Történelmi fikciót sokan írnak, de olyan történetet már
kevesen, amire még majd egy hónappal az olvasásom után is többször gondolok, és
bizony újra olvasnám. Sipos Gergő munkásságát, bár eddig nem ismertem,
most nagyon örültem, hogy utazókönyvként olvashattam Hiram koporsója című
művét, hiszen egy új ígéretes íróval és egy kedvenc történettel szélesíthettem
az olvasási repertoáromat. Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet és egy
beszélgetés keretein belül válaszolsz a kérdéseimre! Vágjunk is bele!
Kérlek, mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Lassan, de biztosan haladok a harminckilencedik születésnapom felé és a mögöttem hagyott időszak csaknem minden pillanatát egy nyírségi faluban töltöttem. Csakúgy, mint a családom nyolc nemzedékre visszamenően. Távolabbra sajnos nem látok a múltban. Éppen ezért mindenki, akik között felnőttem, ezer szállal kapaszkodott e vidék múltjába, szokásaiba, hiedelmeibe. Én pedig, ennek hatására, már gyermekfejjel érdeklődést mutattam a néprajz és történelem iránt, így adta magát a kihívás, hogy saját szülőföldem kutatója legyek. Mert a nyírség néprajza szerencsére élő néprajz, nem csupán annyi, amennyit a skanzenek mutatnak a látogatóknak. Van még kutatni való, a források nem apadtak el. Így kezdtem publikálni a nyírségről, szülőfalum történelméről. Éppen a napokban kaptam felkérést állandó rovatra egy helyi magazinban. A másik vonal, a detektívregények egy nagy szerelem gyermekei. Sokat utaztam a magyarlakta területeken és valahogy úgy alakult az életem, hogy legérdekesebbnek mindenhol az 1848-1849-es szabadságharc emlékeit, történeteit találtam. Egyszer hallottam az ekkor elveszett Zichy-féle gyémántokról és arra gondoltam, hogy miért ne írhatnék erről szépirodalmi igényességgel? Aztán a tollam megszaladt és nagyregény lett belőle: a Szent Domonkos kertje. Valahogy így indult.
Úgy tudom, hogy tanárként dolgozol a mindennapokban. Hogyan fogadták a tanítványaid, hogy regényeket írsz? Volt olyan tanulód, aki olvasta bármely művedet?
Szerencsére sokan vannak a diákjaim között, akik rendszeresen olvasnak szépirodalmat és nekik igenis számít, hogy a tanáruk író. Még büszkék is rá – legalább is ezt állítják. Természetesen ez óriási felelősséggel jár. Nem írhatok le akármit. Jellememből fakadóan illetlen dolgokat egyébként sem írnék, de a történelmi hűségre különösképpen oda kell figyelnem. Nagyon sokszor járok más iskolákba író-olvasó találkozókra, előadásokra és ekkor még a legkisebbnek is kivetítem a forrásjegyzékeimet. Egyszerűen azért, mert így helyes. Egyébiránt, van kedvenc anekdotám diákommal. Egyszer, az egyik órám alatt észrevettem, hogy egy lány a pad alatt olvas. Elvettem tőle a könyvet, a Szent Domonkos kertje volt. Már akkor tudtam, hogy ezt még sokszor fogom emlegetni.
Hogyan fér meg a tanári lét és az írás egy átlagos hétköznapon? Mikor van időd alkotni?
Átlagos hétköznapon nem sokszor írok. Tulajdonképpen eléggé
vegyesek és szélsőségesek a munkamódszereim. Van, amikor egy hétvége alatt
szinte állandóan dolgozom, de a legjellemzőbb az, hogy jegyzeteket készítek, és
amikor több időm van, akkor azokból formálok valamit. Szerencsére nagyon szép
környéken élek, hatalmas kertem és egy kicsi erdőm is van mindjárt a ház
mögött, így az ottani munkák minden évszakban amolyan meditációs lehetőséget
biztosítanak. Ilyenkor születnek a szép mondatok.
Bár én csak a Hiram koporsója című könyvedet olvastam, ez már a harmadik kötetként látta meg a napvilágot. Kérlek, mesélj kicsit az első két regényedről is! Miről szólnak, és melyik regényedet ajánlod egy olyan történelemrajongó olvasónak, aki most ismerkedne a munkásságoddal?
Első regényem a Szent Domonkos kertje volt. Igazi nagyregény, tele kalandokkal, rejtélyekkel. Mint minden történetem, ez is az 1848-49-es szabadságharc utáni években játszódik, és az ekkor elveszett műkincsek utáni nyomozásról szól. Persze senki ne ebből készüljön érettségire, mert a történelmi környezet csak díszlet, maga a sztori fikció. Itt jelent meg először a detektívem Fenyvessy Márton őrnagy. Sajnos jelenleg nem kapható, de az akkori kiadómmal sikerült megállapodni, így minden jog visszakerült hozzám és a közeli jövőben tervezek egy második kiadást. Ennek egyébiránt folytatása is lesz, már félig el is készült. A kisregényeim főhőse szintén Fenyvessy Márton, de ezek külön történetek, amolyan epizódok. Egyetlen közös bennük, hogy az „Öreg ördög” fogadóból indul a cselekmény. Később tervezek egy jó vaskos válogatást, aminek valami olyan címe lesz, mint „Mesék az Öreg ördög fogadóból”. Ez a két detektívtörténet a Hirám koporsója és a Novemberi vihar. Ez utóbbi a weblapomról ingyenesen letölthető minden létező elektronikus formában, így nagy szeretettel ajánlom annak, aki érdeklődik a munkásságom iránt. A néprajzi írásaim szintén megjelentek önálló kötetben, jó nagy példányszámban, így talán antikváriumokban könnyen fellelhető. Jó hír, hogy a kiadóval állandóan felszínen tartjuk, hogy ezt is ingyenessé tesszük.
Hogyan fogadták a könyvedet a kritikusok és az olvasók? Kaptál már valami konkrét visszajelzést?
Egészen jó kritikákat kapok. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a munkásságom rétegirodalom és olvasói oldalról megkövetel bizonyos fokú intelligenciát és műveltséget, ráadásul nem könnyen emészthető. Éppen ezért nem tartom valószínűnek, hogy úton-útfélen belebotlok majd a könyveimet olvasó emberekbe. Ezzel szemben az olvasóim megtalálnak és nagyon gyakran kapok visszajelzéseket, nagy örömömre külföldről is. Leginkább annak örülök azonban, amikor azt írják, hogy a történeteim után azonnal utána néztek annak, amit írtam, mert kíváncsivá tette őket. Volt olyan, aki elmondása szerint a Hirám koporsóját úgy olvasta, hogy mellette ott feküdt nyitva az Újszövetség és a Google kereső.
Az emberiség történelme igen változatos. Bár javában borús időket éltünk meg, civilizációk törtek a csúcsra és majdan süllyedtek el, a választék igen széles. Hiram koporsója alkotásod eseményeit mégis a 19. század derekán járva képzelted el. Miért pont ez a század? Hogyan választod ki az adott kort és eseményeket?
A Habsburg önkényuralom kora, egy sötét, de rendkívül izgalmas időszaka volt történelmünknek. A néplélekben még ott lobogott a szabadságharc tüze és volt egy réteg, akik mindenáron igyekeztek ezt újra felszítani. Gondolok itt például a Makk József-féle összeesküvésre, amiről szívesen tartok előadásokat mert szó szerint kalandregénybe illő. Úgy vélem, hogy 1848 még mindig velünk él. Nemrég jártam a Bélesi-tónál, ahol móc haramiák lemészárolták Vasvári Pált és huszárait. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy templomban lennék. Tartottam előadást Haynau egykori birtokán, láttam az aradi bitó darabjait és tulajdon kezemben fogtam és olvastam Kossuth eredeti naplójegyzeteit. 1848 kicsit itt van velem és rajongok érte, de úgy gondolom, hogy ezt a munkát csak így lehet csinálni. Érdekes módon azonban a történelem más korszakai iránt nem érzek ekkora lelkesedést, és éppen csak annyira ismerem, amennyire az általános műveltég megköveteli. A másik oka, amiért ezt a kort választottam az, hogy ekkor kerültek nagyjából egyensúlyba a tudományok és a paraszti hiedelem és ez a hétköznapokban egy rendkívül érdekes elegyet alkotott és valami megfoghatatlanul romantikus hangulatot teremtett.
Úgy tudom Krúdy Gyula munkássága nagy hatással van rád. Miért pont ő? Milyen érzéseket vált ki nálad alkotásai, melyek inspirálnak akár?
Krúdy zseniális. Éppen ő a legnagyobb mestere annak, hogy leírja azt a romantikus hangulatot, amiről korábban említést tettem. Kevés dolog inspirál annyira, mint Krúdy korai évei, ahogyan a Nyírségről ír. Szoktam is mondogatni, hogy ha Krúdy detektívregényeket írt volna, akkor én bele sem fogok abba, amit csinálok, mert semmi keresnivalóm az irodalomban. Ő azonban inkább az atmoszférateremtés mestere, és természetesen a szavaké. Ahová mindenki más ószerest vagy használtcikk-kereskedőt írt volna, oda Krúdy hanyagul odaveti, hogy „öregneműüzér” és még talán halála után is azon mosolyog, hogy íme, írtam egy szót, aminek mindenki ismeri a jelentését, hát rajta, írjatok ti is egyet, amiben a hosszú és rövid „ű” egymás mellett van! Ráadásul mindketten Nyíregyházán születtünk, csaknem száz év különbséggel. Szinte minden nap járok Nyíregyházán és mindenkit biztosíthatok, hogy Krúdy szelleme ma is ott bolyong az utcákon. Ez nem csak a saját képzeletem szüleménye, hanem a város is tesz érte eleget azzal, hogy méltó módon és minden lehetőséget megragadva ápolja emlékét. Nemrég például egy emlékpadot raktak ki a főtérre, mert az egyik novellában Krúdy arról ír, hogy egy padon találkoztak a város különböző felekezetű papjai és beszélgettek. A nyíregyháziak a novella alapján beazonosították a pad lehetséges helyét, és a sokadik Krúdy-emlékként el is helyezték oda.
Az írás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet? Van olyan tevékenység az életedben, ami kikapcsol és itt most nem az könyvírásra gondolok elsődlegesen?
Igazából a könyvírás nem kapcsol ki, mert munkaként tekintek rá. Szeretek olvasni, főleg a tudománytörténet érdekel. Kertészkedni is gyakran szoktam. Ha tehetem, sokat kerékpározok vagy autózok a magyarlakta területeken. Ilyenkor a különlegességeket keresem. Korábban hosszú időt töltöttem Székelyföldön és a moldvai csángók között. Persze nem turistaként, hanem kifejezetten kutatói céllal, de ottani barátaim vendégeként. Ennek azonban egy időre vége, mert nemrég született a kislányom, szóval most a legfőbb hobbim az, hogy próbáljam pontosan eltalálni a tápszer hőmérsékletét.
Az idei év elég kaotikusra sikeredet életviteli és társadalmi szinten is. Hogyan élted meg a karantén időszakát? Mennyire voltak számodra leterhelőek a mindennapok és a bizonytalanság? Esetleg inspirált –e ez az időszak?
Rettenetes volt és egy huncut betűt sem tudtam írni. A diákjaimmal a digitális tanrend viszonylag jól sikerült, de nagyon-nagyon hiányzott, hogy kiállhassak eléjük és rendes órát tartsak. Ráadásul az osztályom végzős volt és rendesen el sem tudtunk búcsúzni egymástól így ez érzelmileg padlóra tett engem is és őket is. Elmaradtak az író-olvasó találkozóim, nagy sajnálatomra. Az viszont jó volt, hogy kicsit együtt lehettünk a feleségemmel. Reggelente együtt kávéztunk és beszélgettünk, esténként a kertben sütögettünk. Lelassult az élet, a pázsitom viszont nagyon szép lett, mert volt időm öntözni.
Kis országunk sok kiváló íróval büszkélkedhet, de kevés olyan kortárs akad, aki neves történelmi könyveiről. Mit gondolsz a mai könyvtrendek mellett, mennyire van igény a történelmi fikciókra és milyen tapasztalataid vannak e téren?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kortárs történelmi írók egy részét személyesen is ismerem, de arról, hogy a könyveik hogy fogynak vagy mennyire van erre igény, nem szoktunk beszélgetni. Bevallom őszintén, fogalmam sincs a könyvtrendekről vagy arról, hogy mekkora az igény erre a műfajra. Nem piaci alapon írok és a bőrömből sem bújhatok ki csak azért, hogy több könyvet adjak el. Ahhoz értek, amit csinálok, és ezt csinálom szívesen. Ha belelapozok a saját könyveimbe, azok engem is szórakoztatnak, és azt hiszem ez a lényeg, hogy saját magamnak megfeleljek. Ha rajtam kívül egyetlen ember is akad, aki szívesen olvassa a könyveimet, hát akkor annak írok. Szerencsére azért egynél többen olvasnak és a visszajelzéseik alapján úgy gondolom, hogy minőségi olvasóközönségem van, akikre büszke vagyok, és nagyon szeretem őket.
Gondoltál már arra, hogy elhagyod egy kicsit ezt a tematikát és belevágsz valami teljesen más, pl. fantasy regény írásába?
Ennek a kérdésnek örülök, mert éppen egy mesét írok. Igaz, hogy nem fantasy lesz, sokkal inkább a népmesékre emlékeztet majd és igen, a 19. században játszódik, ebből a korból képtelen vagyok kilépni, annyira szeretem. Amolyan „párhuzamos” mese lesz, ami a gyerekeket szórakoztatja, de a sorok között a felnőttekhez szól és lesz még egy „rejtett sorok közötti” része is, ami az átlagos olvasó előtt nem tárul fel, így – ahová meghívnak – erről az előadásaimon fogok beszélni. Ha ezt befejeztem, akkor visszatérek a Fenyvessy Márton történetekhez, mert van 4-5 csavaros bűnügyem számára, amit kinyomozhat. Egyéb tematikában nem gondolkodok.
A jövőre nézve mikor tervezel újabb könyvvel megörvendeztetni olvasóidat?
Immár a saját magam kiadója vagyok, ami nagyon jó dolog, mert senki nem szól bele a munkámba, ugyanakkor ennek az anyagi oldalát is nekem kell előteremteni. Márpedig a vírus a könyvpiacot is padlóra küldte. Remélem lesz elég erőm a mesémet befejezni és hamarosan megjelenhet majd. Valamikor átszerkesztem, és újra kiadom a Szent Domonkos kertjét, mert nagyon sokan kérik. Utána dolgozom tovább annak folytatásán, ami jelenleg „Holdfénykatlan” munkacímen fut és már az első 100 oldalba is szerelmes vagyok. Jelenleg ezek a rövidebb távú terveim és természetesen az, hogy minél többet találkozhassak az olvasókkal.
További sok sikert kívánok az írónónak!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel
az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Hiram koporsója című könyvét pedig a Libri oldalán
tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése