2023. március 22., szerda

Moira Risen - Egy sárkány meséi az öreg kőhídról és az elvarázsolt erdőről

 

„[…] a falvak és városok óriási metropoliszokká nőttek, melyekben hangyamód nyüzsgött a sokszorosára növekedett lakosság. Az emberek mindezt fejlődésnek nevezték és hangosan ünnepelték, de a tönkretett erdőket, mezőket, tavakat és patakokat lakó teremtmények számára mindez az otthonuk pusztulását jelentette. A vadon élő állatok lassan kiszorultak az emberek világából.”




Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy pici sárkány. Fajtársaihoz képest sokban eltért, nemcsak külsőleg, de bizony még belsőleg is. Hiszen ki hallott még olyat, hogy se tüzet okádni, se falvakat felgyújtani, de még hercegnőket sem szeretett elrabolni? Pedig a mi sárkányunk pontosan ilyen volt. Egyetlen mániája volt csupán: a könyvek.

Nos, amikor így kezdődik – persze sokkal szebben megfogalmazva – egy mesekönyv, akkor rögtön úgy érzem, hogy végre ez az én mesém lesz. De, hogy valóban azt kaptam-e, amit vártam? Nos, erről hamarosan mesélek.

Moira Risen szerző nevét most először hallottam, ezt be kell, hogy valljam, ámbár ez nem is lehet meglepő, hiszen első szerzeményét vehettem kézbe. 


Kép: NiKy m.i.

Moira Risen – Egy sárkány meséi az öreg kőhídról és az elvarázsolt erdőről című könyve 2022-ben a 12images Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet tündéri illusztrációit maga a szerző készítette.

Valószínűleg senkinek sem okoz meglepetést, ha azt írom, ennek a mesekönyvnek fontos karaktere egy kis sárkány, aki valóban imádta a könyveket. Kedvenc időtöltéseként éjszakánként bejárt az őrgróf könyvtárába. Egyik ilyen éjszakai portyáján nem kis meglepetéssel találkozik, amely megváltoztatja az eddigi életét.

A birodalom távoli szegmensében áll egy időtlen kőhíd, amely kettészeli a Rengeteget. Ez a híd olyan ősi, hogy az erdő legrégebbi lakója sem tudja megmondani, hogy mióta köti össze a két erdőséget. A kis sárkány menedékre lel a Rengeteg sűrűjében és különleges képességének köszönhetően az itt élő állatok biztonságban élhetik a mindennapjaikat. Nos, ez a mesekönyv sokkal többről szól természetesen, de, mint minden mesének, ennek a történetnek is a kezdetek határozzák meg a további sorsát…

„[…] nektek hogy lett rendes szőr helyett ilyen göndör gyapjatok? – fordult a kiselefánt a birkához.
– Hallottam, hogy egyszer az egyik holló azt mondta, szerinte beleeshettünk egy lavór dauervízbe, de szerintem csak viccelt – felelte a birka vigyorogva […]”

A mesekönyv összesen tizenegy mesét ölel fel, amelyek a következők:

  1. A híd
  2. A sárkány
  3. Két páncélos
  4. Szökevények
  5. Mesék a Hold alatt
  6. A medve és az Aranyhal
  7. A téli vendég
  8. A jég alatt
  9. Rózsaszín, csodaszép
  10. Az úttorlasz
  11. A könyv

Saját élményként elmondhatom, hogy a kezdeti lelkesedésemet felváltotta némi csalódottság. Valahogy nem találtam kellően érdekesnek az első két irományt. Olyan érzésem volt, hogy erőltetett és valahogy túl hamar értek véget a történetek. Ráadásul morcos lettem a szóismétlésektől, de végül valahogy ezek is eltűnni látszottak. A kezdeti csalódottságom egy idő után viszont átalakult, mert a szerző nagyon jó humorral szőtte sztorijának szálait. Olvastam furcsa pingvinekről, kotnyeles kattáról, különleges flamingóról és sok más olyan állatról, akik mosolyt csaltak az arcomra.

Kép: NiKy m.i.

A legkedvesebb történet számomra A téli vendég lett végül, mert a szerző egy csodálatos barátságról mesélt, amely az én szívemet is felmelegítette és nem eresztette.

Összességében elmondhatom, hogy bár nem volt hibátlan, mégis kellemes olvasmánynak gondolom. Pár órás kikapcsolódásnak tökéletes, ráadásul az illusztrációk tüneményesek.

Ajánlom a könyvet minden olyan fiatal, vagy éppen kortalan felnőttnek, aki szívesen kalandozik egy elvarázsolt erdőben, nem fél egy különleges sárkánytól és szeret nevetni. A humorral átszőtt történetek ugyanis remek szórakozást ígérnek mindenki számára.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Minerva Antikvárium weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése