Dóka Péter - A kék hajú lány

 

„Csak ne legyen olyan, mint a valóságban (…) Ez a művészet lényege. Bele kell tenni az egyéniségedet.”

A mesék világa csodálatos ajándék minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Egy különleges birodalom kapujához kapunk kulcsot, amely mögött azok lehetünk, amit legmerészebb álmainkban látunk. Sok színben pompázik a lelkünk ilyenkor, hiszen egy egész doboz festéket és ecsetet is kapunk a kulcs mellé, és legyél ifjú vagy éppen idősebb lélek, a vászon még üres, csak rajtad áll, hogy milyen formákkal és színekkel töltöd meg ezt az ürességet. Aki kevésbé érzi magát még kezdetben bátornak, annak jó barátjává válhat egy aktuális szerző is, és együtt indulhat el mindenki a maga kalandjára, ezt biztosan állíthatom. Mégis vannak történetek, amit az élet maga kezd el alakítani, ám a végkifejletet csak maga a művész láthatja, elvégre a titkos recept egy álmodó és egy üres vászon, ahol megelevenedhetnek a képek. Légy te magad a tiszta lap és minden olvasással hagyd a Mestert alkotni, hogy a végeredményben közösen gyönyörködhessetek!

Dóka Péter neve számomra egyet jelent a vidám, de annál tanulságosabb történetekkel, hiszen számos írását volt szerencsém kézbe venni, ámbár eddig a legjobban Az ellopott zsiráf című kalandregénye fogott meg, amely egy igazi csemege minden korosztály számára. Most egy olyan alkotásához nyúltam, amely a maga nemében sokszorosan született újjá, hiszen az én példányom 2022-ben került a könyvesboltok polcaira a Móra Kiadó gondozásának köszönhetően ismét.

Dóka Péter - A kék hajú lány című kötete egy kisfiú különleges kalandjáról mesél, ahol az élet árnyékos oldalát ideje korán kénytelen megismerni, és számos „próbatétel” után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. De mi köze mindehhez egy kék hajú lánynak, akinek tekintete zöldebb, mint a napfényben fürdő rét és a lelke a sötét égen ragyogó csillagokéval ér fel? Az élet néha egy igazi mókamester és ahol a könnyek folyója folyik, ott az élet virága terem, hiszen minden emberi lélek egyszeri és megismételhetetlen.

„-Nem vagy gyáva. Attól, hogy félsz, még nem vagy gyáva.”

Kép: NiKy m.i.

Ebben a történetben van egy megfoghatatlan varázslat, amely a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg igazán erejét, ez pedig nem más, mint a szeretettel átitatott humor, amely a legbánatosabb arcra is mosolyt csal.

„-Lehet, hogy belezúgtam a nővéredbe – szólal meg mögöttem Zsombor.
Oliver a fejét rázza.
-Scarlettbe vagy szerelmes. Az ember nem lehet két nőbe szerelmes.
-Dehogynem. Én minden csajba bele tudok szeretni, mert nőcsábász vagyok. Anyu szerint apától örököltem. Te nem vagy nőcsábász?
Olivér hallgat.
-Szerinted van esélyem a nővérednél? – kérdezi Zsombor.
- Nála mindenkinek van (…)”

Talán erősnek tűnhet elsőre, amit most írok, de úgy vélem, hogy ez a mese gyógyerővel rendelkezik. Jelen helyzetemben sokszor szomorú vagyok, és nehezen tudok a napi rutinomban erőt és mosolygásra okot találni, mégis mikor kézbe vettem ezt a könyvet minden túlzás nélkül sokszor és jólesően, hangosan felkacagtam. Amikor egy olvasó nehezen enged a saját sötétségén át látni a csillagokat, akkor egy szerző akaratlanul is segítő kezet nyújthat. Ezért szeretek olvasni, mert minden élethelyzetemben megkaptam eddig a tanácsot, vagy éppen egy apró boldog pillanatot, amelyet elraktároztam.

A történet egy olyan gyermeki világba kalauzolt, ahol sok – sok ifjonti léleknek kellett megküzdenie a maga kis tragédiájával, néhol túl nehéz feladatnak bizonyult cipelni a maguk batyuját, de Olivér által a szeretettel teli figyelem is óriási segítséget eredményezett, miközben főszereplőnk is megjárja a maga fejlődési útját, hogy a végére igazi élményekből merítkezve tekinthessen a következő feladata elé.

Kép: NiKy m.i.

A könyvben találtam egy igazán különleges kis verset, amely a maga bájával elvarázsolja a szíveket.

„Én vagyok a vámpírlány,
arcomon is van pír ám!
Kakaót én nem iszom,
vérnarancs az italom!

A hajam most tengerkék,
világosabb, mint az ég.
De a lelkem fekete,
éjszakával van tele.

Éjjel mindig repülök,
a holdra is felülök.
Onnan nézek szerteszét,
bámulom a földtekét.

A Supermant keresem,
ő lesz az én kedvesem.
Kedvenc csemegém a vér,
ments meg engem, Olivér!”

Összességében úgy gondolom, hogy egy csodálatos mesét olvashattam és nagyon hálás vagyok érte jelen pillanatomban. Dóka Péter egy varázsló, ezt minden túlzás nélkül állíthatom, mert aki egyszere tud könnyeket fakasztani és hangos kacagásra késztetni, annak a tehetsége határtalan és kincs a szememben. Ez a mese számos formában mutatja meg, hogy legyünk bármely korban is éppen, az élet nem kímél senkit sem, mégis mindig van lehetőségünk a szeretet által gyógyítani és barátokra lelni.

Ha egy kicsit is szereted a vidám, de tartalmas történeteket, akkor úgy érzem, hogy ezt a könyvet neked szánták az égiek. Hiszem, hogy a szeretet egy nagyon erős fegyver a bánat ellen és egy idegen is tud csodákat tenni, csak engedni kell!

Ha úgy érzed, hogy kíváncsi lettél erre a kötetre, akkor nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Diana Urban - Halálos játszmák

 

Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.

Diana Urban szerző számos regény megálmodójaként mindig arra törekszik, hogy történetei által az olvasók félelmeit vegye górcső alá, ezzel is megerősítve a hitet, hogy egy jó író bármit elérhet közönségénél. A többszörösen díjnyertes alkotó számtalan olyan történetet álmodott meg az utókor számára, amelyek a maguk kategóriájában kiemelkedőek és az emberi pszichózist kívánják – nem klasszikus formában – bemutatni. Amikor éppen nem a kitalált karaktereit kínozza, szabadúszóként videójátékok elbeszéléseinek írásával foglalkozik. Férjével és macskájával Bostonban él. Ha szívesen megismerkednél részletesebben is munkásságával, akkor úgy gondolom érdemes ellátogatnod a szerző honlapjára is.

Diana Urban - Halálos játszmák című könyve 2023 nyári újdonságainak egyike, amely kis hazánkban a 21. Század Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltok polcaira. A kötet igazán figyelemreméltó, hiszen – a most oly nagy divatnak örvendő stílusban -, élfestéssel készült, amely a maga domináns szín és formai választásával egy éke lehet polcunknak.

A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.

Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?

„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.

A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.

Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.

A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.

A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.

A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.

Amennyiben szeretnéd polcodon tudni a regényt, akkor nem kell mást tenned, mint a 21. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Elena Honoria - A Varázslónő

 

„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”

Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek.

Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a 2020-as években döntött úgy, hogy kiáll az olvasópublikum elé és megvalósítja álmát. A kezdeti döcögős időszak remek tanulási folyamat volt a számára, elvégre, ahogy a mondás is tartja, „minden kezdet nehéz”. A novellák mellett hamarosan megjelent első önálló kötete Cukorfalat címmel, amelyet E-könyv formájában olvashatunk. A varázslónő című regénye pedig a 2023-ban a Smaragd Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor látogass el honlapjára.

A varázslónő romantikus fantasy, amely egy több szálon futó történet. A kiadvány elsődleges éke a borító, amelyet Zsiros-Petróczki Kitti álmodott meg.

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fiatal lány… kezdődhetne így is ez a történet, hiszen megismerkedünk főszereplőnkkel, aki emberként különleges adománnyal született. Minden emberöltőben akad egy lélek, aki más, mint a többiek. Kiemelkedik adottságával, amely a mágiahasználók közé is emelheti, de ennek súlyos ára van, hiszen semmi sincs ingyen. Ahhoz, hogy a legjobb varázslók közé kerülhessen, le kell mondania minden emberi érzelemről, hiszen a tudás hatalom és magányos élet az átka. Vajon elég erős –e eme leánykának a hite és akarata, hogy megfizesse álmaiért ezt a súlyos árat?

Évekkel később egy Mágusról is hírt kapunk, aki szintén nagyon tehetséges. Jelleme és kissé forrófejű viselkedése számos kalandba keveri, hiszen hosszú évek óta keresi az igaz szerelmet. Vajon megleli –e és mennyit ér számára az egyetlen és örök szerelem ára?

„Annyi fájdalom és csalódás érte, hogy már nem mert reménykedni semmiben.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva, sok mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. A szórakozás számomra nagyon fontos egy ilyen jellegű kötetnél, elvégre nem szépirodalmi alkotást veszek kézbe, mégis keresem a szerző lelkét is az adott műben. Azt gondolom, hogy a történet stílusa könnyed és gyorsan olvasható a maga nemében. A szerző lágyan simítja össze és teszi a végén egységessé a több szálon futó események szálait. Ez a remek történetvezetés ellazíthatja az olvasót és pár órás kikapcsolódást ígérhet.

Ellenben sajnos több problémám is adódott ezzel a kiadvánnyal. Először is, spoilermentesen leírva, logikai bukfenceket véltem felfedezni. Csak, hogy kiragadjak egy példát, a főszereplőnk érintése különleges - ezt többször is kiemelésre kerül – de, amikor a Mágussal elmélyül a kapcsolata, ez az apróság mintha eltűnni látszik. Ha valakinek megvan a képessége, mások érezelmeit „látni”, akkor ezt az adományt használjuk akaratlanul is.

A másik kellemetlen élményem abból fakadt, hogy peremvidékre lettem száműzve olvasásom folyamán. Egyszerűen olyan felszínesen vannak ábrázolva a karakterek és jelentős eseményeken siklunk át pár sorral elintézve, hogy sajnos esélyem sem volt belesimulni a történetbe. Tudom, hogy vesszőparipám, de a szereplők jellemábrázolása nagyon fontos minden tekintetben, tehát mindegy, hogy könnyed olvasmány vagy szépirodalmi, fajsúlyos témában íródott alkotás, erre szüksége van az olvasónak, hiszen ezáltal válunk eggyé az adott történettel. És pont ezért, egyszerűen hiába igyekeztem ellazulni olvasás közben, esélyem sem volt rá, míg végül a fele könyvet átunatkoztam, szó szerint.

Kép: NiKy m.i.

A könyvet két részre lehet bontani. Az első felében megismerkedünk főszereplőnkkel, mind gyermek, minden felnőtt életében, majd szép lassan a mágikus világról is kapunk információkat. A második felében a kötet talán kicsit felgyorsul ugyan, de elveszik a varázslat minden tekintetben. Az alapok nagyon jók, ezt el kell ismernem, de nem lettek mélyebben kidolgozva, és ezáltal egy felszínes katyvasz marad az olvasónak. Az emberi világban való boldogulás annyi mindent adhatott volna még, mégis éppen csak érintünk témákat, majd libbenünk is tovább. Miért?

Túl száraz a szöveg, nincs összhang a kivitelezés és szándék között és ettől pedig zavarossá válnak a cselekmények. 

Kép: NiKy m.i.

Összességében úgy gondolom, hogy ráfért volna még egy kis szerkesztés erre a kötetre, vagy legalábbis egy 30 oldallal meglehetett volna toldani, hogy valóban megismerhessük a szereplőket. A cselekményből is talán a fűszer hiányzik igazán, túl gyorsan történik minden és ezért nagyon „nyers” marad az összhatás. Az érzelmekre is több sort kellett volna szánni, attól még nem lesz túlromantizált egy kötet, mert belemélyedünk a karakterek lelkébe.

Sajnálom, hogy nem tudtam eggyé válni ezzel a felnőtteknek szóló mesével, hiszen minden adott volt hozzá, de egyszerűen képtelen voltam rá.

Talán egyszeri olvasásként érdemes lehet kézbe venni a könyvet, hiszen nem vagyunk egyformák és pont ezért lehet, hogy más megtalálja benne azon rejtett kincseket, amelyek számomra elrejtve maradtak.  

„Nem szabad sosem feladni. Amíg van remény, addig küzdeni kell.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Ágoston Tamás - A repülés kezdetei

„Templom vagyok, de nincs bennem feszület.
Kert vagyok, de nincs bennem fa.
Óra vagyok, de nincs bennem idő.
Tenger vagyok, de nincs bennem mélység.
Ember vagyok, de nincs bennem egyensúly.
Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”

Pár napja egy érdekes beszélgetésben volt részem. Egy nagyon kedves távoli ismerősömmel úgy alakult, hogy pár órás kis délutáni eszmecserét tudtunk folytatni egy kellemes kávé mellett. Már legalább két óra is eltelt a „találkozóból”, mikor szóba került a klasszikus és kortárs költészet színessége, előnyei és hátrányai egyaránt, megemlítve egy-egy példaként szolgáló alkotót vagy művet, amelyek olvasmányainkból merítkezve kerültek felszínre. A hölgy szerint óriási eltérés van a letűnt korok nagyjai és a mai divathóbortból „majomkodó” költők között, hiszen a régmúlt óriásainak valóban volt oka drámai felhanggal szót emelni és emléket állítani az akkori események tekintetében, mint a mostani szavakat csak egymásra hányó „rajongóknak”. Őszintén szólva nagyon meglepődtem ezen a vehemens szónoklaton, hiszen tudomásom szerint beszélgető partnerem maga is amatőr versíróként tevékenykedik. Sajnos a véleményünk eltérése kissé feszült hangulatot teremtett, elvégre úgy gondoltam, hogy a klasszikus költészet virágkora és a mostani kortárs költészet divatja szinte tükörképe egymásnak. Mert, bár a mai kor szelleméből táplálkozó ember a rímek csicsás díszeit elhagyta, mégis az élet valós és valótlan képeiből állít emlékcsokrot versei által. Csak mert nem háborúról olvasunk a lapokon, még nem azt jelenti, hogy nincs miből merítkezni, véleményt formálni. Több alkotót is felhoztam példaként, de valamiért minduntalan egy név kavargott bennem. A találkozó után úgy éreztem, hogy ezzel a költővel nekem most „dolgom” akadt, így került elém a mostani olvasmányom.

Bomlasztó emberi kapcsolatok, őrület, fájdalom, halál. Ezek a pesszimista kifejezések és fogalmak cikáztak bennem, miközben ismét elmerültem Ágoston Tamás verseskötetében. Mondhatnám, hogy „déjà vu” érzés fogott el, elvégre még valamikor 2021 őszén volt szerencsém kézbe venni A visszaalvás művészete (2019) című könyvét, amely szintén nagyon depresszív hangulatot teremtett a maga groteszk valóságával és ezt a stílust örökítve vitte tovább a mostani kiadványába is. Persze, ha a kronológiai sorrendet veszem alapul, akkor pont fordítva kellene a fent leírtakat érteni, elvégre A repülés kezdetei 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Mind a két kötetre jellemző egy bizonyos sajátos felhang, - akár mondhatnánk egy láthatatlan narrációnak is -, amely a sorok között megbúvó üzenetekkel, szarkazmustól váladékozva emlékeztetik az olvasót az élet árnyékos oldalára. És ha mindez nem lenne elég, a borítón látható fotó a Mary, a gyilkos elefánt kivégzése című fényképfelvétel (ismeretlen szerző, 1916) felhasználásával és tovább gondolásával a szerző tervezése látható.

Kép: NiKy m.i.
 

A versek rendkívül deprimáltak, ámbár a költemények alapjaiként szolgáló emberi kapcsolatok témaköre sem okoz ebben a formában boldogságot. Apa – fia, férj – feleség kontaktusok kerülnek felszínre, de mindezekre végig rávetül egy bizonyos árnyék. Az apa nehéz emberként érződik a sorokban, sokszor vissza-visszautalva azon elborzasztó pillanatképekkel, amelynek olvasása önmagában is lesújtó, nem hogy átélése. Ilyenkor mindig abban reménykedem, hogy a szerző ezekben a sorokban éppen valami „bódulat” hatása alatt veti le sorait, nem pedig az emberi agy által lefagyasztott és néhol olvadásnak indult emlékmozaikok kerülnek felszínre akaratlanul is.

 „Míg anyám a könnyeit törölgette a ravatalozóban,
lehúztam apám ujjáról a fekete pecsétgyűrűt
a koporsó fölé hajolva. Gaztettemre nem derült fény,
mert mikor megkérdezte, hova tűnt a gyűrű,
ájtatos arcot vágtam, mint a múzeumi teremőr,
aki nem érti, ki kenhetett fikát az észak-itáliai mester
halhatatlan remekére. Nem tudom, mi ütött belém
mostanában. Minden nap felhúzom a gyűrűt,
mint szeretkezés előtt az óvszert, még az érzés is
hasonló, nem mintha egy ágyban szeretnék feküdni
apámmal, de egyre jobban hasonlítok rá, és ez
aggaszt. Reggelit adok a gyereknek, ellenőrzöm
az iskolatáskát, megcsókolom a feleségem száját
az ajtóban. Aztán benyúlok a festmény mögé,
amin egy sovány kisfiú egy szakállas öregember
előtt térdel. Általában a szőnyegen fekszem ilyenkor,
persze öltönyben, nyakkendőben, megpróbálok
nem lélegezni. Elképzelem, hogy üres kagyló
vagyok egy méregzöld akvárium alján. (…)”

 És felmerül bennem a kérdés: vajon milyen nő lehet, akit ez a férfi szeret? Feleség, akitől bármit kérhet szeretett férje, vagy egy „házicseléd” kis köténykében, magassarkú cipőben? Mindenhol rend és fegyelem vagy a szanaszét hajított dolgoktól már elférni sem lehet, de a fehérnépnek semmire sincs ideje? Milyen lehet mikor csillogó szemébe néz a társa? Vajon ez a kapcsolat szerelemtől tüzelt vagy csak a megszokott mozdulatok vezérelik az agyban dolgozó „vezérlőpultot”?

Kép: NiKy m.i.

„Kisettenkedtem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett.
Már a kezemet szárítottam a radiátor fölött,
mikor berontott a feleségem , és felelősségre vont
a kutya miatt, akinek nem építettem házat karácsony
előtt. Könyörögtem, fejezze be a vádaskodást,
menjen vissza aludni, mindjárt megyek én is.
De előrántott a bugyogójából egy kést, s megfenyegetett,
hogy leszúr, ha nem lopok rózsát a plébános télikertjéből
Ötven szálat. Ez így nem mehet tovább, mondtam,
sürgősen el akarok válni. Erre pofon vágott,
mint amikor megkértem a kezét, de szűk volt
a gyűrű az ujjára. Akkor kellett volna gyanút fogni.
Most már el kell viselnem a rohamait, különben
az apja keresztre feszít a kávéház előtt,
ahol én vagyok a pincér. Ez történt a filozófia
tanárral is, aki a feleségem első férje volt.
Szegény ördög napokig sírt, mielőtt futni hagyták.”

Persze eme családias felsorolásból az édesanya sem maradhat ki, elvégre ő mindennek a kezdete. A jó példával járó, meleg ölelésbe vonó kegyelem, ahol akkor is el tudunk bújni, ha a világ felrobbanni látszik… vagy mégsem?

„Füstölgő gödörben alszom, mint egy boszorkány.

Fejem alá igazítom a megölt szarvas koponyáját,

ha zavar, hogy horkolok. Van hely itt kettőnknek is,

egyetlenem. Az anyám vagy, de úgy szeretlek,

mintha a nővérem lennél. Mielőtt kipréseltél

magadból, felírtam egy szót a méhedre.

Az ördög akarta, aki a kisujjamban lakik.

Később az inkvizítor szemében is láttam.

Régen az apám volt, de erről inkább ne beszéljünk.”

Kép: NiKy m.i.

Annyi furcsa, néhol őrjítő gondolat tárult szemeim elé. Hol vacogtam, mert a lelkem üres héjként tátongott, hol üvölteni tudtam volna, hogy ezt már nem lehet elviselni… Kínok között meghalni, pedig a halál nem adja ingyen magát. Mindenért fizetni kell… ki gonoszsággal, ki mással, de semmi sincs ingyen.

„Gonosz vagy, mint a tüdőbeteg bohóc, aki vért köpött a tejeskávéba.”

Összességében úgy érzem, hogy cseppet gyengébb lábakon állt a mostani költemények világa. Még mindig nem tudom beazonosítani, hogy a szerző valami ismeretlen eredetű, különleges „bódult” állapot hatására, vagy egy gondoktól terhes élet néma kiáltása által vetette papírra a verseket. Oly mindegy is, hiszen a titokzatosság fátylát még nem fogom tudni felemelni, de egy biztos, ezek után a harmadik, most megjelent verses kiadványát is meg fogom venni. Kell, akarom, nem eresztem. Minden erőmmel azon leszek, hogy visszatérhessek ebbe az ólomsúlytól elnehezült versemlékbe.

Ilyenkor szoktam ajánlani a könyvet, de most igazán tanácstalan vagyok őszintén szólva, mert ha létezik horror költészet, akkor a mostani alkotó eme műfaj teremtőjének egyike. Az élet pokláról nem szívesen olvasunk, hiszen nyomasztó és fullasztó is akár, de ha nem vesszük figyelembe, akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint a látó „vakok”. Mindenről jó tudni és széles körben mélyíteni az ismereteinket, persze az már más kérdés, ennyi tudással még élvezhetjük-e a „gondtalan” életünket. Tehát ezek után mindenki saját felelősségre vegye kézbe ezt a vékony, de annál tartalmasabb kötetet. De ne mondjátok, hogy én nem szóltam időben!

„Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”

Amennyiben mégis a vakmerőséget választod, akkor nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod. 

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Eleven viadukt

 

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben.

Sokan úgy gondolják, hogy eme kis verssorok nem említhetőek egy lapon a „nagy” versekkel, hiszen pillekönnyű szavaikkal csak egy-egy picinyke élet mozaikot rögzítenek, amelyet az aktuális szerző meglát vagy érez. Pedig ezek a gyöngyszemek nagyon értékesek, mert a hétköznapi élet sokszor unalmas, szürke vásznát színekkel bolondítják meg. Ráadásul a fényben ezek a színes csodák képpé állnak össze az olvasó szemei előtt, és amit eddig látatlanul láttunk, most elevenen robban lelkünkbe. A legrejtélyesebb alkotók ezért a haikuírók, mert olyan varázslattal bírnak, ami még a makacs, vakságban szenvedőt is meggyógyítják akaratlanul is. Látni vagy nézni? Azt gondolnánk, ugyanazt jelenti mind a két szó, de a gyakorlatban teljesen elválnak egymástól. Míg az előbbi rácsodálkozik a hajnal frissességére, a leveleken csücsülő, kicsiny esőcseppekre, elhiszi, hogy ami elé tárul sokkalta több a látszatnál, addig az utóbbi elfogadja, amit elé vetít az aznap és nem keres mögöttes értelmet, vagy szépséget semmiben. Hogy ki melyik szemlélettel tekint a világra, nagyon szubjektív, de egyet biztosan állíthatok. Az apró örömökért minden nap meg kell dolgozni, de a szorgalom és nyitottság ezer színben jutalmazza a bátrakat. Megéri mindenképpen!

„pillangó illan

a tó tükre siratja –

fordított eső”

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele költő immáron második kötetét vehettem kézbe, amely bár előbb került kiadásra, mint első olvasmányom (Éhes sziromsugarak 2022), mégis a gyűjtemény színvonala meghazudtolja ezt. A kötet jól mutatja a szerző könnyed, szinte légies stílusát, amely néhol kicsinyke pajzán humorral fűszerezett. Ezek az apró kitekintések – komiszságok - nagyon jót tesznek a hangulat fokozása tekintetében, hiszen az olvasó is felélénkül általuk.

Tillmann Pentele – Eleven viadukt című könyve 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítón Selmeci László fényképfelvételét láthatjuk, amely meleg színeivel és a természet adta szépségével, igazán remek érzéseket hoz a felszínre szemlélőjében.

A kötet felosztás nélküli, ámbár bizonyos időközönként egy-egy nagyobb cím alá rendezett. A megadott, sokszor összetett szavak, tulajdonképpen egy keretet adnak az alatta olvasható kis „pillanat verseknek”.

Ebben a kiadványban elsődlegesen a légiesség és az ember lelkének sokszínűsége mutatkozik meg. A versek időtállónak mondhatóak, mivel a sorok között rejtekező üzenetek többször jellemzik az átlagot, hiába tagadunk mindent.

„a talpad alatt
négylevelű lóhere –
szerencsetiprás”

Egy kis háttér érdekességként megsúgom, hogy a költő magáról is „megemlékezik”, mikor hétköznaponként mások felett „repked” és a sok koromtól mentesít minket.

Kép: NiKy m.i.

„kibomlik a füst
házacskád kéményéből –
fekete virág”

A szavak játékossága szinte kikiállt a sorokból, hol kis pimaszan kacsintgat, hol csak éppen egy félmosolyt engedd meg magának, de minden esetben kacagtató az eredmény utána.

„lyukas cipőtalp
a kíváncsi tyúkszemem
azon kukucskál”

Természetesen a komolyabb tematikák is érintve lettek, hiszen ez a párhuzam alapvetően is jellemzi a szerző munkásságát.

„kéretlen menedék –
fölöttem boltíves
koporsófedél”

Kép: NiKy m.i.

Ami pedig a könyvek és maga az irodalom szeretetéről mesélnek, azt külön ki szeretném emelni, mert nagyon szívembe zártam őket:

„nincs ihletem, írt
szó híján a szűz lapot
radírozgatom”

Ezek után úgy gondolom, hogy nem lesz meglepő senki számára, ha elismerem, hogy mennyire kedvemre valók a költő alkotásai és biztosan elmondhatom magamról, hogy egy hűséges olvasójára lelt bennem.

Összességében azt kaptam, amit már tapasztaltam első ismerkedésem alkalmával. A könnyed szavakkal ékesített sorok felemeltek, de a mélyebb gondolatok megerősítettek. Az ilyen könyvekért érdemes sokat olvasni, hiszen sose tudhatjuk, hogy éppen mikor lelünk rá egy különleges lélek „üzenetére”.

„beomlott tető
alatt ázó kötetek –
fuldokló szavak”

Ajánlom a könyvet Neked, aki most ezeket a sorokat olvassa és mindenkinek, aki szereti a költészet különlegesebb darabjait. Mert minden ékkő addig csillog, amíg a Nap és ebben az esetben az olvasó – tekintete reá szegeződik.

A könyvet megvásárolhatod a nagyobb bolthálózatokban vagy a Napkút Kiadó weboldalán egyaránt. 

Írta: NiKy

Turbuly Lilla - Pestre fel!

 

„Imádom az ilyen reggeleket: amikor süt a nap, de a levegő még tiszta.  Ilyenkor az ember elhiszi, hogy minden csak most kezdődik, és kizárólag jó dolgok történhetnek vele.”

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében… „(William Shakespeare - Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc). Ez a rövid idézet jutott eszembe először, amikor kézbe vettem a mostani kötetet. Nem hiába, hiszen az aktuális olvasmányom is a színházat és a színészkedést vette górcső alá, bár tény, hogy a fenti szöveg a világirodalom egyik leghíresebb alkotójának különlegesen megformált észrevétele egy letűnt kor társadalmáról, amelyről gondolhatnánk, hogy mennyire elévült, de az ember nem változik, csak az idő és ezáltal a korszelleme.

Mostanában sok olyan könyvet vehettem kézbe, amely az ifjúsági irodalom szférájába tartozik, hiszen a Merítés-díj Ifjúsági zsűri listájáról szemezgettem ezen alkotásokat. A felsorolt kötetek mind színvonalban, mind mondanivalóság tekintetében igen csak változatosnak mondhatóak, mégis egytől egyig érdekesek a maguk kategóriájában. Sokszor keresem a mélyebb tartalmat ezekben a regényekben, és amikor nem lelem, csak ráncolom a homlokomat, pedig a lényegről elfeledkezem. Ezen kiadványoknak elsődleges dolguk, hogy szórakoztassanak, és csak másodlagosan kell valami pluszt nyújtaniuk olvasójuknak. Persze, ha mind a két feltétel teljesül, az már maga az oázis lelkemnek, mégis néhol túl szigorúnak vélem a magam igényeit. Vajon mindenképpen kell, hogy egy fiataloknak szóló kötet tanítson is? Vagy csupán a rohanó világunk miatt érezem úgy, hogy sokkal többről kell, hogy szóljon, mint egy átlag regény!

Amikor –pár bekezdéssel – fentebb az egyik régi kedvenc alkotómtól idéztem, akkor jöttem rá, hogy maga a szórakozás is olyan képlékeny. Az életünkben annyi szerepet játszunk akaratlanul is, hiszen nem lehetünk könnyedek, mikor hív a kötelesség vagy éppen az események ezt kívánják tőlünk, de szigorúan sem jó látni mindent, elvégre nem akarunk idő előtt ráncosodni sem. A középút a legjobb tartja a mondás, de ezt mindenkinek magának kell megteremtenie, amelyet ki – ki szerepének megfelelően alakít ki. De ha színház az egész világ, akkor a könyv is egy színdarab, amely addig tart, míg az utolsó oldalt be nem csukjuk.

Kép: NiKy m.i.

Turbuly Lilla egy igencsak sokszínű szerző, aki számos területen megméretetett, hiszen nemcsak a novellák világában mozog otthonosan, de a költészet hegyeit is meghódította már, ahogy a gyermek – és ifjúsági irodalom határtalan birodalmát is megjárta. Ezek után kissé furcsának tűnhet, hogy színes írói pályafutása mellett, bizony még színházkritikusként is ismeri a publikum. Ha szeretnél többet megtudni az szerzőről, akkor javaslom, hogy keresd fel honlapját.

Turbuly Lilla – Pestre (f)el! című ifjúsági regénye 2022-ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A könyv könnyed stílusát már a borítóra vetett első pillantásból már sejthetjük, amelyet a többi  illusztrációkkal együtt Bertóthy Ágnes álmodott meg a számunkra. A vidám, kissé vicces képek remekül kiegészítik az írói stílust, amely a maga könnyed és közvetlen hangvételével remek hangulatot teremt az olvasásra.

Ebben a történetben egy (csonka) család kerül a középpontba, ahol az elvált szülők két otthont teremtve próbálják gyermekeik életét irányítani.

Bogi egy 13 éves általános iskolás leányka, akinek nem a hétköznapi tinédzseri élet jutott mostanában osztályrészéül. Hiszen nem elég, hogy édesanyja ikreket vár a mostohájától, de édesapja ügyetlenkedései miatt bizony rendre rá marad a háztartás ügyes-bajos vezetése is. Ráadásul 8 éves öccsét is felügyelnie kell Budapest szívében, amely nagyon távol esik nyugodt, falusi otthonától, és mindez sokszor kész kalamajkához vezet. Nem elég, hogy a szülői szerepkört is neki kell betöltenie, de bizony az otthoni dolgok mellett, az iskolában sem túl fényesek a napok. Megfelelni az új angol tanárnőnek, otthon rendet teremteni, felügyelni Apát és Öcsit is embert próbáló feladatok, de még a jövővel kapcsolatos kételyek is mardossák Bogi lelkét.

Kép: NiKy m.i.

De milyen is a diákélet, ha nem lenne csupa bonyodalom, mégis emellett marad egy kevéske idő egy nagyobb álom megélésére is, hiszen az iskolai színházkört is megismerhetjük tüzetesebben. Vajon a színészi pálya csupán hazugságok hálója vagy sokkal több annál és egy 13 éves lány képes –e megállni a helyét ilyen sok szerepkörben egyáltalán? Nos, ezt nem árulhatom el, de javaslom, hogy válts rá jegyet!

„Szóval ilyen is lehet a színház. Nemcsak egyszerűen érdekes vagy ünnepélyes, nemcsak vicces vagy komoly, hanem valami olyasmi is, amiről azt gondolod, hogy rólad szól, mert te is úgy érzed, hogy „Mért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”? (Dés László – Geszti Péter – Mi vagyunk a Grund!”

Ennek a történetnek nagy erőssége a rejtett humor, amely sokszor szinte robbanásszerűen kerül az olvasó elé, és számos komolyabb témát is érint. Némiképpen önző szülők gyermekeiről mesél, ahol a hősnőnknek kell megoldani olyan feladatokat, amelyek korához képest még túl nagy kihívások.

Sok érdekességet rejt a maga egyszerűségében és talán a szerző a saját életéből is merítkezett, amikor eme regényét megírta. Elvégre a színházi életről vagy a színészi létről csak az tud hitelesen írni, aki maga is benne forog a közegben. A tapasztalat átültetése e tekintetben nagyon jól sikerült, elvégre szinte szárnyra kél az olvasó maga is.

Először arra gondoltam, hogy nem minden gyermeknek adatik meg, hogy valóban megélhessék korunknak megfelelően a szerepüket. Hiszen itt van Bogi remek példája is, miszerint az iskolában a korosztályának megfelelően kezelik a felnőttek, de ahogy vége a napi óráknak kénytelen egy magasabb funkcióban is helytállni, ha nem akarja, hogy katasztrófához vezessenek a hétköznapok kissé ügyetlen apukája mellett.

Szerettem a leányka bőrébe bújni és kissé elmerengeni az élet dolgain. Jó érzéssel töltött el, hogy cseppet koravénként látja a környezetét, nagy szeretettel törődik családtagjaival, de mer nyitni az újdonságok felé is. A gyökereket nehéz kitépnie és a kétlaki élet sem tesz túl jót eleinte a lelkében, de a sulis darabban végre megélheti azokat az érzéseket, amelyek talán a szürke mindennapokban elkerülték volna. Ráadásul cukorborsó, de kissé ügyetlen édesapja, izgága öccse, egy remek humorú szomszédasszony, barátok és ellenségek is színesítik életét. Hát nem remek?

Események tekintetében pörgős a könyv és nem hagyja olvasóját cserben, elvégre egy perc nyugta sincs senkinek. Tanulunk, mosogatunk, utazunk, családosan vagy éppen barátokkal bajlódunk, de mindig mozgásban és másokkal törődve. Ha bánat éri szívünket, a gyógyító balzsam ugyan hamar érkezik, de kellően keserédes utóérzést hagy maga után, hogy legyen min rágódni mégiscsak. És persze a nem várt szerelem is kopogtat az ajtónkon, de, hogy beengedjük –e, az már a jövő zenés darabjainak egyike.

Kép: NiKy m.i.

Talán kissé szokatlannak tűnt elsőre az a mérhetetlen mennyiségű párhuzam, amely felfedezhető a regényben. Ilyen például a régi és új családi szerkezet megélése, vagy a vidék és nagyváros közötti szakadék meglátása.

„Különben ez a hajléktalan dolog is azok közé tartozik, amiről, amíg otthon laktunk, legfeljebb csak hallottam, de az teljesen más, mint látni, hogy tényleg ott fekszenek az utcán meg a padokon, és hogy mindenki úgy megy el mellettük, mintha ez tök normális lenne. Mint a kosz az utcákon meg a pisiszag a kapualjakban.”

Összességében azt hiszem, elmondhatom, hogy meglepetés volt számomra ez a kötet, hiszen bár könnyed és szinte légies stílusú, mégis megleltem a magam által oly „kedvelt” komoly mondanivalóságát. Hogy elégedett lennék? Igen, ezt határozottan állíthatom és pont ezért nagyon szerettem ezt a pár órát, míg kizökkentem a mindennapjaim szerepéből.

Azt hiszem ezt a történetet kortól és nemtől függetlenül ajánlani tudom, mert kicsit mindannyian szerepet játszunk a magunk színházi darabjában. Hogy kinek jut a főszerep az persze egyéni, de azt biztosan állíthatom, hogy a jó színész egybeolvad szerepével és ezáltal addig önmaga lehet. Én csak annyit mondhatok számotokra: Legyetek kényelmesen könnyedek, hiszen az életed előadásához csak te kellesz!

Ha úgy érzed megfogott a fenti kritika és esetleg kedved van egy kis olvasáshoz, akkor ajánlom figyelmedbe a Móra Kiadó honlapját, ahol, számos különleges kötet mellett, ezt a regényt is meglelheted!

Írta: NiKy

Jill Murphy - Botcsinálta boszi

 

„(…) néha jó lenne, ha kicsit gondolkodnál, mielőtt cselekszel.”

A mesék világa sokunk számára olyan, mint másnak a cukor a kávéhoz, megédesíti a szürke hétköznapokat és soha nem elég belőle. Sokszor úgy érezhetjük, hogy rohan az idő, telnek a napok, hónapok, évek, de lelkünk nem tud olyan gyorsan változni, mint ahogy életünk lapjai telítődnek eseményekkel, emberekkel, érzésekkel, megélt vagy éppen elfeledni vélt álmokkal. Ezek a lapok egyre súlyosabbá válnak, míg úgy érezzük, hogy már nagy szükségünk van egy kis pihenésre, a monotonitásból való kiszakadásra. A kortalan lelkű felnőttek – ahogy én hívom magamat is –, olyan személyek, akiket nem érdekel éveik száma, mindig szívesen álmodoznak és keresik azon forrásokat, amelyek hozzásegít megtölteni egy kis fantáziával a hétköznapokat. A mesék világa ezért olyan különleges minden korosztály számára, hiszen bármivé válhatunk egy adott időre.

Most pont így esett a választásom egy boszorkányokról szóló kötetre és alig vártam, hogy kicsit kalandozhassak földön és égen.

Jill Murphy (1949. július 5. London, Egyesült Királyság - 2021. augusztus 18. Saint Mabyn, Egyesült Királyság) brit származású író, gyermekkönyv illusztrátor. Első könyvét 1974-ben adták ki (Legrosszabb boszorkány), amely akkora sikereket ért el, hogy egy egész sorozattá nőtte ki magát. A könyvekből tévésorozatot is forgattak és színházi darabot is rendeztek. Erről itt tudsz többet olvasni.

Jill Murphy - Botcsinálta boszi című kötete iskolás gyerekeknek íródott, amely kis hazánkban 2023 elején jelenhetett meg a Móra Kiadó gondozásában.

Kép: NiKy m.i. 

Jelen esetben kis hősnőnk, Szerényi Mildred, aki a Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján tanul(na), de folyton valami kalamajkába keveredik. Többet ül az igazgatói iroda székében, mint a saját padjában, pedig saját bevallása szerint, ő igazán nem tehet arról, hogy folyton balszerencsésen alakulnak dolgai. Mivel jó okkal érdemelte ki a legrosszabb boszorkány gúnynevet, ezért aki csak teheti, messze elkerüli, kivétel ez alól hűséges barátnője, Hókusz Maud.

Az iskola következő napjai eseményekben gazdagok, hiszen eljött a cica választás, egy komoly iskolai ünnepség és a bájitalvizsga ideje. Így gondolhatjátok, hogy szegény Mildred-nek egy perc nyugta sincsen, de vajon sikerül-e galiba nélkül megúsznia a következő időszakot? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

„Seprűnk az égen

mint üstökös, úgy száll.

Jöjj, légy a társunk!

Az éjfél minket vár.

Seprűnk vidáman szárnyal,

és barátunk a pók.

Bájital forr az üstben,

és ragyog ránk a hold.

Vigyázz, mert átkot szórunk,

ha nem tartasz velünk!

Mondd velünk a bűbájt,

együtt többre megyünk!”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a szívembe zárom kis hősnőnket, hiszen ő tényleg nem akar felfordulást okozni, de üldözi a balszerencse. Ráadásul nem elég, hogy folyton mentegetőznie kell, de sikerül Ethel-t is ellenségévé tennie, hiszen a lányka előszeretettel gúnyolódik a főszereplőnkön.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lehet egy varázsfőzet elkészítése, vagy a seprűn repkedni éppen. De bevallom őszintén, míg az előbbit talán ügyesen megoldanám, a tériszonyom miatt a seprűt csak a földön használom továbbra is.

„Néha látni lehetett, amint a lányok a sportpálya kőfala fölött úgy röpködnek ide-oda a seprűjükön, mint a denevérek.”

Kép: NiKy m.i.

Mivel a kötet igen rövid, így hamar elolvasható, mégis hosszabb élményt nyújtó, hiszen napokkal ezelőtt volt kezeimben, mégis eszembe jutnak Mildred botlásai, amelyek nem kevés vidám perccel teszik üdítőbbé a napjaimat.

Összességében egy remek ifjúsági könyvet vehettem kézbe, amely a maga bájával, illusztrációival –amelyeket maga a szerző készített  – tökéletes szórakozást nyújtott.

Ajánlom a könyvet minden kortalan felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A történet kiváló az unalmas hétköznapok megtörésére és ki tudja, lehet, hogy másnak is kedve támad a varázsital főzéséhez vagy a seprűket reptetni éppen. Ellenben szigorúan csak saját felelősségre tegyétek mindezt!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy m.i.

Németh Balázs - Sötétben élsz

„[…] az emberek nagy erénye a harciasság, a kitartás és a küzdeni tudás.”

 

Néha eltöprengek azon, hogy vajon mitől is jó egy adott történet. Nyilván sok minden befolyásolja azt, hogy a mérleg nyelve melyik irányba fog mutatni, ráadásul – kivéve, ha szakmai könyvekről van szó – szubjektív, hogy ki mit gondol egy adott kötetről. Az olvasó képzelete egy tiszta vászon, amire a festő – ebben az esetben maga az író – felfesti a maga álmát, történetét. Hogy ez tematikailag mit ábrázol? Mindenki mást és mást láthat benne, hiszen nem mindegy, hogy mi lakozik szívünk mélyén és az sem, hogy milyen batyuval járjunk az útunkat.

Amikor egy friss, még szinte „zsenge” lábakon álló szerzővel találkozom, elfog egy bizonyos izgatottság, hogy vajon, amit papírra vetett, mennyire fog hozzám szólni. Megtalálom-e a kulcsot a könyve zárjához, vagy örökre kint rekedek?

Német Balázs – Sötétben élsz című kötetét azért vettem kézbe, mert rövidsége ellenére a fülszöveg felkeltette a kíváncsiságomat. Ebből arra következtettem, hogy az élet árnyékos oldalából merítkezik történeteiben, ahol olyan elemekkel, eseményekkel és karakterekkel fogok találkozni, amelyek valós nehézségekkel terheltek, mégis valahol az út végén ott pislákol a remény halovány lángja. Hogy azt kaptam-e, amit vártam? Nos, erről kicsit lentebb mesélek.

A kötet 2023 egyik újdonsága, amely a Smaragd Kiadó gondozásában jelenhetett meg. A borító hangsúlyosan komor hangulatával és szinte puritán képi világával egy mély tónust ad az olvasó érzelmeinek, hiszen szinte ráülepedik a kíváncsi lélekre akaratlanul is a komorság ragacsos máza.

A Sötétben élsz címválasztás kissé misztikus, de annál sokkal egyértelműbb utalást ad a tartalomra nézve. Ha azt nézzük, hogy alapvetően a kötet alig éri el a 78 oldalt, mégis hat novella bújik meg a lapokon, akkor ez a tényszerűség elsőre olyan történeteket feltételez, amelyek valamilyen formában megütköztetik az olvasót rövidségük ellenére is.

A hat novella a következő:

1. A szomszéd kutyája
2. Sötétben élsz
3. A barlang mélyén
4. A láthatatlan ajtó
5. Az alagút
6. Maradj ébren!

Az első történet két családot mutat be, amelyek társadalmilag és szerkezetileg ugyan tükörképei egymásnak, mégis elmondható, hogy nagyon is eltérőek. Míg Rebeca hagyományos értékeket képviselő szüleivel él, addig Nicole férjével és kisbabájukkal próbálja átvészelni a mindennapokat. Egy kis kerti parti alkalmával találkoznak, amely alapvetően kellemesen indul, de végül egy kisebb katasztrófával végződik. De vajon mitől is retteg a két nő, mikor a házuk ajtaja becsukódik, és mi köze van mind ehhez A szomszéd kutyájának?

A második novella már sokkal mélyebb világokat tár az olvasó elé. Egy fiatal fiú az élet árnyékos oldalán tengeti napjait, ahol a mámor homályában, mások szenvedéseiből merítkezik, míg egy iskolai „kirándulás” alkalmával megismerkedik a valódi sötétséggel. Hiszen, ha Sötétben élsz, még szabad lehetsz.

Kép: NiKy m.i.

A következő történetben egy nagyapa meséli el élete egy sötét időszakát. A barlang mélyén ugyanis egy olyan szörnyeteg él, akiből a halál rothadó bűze árad. De vajon ki a nagyobb szörnyeteg? Az ember vagy az a bizonyos teremtmény?

A láthatatlan ajtó egy misztikus eleme az újabb mesének, hiszen átjáróként szolgálhat két elveszett lélek számára, de mindenképpen valami újat jelképez. Vajon ki mered nyitni tudva mindezt?

Az alagút sokunk számára egy átmeneti, kellemetlen szakasz, de másoknak örök sírhely. Vajon igaz –e az a mondás, miszerint az ember lelkét a halála utolsó gondolata vezeti tovább?

Sok gyermek fél a sötétben, hiszen a fantázia a legnagyobb ajándék és átok is egyetemben. De vajon miért olyan félelmetes esténként az ablak? Nos, hogy ezt megtud, csak egyet javasolhatok: Maradj ébren!

„A félelem és a szorongás az ember életében valamilyen módon mindig felszínre kerül.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva sok mindenre számítottam, de erre semmiképpen sem. A novellák között nincs kapcsolat, hiszen olvashattam családon belüli erőszakról, magányról, vámpírról, szellemekről. Mondanám, hogy egy bizonyos mágikus realizmus jellemzi a történeteket, de sajnos ez sem lenne valóság, ugyanis két novella teljesen a hétköznapi valóságban játszódik, míg a többi fantasy elemekkel ékesített. A csapongás erősen jellemző a kötetre, hiszen nincs keret, ami összefogná az írásokat.

A novellák kidolgozatlanok, a karakterek érzelmei elnagyoltak és pont ezért a fülszöveg hamis képet fest és cseppet becsapja a leendő olvasóját. Ha azonosulni akar bárki a karakterekkel, akkor igen csak össze kell szednie magát, hiszen olvastam asszonyverő alkoholistáról, aki egyik percről a másikra megváltozik, egy nagypapáról, aki minden szívbaj nélkül meséli el bűnözői életét, beleértve a gyilkosságokat is. Ha a képzeletbeli világ szereplőit nézzük, akkor a szellemekkel és a vámpírokkal sem vagyok kibékülve, mert sablonosságuk és kidolgozatlanságuk ellenére még sajnos önellentmondásokkal is teletűzdeltek. 

Kép: NiKy m.i.

A szerző szándéka valószínű a szórakoztatás mellett, az életből merített, valós tragédiákra való figyelemfelkeltés, mert minden negatívitás ellenére, több olyan, szórványosan elhelyezett bölcselettel találkoztam, amelyeket alapvetően nagyon igaznak véltem, de sajnos nem tudtak eleget hozzátenni az alapvetően több sebből vérző írásokhoz.

Ezek a felnőtteknek íródott „mesék” talán tábortűz mellett, egy kis esti rémisztgetéseknek megfelelnek, de semmiképpen sincsenek rendben egy önálló könyvben kiadva.

Összességében úgy gondolom, hogy ezt a kiadványt át kellett volna párszor nézni és kicsit jobban átgondolni, mert a karakterek színtelenek, a cselekmény kiszámítható, és túl gyorsan történnek meg az események. Sok esetben találkoztam nyakatekert vagy logikátlan megfogalmazással is sajnos. Akár nagyon ütős novellák is lehettek volna, hiszen nem az határoz meg egy történetet, hogy mekkora terjedelemben íródtak. Minden hibája ellenére látok az íróban potenciált és bízom benne, hogy ezek az „eltévelyedések” a következő könyvében már javításra kerülnek. Mert való igaz, hogy szubjektív ki mit gondol egy adott könyvről, ugyanakkor hiszem, hogy minden olvasói vélemény hozzátesz, vagy éppen elvesz az író lelkéből.

Nem tudom jó szívvel ajánlani, ezt őszintén be kell, hogy valljam. Ellenben elrettenteni sem akarok senkit attól, hogy esetlegesen próbát tegyen vele, elvégre már olvastam mások véleményét is róla és van olyan olvasó, aki méltatta a kötetet. Mások vagyunk, ennek ellenére annyit tudok hozzáfűzni, hogy ha kézbe veszed, akkor azt egy finom ital mellett és nyugalomban elmerülve tedd! És ez a rövid üzenet sokat sejtett, mégis igaznak vélem: „Ez az élet szépsége, hogy a rosszat megtanulod elengedni és abból jót kovácsolva talpon maradsz.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Moira Risen - Egy sárkány meséi az öreg kőhídról és az elvarázsolt erdőről

 

„[…] a falvak és városok óriási metropoliszokká nőttek, melyekben hangyamód nyüzsgött a sokszorosára növekedett lakosság. Az emberek mindezt fejlődésnek nevezték és hangosan ünnepelték, de a tönkretett erdőket, mezőket, tavakat és patakokat lakó teremtmények számára mindez az otthonuk pusztulását jelentette. A vadon élő állatok lassan kiszorultak az emberek világából.”

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy pici sárkány. Fajtársaihoz képest sokban eltért, nemcsak külsőleg, de bizony még belsőleg is. Hiszen ki hallott még olyat, hogy se tüzet okádni, se falvakat felgyújtani, de még hercegnőket sem szeretett elrabolni? Pedig a mi sárkányunk pontosan ilyen volt. Egyetlen mániája volt csupán: a könyvek.

Nos, amikor így kezdődik – persze sokkal szebben megfogalmazva – egy mesekönyv, akkor rögtön úgy érzem, hogy végre ez az én mesém lesz. De, hogy valóban azt kaptam-e, amit vártam? Nos, erről hamarosan mesélek.

Moira Risen szerző nevét most először hallottam, ezt be kell, hogy valljam, ámbár ez nem is lehet meglepő, hiszen első szerzeményét vehettem kézbe. 

Kép: NiKy m.i.

Moira Risen – Egy sárkány meséi az öreg kőhídról és az elvarázsolt erdőről című könyve 2022-ben a 12images Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet tündéri illusztrációit maga a szerző készítette.

Valószínűleg senkinek sem okoz meglepetést, ha azt írom, ennek a mesekönyvnek fontos karaktere egy kis sárkány, aki valóban imádta a könyveket. Kedvenc időtöltéseként éjszakánként bejárt az őrgróf könyvtárába. Egyik ilyen éjszakai portyáján nem kis meglepetéssel találkozik, amely megváltoztatja az eddigi életét.

A birodalom távoli szegmensében áll egy időtlen kőhíd, amely kettészeli a Rengeteget. Ez a híd olyan ősi, hogy az erdő legrégebbi lakója sem tudja megmondani, hogy mióta köti össze a két erdőséget. A kis sárkány menedékre lel a Rengeteg sűrűjében és különleges képességének köszönhetően az itt élő állatok biztonságban élhetik a mindennapjaikat. Nos, ez a mesekönyv sokkal többről szól természetesen, de, mint minden mesének, ennek a történetnek is a kezdetek határozzák meg a további sorsát…

„[…] nektek hogy lett rendes szőr helyett ilyen göndör gyapjatok? – fordult a kiselefánt a birkához.

– Hallottam, hogy egyszer az egyik holló azt mondta, szerinte beleeshettünk egy lavór dauervízbe, de szerintem csak viccelt – felelte a birka vigyorogva […]”

A mesekönyv összesen tizenegy mesét ölel fel, amelyek a következők:

1. A híd
2. A sárkány
3. Két páncélos
4. Szökevények
5. Mesék a Hold alatt
6. A medve és az Aranyhal
7. A téli vendég
8. A jég alatt
9. Rózsaszín, csodaszép
10. Az úttorlasz
11. A könyv

Saját élményként elmondhatom, hogy a kezdeti lelkesedésemet felváltotta némi csalódottság. Valahogy nem találtam kellően érdekesnek az első két irományt. Olyan érzésem volt, hogy erőltetett és valahogy túl hamar értek véget a történetek. Ráadásul morcos lettem a szóismétlésektől, de végül valahogy ezek is eltűnni látszottak. A kezdeti csalódottságom egy idő után viszont átalakult, mert a szerző nagyon jó humorral szőtte sztorijának szálait. Olvastam furcsa pingvinekről, kotnyeles kattáról, különleges flamingóról és sok más olyan állatról, akik mosolyt csaltak az arcomra.

Kép: NiKy m.i.

A legkedvesebb történet számomra A téli vendég lett végül, mert a szerző egy csodálatos barátságról mesélt, amely az én szívemet is felmelegítette és nem eresztette.

Összességében elmondhatom, hogy bár nem volt hibátlan, mégis kellemes olvasmánynak gondolom. Pár órás kikapcsolódásnak tökéletes, ráadásul az illusztrációk tüneményesek.

Ajánlom a könyvet minden olyan fiatal, vagy éppen kortalan felnőttnek, aki szívesen kalandozik egy elvarázsolt erdőben, nem fél egy különleges sárkánytól és szeret nevetni. A humorral átszőtt történetek ugyanis remek szórakozást ígérnek mindenki számára.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Minerva Antikvárium weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy