Dóka Péter - A kék hajú lány

 

„Csak ne legyen olyan, mint a valóságban (…) Ez a művészet lényege. Bele kell tenni az egyéniségedet.”

A mesék világa csodálatos ajándék minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Egy különleges birodalom kapujához kapunk kulcsot, amely mögött azok lehetünk, amit legmerészebb álmainkban látunk. Sok színben pompázik a lelkünk ilyenkor, hiszen egy egész doboz festéket és ecsetet is kapunk a kulcs mellé, és legyél ifjú vagy éppen idősebb lélek, a vászon még üres, csak rajtad áll, hogy milyen formákkal és színekkel töltöd meg ezt az ürességet. Aki kevésbé érzi magát még kezdetben bátornak, annak jó barátjává válhat egy aktuális szerző is, és együtt indulhat el mindenki a maga kalandjára, ezt biztosan állíthatom. Mégis vannak történetek, amit az élet maga kezd el alakítani, ám a végkifejletet csak maga a művész láthatja, elvégre a titkos recept egy álmodó és egy üres vászon, ahol megelevenedhetnek a képek. Légy te magad a tiszta lap és minden olvasással hagyd a Mestert alkotni, hogy a végeredményben közösen gyönyörködhessetek!

Dóka Péter neve számomra egyet jelent a vidám, de annál tanulságosabb történetekkel, hiszen számos írását volt szerencsém kézbe venni, ámbár eddig a legjobban Az ellopott zsiráf című kalandregénye fogott meg, amely egy igazi csemege minden korosztály számára. Most egy olyan alkotásához nyúltam, amely a maga nemében sokszorosan született újjá, hiszen az én példányom 2022-ben került a könyvesboltok polcaira a Móra Kiadó gondozásának köszönhetően ismét.

Dóka Péter - A kék hajú lány című kötete egy kisfiú különleges kalandjáról mesél, ahol az élet árnyékos oldalát ideje korán kénytelen megismerni, és számos „próbatétel” után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. De mi köze mindehhez egy kék hajú lánynak, akinek tekintete zöldebb, mint a napfényben fürdő rét és a lelke a sötét égen ragyogó csillagokéval ér fel? Az élet néha egy igazi mókamester és ahol a könnyek folyója folyik, ott az élet virága terem, hiszen minden emberi lélek egyszeri és megismételhetetlen.

„-Nem vagy gyáva. Attól, hogy félsz, még nem vagy gyáva.”

Kép: NiKy m.i.

Ebben a történetben van egy megfoghatatlan varázslat, amely a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg igazán erejét, ez pedig nem más, mint a szeretettel átitatott humor, amely a legbánatosabb arcra is mosolyt csal.

„-Lehet, hogy belezúgtam a nővéredbe – szólal meg mögöttem Zsombor.
Oliver a fejét rázza.
-Scarlettbe vagy szerelmes. Az ember nem lehet két nőbe szerelmes.
-Dehogynem. Én minden csajba bele tudok szeretni, mert nőcsábász vagyok. Anyu szerint apától örököltem. Te nem vagy nőcsábász?
Olivér hallgat.
-Szerinted van esélyem a nővérednél? – kérdezi Zsombor.
- Nála mindenkinek van (…)”

Talán erősnek tűnhet elsőre, amit most írok, de úgy vélem, hogy ez a mese gyógyerővel rendelkezik. Jelen helyzetemben sokszor szomorú vagyok, és nehezen tudok a napi rutinomban erőt és mosolygásra okot találni, mégis mikor kézbe vettem ezt a könyvet minden túlzás nélkül sokszor és jólesően, hangosan felkacagtam. Amikor egy olvasó nehezen enged a saját sötétségén át látni a csillagokat, akkor egy szerző akaratlanul is segítő kezet nyújthat. Ezért szeretek olvasni, mert minden élethelyzetemben megkaptam eddig a tanácsot, vagy éppen egy apró boldog pillanatot, amelyet elraktároztam.

A történet egy olyan gyermeki világba kalauzolt, ahol sok – sok ifjonti léleknek kellett megküzdenie a maga kis tragédiájával, néhol túl nehéz feladatnak bizonyult cipelni a maguk batyuját, de Olivér által a szeretettel teli figyelem is óriási segítséget eredményezett, miközben főszereplőnk is megjárja a maga fejlődési útját, hogy a végére igazi élményekből merítkezve tekinthessen a következő feladata elé.

Kép: NiKy m.i.

A könyvben találtam egy igazán különleges kis verset, amely a maga bájával elvarázsolja a szíveket.

„Én vagyok a vámpírlány,
arcomon is van pír ám!
Kakaót én nem iszom,
vérnarancs az italom!

A hajam most tengerkék,
világosabb, mint az ég.
De a lelkem fekete,
éjszakával van tele.

Éjjel mindig repülök,
a holdra is felülök.
Onnan nézek szerteszét,
bámulom a földtekét.

A Supermant keresem,
ő lesz az én kedvesem.
Kedvenc csemegém a vér,
ments meg engem, Olivér!”

Összességében úgy gondolom, hogy egy csodálatos mesét olvashattam és nagyon hálás vagyok érte jelen pillanatomban. Dóka Péter egy varázsló, ezt minden túlzás nélkül állíthatom, mert aki egyszere tud könnyeket fakasztani és hangos kacagásra késztetni, annak a tehetsége határtalan és kincs a szememben. Ez a mese számos formában mutatja meg, hogy legyünk bármely korban is éppen, az élet nem kímél senkit sem, mégis mindig van lehetőségünk a szeretet által gyógyítani és barátokra lelni.

Ha egy kicsit is szereted a vidám, de tartalmas történeteket, akkor úgy érzem, hogy ezt a könyvet neked szánták az égiek. Hiszem, hogy a szeretet egy nagyon erős fegyver a bánat ellen és egy idegen is tud csodákat tenni, csak engedni kell!

Ha úgy érzed, hogy kíváncsi lettél erre a kötetre, akkor nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Adèle Dan - Démoni ketrec

 

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”

Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a gonoszság párhuzamával nyeri el méltó jelentését. Ha ezt a nézetet tovább viszem, és kicsit kifordítom, akkor új értelmet nyer számomra a szórakoztató irodalomban, napjaink nagy divatját élő, erotikus irányzat is. Ezt a műfajt jómagam kevésbé kedveltem eddig, sőt meg merem kockáztatni, hogy az egyik olyan ágazatnak véltem, amelyet igen ritkán vettem kézbe. Számomra a mostani nagy divathullámban kiadott kötetek közül kézbe vett ilyen típusú regények legjava igencsak silány minőségű, mondhatni egyszer olvasható kategóriába estek és ennek okán egyre ritkult azon példányok száma, amelyeket szívesen forgattam, de pont ezért úgy éreztem előfordulhat, hogy nem megfelelően állok hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy nagyon szeretem a fantasy stílust, és ha ezzel keveredne a túlfűtöttség, akkor vajon az mennyire nyerné el tetszésemet? Nos, ez immáron a második olyan kötet, amely egy ilyen közös műfajban mozog, és azt kell, hogy írjam, nagyon jó irányba haladok. Persze a mostani regényt nemcsak ezért vettem kézbe…

Adéle Dan egy magyar származású írónő, aki első regényével legyőzte saját félelmét és egy olyan álmot valósított meg, amely sok olvasó szívét kötötte gúzsba. Démoni ketrec című regény idén (2023) jelent meg a hazai könyvesboltok polcain, amely a maga ütős külsöjével első pillantásra magához lánccolja leendő olvasóját. A kiadvány a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogy ki valójában a rab és a fogvatartó? Igazán nehéz kérdés, elvégre a történet egy nagyon mély világba rántja be a kíváncsi lelkeket, ugyanakkor önmagában semmit sem érne.

„Minden döntésnek ára van. Mindegyiknek.”

Történetünk hősnője Lotte, egy huszonkét éves egyetemista lány, akinek a nappalait gyógyszerfüggősége, az éjszakáit pedig az általa látott szörnyek határozzák meg. Ebben a kaotikusságban egy perc nyugta sincs, míg egy napon szüleivel ismételten az örök emlékezés helyszínére kénytelen menni. Itt mintha megállt volna az idő, a szél lassan érinti a fák leveleit, a nap sugara kissé fagyossá teszi a földet. Holt és élő néz szembe egymással, ki-ki a maga nézőpontja szerint, hogy a fájdalom folyóján át eljuthassanak a megbékélés szigetére. De ez a nap más, mint a többi, hiszen Lotte fellázad mindenki és minden ellen és mivel mindennek ára van, ezért is meg kell fizetnie… Angyalok és démonok harcába csöppen, ahol a jó fogalma is ragacsos vértől átitatott, és ha mindez nem lenne elég, a múlt árnyékai is hamarosan elérik a lelkét. Vajon hogyan képes megküzdeni mindennel és miért retteg, hogy a vágyai felemésztik a lelkét?

„Jó akarok lenni.
Végre egyszer az életben jó akarok lenni.
És ki fogom találni, hogyan tudom ezt elérni.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a történet sok párhuzamot húz és rengeteg kérdést hoz felszínre olvasójában. Itt van mindjárt – a már fent is említett – jó és rossz témaköre, de akár a gyászról és elengedésről is írhatnék éppen. Sok – sok ellentét, mégis kiegészítése egymásnak, olyan tematikák, amikről alapvetően nem szokásunk filozofálni, csupán elfogadjuk létezésüket, hiszen az életünk részei akaratlanul is.

„Rég túlléptem már azon, hogy megbotránkozzak azon, hogy az egész eddigi világnézetem darabokra hullik.”

Saját meglátásom szerint ez a történet olyan, mint egy éles tör, ha hozzáérsz, megvágod magad vele. Az általa keletkezett seb pedig vérezni fog, akár akarod, akár nem. De, hogy a fájdalommal mit kezdesz, az már egyedi, elvégre valaki szisszen egyet és rászorít egy zsebkendőt, míg mások sírva fakadnak akár, én viszont megvizsgálom a vágás mélységét és egy kicsit „gyönyörködöm” benne. Talán betegnek tűnik elsőre, de az emberi test különleges adomány, egy olyan kincsesláda, amit használunk, elhasználjuk, amire teremtődött, de csak igen ritkán fordítunk rá komolyabb figyelmet. Ez a történet, pedig szintén olyan, mint egy figyelmet érdemlő, lélegző teremtmény. Behúzza a lelkedet, a szorítása egyre szorosabbá válik, míg végül elenged, de már sosem leszel olyan, mint előtte.

Kép: NiKy m.i.

Nagyon szerettem olvasni, hiszen a sötétséget néhol felváltotta a fény vékony vonala, de démonokkal és angyalokkal harcoltam, vágyakoztam és néhol megégettem magam, mégis minden pillanatban az őrület vett körül, hiszen mindez nem létezik vagy mégis?

Lotte karaktere kicsit megosztóra sikeredett a számomra, mert nehezen viseltem csetléseit, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem egyszer volt buta liba is, mégis megbocsájtottam neki, mert amin ő keresztülment, azt ép ésszel nehéz elfogadni, legyen szó bárkiről.

Darya maga a pokol leggyönyörűbb és egyben legveszélyesebb alakja. Külsőre kedvező a szemnek, de belülről a sötétség legmélyére lelünk. Pillantása maga a tűz és egyben a halál kegyes megváltása, mégis egyszere vonzódunk hozzá és rettegünk, hogy elveszünk.

A két főszereplő közötti kapcsolat forró és kissé játékos, hiszen élvezet volt olvasni szócsatáikat és tüzes „ismerkedésüket”. Talán néhol túl folyékonnyá váltak, de összességében nagyon érdekes párosra leltem általuk.

Nagy kedvencem Nársz, bármennyire őrült egy figura, sokkal jobban élveztem mikor róla olvashattam és még én is akartam, hogy egy óriás felfigyeljen végre rá. A szerelmi játékok veszélyesek, ez tagadhatatlan, és bár a huncutság nélkül még a pokol is unalmas hely lenne, azért jó ügyesen játszani.

„Nem attól lesz valaki bármi, mert megvan rá az esélye, hanem attól, hogy mennyire elhivatott azzá válni.”

Azt hiszem, hogy most először el fogom ismerni, hogy imádtam egy erotikus fantasy-t, mégpedig nem is akármilyen formában. A szerző még csak első könyvét adta ki idén, de bennem megmozdított valamit mélyen. Mondjuk egy kérdésem lenne: mégis hol volt eddig kedves írónő? Évek óta keresem azt a túlfűtött történetet, amelyben van tartalom, mégis a feltüzelt pillanatokat is örömmel fogadom. Végre, egy olyan kötet, amely az első mondatától az utolsóig megfogott, elgondolkodtatott és mégis elérte, hogy jól szórakoztam, miközben a lelkem sajgott. Ettől jó számomra egy erotikus műfajban íródott alkotás és nagyon várom a folytatását. A végéről pedig csak annyit, hogy pont annyira felcsigázó, hogy ne kaparjam a falat a következő kötetért, de azért gyötrő is, hiszen már olvasnám, nem is kérdés.

Hogy ajánlom-e? Hogy a viharba ne tenném, és válogatás nélkül mindenkinek, aki szereti a buja világú fantasy történeteket. Ennek a kötetnek lelke van, persze pont ezért csak saját felelősségre vedd kézbe! Nem hiszel nekem? Én szóltam…

„-Semmi nem adhatja meg neked a feloldozást és a teljes életet, csak saját magad. Így érezhetnél, ha megadnád magadnak azt, amire szükséged van. Ha ezt még nehéznek érzed, akkor nem vagy készen arra, hogy elérd.”

Remélem sikerült felcsigáznom a kíváncsiságodat, mert bizony most arra csábítalak, hogy válassz egy estét és rendeld meg a könyvet a NewLine Kiadó webshopjában.

Írta: NiKy

Ivana Bodrožić - Hotel Zagorje

 

„Akárhányszor ütközöl bele valami problémába, föl fogod adni. Nem lesz az úgy jó. A legkönnyebb föladni, és lehajtani a fejed. Meg kell birkózni az élettel, nem pedig menekülni!”

Évről évre egyre több háborúról szóló kötet jelenik meg a hazai könyves piacon. A legtöbb esetben természetesen a II. világháború borzalmait élhetjük át elkövető vagy áldozat szemszögéből, ha nem éppen dokumentációs tényekkel „szórakoztatjuk” magunkat. A történelem borzalmait nehéz tényként kezelni úgy gondolom, és a XX. század végével még nem értek véget az oly felesleges öldöklések sem. Bár a fent említett időszakot jómagam is kiemelt figyelemben részesítem, mégis úgy vélem, hogy más népek és időszakok fájdalmáról is olvasni érdemes. Bár a mostani olvasmányom alapjaiban más okozattal került kezeimbe, mégis úgy éreztem, hogy némiképpen tudatos választásnak is tekinthetem. Jelen esetben 1991-ben jártam, mégpedig Horvátországban, a délszláv háború, pusztító ciklusában.

Ivana Bodrožić író és költő, 1982-ben született Vukováron, ahol egészen 1991 nyaráig élt. Bátyjával még azon a nyáron üdülni mentek, amelynek időtartama azonban meghaladta az előre megbeszélteket és végezetül nem térhettek vissza szülővárosukba. A háború kitörésével számos ismerőssel és ismeretlennel egyetembe Kumrovecbe kényszerül a csonka család, ahol végül az általános iskolát is befejezte. Középiskolát már Zágrábban végezte, később pedig a zágrábi Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon szerezett mesterdiplomát filozófia és horvát szakon. 2005-ben megjelent első verseskötete Első lépés a sötétségbe címmel, amelyért megkapta a fiatal költőknek járó Goran-díjat és a Matica hrvatska Kvirin-díját is. Ezután számos könyve jelent meg, amelyek meghatározó tematikákban íródtak. Első regénye 2010-ben a Hotel Zagorje címmel került a könyvesboltok polcaira. Próza és versírás mellett a Zágrábi Könyvfesztivál programkoordinátoraként is tevékenykedik. Ha éppen nem aktuális könyvén dolgozik, akkor szabadúszóként rovatokat ír újságoknak és különböző irodalmi portáloknak. Ha kíváncsi vagy a szerzőre és munkásságára, akkor ajánlom figyelmedbe honlapját is!

Ivana Bodrožić - Hotel Zagorje című regényes életrajzi kötete 2019-ben jelent meg kis hazánkban a Park Kiadó gondozásában. A könyv borítóját Barbara McKinney készítette, ami elsőre kissé filmes hatást keltő, de pontosan összefoglalja mindazt az érzést, amelyet egy 9 éves kislány szemszögén keresztül tapasztalunk eleinte.

Ahogy fent már említettem egy igaz történet került végül az olvasó szemei elé, elvégre a szerző saját életéből merítkezve mesélte el mindazt a borzalmat és reménytelenséget, amelyet ő sokadmagával kénytelen volt átélni.

9 évesen egy gyermek jó esetben még a saját kis környezetének biztonságában éli életét, játszik társaival, tanul és családja féltő ölelésében tekint a világ felé, de vannak sorsok, amelyek sajnos idejekorán a felnőtté válás szakaszába kénytelenek lépni, hiszen egy nem várt borzalom tépázza meg eddigi megszokott közegüket.

Kép: NiKy m.i.

A délszláv kegyetlenkedések elől menekülve édesanyjával és bátyjával Zágrábban kénytelenek menedéket kérni és itt kezdődik az a végeláthatatlan időszak, amely a bizonytalanság fojtogató légkörébe és egy kis szoba magányába zárja az ifjonti lelkeket. Minden élet ajándék és megismételhetetlen, és pont ezért a mindennapok kilátástalanságában kénytelen felfedezni az élet árnyékos oldalát eme gyermek, ahol a nappalok fénytelenségét, csak az éjszaka kegyes álmai segítik át. Vajon milyen jövő vár azon hontalan emberi lelkekre, kiket megkülönböztetnek menekült és áldozat státusza szerint, de az életnek folytatódnia kell, nem igaz?

„Beleegyezünk abba is, hogy valaki jogot formáljon arra, ami nem az övé, elfogadjuk, amit kínálnak, hiszen mi csupán afféle menekültek vagyunk, akik ingyen kapják a lakást, jó lesz nekik a kisebbik is, belenyugszunk, hogy így működik a világ, mindenbe belemegyünk, csak legyen végre otthonunk.”

A történet rendkívül depresszív minden tekintetben és bár folyamatosan kalandozunk, egy gyermek szemszögén keresztül mégis felsejlik egy olyan időszak, amikor minden morzsa adomány és a hála érzését is beszennyezi mások lesajnáló pillantása. Őrlődünk a tehetetlenségtől, miközben emberek halnak meg mellettünk, reméljük a másnap kegyelmét, hogy az elvesztett szerettünk visszatéréséről kapjunk hírt, és talán eljön a megváltás is, hogy egy saját otthonra is lelhetünk, legyen bármilyen kicsi is.

„Létezik két mondat, melyek valahol az égben lakoznak, varázslatosak, pedig untig ismertek, hiszen magamban mindig mondogatom őket. Mégse tudom, hogy hangzanak igazából, mert sose hallottam őket kimondva, nem mondtam ki őket soha hangosan. Az egyik az Apu él, a másik a Kaptunk lakást.”

Kép: NiKy m.i.

Sokszor úgy éreztem, hogy egy ártatlan lélek szemszögéből még borzalmasabb szembesülni mindazzal, amelyet alapvetően elfogadunk, hiszen ez az emberiség szégyenének egy újabb bizonyítéka. A gyermeki oldalról ábrázolt események mindig nyomasztóbbak, mint ha felnőttekkel „láthatnánk” egy nép pusztulását éppen. Persze ennek a történetnek is megvan a maga „bája”, ha fogalmazhatok így, elvégre a gyermek cseperedik és sok olyan élménnyel gazdagodik, amely által mi is képet kapunk egy emberi roncsokon lépkedő társadalomról vagy éppen a kegyetlen politikai csatározások kerülnek akaratlanul is felszínre.

Őszintén szólva fájt a lelkem, mikor a könyvet olvastam, és nem elsődlegesen a fent leírtak miatt, hanem abból kiindulva, hogy bármely időszakot is nézem, az ember nem változik. Néhány kivételes, beteg lelkű személy miatt szenved több ezer másik társunk csak azért, hogy egy olyan ideált valósíthassanak meg, amely segít nekik, a legjobban megtömi a pénztárcájukat és telhet el bármennyi idő, ez nem változik, itt az élő példa napjainkra kivetítve is.

Összességében a kötet nagyon olvasmányos és magával ragadja az olvasót is. A hangulata komor és nyomasztó, mégis néhol elmosolyodunk akaratlanul is, mert minden rom alatt növekszik egy virág, amelyet a remény öntöz a másnap hajnalán.

„A háború előtt a legtöbben nem tudtuk, mi a nincstelenség, ám amikor mindent elvesztettünk, felfogtuk, mi a különbség aközött, amikor van valamid, meg aközött, amikor nincs semmid.”

Úgy gondolom, hogy egyszer mindenkinek érdemes kézbe vennie ezt a regényt is, hiszen szükségesnek érzem, hogy néha szembesüljünk a háború borzalmaival. A kötet igaz eseményeket mutat be élvezhető stílusban és bár ezután nem fogjuk jobban érezni magunkat, arra mindenképpen megfelelő, hogy megbecsüljük a jelenünket és azt a békét, amelyet a mindennapokban tapasztalhatunk környezetünkben.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Diana Urban - Halálos játszmák

 

Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.

Diana Urban szerző számos regény megálmodójaként mindig arra törekszik, hogy történetei által az olvasók félelmeit vegye górcső alá, ezzel is megerősítve a hitet, hogy egy jó író bármit elérhet közönségénél. A többszörösen díjnyertes alkotó számtalan olyan történetet álmodott meg az utókor számára, amelyek a maguk kategóriájában kiemelkedőek és az emberi pszichózist kívánják – nem klasszikus formában – bemutatni. Amikor éppen nem a kitalált karaktereit kínozza, szabadúszóként videójátékok elbeszéléseinek írásával foglalkozik. Férjével és macskájával Bostonban él. Ha szívesen megismerkednél részletesebben is munkásságával, akkor úgy gondolom érdemes ellátogatnod a szerző honlapjára is.

Diana Urban - Halálos játszmák című könyve 2023 nyári újdonságainak egyike, amely kis hazánkban a 21. Század Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltok polcaira. A kötet igazán figyelemreméltó, hiszen – a most oly nagy divatnak örvendő stílusban -, élfestéssel készült, amely a maga domináns szín és formai választásával egy éke lehet polcunknak.

A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.

Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?

„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.

A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.

Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.

A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.

A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.

A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.

Amennyiben szeretnéd polcodon tudni a regényt, akkor nem kell mást tenned, mint a 21. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Benjamin Read – Laura Trinder - Éjféli óra

 

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért.

A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett.

- Köszi. Elég szörnyű volt.

- Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal.

- Tényleg? – húzta össze Emily a szemét.

- Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”

 

A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.

Kép: Niky m.i.

Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette.  Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.

Kép: NiKy m.i.

Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.

Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!  

Amennyiben kíváncsi vagy Emily történetére, nem kell mást tenned, mint a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: Süni

Elena Honoria - A Varázslónő

 

„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”

Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek.

Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a 2020-as években döntött úgy, hogy kiáll az olvasópublikum elé és megvalósítja álmát. A kezdeti döcögős időszak remek tanulási folyamat volt a számára, elvégre, ahogy a mondás is tartja, „minden kezdet nehéz”. A novellák mellett hamarosan megjelent első önálló kötete Cukorfalat címmel, amelyet E-könyv formájában olvashatunk. A varázslónő című regénye pedig a 2023-ban a Smaragd Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor látogass el honlapjára.

A varázslónő romantikus fantasy, amely egy több szálon futó történet. A kiadvány elsődleges éke a borító, amelyet Zsiros-Petróczki Kitti álmodott meg.

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fiatal lány… kezdődhetne így is ez a történet, hiszen megismerkedünk főszereplőnkkel, aki emberként különleges adománnyal született. Minden emberöltőben akad egy lélek, aki más, mint a többiek. Kiemelkedik adottságával, amely a mágiahasználók közé is emelheti, de ennek súlyos ára van, hiszen semmi sincs ingyen. Ahhoz, hogy a legjobb varázslók közé kerülhessen, le kell mondania minden emberi érzelemről, hiszen a tudás hatalom és magányos élet az átka. Vajon elég erős –e eme leánykának a hite és akarata, hogy megfizesse álmaiért ezt a súlyos árat?

Évekkel később egy Mágusról is hírt kapunk, aki szintén nagyon tehetséges. Jelleme és kissé forrófejű viselkedése számos kalandba keveri, hiszen hosszú évek óta keresi az igaz szerelmet. Vajon megleli –e és mennyit ér számára az egyetlen és örök szerelem ára?

„Annyi fájdalom és csalódás érte, hogy már nem mert reménykedni semmiben.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva, sok mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. A szórakozás számomra nagyon fontos egy ilyen jellegű kötetnél, elvégre nem szépirodalmi alkotást veszek kézbe, mégis keresem a szerző lelkét is az adott műben. Azt gondolom, hogy a történet stílusa könnyed és gyorsan olvasható a maga nemében. A szerző lágyan simítja össze és teszi a végén egységessé a több szálon futó események szálait. Ez a remek történetvezetés ellazíthatja az olvasót és pár órás kikapcsolódást ígérhet.

Ellenben sajnos több problémám is adódott ezzel a kiadvánnyal. Először is, spoilermentesen leírva, logikai bukfenceket véltem felfedezni. Csak, hogy kiragadjak egy példát, a főszereplőnk érintése különleges - ezt többször is kiemelésre kerül – de, amikor a Mágussal elmélyül a kapcsolata, ez az apróság mintha eltűnni látszik. Ha valakinek megvan a képessége, mások érezelmeit „látni”, akkor ezt az adományt használjuk akaratlanul is.

A másik kellemetlen élményem abból fakadt, hogy peremvidékre lettem száműzve olvasásom folyamán. Egyszerűen olyan felszínesen vannak ábrázolva a karakterek és jelentős eseményeken siklunk át pár sorral elintézve, hogy sajnos esélyem sem volt belesimulni a történetbe. Tudom, hogy vesszőparipám, de a szereplők jellemábrázolása nagyon fontos minden tekintetben, tehát mindegy, hogy könnyed olvasmány vagy szépirodalmi, fajsúlyos témában íródott alkotás, erre szüksége van az olvasónak, hiszen ezáltal válunk eggyé az adott történettel. És pont ezért, egyszerűen hiába igyekeztem ellazulni olvasás közben, esélyem sem volt rá, míg végül a fele könyvet átunatkoztam, szó szerint.

Kép: NiKy m.i.

A könyvet két részre lehet bontani. Az első felében megismerkedünk főszereplőnkkel, mind gyermek, minden felnőtt életében, majd szép lassan a mágikus világról is kapunk információkat. A második felében a kötet talán kicsit felgyorsul ugyan, de elveszik a varázslat minden tekintetben. Az alapok nagyon jók, ezt el kell ismernem, de nem lettek mélyebben kidolgozva, és ezáltal egy felszínes katyvasz marad az olvasónak. Az emberi világban való boldogulás annyi mindent adhatott volna még, mégis éppen csak érintünk témákat, majd libbenünk is tovább. Miért?

Túl száraz a szöveg, nincs összhang a kivitelezés és szándék között és ettől pedig zavarossá válnak a cselekmények. 

Kép: NiKy m.i.

Összességében úgy gondolom, hogy ráfért volna még egy kis szerkesztés erre a kötetre, vagy legalábbis egy 30 oldallal meglehetett volna toldani, hogy valóban megismerhessük a szereplőket. A cselekményből is talán a fűszer hiányzik igazán, túl gyorsan történik minden és ezért nagyon „nyers” marad az összhatás. Az érzelmekre is több sort kellett volna szánni, attól még nem lesz túlromantizált egy kötet, mert belemélyedünk a karakterek lelkébe.

Sajnálom, hogy nem tudtam eggyé válni ezzel a felnőtteknek szóló mesével, hiszen minden adott volt hozzá, de egyszerűen képtelen voltam rá.

Talán egyszeri olvasásként érdemes lehet kézbe venni a könyvet, hiszen nem vagyunk egyformák és pont ezért lehet, hogy más megtalálja benne azon rejtett kincseket, amelyek számomra elrejtve maradtak.  

„Nem szabad sosem feladni. Amíg van remény, addig küzdeni kell.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

H. G. Wells - Dr. Moreau szigete

 

„A fájdalom nem más, mint beépített orvosi tanácsadónk, amely figyelmeztet és ösztönöz.”

Azt szokták mondani, hogy két féle olvasó létezik: az egyik szereti a klasszikus irodalmat, a másik ódzkodik tőle. Szerintem én valahol a kettő között helyezkedem el, mert bár a könyvtáram szép számban gyarapodott - az elmúlt évekre visszatekintve - ilyen típusú könyvekkel, mégis úgy gondolom, hogy sokkal kevesebbet veszek kézbe, mint szeretném. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az aggódás. Talán hétköznapi dilemmával küzdök és jó érzés lenne, ha mások megerősítenének abban, miszerint szorongásom alapja nem is olyan ritka. Feszengek minden alkalommal, hogy vajon mennyire leszek képes belemerülni az adott kor szellemébe. Vajon a XXI. századi szabad gondolkodásom képes lesz-e egy-egy karakter helyzetét megfelelően megérteni, érzékelni, látni és empátiával fogadni? Nyilván ez felmerülhet a szórakoztató irodalmi szférákban megjelent kötetekre is, de mégis úgy érzem, ott kevésbé vagyok kitéve ennek a negatív előítéletnek.

Mindezt azért vázoltam fel már az elején, mert eme kötet is „áldozatául” esett a fent említett dilemmámnak. Sokáig húztam az olvasását, közel két éve már, hogy polcom lakójává vált, de egészen eddig váratott magára. Most is elsődlegesen egy közös olvasói kihívás alkalmával döntöttem úgy, hogy ezt a kötetet veszem kézbe. Hogy megbántam-e?

Herbert George Wells (1866. szeptember 1 – 1946. augusztus 13) angol szerző, akit a világirodalom egyik legtermékenyebb alkotói között tartanak számon. Elsődlegesen science fiction stílusban írt könyveiről ismert, de számos más műfajban is alkotott az utókor számára. Nyugati típusú, szocialista nézeteket vallott, amelyeket nyíltan felvállalt a világ előtt, ezért számos regényében találhatunk politikai vagy szociális jellegű utalásokat is.

Az író természetesen nem volt számomra ismeretlen, hiszen valamikor középiskolás koromban: A láthatatlan ember című regényét volt szerencsém forgatni. Akkoriban pozitív véleménnyel csuktam be a kötetet, ezért ebből az érzésből merítkezve, már bátrabban merültem el világában.

H. G. Wells – Dr. Moreau szigete című regénye számos kiadást élt már meg hazánkban is. Az én könyvtáramban a Németh Gyula által illusztrált kiadvány található, amely 2020-ban jelent meg a Cser Kiadó gondozásában. Ennek a kiadásnak nagyon erős és kissé groteszk „díszei” azok az illusztrációk, amelyek a történettel párhuzamosan haladva tárják az kíváncsi olvasó elé magukat. A kiadvány végén található albumot érdemes külön is részletesen szemlére venni, akár úgy is, miközben a történetet olvassuk éppen.

„Az állat lehet vérszomjas és ravasz, de hazugságra csak az ember képes.”

Történetünk főhőse, Edward Prendick egy fiatal természettudós, aki hajótörést szenved. Több napos hánykolódás után, amikor már úgy érzi, hogy csak a halál lehet számára megváltás, nagy „szerencséjére” megmenti egy különös férfi. 

Kép: NiKy m.i.

Montgomery „szokásos” beszerző útján talál rá Prendick-re, akiben az élet már alig pislákol. A két férfi között kialakuló, kissé torz és bizalmatlan ismeretség egy olyan szigetre vezeti el őket, ahol a halál megváltás és a törvények szigorú betartása az élet kulcsa.

Dr. Moreau egy kissé torz lelkű orvos, aki hosszú évtizedek óta tanulmányozza az állatok világát. Kísérletei által új fajok felfedezésére törekszik, amelynek eredményei a szigeten garázdálkodó furcsa teremtmények. Vajon az embernek mennyi joga van ahhoz, hogy beleszóljon az evolúció körforgásába? Milyen szinten változtatható meg az ösztön, amely születésünktől fogva magunkénak érzünk? És hol a határ, ha ezért a fájdalom és könnyek folyója egyszer kitör medréből?

„Ha tudom, hogy mindez a szenvedés a szomszéd szobában némán megy végbe, így visszagondolva, azt hiszem könnyebben elviseltem volna. Ilyen szánakozás csak akkor tör ránk, amikor a szenvedés hangra talál, és az idegeinket tépi.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva ez a regény sokkalta többről szól, mint azt elsőre remélni mertem. Az emberi és állati ösztön párhuzam ennyire éles szemléltetésével igen ritkán találkozom, úgy gondolom. A halál és élet közti vékony határvonal számos szerzőt megihletett már, de a két biológiai kategória közti eltérés és azonosság ebben a kötetben új értelmet nyer magának. Az ember elsődlegesen attól egyéni, hogy egy igazi túlélő évezredek óta. Az állatok és növények pusztulásával, vagy éppen reinkarnálódásával egy örök körforgás részeként fejlődik. Ámbár a tudomány előrehaladás nem egyenlő az ösztön és gondolkozás fejlődésével. Vajon mennyire vagyunk másabbak, mint századokkal élt elődeink és az életünkért való harc esetén, döntéseink feljebb vagy lentebb taszítanak minket a ranglétrán?

„(…) a szellemi berendezés képlékenyebb, mint a testi. Egyre többet tudunk a hipnózis tudományáról, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a régi ösztönöket újakkal válthatjuk fel, átprogramozhatjuk, kicserélhetjük az öröklött beidegződéseket. Az úgynevezett erkölcsi nevelés jórészt az ösztönök mesterséges idomítását és megcsúfolását jelenti, így lesz az önkényeskedésből bátor önfeláldozás, az elfojtott szexualitás pedig vallásos ájtatoskodássá szelídül.”

Szubjektíven vallom, hogy az állatkísérletek nélkül nem tartana itt az orvostudomány, ugyanakkor nagyon paradoxon részemről ez az állítás, hiszen állatvédőként elítélem ezeket a kínzási folyamatokat. Minden élőlény teljes joggal él ezen a bolygón, ahogy az ember is. Bár az utóbbi faj már szinte teljesen kizsigerelte a természet által „felkínált” élőlények testét, lelkét. A habzsoló életvitel, a bőséges pazarlás egyenesági következménye, amely minden életformát veszélybe sodort, beleértve az egyeduralomra törő antropo fajt is.

Kép: NiKy m.i.

Ennek a történetnek a horror oldala számomra nem maga a szörnyekből álló szerzetek leírása és léte, mind inkább egy elborult – géniusz - elme apoteózisa, aki a határok átlépését természetesnek véli és ezáltal egy új világot teremt. Belegondolni is rémisztő, hogy való világunkban hány ilyen „tudomány embere” él, aki a saját – torz - meglátásait más fajok gyötrelmein keresztül kívánja megvalósítani…

„Tilos négykézláb járni: tiltja a Törvény. Hát nem emberek vagyunk?”

Összességében úgy érzem, hogy alaptalanul „féltem” tőle, hiszen nagyon magával ragadó volt. A történet több szempontból is kihívás az olvasó számára.

Lényegében úgy gondolom, hogy az emberi természet még mindig többnyire terra incognita és bőven vizsgálatra szorul. A könyv a klasszikus irodalom egyik különlegessége és számomra a többször olvasós kategóriába került.

Ajánlom azon olvasóknak, akik szeretik a klasszikus science fiction/horror irodalmat, nem rettennek meg a képzelet árnyékos oldalából született teremtményektől és szívesen merengenek el az emberi ösztön és az evolúció tematikáiról. És egy kis gondolkodni való a végére:

„Magam sem tudom megmagyarázni azt a furcsa ellentmondást, hogy miért éppen akkor ébredtem rá, mennyire emberi teremtménnyel van dolgom, amikor a legállatiasabb helyzetben találom: ahogy izzó szemét reám veti, és vonásait eltorzítja a félelem.”

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, vagy csak éppen egy kis borzongásra vágysz, akkor érdemes megrendelned a könyvet a Cser Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy

Philip K. Dick - A jövő orvosa

“Ahogy visszafelé hajtottak Stenog házához, Parsosn a csillogó szemű férfiakat és nőket nézte az utcán. Erős orrok ás állak. Makulátlan bőr. Impozáns férfiak és telt keblű nők szép faja, mind fiatalságuk teljében. Nevetve élik az életüket a remek városukban.

Egy ízben megpillantott egy férfit meg egy nőt egy keskeny rámpán, két tornyot összekapcsoló csillogó fémszálon. Egyik sem volt idősebb húsznál. Kézen fogva iparkodtak, beszélgettek és mosolyogtak. A lány arca kicsi és éles volt, karja karcsú, apró lábfejét szandálba dugta. Meleg arca tele élettel és boldogsággal. És egészséggel.

Pedig ez a társadalom a halálra épül. A halál a mindennapi életük része. Emberek haltak meg, és senkit nem zavart, még az áldozatokat sem. De ez akkor is helytelen. Természetellenes. Az embernek ösztönösen védenie kell az életét. Minden más elé helyezni. Ez a társadalom a minden létformára jellemző alapvető ösztönt támadja.

- Maguk keblükre ölelik a halált. – Nehezen tudta kifejezni magát. – Maguk örülnek, amikor valaki meghal.

- A halál a létezés ciklusának része, éppen annyira, mint a születés. Látta a Lélekkockát. Az ember halála ugyanolyan fontos, mint az élete. – Stenog szaggatottan beszélt, mivel a forgalom miatt kénytelen volt a vezetésre koncentrálni.

És mégis, mindent megtesz a baleset ellen, gondolta Parsons. Óvatos sofőr. Ami ellentmondás.”

Philip K. Dick - A jövő orvosa című regénye 2021-ben jelent meg az Agava Könyvek Kiadó gondozásában. Az írói életmű sorozat eddig megjelent köteteinek hangulatához jól illeszkedő borító véleményem szerint ötletes módon sugallja a nem hétköznapi történet tartalmát.

Főhősünk Jim Parsons orvos, aki valahol egy futurisztikus Amerikában éppen munkába igyekszik, amikor egy különönös baleset következtében a távoli jövőben találja magát. Látszatra a körülmények nem sokat változtak, ám hamarosan kiderül, hogy a kissé túlvezérelt társadalmi mérnökösködés következtében egy olyan társadalom jött létre, ahol a születésszabályozás algoritmikus alapon történik és orvosnak lenni, haldokló vagy sérült emberek életét megmenteni az élet fundamentális törtvényeinek megszegésének és ezáltal főbenjáró bűnnek minősül.

Egyre inkább lehull a lepel a boldog társadalom illúziójáról és bizony kiderül, hogy kemény diktatórikus eszközökkel történik a rend fenntartása, hiszen érthető módon nem mindenkinek tetszik, hogy élete bármikor, akár egy banális hétköznapi balesetben is véget érhet. Hősünk hamarosan egy nagyobb terv részévé válik, amelynek nem kisebb célja van, mint megváltoztatni a történelem menetét.

Kép: NiKy m.i.

Ennyi talán elég is lesz a cseleményről, minden további részlet feltárása már spoiler kategória lenne. Sajnos azt kell, hogy írjam, hogy a történet számomra több sebből is vérzik. Egyrészt nehezen tudom elképzelni, hogy bármilyen szintű prosperitás, tőkefelhalmozás és ezáltal civilizációs fejlődés végbemehet egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek az élete egy hajszálon múlik és teljesen kiszámíthatatlan a jövő. Persze mondhatjuk, hogy az ókorban vagy akár a középkorban is olcsó volt az élet, de földi pályafutásunk meghosszabbításának, az egészség megőrzésének ösztöne kezdettől fogva jelen volt. Nehezen tudtam magam elé képzelni ezt a jövőbeni fejlődő társadalmat, ahol mindent a jó génkészletek öröklődésére, a darwinizmusra és a vakszerencsére bíznak.

Kép: NiKy m.i.

Másik alapvető problémám pedig az időutazás paradoxona és az abból fakadó logikai bonyodalmak. Bár az író igyekezett másfajta szemszőgből megközelíteni, de nekem nem állt össze az agyamban az ok-okozati láncolat, amely ne kérdőjelezné meg a könyv teljes jelenét (illetve jövőjét) a múltban tervezett ekkora kataklizmaszerű beavatkozás hatására.

A könyv pozítívuma, hogy az írótól megszokott módon nagyon olvastatja magát, és számos érdekes és egyedi ötletet vet fel egy lehetséges jövőt illetően, mégha azok nekem kissé elrugaszkodottnak is tűntek, dehát valahol a sci-fi műfaja végülis pont erről szól. A szerző rajongói biztos élvezni fogják, de a semleges olvasóknak nem tudnám tiszta szívből ajánlani, vannak sokkal jobb Dick-munkák is, érdemes inkább azokkal kezdeni az ismerkedést. Úgy érzem mindig fontos kiemelni, hogy ez a könyv például eredetileg 1960-ban jelent meg, érdemes tehát a megfelelő kontextusban is kezelni, ugyanis a sci-fi ritkán időtálló műfaj, de a szerző legtöbb művének jól sikerült az időutazás.

 Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni