2021. október 15., péntek

"A meseolvasás valójában nem egy plusz feladat az amúgy is fáradt szülőknek, hanem meghitt együtt töltött idő, ami jó esetben szórakoztat és kikapcsol gyereket, felnőttet egyaránt."- Interjú Farkas Barbara írónővel

Mindig nagy örömmel ismerkedem meg első könyves szerzők munkáival, hiszen sosem tudhatom, hogy milyen „kincsekre” lelek általuk. A mostani beszélgető partnerem is egy számomra újdonságként ható, de rendkívül kedves és bájos történet megálmodója. Nagyon örülök, hogy elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel Farkas Barbara írónővel készült beszélgetésemet. Kezdjünk is hozzá!


Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Már gyerekkoromban írtam kis történeteket és vezettem naplót is. De akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha is író lesz belőlem. Így visszagondolva, az egész életemet végig kísérte az írás, de általában csak akkor nyúltam hozzá, ha valami rosszat ki kellett írnom magamból. Aztán kislányom, Panni születése után kezdtem meséket írni saját magunk szórakoztatására. Ezeknek a meséknek egy macilány volt a főszereplője, akivel minden nap az történt, ami a kislányommal. Ahogy nőtt Panni, úgy változtak a mesék is, és a mesélés, meseírás igazi közös program lett számunkra, és szerencsére azóta is az.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni a Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvedet, melyet nagyon megszerettem. Egy kutya családon keresztül mutatod be a kis gyermekekre jellemző viselkedésformákat, szépen rávilágítva arra, hogy bármilyen bosszantó is lehet egy adott esemény, de szeretettel és türelemmel meg lehet tanítani gyermekeinket a helyes viselkedésre. Honnan jött az ötlet, hogy egy kutyacsaládot helyez a könyved középpontjába? Miért ezt az állatot választottad?

A kislányom két éves korában menthetetlenül beleszeretett a kutyákba. Onnantól kezdve nálunk minden a kutyákról szólt. Naponta jártuk a környéket és minden itt lakó kutyát megnéztünk, megismertünk. A kislányom kedvence egy közelben élő tacskó lett. Tulajdonképpen így lett a macilányból Kicsi Tacsi.

Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végig lapoznom a kötetet. Ki illusztrálta a könyvedet?

Én készítettem a rajzokat is.

A könyvben három mese található. Mindegyikről elmondható, hogy könnyű a nyelvezete és bizony a tanító szándék mellett, a rejtett humor is színesíti a meséket. Milyen szándékkal írod a történeteidet és hány éves kortól ajánlod?

Szeretném, ha a szülő és a gyermek egyaránt jól szórakoznának, amikor a meséimet olvassák, számomra ez az egyik legfontosabb. Másrészről ezek a mesék a szeretetről, a megértésről és az elfogadásról szólnak olyan formában, amit egy kisgyerek is könnyedén megért. Két éves kortól ajánlom a meséimet, de azt gondolom, az olvasást nem lehet elég korán kezdeni.

Kicsi Tacsi kalandjai oldaladon láttam, hogy színező is kapható a könyved mellett. Milyen rajzok találhatóak benne? Készségfejlesztő feladatok esetleg színesítik a lapokat?

Kicsi Tacsi kalandjai a Pipacsosmezőn címmel készítettem egy színezőt, ami 20 oldalon keresztül mutatja be Kicsi Tacsi életét: hol lakik, mit szeret, melyik a kedvenc játéka, étele. Mindegyik oldalon egy-egy fekete-fehér, kiszínezendő kép található és hozzá egy kis magyarázó szöveg, így végső soron egy mesét is lehet kerekíteni belőle Kicsi Tacsiról.


Azt vettem észre a könyved olvasása folyamán, hogy mentes minden „csúnya” szótól, nem gyerekeknek való kifejezéstől. Mit gondolsz, hogy manapság egy mesekönyv mennyire tudja befolyásolni a gyerekeket? Gondolok itt elsődlegesen, ha a kisebb korosztályú gyermek rondán kezd beszélni. Lehet-e hatással a kicsikre egy mese vagy történet?

A kisgyerekek mindent úgy szívnak magukba, mint a szivacs, minden hatással van rájuk, az egyszer hallott vagy látott mese is. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy egy kisgyerekeknek szóló történet tényleg a kisgyerekeknek szóljon és mentes legyen a csúnya szavaktól és minden mástól is, ami még nem nekik való.

Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Egyértelműen mese! Mi nagyon kevés rajzfilmet nézünk, Panni sem igazán igényli és tévénk sincs.

Hazánkban a kulturális színvonal csökkenése egyre aggasztóbb a kimutatások szerint. 100 családból jó, ha 40-nél van jelen a napi meseolvasás és ebből is legalább a fele egy idő után elhagyja ezt a szokást. Mit gondolsz arról, hogy miért történik mindez? És szerinted mivel lehetne javítani a mesék iránti igényt?

Szerintem sok szülő nincs tisztában azzal, hogy milyen csodálatos pozitív hatásai vannak a meseolvasásnak a gyerekek számára és hogy ezt nem lehet a tévénézéssel, mesenézéssel helyettesíteni. A meseolvasás valójában nem egy plusz feladat az amúgy is fáradt szülőknek, hanem meghitt együtt töltött idő, ami jó esetben szórakoztat és kikapcsol gyereket, felnőttet egyaránt. Ha ezekkel tisztában lennének, vagy képesek lennének ezeket a szempontokat is szem előtt tartani, az talán segítene ezen a romló tendencián.

Azt vettem észre, hogy kis hazánkban egyre több olyan kötet jelenik meg, amely magánkiadásban kerül a könyvesboltok polcaira. Számos írótól hallottam, hogy inkább így adja ki a könyvét, mint a meglévő kiadóknál. Mások pedig arra panaszkodnak, hogy hiába küldik el a nyersanyagot, sokszor még választ sem kapnak. Szerinted is jobb magánkiadásban megjelentetni könyveket? Mit gondolsz úgy általában erről?

Mivel még csak magánkiadásban jelent meg könyvem, csak erről az oldaláról vannak tapasztalataim, így azt nem tudom megítélni, hogy jobb-e. Azt gondolom, hogy magánkiadásban is ki lehet adni egy könyvet, és ez nem von le semmit az értékéből, ráadásul nagyon sokat lehet tanulni belőle. De szívesen kipróbálnám milyen egy kiadóval együtt dolgozni egy könyvön. És volt olyan is, hogy úgy éreztem a magánkiadás során, hogy hiányzik a kiadó nyújtotta szakmai segítség és támogatás.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatunk tőled újabb mesekönyvet?

Készül a mesekönyvem folytatása, melynek címe, Kicsi Tacsi kalandjai Apa Tacsival lesz, bár pontos megjelenést még nem tudok mondani. Mivel rengeteg mese van még a tarsolyomban, remélem, hogy Kicsi Tacsi még sok-sok izgalmas kalandba keveredik a jövőben.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvét pedig a Kicsi Tacsi weboldalon tudjátok beszerezni.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése