Kertész István - Nagy Sándor, a hódító

 

“A 2020-ban megjelent könyvében Adrian Goldsworthy ezt írta: “Napjainkig Nagy Sándort úgy mutatják be, mint szentet vagy szörnyeteget, katonai géniuszt vagy hatékony gengsztert, és még újabban, mint egy rossz erkölcsű vagy biszexuális ikont.” Majd hozzáteszi, hogy sok történész napjaink erkölcsi értékítéletétől befolyásolva vizsgálja a múltat, és azt lát, amit látni akar.

A Goldsworthy által nehezményezett történészi magatartás tipikus példája Karl-Wilhelm Welwei tanulmánya, amelynek már a címe is árulkodik szerzője állásfoglalásáról: Nagy Sándor nagy uralkodó volt? És a végkövetkeztetés: “… lépései háborúkat és pusztításokat eredményeztek, és a katonai műveletek révén számos halált, hosszú meneteléseket és betegségeket idéztek elő. Végül birodalma rövid életű építmény volt, a halála után önálló államokra szakadt szét, amelyek később a Római Birodalomhoz kerültek. Sikerei ellenére mai szemmel problematikus őt, mint azt régebben tették, Nagynak nevezni.”

Véleményem szerint a hisztéria korában élünk, percek alatt lehet valakiból bálvány vagy bukott ikon, elég egy szerencsétlen nyilatkozat vagy egy rosszakaró poszt. A politikai korrektség zászlaja alatt korábban általános tiszteletnek számított történelemi alakok váltak számkivetettekké, újra divatba jött a szobordöntögetés. A relativizálás mindent megkérdőjelez, mindent idézőjelbe tesz és korábban szilárdnak hitt állsápontok és meggyőződések ürüsednek ki és veszítik érvényüket. Fontos kijelentenem, hogy támogatom, sőt, egyenesen kötelezőnek tartom a fősodortól ellenkező vélemények megfogalmazását és ütköztetését, mert az építő diszkurzus elengedhetetlenül előfeltétel a kultúra és a civilizáció fejlődéséhez, kivéve, ha azt a kizárólagosság jegyében teszik.

Kép: NiKy m.i.

Nagy Sándor alakját is kétféleképpen ítélhetjük meg. Lehet ő egyrészt világbirodalmat alapító zseniális hadvezér és államférfi, aki fiatal kora ellenére hihetetlenül rövid idő alatt hódította meg az ismert antik világ jelentős részét. De tekinthetünk rá úgy is, mint véreskezű despota és hódító, aki olykor kíméletlen kegyetlenséggel bánt el a leigázott népekkel, hogy hatalmát megszilárdítsa és embereket tízezreit ölte meg hódító háborúkban. Aki ezt a kettős értékrendet igazán tovább akarja gondolni és barátságban áll az angol nyelvvel, annak ajánlom a legnépszerűbb videómegosztón is megtalálható Dan Carlin podcast-jét, ahol Adolf Hitlert életművét vetik össze Nagy Sándoréval.

 Kertész István - Nagy Sándor, a hódító című munkája a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A szemnek is nagyon kedves, minőségi térképekkel és a szerző saját fényképeivel is gazdagon illusztrált kemény borítású kiadványt vehet az olvasó a kezébe.

A történelmi tabló bemutatja a nagy hadvezér teljes életpályáját, Hellász egyesítésétől a keleti hódításokon át egészen rejtélyes haláláig. A fő hangsúly a hadi események leírásán van, megismerhetjük a makedónok harcmodorát, a sereg felépítését és fegyverzetét, de még a nagyon sokszor mellőzött, azonban a haderő számára életbevágóan fontos logisztikai kérdések is boncolgatva vannak. Az egyes ütközetek és ostromok leírására és elemzése is kiemelt figyelmet kapott a kötetben. Ezek a részek számomra rendkívül évezetesek voltak és ebből a szempontból bátran merem ajánlani a könyvet az antik hadművészet iránt érdeklődőknek.

Kép: NiKy m.i.

Kevésbé élvezetes részek voltak számomra az egyes ualkodók dinasztikus törekvéseit és családfáját bemutató részek, néha rengeteg szereplő, esemény és név van rázúdítva az olvasóra, amelyek megemlítése biztosan elengedhetetlen a történész szakma iránti tisztelet jegyében, de a laikus olvasók aligha fogják örömüket lelni abban, hogy például ki kinek az unokatestvérét vette feleségül, vagy kinek az ükapja volt ott ki mellett egy csatában. Természetesen az ókorban kiemelkedő fontosságú volt a vérvonal vezetése és számontartása, amit sok esetben szerényen egészen az istenekig vezettek vissza, de egy, a szélesebb olvasóközönség számára íródott műben ezek a részek számomra kevésbé voltak szerencsések.

Nagyon érdekesek voltak ugyanakkor a kor legendás alakjairól szóló aforizmák és történetek, ilyenek például Midasz király vagy a tragikus sorsú olümpiai bajnok Dióxipposz. A számos korabeli történetíró és szemtanú tollából származó ídéezetek pedig jól mutatják, hogy nemcsak az utókor, hanem kortársai is mennyire megosztottak tudtak lenni Nagy Sándor személyében.

Kép: NiKy m.i.

Az író véleményem szerint egyértelműen azoknak a táborába tartozik, akik megérdemeltnek tartják a “Nagy” jelzőt, és bár itt-ott éreztem némi elfogultságot, a könyv nem marad mentes a kritikai észrevételektől sem. Úgy éreztem, hogy az író próbálta elkerülni az “elfogult utókor” csapdáját és saját korának értékrendjének megfelelően megítélni Nagy Sándor személyét és tetteit. Az itt-ott száraz részek ellenére szerintem kellemes kikapcsolódást nyúthat a kötet az antik kor iránt érdeklődőknek, különösen a hadtörténelem szerelmeseinek.

Vannak, akik az ókori Rómára úgy gondolnak, mint egy csodálatos, letűnt korra, ami oly sok téren megalapozta és előrevetítette mindennapi életünket évszázadokkal később is. Van azonban, akik úgy gondolják, hogy a rómaiak véreskezű hódítók voltak, akik egész népeket taszítottak rabszolgasorba. Vannak, akik ünneplik a Vörös Hadsereg önfeláldozó Nagy Honvédő Háborúját, amely a náci Németország legyőzéséhez döntő mértékben hozzájárult. Vannak, akik viszont Kelet- és Közép-Európa kommunista megszállását látják benne elsősorban. Úgy hiszem, hogy hálásnak kell lennünk, hogy ekkora ismeretanyag birtokában, több álláspontot is megismerve alkothatunk véleményt, lövészárokháborúval legfeljebb a szociális média csatornáin találkozunk, szemlélői és nem pedig elszenvedői lehetünk a történelemnek…egyelőre.    

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Németh Balázs - Sötétben élsz

„[…] az emberek nagy erénye a harciasság, a kitartás és a küzdeni tudás.”

 

Néha eltöprengek azon, hogy vajon mitől is jó egy adott történet. Nyilván sok minden befolyásolja azt, hogy a mérleg nyelve melyik irányba fog mutatni, ráadásul – kivéve, ha szakmai könyvekről van szó – szubjektív, hogy ki mit gondol egy adott kötetről. Az olvasó képzelete egy tiszta vászon, amire a festő – ebben az esetben maga az író – felfesti a maga álmát, történetét. Hogy ez tematikailag mit ábrázol? Mindenki mást és mást láthat benne, hiszen nem mindegy, hogy mi lakozik szívünk mélyén és az sem, hogy milyen batyuval járjunk az útunkat.

Amikor egy friss, még szinte „zsenge” lábakon álló szerzővel találkozom, elfog egy bizonyos izgatottság, hogy vajon, amit papírra vetett, mennyire fog hozzám szólni. Megtalálom-e a kulcsot a könyve zárjához, vagy örökre kint rekedek?

Német Balázs – Sötétben élsz című kötetét azért vettem kézbe, mert rövidsége ellenére a fülszöveg felkeltette a kíváncsiságomat. Ebből arra következtettem, hogy az élet árnyékos oldalából merítkezik történeteiben, ahol olyan elemekkel, eseményekkel és karakterekkel fogok találkozni, amelyek valós nehézségekkel terheltek, mégis valahol az út végén ott pislákol a remény halovány lángja. Hogy azt kaptam-e, amit vártam? Nos, erről kicsit lentebb mesélek.

A kötet 2023 egyik újdonsága, amely a Smaragd Kiadó gondozásában jelenhetett meg. A borító hangsúlyosan komor hangulatával és szinte puritán képi világával egy mély tónust ad az olvasó érzelmeinek, hiszen szinte ráülepedik a kíváncsi lélekre akaratlanul is a komorság ragacsos máza.

A Sötétben élsz címválasztás kissé misztikus, de annál sokkal egyértelműbb utalást ad a tartalomra nézve. Ha azt nézzük, hogy alapvetően a kötet alig éri el a 78 oldalt, mégis hat novella bújik meg a lapokon, akkor ez a tényszerűség elsőre olyan történeteket feltételez, amelyek valamilyen formában megütköztetik az olvasót rövidségük ellenére is.

A hat novella a következő:

1. A szomszéd kutyája
2. Sötétben élsz
3. A barlang mélyén
4. A láthatatlan ajtó
5. Az alagút
6. Maradj ébren!

Az első történet két családot mutat be, amelyek társadalmilag és szerkezetileg ugyan tükörképei egymásnak, mégis elmondható, hogy nagyon is eltérőek. Míg Rebeca hagyományos értékeket képviselő szüleivel él, addig Nicole férjével és kisbabájukkal próbálja átvészelni a mindennapokat. Egy kis kerti parti alkalmával találkoznak, amely alapvetően kellemesen indul, de végül egy kisebb katasztrófával végződik. De vajon mitől is retteg a két nő, mikor a házuk ajtaja becsukódik, és mi köze van mind ehhez A szomszéd kutyájának?

A második novella már sokkal mélyebb világokat tár az olvasó elé. Egy fiatal fiú az élet árnyékos oldalán tengeti napjait, ahol a mámor homályában, mások szenvedéseiből merítkezik, míg egy iskolai „kirándulás” alkalmával megismerkedik a valódi sötétséggel. Hiszen, ha Sötétben élsz, még szabad lehetsz.

Kép: NiKy m.i.

A következő történetben egy nagyapa meséli el élete egy sötét időszakát. A barlang mélyén ugyanis egy olyan szörnyeteg él, akiből a halál rothadó bűze árad. De vajon ki a nagyobb szörnyeteg? Az ember vagy az a bizonyos teremtmény?

A láthatatlan ajtó egy misztikus eleme az újabb mesének, hiszen átjáróként szolgálhat két elveszett lélek számára, de mindenképpen valami újat jelképez. Vajon ki mered nyitni tudva mindezt?

Az alagút sokunk számára egy átmeneti, kellemetlen szakasz, de másoknak örök sírhely. Vajon igaz –e az a mondás, miszerint az ember lelkét a halála utolsó gondolata vezeti tovább?

Sok gyermek fél a sötétben, hiszen a fantázia a legnagyobb ajándék és átok is egyetemben. De vajon miért olyan félelmetes esténként az ablak? Nos, hogy ezt megtud, csak egyet javasolhatok: Maradj ébren!

„A félelem és a szorongás az ember életében valamilyen módon mindig felszínre kerül.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva sok mindenre számítottam, de erre semmiképpen sem. A novellák között nincs kapcsolat, hiszen olvashattam családon belüli erőszakról, magányról, vámpírról, szellemekről. Mondanám, hogy egy bizonyos mágikus realizmus jellemzi a történeteket, de sajnos ez sem lenne valóság, ugyanis két novella teljesen a hétköznapi valóságban játszódik, míg a többi fantasy elemekkel ékesített. A csapongás erősen jellemző a kötetre, hiszen nincs keret, ami összefogná az írásokat.

A novellák kidolgozatlanok, a karakterek érzelmei elnagyoltak és pont ezért a fülszöveg hamis képet fest és cseppet becsapja a leendő olvasóját. Ha azonosulni akar bárki a karakterekkel, akkor igen csak össze kell szednie magát, hiszen olvastam asszonyverő alkoholistáról, aki egyik percről a másikra megváltozik, egy nagypapáról, aki minden szívbaj nélkül meséli el bűnözői életét, beleértve a gyilkosságokat is. Ha a képzeletbeli világ szereplőit nézzük, akkor a szellemekkel és a vámpírokkal sem vagyok kibékülve, mert sablonosságuk és kidolgozatlanságuk ellenére még sajnos önellentmondásokkal is teletűzdeltek. 

Kép: NiKy m.i.

A szerző szándéka valószínű a szórakoztatás mellett, az életből merített, valós tragédiákra való figyelemfelkeltés, mert minden negatívitás ellenére, több olyan, szórványosan elhelyezett bölcselettel találkoztam, amelyeket alapvetően nagyon igaznak véltem, de sajnos nem tudtak eleget hozzátenni az alapvetően több sebből vérző írásokhoz.

Ezek a felnőtteknek íródott „mesék” talán tábortűz mellett, egy kis esti rémisztgetéseknek megfelelnek, de semmiképpen sincsenek rendben egy önálló könyvben kiadva.

Összességében úgy gondolom, hogy ezt a kiadványt át kellett volna párszor nézni és kicsit jobban átgondolni, mert a karakterek színtelenek, a cselekmény kiszámítható, és túl gyorsan történnek meg az események. Sok esetben találkoztam nyakatekert vagy logikátlan megfogalmazással is sajnos. Akár nagyon ütős novellák is lehettek volna, hiszen nem az határoz meg egy történetet, hogy mekkora terjedelemben íródtak. Minden hibája ellenére látok az íróban potenciált és bízom benne, hogy ezek az „eltévelyedések” a következő könyvében már javításra kerülnek. Mert való igaz, hogy szubjektív ki mit gondol egy adott könyvről, ugyanakkor hiszem, hogy minden olvasói vélemény hozzátesz, vagy éppen elvesz az író lelkéből.

Nem tudom jó szívvel ajánlani, ezt őszintén be kell, hogy valljam. Ellenben elrettenteni sem akarok senkit attól, hogy esetlegesen próbát tegyen vele, elvégre már olvastam mások véleményét is róla és van olyan olvasó, aki méltatta a kötetet. Mások vagyunk, ennek ellenére annyit tudok hozzáfűzni, hogy ha kézbe veszed, akkor azt egy finom ital mellett és nyugalomban elmerülve tedd! És ez a rövid üzenet sokat sejtett, mégis igaznak vélem: „Ez az élet szépsége, hogy a rosszat megtanulod elengedni és abból jót kovácsolva talpon maradsz.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Alexander Weinstein - Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e.  Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a vacsorának, és folytatjuk gyermektelen életünket.”

 

Többször is hangoztattam már, hogy számomra a novella a science fiction legideálisabb kifejeződési formája: a terjedelmi kötöttség egyszerre korlátozza és szabadíthatja fel a szerzőket. Sokszor tapasztalom hosszabb regények esetében, hogy a kiváló alapötlet nem elég mély több száz oldalnyi terjedelem megtöltéséhez és az izgalmas kiindulópont pár fejezet után teljesen elinflálódik. Egy novella ezzel szemben feszes és érdekfeszítő tud maradni anélkül, hogy az írónak az alapgondolatot regény érvényűvé kellene fejlesztenie. Számos rossz példát mutatott fel ennek igazolására a filmipar is, amikor sikeres novellákat próbál meg egész estés mozik alapjául szolgáló forgatókönyvekre felhízlalni. Az eredmény az esetek többségében minimum kérdéses.

Alexander Weinstein - Az Új Világ Gyermekei és más történetek című novelláskötete az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látta meg a napvilágot 2022-ben. Összességében elégedett szoktam lenni a kiadó könyveinek külalakjával, de most ebben az esetben sajnos elég jellegtelenre sikerült a borító, ugyanúgy, mint egy másik korábbi novellagyűjtemény esetében (Elhagyott part).

Kép: NiKy m.i.

A kötet összesen 13 novellát gyűjt egy csokorba, és elmondható róluk, hogy hangulatilag egy rendkívűl erős és koherens ötvözetet alkotnak. Weinstein nem túl távoli jövőjében akvarellszerű, rövid mozaikok formájában nyerünk betekintést hétköznapi emberek életébe. Itt nincsenek szuperhősök, de még a kiemelkedő, az önsorsrontó folyamatoknak véget vetni képes egyéni tulajdonságoknak vagy jellemfejlődésnek is hiányában vagyunk. Egyszerűen a már most is tapaszthalható demográfiai és környezeti folymatokat exponálta túl egy kicsit az író és képzelte el, hogy a kor kisemberei hogyan bírkóznak meg (vagy sem) az addig sosem látott új kihívásokkal. Komor világ ez, ahol a csúcstechnológia önkéntes függőségben tartja a felhasználókat, és legtöbbször már nincs visszaút a régi, offline világba, vagy csak olyan áron, amit kevesen hajlandóak megfizetni. Atomizálódnak és elidegenednek a társadalmak, az egyének virtuális inkognitók és szűrők mögé bújnak, miközben a fizikai világ visszafordíthatatlan pusztulásnak indul. Visszatérő elem a csökkenő népességszám a fejlett világban, ami korunk egyik nagy fenyegető válsága, de a novellák ebben a kérdésben sem fognak számunkra kényelmes válaszokkal szolgálni. Végtelenül elanyagiasodott világ ez olykor, ahol a spirituális megvilágosodás is letölthető élménnyé válik vagy akár halálos veszélybe is keveredhetünk, ha nem futja a legújabb vírusirtóra vagy tűzfalra. Az elektronikus médiumok a dopaminfüggőség folyamatos gerjesztésével és egyidejű kielégítésével a közszellemet az ösztönylény szintjére zülleszti a tartós társadalmi kontroll megteremtése érdekében. A közösségi média kognitív egységet alkot az emberi tudattal a mindennapi kommunikációban, az emberek sokszor már alapszintű verbális önkifejezésre sem hajandóak vagy képesek. A színpadi hattér pedig a télbe forduló ősz, vörösre festett már az ég alja, arcunkat csípi a hideg és kiszökik testünkből a biztonságos otthon melege. Véleményem szerint a kötet valahol a science fiction és a horror határmezsgyéjén mozog: a technológia szint nem túl magas, talán az elövetkező 10-20 évet vételezi előre, a feszültség és az iszony pedig elsősorban érzelmi szinten jelentkezik. A szerző nagyon hihető és logikus jövőt fest le, és ettől lesz talán az egész kötet annyira érdekfeszítő és elgondolkodtató. A stílus olvastatja magát, plasztikus kontrasztot képeznek a meghatóan megfogalmazott természeti képek az online világban fogságba esett és eltévedt ember folyamatos egzisztenciális szorongásával.

Kép: NiKy m.i.

Talán nem is kell külön említenem, hogy rendkívül jól szórakoztam a novellák olvasása során, miután mindenféle előzetes várakozás nélkül kezembe vettem a kötetet. Azonban, hogy teljesen őszinte legyek, a kezdet nem volt zökkenőmentes, ugyanis a legelső írás nem tett túl mély benyomást bennem és kicsit kedvemet is szegte a folytatáshoz, amit viszont így utólag nagyon nagy kár let volna kihagyni.

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a kötetet mindenkinek, mert meggyőződésem, hogy a felhozott problémák előbb-utóbb valamennyiünk életében jelentkezni fognak, még ha nem is feltétlenül a leírtaknak megfelelően, de a trendek teljesen egyértelműek. Bár a jövőt elkerülni nem lehet, de talán valamennyire felkészülhetünk ellene. 

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni