2021. december 30., csütörtök

Kőszeghy Csilla - Maxi sorozat


 


Ha létezik szerelem első olvasásra, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen ezúttal egy olyan mesesorozatot értékelek, amitől remélhetőleg minden kutyát szerető lélek elolvad, ahogy tettem én is.

Kőszeghy Csilla illusztrátor, írónő nevével sajnos én most találkoztam először, pedig nem első könyves szerzőről van szó, hiszen Bumburi kalandjai -5 kötet- és Hanna és Gubanc című meséi már több olvasó szívét is felmelegítették. Mégis úgy érzem, hogy soha jobbkor találtam rá Maxim sorozatára, amely egy csintalan kutya kalandjairól mesél.

A Maxim sorozat könyvei: Rosszcsont Maxi, Maxi és a bábszínház valamint Maxi az olimpián című mesekönyveket foglalják magukba. A sorozat 2021–ben jelent meg a Csimota Kiadó gondozásában. Először is az illusztrációk miatt kezdtem lelkesedni, mert valami fantasztikusan aranyosra sikeredtek, de eleinte nem találtam, hogy kinek a munkáját láthatom és ledöbbentem. Végül nagy örömömre kiderült, hogy a szerző egyben a rajzoló is és így roppant vidáman kezdtem meg az olvasást.

Nézzük is, hogy a különböző részek miről is szólnak.

Rosszcsont Maxi címmel rögtön megismerkedhetünk főszereplőnkkel, aki nem más, mint Maximilian, alias Maxi, aki úgy érzi, hogy sok mindenben tehetséges és bizony nincs nála nagyobb király. Az már más kérdés, hogy a környezete mit szól mindehhez. De vajon igaza van?


A második részben Maxi a bábszínházban fedezi fel az újdonságokat. Néhol megküzd egy hétfejű sárkánnyal, máskor pedig a farkas menekül előle. De sebaj, hiszen a színház csupa móka és kacagás, vagy mégsem?



És a harmadik részben Maxi az olimpián találja magát, ahol megismerkedik a művésztánc elegáns mozdulataival, egy frappáns csellel a fociban, de szívesen úszik együtt a többiekkel is. És ki tudja, lehet, hogy ő viszi haza az aranyérmet is?

Mint láthatjátok ez az eb igazán különleges, hiszen minden kalandjában megmutatja, hogy mire képes és még az olvasóit is elvarázsolja. Mi őkelme, ha nem csoda eb?

Összességében egy kedves, vidám és nagyon szórakoztató sorozatot ismerhettem meg.

Ajánlom a könyveket a kisebb korosztálynak, hiszen egy kutya kalandjait igazán csak szeretni lehet, és ha van otthon egy saját kis kedvencetek, a mese után igazán üdítő lesz egy nagyot játszani vele. Egy állat szereteténél, nincs őszintébb érzelem a világon.

Amennyiben megismerkednél Maximmal, megteheted, ha a Csimota Kiadó weboldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése