2022. november 11., péntek

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak


 „hajnali égen
két bőregér kóvályog
vértől részegen”



Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.

A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.

Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.

Tavasz:

Kép: NiKy m.i.

Minden évben alig várjuk a tavasz eljövetelét, hiszen az élet bimbózni látszik. A növények „lerúgják” magukról a hótakarót, nagyot nyújtóznak. A hűs esőben megfürösztik elgémberedett tagjaikat, majd a friss, üde szellő megszárítja őket. A frissesség határtalan öröm minden élettől duzzadó élőlénynek és pont ezért a csintalanság is meg – megvillanni látszik.

„hosszú pillákkal
kacérkodik velem az
előbújó nap”

Nyár:
Kép: NiKy m.i.

A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„hegy árnyékában
nehezen érik a meggy –
nőj fölé, kis fa!”

Ősz:

Kép: NiKy m.i.

Az ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek, és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„vasalás nélkül
csíptették fel az égre
eső függönyét”

Tél:

Kép: NiKy m.i.

És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”

Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.

Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára. 

Kép: NiKy m.i.

„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje” 

A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.

„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”

Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is. 

Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!

Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése