Hosszú idő óta keresem, kutatom azon önfejlesztő,
pszichológiai könyveket, amelyek a családon belüli transzgenerációs traumával,
azon belül is az anya-lánya kapcsolattal foglalkoznak. Ennek a kutatásnak
természetesen személyes okai vannak, de számos más külső tényező miatt is
érdekel ez az alapvetően is súlyos témakör. Személyes érintettségem miatt a
mostani kiadványt öngyógyítás célzatával vettem kézbe, de nagyon jó alapot
szolgált – utólag megtudva – a fent említett vizsgálatomhoz is. Ez az olvasásom
elsődlegesen egy lelki analízis, ezért jelen esetben személyes élményekből is
merítkezik a most megfogalmazott véleményem. Ezt mindenki vegye figyelembe,
erősen szubjektív, amit leírok éppen.
Dr. Karyl McBride azon alkotók közé tartozik, akik nem
vallják magukat szerzőnek, hiszen orvosként – jelen esetben kicsivel több, mint
negyven éve – praktizálva adják át az olvasóknak tematikusan elkülönítve
mondanivalójukat. Elsődlegesen pár-és családterapeutaként, valamint a narcizmus
kutatásának egyik legnagyobb szaktekintélyeként tartják számon. A traumák
kezelését tartja elsődlegesen fő szakterületének, amely nagyon jó szolgálatot
tett saját tragikus sorsának feldolgozásában is. Hiteles forrásként az általa
megjelentetett kiadványok számos tapasztaltot dolgoznak fel, felhasználva az
évek alatt megismert paciensek történeteivel, amelyek kis kozmetikázást megélve
– orvosi titoktartás – rendkívül mély hatással bírnak a tematika iránt
érdeklődőknek. Ha szeretnél többet megtudni az írónő munkásságáról vagy akár
felkeresnéd, akkor ajánlom figyelmedbe honlapját, valamint Facebook oldalát egyaránt!
Dr. Karyl McBride – Lehetek valaha elég jó? című könyve
2023-ban jelent meg a Partvonal Kiadó gondozásában. A könyv elsődlegesen a narcisztikus
anyák lány gyermekeire fókuszál, amely három lépcsőfokra építi az önterápiát. A
kötet elsősorban kiegészítő olvasmány, tehát nem helyettesíti a szakember által
nyújtott segítséget, de nagyon jó alapkőnek mondanám, amely hozzájárul ahhoz,
hogy meghozzuk a megfelelő döntéseket. A feladatok elvégzése fontos a jobb
rálátás és a fent már említett szakaszos gyógyulás elérése érdekében. Mindenki
így vegye kézbe ezt a könyvet!
De nézzük is kicsit részletesebben, hogy milyen
folyamatokról is írtam fentebb:
- A probléma felismerése
- Hogyan hat ki a nárcisztikus anyai viselkedés az egész életedre?
- Leszámolás az örökséggel
A probléma felimerése:
„Volt egyszer egy kislány. Még amikor jó volt, akkor is
rossznak mondták.”
Ennek a fő résznek elsődleges célzata, hogy az olvasó
felismerje, valamint megértse helyzetét. A különböző al/fejezetekben olyan
témákat érint a szerző, mint a lelki teher, amelyet évek óta cipelünk,
anya-lánya kapcsolat mibenléte, mit jelent tulajdonképpen az anyai narcizmus és
ennek különböző arculatai, hol van az apa szerepe az ilyen családi
szerkezetben, valamint mennyire fontos a külső látszat, amikor egy idegen
tekint a „családi idillre.”
„Ha nem értjük meg az okokat, botladozunk, hibázunk, mély
értéktelenséget érzünk, és szabotáljuk önmagunkat és az életünket.”
Hogyan hat ki a narcisztikus anyai viselkedés az egész
életedre?
„Azért imádkozom, hogy a gyerekeim tandíjára gyűjtsem a
pénzt, ne pedig a pszichoterápiájukra.”
A második szakasz a már felismert problémákra fókuszál,
ilyenek például az olyan testvéri kapcsolatok, ahol az anyák a narcisztikusok
jellemzőivel, eltérően nevelik lányaikat, tehát az egyik esetben a
maximalista-, míg a másikban az önszabotáló lányt ismerhetjük meg. Szó esik a
párkapcsolati következményekről, a rosszul választott „cseberből – vederbe”
elméletről, valamint a hasonló tüneteket produkáló felnőtti életről.
„A mai társadalomban elfogadott, ha egy nő az üzleti vagy
pénzügyi életben sikertelen, de a párkapcsolati bukásokat nehezebben fogadjuk
el. Ha valakinek egynél több válása vagy sikertelen párkapcsolata volt, az már
átoknak vagy óriási balszerencsének számít. A nő bűntudatot is és szégyent is
érez, de a szégyenérzet az, amit a legnehezebb viselni. A bűntudat általában
olyan dolgokhoz kapcsolódik, amelyeket meg lehet bocsátani, de a szégyen az
egész lényét átjárja, amolyan „mindent vagy semmit” megítélést hoz magával, ami
rettenetes hatással van a mentális egészségére.”
Ennek a résznek sokkal nagyobb terjedelem jutott, mint a
fentebb már kiemelteknek. Bizonyosan érezhető, hogy az itt található feladatok
és témakörök egy nagy önterápia végéhez közeledtét reméltetik az olvasóval. A
már megszokott mellék címek alatt olvashatunk arról, hogy a látszat
elhalványodik és a belső munka válik igazán fontossá. Kiemelten szó esik az
anyákról való leválásról, az önmaguk megtalálásáról, tehát azé a nővé válásról,
aki belül éledezik bennünk, a belső egészség fontosságáról, az önmagunk
előtérbe helyezéséről, valamint arról, hogy kezeljük ezek után édesanyánkat,
aki valószínű már nem fog változni, hiszen nem ismeri fel „állapotának”
mibenlétét. És talán az egyik legfontosabb lépésként egy üres lapot nyitva,
naplót vezessünk, hiszen tiszta lappal kezdjük az új, önazonos életünket.
„[…] bármely generáció számára a jó anyaság fő kritériuma a
hitelesség, a szeretet és empátia, a fizikai és érzelmi gondoskodás – teljesen
mindegy, melyik történelmi korszakról beszélünk.”
Mint olvasható, ez a könyv sokrétű és alapos vizsgálatot ad
az adott szakaszok lebontásával. A minden kiemelt periódus alatt megtalálható
paciensek saját vallomásai, pontosan illeszkednek a témához mind pozitív, mind
negatív oldalról megközelítve. A választás lehetőségét folyamatosan ismétlődően
fent tartja a szerző, hiszen csak annak tud segítséggel szolgálni, aki nyitott
a gyógyulás rögös útján végigmenni. Nem lehet egyben kiolvasni és továbblépni,
erre a könyvre időt kell szánni, és tartson bármeddig ez a munkafolyamat, az
eredmény nem marad el, ezt biztosan állíthatom.
„Azok a traumák, amelyeket az agyunkban eltároltunk, de
tudatosan letagadjuk, mindig visszatérnek a következő generációban.”
Saját meglátásom szerint egy hiteles és nagyon átfogó
terápiára váltottam jegyet, mikor kézbe vettem ezt a kiadványt. Pontosan
tudtam, hogy az első fejezettel nem sok dolgom lesz, hiszen közel négy éve
kezdődtek nálam a „lázadás” első jelei, amelyek a mostani időszakomra a tudatos
elkülönülés fázisánál tartanak. Évekig nem találkoztam saját felmenőmmel, sokszor
hosszú időt kihagyva a kapcsolatfelvétel tekintetében, ez természetesen a
családi oldalról a „fekete bárány” szerepkörét erősítette, de az én mentális
egészségem nagy változásokon ment végbe.
A második fejezettől ellenben megtört a külső szemmel való olvasás
és mindegyik fejezetre újabb zsebkendőt kellett elhasználnom. Elindultam egy
úton, amely sokkal nehezebb, mint elsőre hittem. Ellenben különösen józanító
hatással bírt első olvasásra is, hiszen már ezzel az idézettel is csak
döbbentem:
Végig olvastam a könyvet és ismét vissza fogok térni a
harmadik –fent már említett – ciklushoz, hiszen vannak olyan pontok, amelyekkel
bőven akad még dolgom. A gyógyulás sosem fájdalommentes, aki ebben reménykedik,
annak még idő kell, hogy elkezdhesse. Az önmunka sokszor jár könnyekkel,
dühvel, mély szomorúsággal, helyenként megvetéssel és akár depresszív
gondolatokkal is. Ez a folyamat egy gyászmunka is egyben, hiszen egy olyan éra
lezárására készülünk, amely eddigi életünkben biztos pont volt. Ellenben, ahogy
Dr. Csernus Imre is megfogalmazta, nem is egyszer; „Valójában az, amit mi
életnek hívunk, mitől lesz élet? Ha folyton fenyeget bennünket a megfelelési
vágy, a kiégés, a boldogtalanság, akkor mitől élünk, mikor élünk igazából?” (Dr.
Csernus Imre – Egy életed van)
Sokszor éreztem úgy olvasásom alatt, hogy tükröt tart elém a
szerző akaratlanul is. Egy olyan képet mutatott rólam, amit nem akartam látni
vagy kevésbé éreztem magamat erősnek általa. Időközben megértettem, hogy
„gyengének” lenni ebben a formában elengedhetetlen és kell is, ahhoz, hogy a
héjából kihántott, fájdalmas tapasztalásokat felül tudjam idővel írni.
Saját testvéri kapcsolatomat is irányzottan javította már
egyszeri olvasás után is. A mi esetünk pontosan leírásra került, amely pofon
volt amúgy fájó arcomra, ellenben remek párhuzamra leltem a saját életem
vonatkozására. Hogy melyikünk az önszabotáló és a maximalista, már igazán
lényegtelen, de azt elmondható, hogy jobban megértem a testvéremet, mint az
elmúlt 20 évben valaha is és ezért nem lehetek elég hálás a szerzőnek.
Összességében egy értékes olvasmányban volt részem, amely
nagyon megrázott és egyben fel is emelt. Sokszor félre kellett, hogy tegyem a
könyvet, de végig ott volt velem az adott kérdéskör a gondolataimban. Sokat
foglalkoztam minden ciklussal és vissza-visszatértem, ezzel is erősítve magamat
és hitemet.
A könyvben kiemelésre kerül, hogy a terápia nem a
gyűlölködésre vagy a harag elmélyítésre törekszik, sőt ez teljesen elkerülendő.
Sokkalta inkább a megértés és empátia, az önszeretet fontosságát hirdeti, amely
alapvető kell, hogy legyen minden egészséges léleknek.
„Az empátia a szeretet alapköve […]”
Elgondolkodtam, hogy kedvencemmé teszem, mert eddig ez a
legjobb olyan kötet, amely a narcisztikus anyai viselkedéssel és annak
hatásaival foglalkozik. Úgy gondolom, hogy érdemes kézbe venni és elindulni a
megfelelő úton. Ezért ajánlom minden olyan nőnek, akinek hasonló sors jutott
vagy egy-egy életszakaszában ráismert önmagára. A gyógyulás nem lesz könnyű, de
megéri felvállalni, hiszen ez az élet (ön)szeretet nélkül nagyon sivár.
„Gyakran az első és egyetlen személy, akit a megbocsátás
gyógyít, az maga a megbocsátó személy. Ha őszintén megbocsátunk, egy rabot
bocsátunk szabadon, majd felfedezzük, hogy a szabadon bocsátott rab mi magunk
vagyunk.”
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a
Partvonal Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy