várd, hogy a gyereked kinyit egy könyvet, ha nálad csak telót lát 0-24-ben, ne várd, hogy egészséges ételeket egyen, ha tőled nem ezt látja, ne várd, hogy legyen kedve mozogni, ha a szülei csak punnyadnak stb.”

Tőlem egy ilyen könyv olvasása és értékelése nagy szó. Elsődlegesen azért, mert jómagam nem rendelkezem az anyaság ismeretével, hiszen nincsen utódom. De én magam is gyermeke vagyok valakinek és számos barátnőm most hasonló szituációkon megy keresztül. Elsődlegesen azért vettem kézbe a könyvet, mert szerettem volna megérteni, hogy ők most milyen élményekkel gazdagodnak. Másodszor pedig azért, mert még számomra is tudott meglepetést és örömet okozni. Ez most tudom, hogy úgy hangzik, mintha feljebb érezném magam az átlag anyáknál, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy egy olyan szemléletű személyt, mint amilyen én vagyok is tudott hasznos tanácsokkal ellátni, hiszen akár akarok gyermeket akár nem, NŐ vagyok és sok olyan élethelyzetben voltam már, amit a kötet írója is megemlít, vagy amihez tanáccsal szolgál.

„Szerintem minél jobban akarja valaki kierőszakolni ezt a tisztelet dolgot, annál inkább vakvágányra fut. Nyilván a gyereknek megtanítunk alapvető társadalmi normákat a köszönéstől kezdve azon keresztül, hogy az idős embereket óvjuk, védjük, szeretettel és megértéssel forduljunk hozzájuk. Szerintem ezek a szavak sokkal érthetőbbek, mint az elvont tisztelet. Morálisan sokat kell érnie egy gyereknek ahhoz, hogy felfogja, kit miért érdemes, lehet, kell tisztelni.”

Minden tiszteletem a szerzőé és azon asszonyoké, akik teljes „harci” díszben nevelik gyermekeiket, de szükségük van az úgynevezett énidőre és fel is merik vállalni ezt.

A szülői témakör igen kényes ebben a társadalomban és úgy ez érvényes az egész világra is. Felmenőink történetei és tanácsai immáron érvényüket vesztették nagyrészt, már csak azért is, mert ahány édesanya annyi lélek és életút, és ami 20 évvel ezelőtt működött, az a mai világban kevésbé fog. Ráadásul a „bezzeg az én időmben” kezdetű mondatok mögött egy halom megszépült és elhalványult emlék van, hiszen a gyermek növekedési ösztöne nem változott ennyi idő alatt meg, csak a világ és annak nyitottsága más. A megértéssel való közeledés, sokkal nagyobb eredményekhez vezethet, mint a kéretlen tanácsok általi.

„Légy pozitív! Légy hálás! Manapság nagyon menő motivációs szlogenek. Az önfejlesztés, motivációs trénerek, pozitív gondolkodás virágkorát éljük. Persze, az ember fejlődni akar, és kell néha a lélektuning. Azonban a pozitív szemléletű gondolkodás erőltetése mindig, minden helyzetben nemhogy nem fogja megoldani a problémát, de részben a „nepanaszkodjteakartálgyereket” egy szép, színes cukormázzal leöntött változata. Még tűzijáték is van hozzá.

Ráadásul elhiteti azt, hogy jobb lesz neked, hanem nem panaszkodsz. (…) Pláne, ha nem azt mondják a végén, hogy másnak is nehéz vagy nehezebb mégsem panaszkodik, hanem azt, hogy MEGÉRTELEK. Ítélkezés nélkül megérteni és belehelyezkedni a másik lelkivilágába. Néha már ez is rengeteget jelent.”

Nagyon élveztem a kötet olvasását, mert őszinte és szókimondó, ugyanakkor nagyon esendő. Minden hiba felvállalással és több szempontból való megvizsgálással van leírva, amitől úgy éreztem, mintha a szerző egy barátnőm lenne és csak egy kellemes beszélgetést folytatnék vele. Felemelő volt olvasni, hogy jutott el a kétségbeeséstől a felvállalt, határozott igényeket kommunikáló nővé.

Viszont lenne itt két dolog, amit sajnálattal tapasztaltam. Az egyik ilyen, hogy a kötet hemzseg az elütésektől és több helyen is a nyelvhelyességi hibáktól. Már többször is leírtam, hogy mennyire zavaró és olvasási élményromboló. A másik pedig a trágárság. Lehet jólesik kimondani, de attól még lehet egy kötet lezser, hogy közben nem használjuk ezen szóvirágokat. Persze a véleményem szubjektív és előfordulhat, hogy mást ez tesz boldoggá.

Összességében ismételten egy hiánypótló és szórakoztató könyvet olvashattam az írónő tollából.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, hiszen az anyaság kérdését mindenkinek jó ismerni, akár pozitív, akár negatív oldaláról, és ha ezt humorba forgatva kapjuk meg, még jobb. És a szerző tanácsával élnék jómagam is: „Azt szokták mondani, annyi szeretetet tudunk adni, amennyire magunkat szeretjük. Mennyire szereti az magát, aki minden mást maga elé helyez, és nem enged meg olyan „luxust” magának, mint az énidő?”

Amennyiben elmerülnél te is a kötetben, megteheted, ha az Aposztróf Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Bosnyák Viktória – Fókuszban a kókusz

 

„– Olvastam egyszer egy jó könyvet. Három kedves nyanyáról szólt, meg a házisárkányukról.

– Ez most, hogy jön ide? (…)

– A ködről jutott eszembe.

– Mert olyan ködösen emlékszel rá?”

Az idei évem ifjúsági irodalom terén nagyon változatosnak mondható, ugyanis, ha csak tehetem, minden könyvet elolvasok a Merítés–díj listáiról, hogy átfogó képet kapjak az alkotásokról. Ennek viszont meg van az a hátránya is, hogy több olyan kötetet is kézbe veszek, ami még nem érett meg -véleményem szerint- a kiadásra, de pont ezért nagyon tudom becsülni azon történeteket, amelyek humorba csomagolva a magyar nyelv bravúros szavait csűri-csavarja és a végeredmény igazán érdekes. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól.

Bosnyák Viktória neve számomra egyet jelent az egzotikusabb mesékkel, hiszen sose a klasszikus elemekkel tarkítja történeteit és bizony a szójátékaival az első perctől fogva elbűvölt. Természetesen nem minden alkotásáért rajongok, de többet olvastam és inkább azok száma növekszik, amelyekről elmondhatom, hogy mennyire üdítőek a mai „divat” könyvekhez képest.

Bosnyák Viktória – Fókuszban a kókusz című könyve 2020-ban jelent meg a Tintató Kiadó gondozásában. A regény címe is már figyelemre méltó, de Dudás Győző illusztrációival lesz teljes az egész. A rajzokat érdemesnek gondolom külön is megnézegetni, hiszen mindamellett, hogy hűen lekövetik a történéseket, még viccesek és kedvesek is, szinte külön életet élnek.

Történetünk három főhőse: Tengeri Malac alias a „legénység”, „őkapitánysága”, a Csámpás hableány tulajdonosa, Körtemájer-Sercli kapitány és becses barátjuk, a két munka közt őrlődő oposszum, Rezső.

Egy különleges megbízatás miatt indulunk el „őmedveségével”, de nagyon hamar problémába ütközünk, ugyanis, amikor a kapitány hajója megfeneklik, olyan csend áll be, hogy a lélegzetünket is hallani véljük. Vajon hová tűnt mindenki, főleg a legénység? Mitől rezzen össze a bokor? És miért fontos, hogy mindig legyen kéznél egy konzervnyitó? Nos, ezekere a kérdésekre a mai napig keresem én is a választ, ha netán te megleled, kérlek, tájékoztass!

Ti is úgy gondoljátok, hogy ezzel a nyakatekert történettel nem stimmel valami? Nos, igen, kell egy adag buborékos málnaszörp, hogy végig bírd idegekkel olvasni, hiszen a mesélő, cseppet elvarázsolt kastély és bizony nem könnyű megtalálni azt a véget, amitől megnyugodhatsz, hogy a csattanó sem felejtődött el.

„– Nem volt könnyű. Ígértem neki fűt-fát.

– Elfogadta?

– Mit? – ráncolta kék bundás homlokát a kapitány.

– Hát a füvet meg a fát.

– Jaj, az csak olyan szólásmondás”

Saját meglátásom szerint egy – két hiba lecsúszott, mint szörp a maci torkán. Bizonyos túlzásokat véltem felfedezni és bár felnőttként én értettem a lényeget, egy fiatalabb lélek még nem biztos, hogy felfogja kevés tapasztalatai miatt.

A másik, ami nekem kiesett, hogy mitől is hajaz annyira Rejtő Jenőre, ugyanis én nem vagyok nagy rajongója a szerzőnek, hiszen jó, ha egy kötetét olvastam. Mondanám öreg hiba, de annyi a jó könyv, mint égen a csillag és szerencsére ez a hiányosság pótolható. Ellenben pont a fent említettek miatt én nem éreztem ezt a pluszt és nem is tulajdonítok így nagy jelentőséget ennek.

Nekem elsődlegesen a humora, a fantasztikusan kreatív szóhasználata, valamint az írónő remek írástechnikája miatt volt szerethető ez a történet. És igen, nekem is kellett volna egy nagy adag málnaszörp.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert a humoros játékosság kortalan.”Az egyszer olyan biztos, mint hogy a pingvin madár, mégsem repül.” Fedélzetre matrózok!

Ha egy jót akarsz nevetni és szeretsz kalandozni, keresd fel a Tintató Kiadó weboldalát.

Írta: NiKy

Karina Sainz Borgo - Megy le a nap Caracasban

„Az ember oda való, ahová a halottai vannak eltemetve.”

Azt mondják, hogy az ember ízlése és úgy átlagban a lelke nagyjából öt évente formálódik. Az életútunk folyamán mindannyiunknak megvannak azon állandóságaink, amelyekhez ragaszkodunk és bár az évek telnek, ezek az apróságok jelentik számunkra a biztonságos kötődéspontot, hogy tartozunk valahova, valakihez. De mi van akkor, ha egy olyan országban élünk, ahol a létezés egyet jelent a halállal, és hogy ez a test vagy lélek sorvadását jelenti, igazán mindegy? Nos, ezt a témakört is szépen taglaló regényt sikerült most kézbe vennem.

Karina Sainz Borgo - Megy le a nap Caracasban című regénye 2021 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen a borító fogja meg a kíváncsi olvasót, hiszen a művészi kép igazán figyelemre méltó. Fréder Márta munkájának köszönhetjük ezt az impozáns képet és meg is adja azt az alaphangulatot, amely egy ígéretes regényhez elengedhetetlen.

Ennek a történetnek egy megrázó, a mai napig is létező eseményeken és politikai elnyomáson alapuló társadalom adta az alapjait. A szerző egy mély gyászban szenvedő nő által mutatja be a XXI.századi Venezuelában a jelen pillanatig is tartó korrupciót, erőszakot, elnyomást és káoszt, ami megkeseríti a hétköznapi emberek életét.

A harmincnyolc éves Adelaida anyja halála után magára marad Caracasban – egy olyan városban, ahol az erőszak különböző formái adják a mindennapok ritmusát. Ebben a káoszban kénytelen ellavírozni és megküzdeni a gyásszal és az életben maradással.

Caracasban az élet olyan, mint sötétségben a zápor, hideg és megfoghatatlan. Az emberi életek tiszteletlensége, a folytonos rettegés és éhezés kikezdte a társadalmat. A korrupció olyan magaslatokat ért el, hogy már a családokon belül is megszűnik a bizalom és mindenki a túlélésre játszik. De mi van akkor, ha egy nő, aki nem harcos és soha nem tanult küzdeni, mégis úgy dönt, hogy a szabad életet választja és ezért hajlandó bármit megtenni? Vajon hol van a világban az a hely, ahol éjszaka bátran fel lehet kapcsolni a lámpákat és nyugodtan álomra hajthatja bárki a fejét? Nos, ezekre és még számos más kérdésre is választ lelhetsz, de egy biztos, a kötet olvasása után másképpen tekintesz magadra és az életedre.

„Jóllehet a körülmények hiénává változtattak, jogom volt hozzá, hogy ne úgy viselkedjek. A döghúst késsel és villával is meg lehet enni.”

Azt gondolom, hogy minden ország népének megvannak a maga béklyói, hiszen amilyen a történelmük, olyan sebeket viselnek és egy bizonyos szintű morált képviselnek. A világon nincs olyan hely, ahol ne lenne erőszak és elnyomás, csak a mérték különbözik egymástól. Ennek a könyvnek az az egyik legnagyobb erőssége, hogy egy meglévő, populáris küzdelmet és problémát helyez fő témaköréül és ezt bontja szirmaira egy hétköznapi nő szemszögén keresztül.

„Ebben az országban a nők mindig egyedül szülték és nevelték a férfiak gyerekeit, akik még azt a szívességet sem tették meg, hogy lemenjenek cigarettáért, és ne jöjjenek vissza. Ennek felismerése természetesen része volt a vezeklésnek. Ez volt a társadalmi felemelkedés meredek lépcsőjének botlatóköve.”

Szubjektíven úgy látom, hogy a történet mondhatni több lábon áll, hiszen a gyász különböző formáiról, az elnyomás és társadalmi hierarchiák harcáról, a létezés fontosságáról és a nemek közötti egyenlőségről is szó esik. Mint látható egyenként is nagyon nehéz tematikák, de együttesen bizony megadják azt a bizonyos fullasztó hatást és a kötet végére csak a levegőt kapkodja az olvasó.

A szerző nagyon szépen felvezeti és tulajdonképpen az olvasóra bízza, azt, hogy megválaszolja a következő kérdést: Vajon mit tennél meg azért, hogy szabadon élhess? Ezt mindenki eldönti maga, elvégre ahány lélek annyi eshetőség lehetséges.  

„[…] a halál elsőnek a nyelvben jelentkezik, amikor az alanyokat a jelenből kiszakítva áttesszük a múltba. Befejezett cselekménnyé változtatjuk. Kihunyt időben kezdődött és bevégződött dolgok. Ami volt és nem lesz többé.”

Karakterek szempontjából nehéz volt azonosulnom Adelaida személyével, mivel eleinte csapongónak éreztem és ezt többször is megzavart, később ez a meglátásom természetesen megváltozott, de ehhez az kellett, hogy egy bizonyos fejlődésen és lelki érésen menjen keresztül.

Az események két idősíkon játszódnak, míg az egyiken a múlt árnyai tűnnek elő, addig a másik oldalról a jelen sötétségével kell szembenéznem. Mind a két esetről elmondható, hogy rendkívül igényes és gyönyörű fogalmazással találkozhattam, de még így is sokkolt az a mérhetetlen igazságtalanság, amit nehezen tudtam megemészteni.

Összességében elmondhatom, hogy nem egy könnyen befogadható, de annál érdekesebb és izgalmasabb könyvet olvashattam, amiért igazán hálás vagyok. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hol élek és milyen nézeteket vallok, és összeteszem a két kezem ezért.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ezekről a témákról olvasni kell. Ha bárki úgy döntene, hogy szívesen kézbe venné a könyvet, javaslom, előtte készítsen maga mellé némi zsebkendőt és egy bögre finom, meleg itókát. És egy gondolat a végére: rájöttem, hogy mindig azokért a dolgokért élünk és harcolunk, amik nem tartanak „örökké”. Például egy álom, emlék, megbánás, szerelem vagy egy olyan személy, akiért bárhol nagyot dobban a szív.

A könyv remek dísze lehet polcodnak, ezért látogass el a Jelenkor Kiadó weboldalára. 

Írta: NiKy

Mohai V. Lajos - Rózsa utca, retrospektív

 

„A világ sohasem telik be a halálról szóló történetekkel.”

Valamikor régen olvastam egy emberről, aki nagy mesélő hírében állt. Történetei elsődlegesen attól váltak egyedivé, ahogy előadta meséit és hangjával meg tudta bűvölni hallgatóságát. A mostani kötet szerzője hasonlóan képes magához láncolni azon kíváncsi lelkeket, akik nyitott szívvel és nagy érdeklődéssel állnak neki az olvasásnak. Bár emlékezni a legtöbb alkotó képes, de varázslattá tenni mindezt a szavak által, csak igen kevés szerzőnek adatik meg, de mielőtt ebbe részletesen is belemennék, szeretném megköszönni a költőnek, hogy olvashattam a könyvet. Nagyon szépen köszönöm.

Mohai V. Lajos - Rózsa utca, retrospektív című könyve 2017-ben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. Az alig 92 oldalas kötet egy nagyobb zsebben kényelmesen elfér, ezért könnyen magával viheti bárki egy mélyebb elmélkedésre. Az olvasót elsődlegesen a borító letisztultsága ragadhatja meg, melyet Déri Erzsébet munkájának köszönhetünk. Ha rátekintetek a képre egy kissé megfakult órát láthattok, amely az időt és az örökkévalóságot jelképezi. A számlapon látható fa, pedig az életet tükrözi vissza, tehát máris egy párhuzamot figyelhetünk meg. Ennek a költő a verseiben az időszakos lebontással, valamint a bennük megjelenő emlékekkel állít sírhelyet, hogy az olvasó mindig visszatérhessen. 

„A Rózsa utca elvarázsolt kastély,

szívemben pulzáló szürrealista vitrin,

egy babonás kéz porcelánfigurákat rendez el benne,

nippek kuporognak a tükörfal előtt,

szűkösen élünk az elnapolt időben,

a melancholia pengéje az elvékonyodó percek

elevenébe vág,

az emlékezés csapda,

a régmúlt események rejtjeleinek megfejtése

mégsem a szemfényvesztés művelete.”

A könyv négy nagy fejezetre bontható, amelyek a következők.

1. A Százegyedik út

2. Hádész címere

3. Hádész parancsa

4. Melancholia nostalgica

Ezek a címek nagyon kifejezőek és sokat sejtetőek. A legtöbb esetben szét szoktam szedni fejezettenként megvizsgálva az adott belső tartalmat, de most csak szeretnék két részletet megmutatni, hogy mitől vált számomra nagyon szerethetővé és miért engedtem meg magam azt a luxust, hogy a könnyeim szabadon lefolyhassanak arcomon. Kérlek, hogy figyelmesen olvasd a sorokat.

„A temetőfal az összes könnyét elsírta,
a test batyuja üres csigaház,
rövid állomása Föld-utazás,
kőpogácsa meg ínyencfalat is,
önkényes szívdobogás,
az ember vezekel a könyörtelenségig,
a megoldásba mindig hiba csúszik,
mert képtelen a béklyóit oldani,
a szótlanság mágnese várakozásteljesen
odatömöríti ajkához a szavakat,
egyszer elfogy minden ok a maradásra,
és a Föld pora se való másra,
mint belepni nyomainkat.”

És egy másik:

„Ki vezeti kantárszáron őket,
hogy az istállók összedőltek?
Ha elnyelné testüket az emlék,
ki fogadna, ha innen elmennék?

Ahogy vonszolták a menetet,
a testek vonalkódja remegett.
Az árnyak lehasaltak a porba,
meszet lehelt ki a pincék torka.

Hidegen sorakoztak a házak.
Égi mezőn dobogtak a lábak.
Szerencsére, roppant út ez valóban.
Mérgét fújta az Isten a porba!”

Sokunknak a gyermekkor csupa móka és kacagás, de mégis ott vannak a fájdalmas emlékek. Az el nem mondott szavak, a meg nem élt pillanatok, amelyek a korral elmosódnak. De vannak időszakok, amikor kiélesednek az emlékek, mint egy elhagyatott padlás, ahol az idő pora alatt ott van minden elfeledett bútor és játék. Ez a rövid versrészlet adta meg lelkemnek azt az utolsó csapást, amelynél már a szemem sem maradt szárazon.

„A gyermekkor félreeső zugban

szomorúságról és megbántottságról beszél,

hepehupás Ég a vigasza,

odalopakodó titkát a felhők mészdarabjaival rajzolja

meg,”

Összességében egy nagyon nehéz, de annál értékesebb könyvet vehettem kézbe, amiért nem lehetek elég hálás.

Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen a szavak által egy csodát élhetünk meg, és bár az emlékek sokasága nem a miénk, mégis a mi szívünk is egyként dobban a szerzőével. És egy saját gondolat: Van egy mondás, miszerint lakva ismered meg a lakásod. Ugyanígy, tapasztalatok útján ismerhetjük meg az embereket is. Egy lélek tűnhet ridegnek a felszínen, de nem tudhatjuk, hogy mi lakik igazán benne. 

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Prae Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Szöllősi Bernadett - Szív-garzon

 

„Hullám

Légy, mint a tenger,

hibád, mint homok: próbáld

tisztára mosni.”

Már megszokhattam volna igazán, hogy bizonyos szerzők, -akiktől már volt szerencsém korábban olvasni- nem tudnak rosszat alkotni, vagy csak nagyon ritkán. Gondolok itt elsődlegesen a stílusra, a mondanivalóság különböző formáira és arra a bizonyos emocionális többletre, amelyek olvasáskor előtőrnek bennem és nem eresztenek. Ilyen sokszínűséggel ritkábban találkozom, mint szeretném, de ha eljön a pillanat, nagyon tudom becsülni, ahogy tettem most is. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm.

Szöllősi Bernadett- Szív-garzon című verseskötete 2017-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A borítót szemlélve először egy bizonyos gótikus irodalmi stílus érzése ötlött fel bennem, hiszen az illusztráció tartalmazza azon stílusjegyeket, amelyek ezt engedték feltételezni. Később persze ez a nézetem teljesen szertefoszlott, bár bizonyos szinten nem tudok elvonatkoztatni tőle. A könyvben több illusztráció is található, amelyeket a borítótervvel együtt László Maya munkájának köszönhetünk. Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra nagyon impozáns a maga stílusában és remek hangulatteremtő volt.

A versek és haikuk két részre bontják a kötetet. Míg első szériában az előbbi, evidensen a másodikon az utóbbiak helyezkednek el.

A versek különböző formában mutatják be a megélt és meg nem élt eseményeket, a különböző érzelmi hullámzásokat és egy bizonyos üzenetet, amelyet a költőnő kíván átadni olvasójának. Ezekben az alkotásokban benne van az szerző lelke, véleménye és minden gondolata, amit egy fiatal művész megélt a létezése folyamán. Ez a kötet olyan, mint egy paletta, ezer színnel és élménnyel kecsegtet, az ecset az olvasó kezében van és az üres vászon az emberi lélek befogadására szolgál. Hiszen ha nyitottan állsz egy alkotóhoz, akkor a tiszta felület hatalmas és bármit alkothatsz, de ez igaz az ellentétjére is.

Én nyitottan és nagy kíváncsisággal fogadtam be ezen alkotásokat és két verset szeretnék megmutatni a számotokra. Nézzétek csak!

„Lennél-e mondd, torkomban ragadt szó.

és írásjel minden mondatom végén?

Törött lelkem részei közt ragasztó,

vagy a legkedvesebb kávéscsészém?

Lennél-e árnyék, mi sosem hagy magamra,

Lágy szellő, mi hajammal játszik?

Vagy fénykép, amit kiteszek a falamra,

és vastag sál, ha a nyakam fázik?

Mondd, lennél-e a semmi és a minden,

az üresség itt bent, ha ég a hiányod?

Szegénységben a legnagyobb kincsem

és bokámban a fájás, ha a lépést elhibázom?

Lennél-e arcomat simító verőfény,

és a csípőmön pihenő porszem?

De ha csak az az egy vagy – ennyivel beérem –

kivel így kezdődik a mesém: Hol volt, hol nem…”

És a másik:

„De jó lenne néha szív nélkül,

nem lenne, mi megszakadni készül.

Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?

S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte?

De jó lenne néha gyereknek lenni,

fagylaltot nyalni és cukorkát enni.

Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,

fodros kis szoknyában reggelig pörögni.

De jó lenne néha felnőttnek lenni,

és mindig jó döntést hozni.

Érteni, hogy ami fáj, néha szükségszerű

és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.

De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,

- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.

Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit –

és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.”

A második rész már sokkalta könnyedebb érzéssekkel olvasható, hiszen az apró versek, tehát haikuk, mindig egy finom érzést, vagy pillanatot örökítenek meg. Akár érzelmi foszlányról van szó, akár másról annyi értelmet nyer magának ahány olvasó. A saját lelkünk virágzásától függ, hogy miképpen is látjuk ugyanazon verseket és lehet, hogy amíg nekem valami borús, az addig számodra maga a fény.

Innen is hoztam két kedvencet.

„Legbátrabb a Hold,

mert van ám, hogy néha fél,

de sosem retteg.”

És egy másik:

„Látod, tehát van.

De néztél-e valaha

a tükör mögé?”

Összességében úgy gondolom, hogy ismételten kellemes, de annál tartalmasabb élményeket és gondolatokat kaptam a szerzőtől, amelyeket nem tudok elég hálásan megköszönni.

Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen egy kis könyvben is rejtőzhetnek nagy csodák. És egy gondolat tőlem: a hiábavaló remény is remény. A hiábavaló szerelem, még mindig szerelem. Amíg nem változol meg ezek benned élnek!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tiffany Reisz - Fény az éjszakában

 

Végre egy könyv, ami nem az én stílusom, semmiképpen sem, mégis elolvastam. Kezdetben megismertük a főszereplőt, aki férjnél van ugyan, de gyászol, és nagyon szenved. Jóformán észre sem veszi a mostani párját, kizárólag a volt férjét gyászolja. Ez a történetnek az a része, amiért tetszett. Csodálatosan írja le az egészet, ahogyan összetörik a lélek, és ahogyan megbénít a veszteség.

Ahogyan Faye kiszabadul a burokból egy munka által, akkor kezdődik el valójában a cselekmény és itt kapcsolódik be a többi főszereplőnk, Pat atya, Carrick és Dolly. Mind a három karakter nagyon szerethető, főleg Carrick. Igazán illik a korhoz ez a szigorú szabályok szerinti létforma, bár a könyv vége felé pont ennek a lazulása miatt érzem hiteltelennek is, mintha teljesen feleslegesen épített volna fel az írónő egy ilyen szereplőt.

Faye viselkedésváltozása is rettentő gyors nekem. Egyik pillanatban menekül a saját életébe, aztán pár nap alatt hirtelen otthonának tekint valamit, ami nem is lehetne idegenebb. Nekem kifejezetten undorító volt, ahogy Carrick-hez viszonyult, és ahogy vele viselkedett. Ez a része is érthetetlen volt a számomra.

Nagyon könnyű volt vizualizálni, egészen könnyen elevenedtek meg a sorok. Csodaszépen mesél az írónő világítótornyokról, örültem a sok háttérinformációnak, amit azért egy romantikus könyvben nehéz úgy előadni, hogy ne legyen elképesztően unalmas.

Ezeken az "apróságokon" kívül viszont fontos mondandója van a könyvnek a továbblépésről és ezt a részét imádtam. Hogyan fér el egymás mellett ennyi érzelem és hogyan alakul át a vérző seb gyógyult heggé.

Összességében nem volt rossz egyáltalán, nagyon szép szerelmes történet egy olyan nőről, aki már elvesztette a fényt.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Művelt Nép Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: Anett

Vibók Ildi - A szuperlétra

 

„Mi az, hogy átlagolódnak?

Ha valami igencsak nagyból meg valami egészen apróból egy közepes lesz, az az átlag. Szóval ha például Hamupipőke beleszeret Óriáslábba, nem kell attól rettegnie, hogy a születendő kislányuk lábmérete túlmegy minden határon. Üvegcipőt ugyan nem fog tudni hordani, de a lába nem lesz sem túl kicsi, sem túl nagy. A régi tudósok még nevet is adtak az elméletüknek, ez lett a keveredő öröklődés.”

Számomra nincs nagyobb öröm, amikor egy olyan könyvet veszek kézbe, ami a természettudományok egyik ágazatával foglalkozik érthető köznyelven. Ugyanis úgy hiszem, hogy sokkalta több embert érdekel például a saját teste és annak működése, csak sajnos kevesebb olyan alkotás lát napvilágot, amely jól érthetően és nem a szaknyelv zsargonján szemlélteti ezt olvasójával. A mostani értékelésem egy olyan mesekönyvről szól, amely jól összefoglalja a biológia azon ágazatát, amely a DNS-ről, öröklődésről és a genetikáról szól.

Vibók Ildi igazán testhezálló történetet álmodott meg olvasóinak, hiszen a szerző egyik szakismeretét állította a másik szolgálatába, tehát a mikrobiológus tudása nagyon jó alap volt ehhez a mesekötethez. A kötet számos érdekessége mellett, egy érthető és több oldalról vizsgálódó mesében adja át a tudást kis olvasóinak. Emellett Mayer Tamás rendkívül impozáns illusztrációi igazán kellemes és tanulságos szórakozást nyújthatnak.

Vibók Ildi - A szuperlétra avagy Mire jó a DNS? című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ez a történet az Emma és a… sorozat második része, amelyben egy „királylány” világszépe szeretne lenni, de sajnos nem felel meg a kritériumoknak. Emma egy csupaszív, kíváncsi leány, aki nagy rajongója a hercegnőknek. Ezért amikor megtudja, hogy aranyhaj és porcelán bőr szükségeltetik eme titulus eléréséhez, elhatározza, hogy már pedig ő is azzá válik. Édesanyja sajnos nem tud ebben megfelelő segítséget nyújtani, de sebaj, hiszen Doki majd megmenti. Vajon sikerült –e Emma vágyát teljesíteni? És mi köze van mindehhez a DNS-nek?

Aki már régebb óta követi a blogot valószínűleg már sejti, hogy számomra az ilyen mesekönyvek a szívem csücskei és nem is téved nagyot. Valóban már az első sorától elbűvölt és nem is eresztett az utolsó mondat végéig. Nagyon szerettem Emma bőrébe bújni és együtt kérdezni és felszívni mind azt a sok információt, amelyet éppen aktuális segítőnktől kaptunk.

„- A tulajdonságok apró részecskék segítségével vándorolnak át a szülőkből a gyerkőcökbe. Egyes tulajdonságok folyton látszódnak, mások meg rejtőzködnek, de néha azért előbukkanhatnak. Ha nem nyomja el az erősebb. (…) A részecskékkel történő öröklődés elmélete.”

A mese rendkívül részletes, de semmiképpen sem fullasztó, így a fiatal olvasók könnyedén befogadhatják az ismereteket.

A mese elsődleges erőssége, hogy játszva tanítja a gyerekeket és ebben a könnyedségben nem is lehet elfáradni, nem igaz?

„ Amúgy a tulajdonságot örökítő részecskék a GÉN-ek. És általában ugyanarra a tulajdonságra kettő van egyszerre bennünk: egy az apánktól, egy meg az anyánktól. Ők az ALLÉLOK, AZAZ EGY GÉN VÁLTOZATAI.”

Összességében egy nagyon érdekes és rendkívül részletgazdag mesét olvashattam, és mivel számomra a sorozat első része kimaradt, így most már biztos vagyok benne, hogy be fogom szerezni és el fogom olvasni.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, hiszen minden korosztálynak érdemes olvasni a genetika és öröklődés fantasztikus világáról. És ne feledjétek, a tudás hatalom. Minél szélesebb tematikában olvastok, személyiségileg annál többek vagytok.

Amennyiben elmerülnél ebben a csodálatos világban, megteheted, ha a Pagony Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Vadadi Adrienn - Málna és Misi, az ikrek

A mai kortárs mesék egyre többet foglalkoznak azon hétköznapi életmozaikokkal, melyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy fontosak lehetnének, ilyen például a bölcsőde és az óvoda időszaka is.

Vadadi Adrienn szerző több mesesorozata is köthető a fenti témákhoz, ilyen pl. az Ovis mesék vagy az Óvodás lettem is. Ezekről itt tudsz bővebben tájékozódni.

A Málna és Misi, az ikrek című mesekönyv 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ebben a könyvben egy másik szintén említésre érdemes tematika kerül központba, mégpedig az ikrek különleges világa.

Ebben a mesében megismerkedünk Málnával és Misivel, akik mindent mindig együtt csinálnak. Együtt esznek, játszanak, futkároznak és bizony néha össze is vitatkoznak. A közösen eltöltött idő megszokottsága egy mély érzelmi kapcsolatot eredményez a két gyermek között. De mi van akkor, ha új életszakasz kezdődik a gyermekek életében, hiszen az óvoda kapui tárva nyitva várják a testvérpárt az új kalandokkal, kihívásokkal?  És vajon mi történik, mikor az új barátok is figyelmet kérnek? Nos, ezekre és még számos más érdekességre is megkapod a választ, csak vedd kézbe a könyvet!

Számomra nagyon élvezetes volt a történetek olvasása, hiszen kicsiként mindig is vágytam egy ikertestvérre, hogy ne érezzem magam egyedül. Az írónő nagyon kedves és bájos meséket álmodott meg a kisebb olvasók számára. Több problémát is körbe jár és egy-egy apró megoldással is kecsegtet.

Az ikerség témakör nagyon fontos és egyben különleges, hiszen ez egy olyan mély és elválaszthatatlan kapocs két emberi lélek között, amely kívülállóknak szokatlan vagy nehezen érthető lehet. Az ikres családok egy zárt körben mozognak akaratlanul is, elvégre két egykorú gyermek mindennapi igényeiről kell gondoskodni megfelelően arányosítva közöttük. Az ikrek egy zárt miniközösséget alkotnak, ahova egy harmadik személy már nem fér be, sokszor ez érvényes a felmenőkre is. A két lélek szorosan zárt világában a közös élmények és érzelmek nagyon erős hatással bírnak, ugyanakkor egy állandó versengési kényszert is eredményezhetnek. Ebben a szimbiózisban egyik személyisége mindig erősebbé válik akaratlanul is, míg a másik háttérbe húzódva követi testvérét. Ez egy idő után némiképpen lazulhat, de mind a két fél számára meghatározó élmény lehet egészen a felnőtté válásukig. Ezért nagyon fontos már időben foglalkozni és megismertetni a fiatalokat ezzel a létformával.  Ez a mesekönyv nagyon jó kísérlet arra, hogy szórakoztatva tanítsa meg a kisebbeknek, hogy milyen egyedi ez a testvéri kapcsolat.

Ajánlom a könyvet kisebb és nagyobb olvasóknak egyaránt, hiszen ez a mese újabb kellemes perceket ígér, és ha van testvéred, akár ötletet is meríthettek a játékok terén.

Ha pedig a könyvespolcodon szeretnéd látni a könyvet, a Pagony Kiadó weboldalán meg tudod rendelni. 

Írta: NiKy

 

Dávid Ádám – Koppány titkokra vadászik

 

A Most én olvasok! kiadói sorozatból már számos kötet megfordult a kezemben, de többnyire mindig találtam valami kivetnivalót az aktuális olvasmányomban. A mostani mesekönyv is egy újabb gyöngyszeme azon könyveknek, amelyek arra hivatottak, hogy könnyebbé tegyék az olvasás gyakorlását. A többi kötetet ezen az oldalon találod.

Dávid Ádám – Koppány titkokra vadászik című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ráadásul a Koppány sorozat második kötete, amelynek előzményeiből a 0. részt volt „szerencsém” olvasni. Igen, mint látható kicsit negatív élménnyel fejeztem be akkor a mesét, de ez nem befolyásolt abbéli szándékomban, hogy idén is próbát tegyek az aktuális résszel. Ráadásul Kasza Julianna illusztráció által még érdekesebbé vált a kutatás, hiszen a rajzok rendkívül bájosra sikeredtek.

Ennek a történetnek a központi alakja Koppány, aki már kicsi kora óta szereti a bújócskát és a kincsvadász játékokat, rejtvényeket. Egy szép nyári napon, mikor a tikkasztó hőséget éppen lustálkodással próbálja túlélni berepül az ablakán egy papírrepülő, amely egy igazi feladványt rejt magában. A következő szöveget találja rajta:

„ Indulás, kint vár a tér, csak használd a szárnyamat! Hol a két rajz összeér, segít majd pár számadat.”

Ennek alapján elindul a keresés és kutatás. Vajon sikerül-e Koppánynak kiderítenie, hogy mit rejt ez a talány? És mi köze van ehhez egy cuki cicának? Nos, erre és számos más kérdésre is megleled a választ, csak vedd kézbe a könyvet.

Szubjektív véleményem szerint eddig ez a legjobb kötet, amit olvastam mind az szerző tollából, mind pedig a sorozatból.

Koppány végre azzá a kisfiúvá érett, akit az 0. kötetben kerestem, egy kreatív, kedves és jó gondolkodású gyermekké. Jó érzés volt vele nyomozni és kutatni és az eredmény is mosolyt csalt az arcomra.

Frappánsnak találtam a feladványokat és remek levezetést sikerült hozzájuk kitalálni.

Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek és azon fiataloknak is, akik most gyakorolják az olvasást. Szórakozva tanulni a legjobb dolgok egyike.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Kertész Erzsi – A titokdoboz

 

A mostani mesekönyvek már lényegesebben mások, mint pár évvel ezelőtti elődeik. A kiadók és szerzők többnyire igyekeznek olyan újdonságokkal élni, amelyek elősegítik a korosztályi fejlődést, de a játszva tanulást is megtartják. A Pagony Kiadó, Most angolul olvasok! sorozata számos olyan könyvet tartalmaz, amelyek kétnyelvűségüknek köszönhetően könnyen olvashatók és gyakorlásra is alkalmasak. A többi kötetet ezen az oldalon megtalálod.

Ha pedig úgy érzed, hogy meg is hallgatnád angolul a történetet, akkor a Youtube csatornán eléred.

Kertész Erzsi – A titokdoboz című mesekönyve 2021 újdonságainak egyike, amely mint említettem fent a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv egyik gyöngyszeme Bernát Barbara illusztrációi, amelyek nagyon bájossá tették a mesét.

Feltalálónak lenni nem is olyan könnyű, hiszen egy remek ötletet meg is kell tudni valósítani, ami bizony sokszor nagy kreativitást igényel. Ezzel tisztában van Fecó is, hiszen már az iskolában szerzett magának némi hírnevet legutóbbi találmányával, a repülő cipővel. Némi kutatómunka után megtudja, hogy ezek a tudósok különcök a maguk kis világukkal, furán öltöznek, vagy szokatlan viselkedés jellemzi őket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feltalálónak öltözik, és új találmányával nekivág az iskolába vezető útnak. Vajon mi lehet ez az új csoda?

„Egy könyvben azt olvasta, hogy a híres feltalálók mind különleges emberek. Némelyik furcsán öltözködik, mások rosszul tanultak az iskolában. Olyan is akadt, aki kinyújtotta nyelvét, ha fényképezték.”

Szubjektíven azt gondolom, hogy a könyv nyelvezete viszonylag egyszerű, így könnyen fordítható is. A kétkomponensű kötet egyik oldalán a magyar, míg a másikon az angol szöveg olvasható.

A mese a Feltaláló sorozat 5. kötete, amely legalább annyira szórakoztató, mint elődei is.

A játszva tanulás módszerét képviseli, így a gyerekek könnyen befogadóvá válhatnak a mese szövegére mind a két nyelven.

Ajánlom a könyvet minden olyan fiatal léleknek, aki szeret olvasni és most tanulja az angol nyelvet is, hiszen játszva tanulni a legjobb dolgok egyike.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy