Ana Serna Vara - Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!

 

„Már tudom, hogy mit tegyek, ha szomorú vagyok: beszélgetek a barátaimmal!”

Ezt a könyvet nem tagadom, hogy borító alapján rendeltem elő még pár hete, mivel annyira megható és szeretettel teli érzés fogott el, amikor rátekintettem. Tulajdonképpen a mesekönyv arra a témára épül, hogy ha bánat éri az embert, hogyan érdemes azon felülkerekedni.

Olívia, a kis békalány nagy izgalmakkal várja a nyarat, hiszen ilyenkor nem kell korán hazamennie és sokáig játszhat a pajtásaival. De sajnos egy nem várt esemény felborítani látszik ezt a nyarat, amitől bizony rendkívül szomorúvá válik. Bánatára vajon megleli –e az orvosságot? Vagy az egész nyári bolondozásnak lőttek, pedig még el sem kezdődött igazán?  Nos, erre megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.

„– Mindenki volt már szomorú (…)

De a szomorúság végül mindig elmúlik.”

A mese nagyon szépen rámutat arra, hogy a bánatot bár érdemes megélni, mégis mindenre van megoldás és gyógyír, hiszen a család és a barátok sokat tudnak segíteni.

Számomra ez a mesekönyv nagy kedvenccé vált, mert nem csak tanulságos, de rendkívül kedves is volt. Nagyon szeretem az olyan meséket, ahol a szeretet bearanyozza a szíveket. Külön ki szeretném emelni, hogy az illusztrációk mennyire gyönyörűek és az apró részletek egy külön történetet mesélnek el azoknak, akik szánnak rá időt, hogy közelebbről megnézzék őket.

Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a kötettel és biztos vagyok benne, hogy beszerzem az Érzelmek erdeje sorozat további részeit is.

Ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak is esti mese gyanánt vagy olvasás gyakorlására.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napraforgó Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Oscar Wilde - A boldog herceg

 

“- Honnan tudjátok? – kérdezte a számtantanár. – Sose láttatok angyalt.

- Dehogynem, álmunkban – válaszolták a gyerekek; és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak.”

Kevés ember nő fel úgy a világon, hogy ne találkozott volna élete folyamán mesékkel valamilyen formátumban. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy kinek is szól maga a műfaj. Ha az újkori mese-univerzum ősrobbanásának a Grimm testvérek munkásságát tekintjük, akkor mondhatnánk, hogy gyerekek a címzettek, de tudni kell, hogy eredeti formájukhoz képest ezek a mesék is erős kozmetikázáson estek keresztül az erőszakosságuk és szexuális vonatkozásaik kapcsán megfogalmazott kritika miatt. A műfaj eredetét tekintve sincsen egységes álláspont. A Föld valamennyi kontinensén és társadalmában megtalálhatóak különböző formában, így kijelenthetjük, hogy az emberi kultúra meghatározó és szerves részei. Bármelyik országban is hallgatjuk vagy látjuk őket, felfedezhetünk közös vonásokat, amelyek utalhatnak a közösségek közötti generációkon átívelő kultúrális kölcsönhatásokra is, illetve eredhetnek egyfajta társadalmi tudatalattiból is: a mesék által megfogalmazott erkölcsi dilemmák bár helyi színezetűek, de egyetemes jelentőségűek.

A brit irodalom “fenegyereke”, egyik legmegosztóbb személyisége és hányattatott sorsú géniusza volt Oscar Wilde. Számos területen alkotott, ezek közül már életében is kiemelkedő sikert arattak a mesék. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent A boldog herceg című kötet ezeket az írásokat tartalmazza gyűjteményes formában.

A könyvben összesen kilenc hosszabb-rövidebb mese kapott helyett. Tartalmi és terjedelmi okok miatt eltekintenék részletes ismertetésüktől, inkább csak egyfajta átfogó összegzést nyújtanék az engem ért irodalmi élményről. Megtalálható bennük szinte az összes jól ismert tündérmese fordulat, számmisztika (például három próba) és cliffhanger, de mégse mondanám azt, hogy unatkozni fogunk, sőt. Az író zseniális érzékkel alakítja a jól megszokott sémákat saját ízlése szerint és ad olykor akár csak egyetlen mondattal váratlan lezárást vagy szájízt egy mindaddig teljesen kiszámíthatónak tűnő történetnek. Olvashatunk mindent feláldozó szerelemről, önzésről és önzetlenségről, emberfeletti próbatételekről valamint társadalmi igazságtalanságról és szinte minden mesének van erkölcsi tanúságtétele. Érdekes volt számomra viszont az, hogy nem minden esetben pozitív a befejezés, nem nyeri el mindig a jó méltó jutalmát, sokszor lengi be a történeteket egyfajta melankólia, reményvesztettség vagy lemondás. Mindezek és a megfogalmazott mélyebb igazságtalanságok miatt úgy érzem, hogy ezeknek a meséknek elsődlegesen a felnőttek a címzettjei. Fontos kiemelni a szinte minden írásban megjelenő erős vallásos elemeket és szimbólumokat is, amelyek sajátos színezetet adnak ennek a fundamentálisan fiktív műfajnak.

“- A háborúban – felelte a takács – az erős szolgájává teszi a gyengét, a békében pedig a gazdag teszi szolgájává a szegényt. Nekünk dolgoznunk kell, hogy megéljünk, de ők olyan silány bérrel fizetnek, hogy éhen pusztulunk. Mi naphosszat nekik robotolunk, s ők ládáikban rakásra gyűjtik az aranyat, míg a mi gyermekeink idő előtt elfonnyadnak, és szeretteink arckifejezése megkeményedik és eltorzul. Mi tapossuk a szőlőt, de más issza meg a bort. Mi vetjük el a gabonát, de csűreink üresek. Láncaink vannak, ha nem is látja a szem; rabszolgák vagyunk, ha szabadnak mondanak is bennünket.”

A mesék a romantika teljes filozófiai fegyvertárát felvonultatják: az érintetlen természet felsőbbrendűsége az épített környezettel szemben, a fizikai és a lelki szépség diadalának hirdetése vagy a titokzatos Kelet kultúrális elemeinek gyakori vendégszereplése. Különböző állatok és tárgyak vannak gyakran emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal felruházva, néhány esetben óhatatlanul olyan érzésem volt, mintha egy Disney-rajzfilmet néznék beszélő gyertyatartókkal (A hires-nevezetes rakéta). Erősen érezhető Rousseau Emil, avagy a nevelésről című munkájának hatása is a gyermeki eredendő ártatlanság és tisztaság kapcsán (Az infánsnő születésnapja). Másik ilyen féreérthetelen hatás véleményen szerint a korszakalkotó Az ifjú Werther szenvedései Goethe-től, hiszen több mese tragikus központi eleme a reménytelen vagy viszonzatlan szerelem (A halász meg a lelke).

“- Milyen buta dolog a szerelem – mondta távozóban a diák. – Félannyi haszna sincs, mint a logikának, mert nem bizonyít semmit, és mindig olyat ígér, ami nem következik be, és elhiteti velünk, ami nem igaz.”

Összességében elmondhatom, hogy jól szórakoztam a kötet olvasása folyamán, vannak azonban negatívumok is. A mesék színvonala nem egyenletes, vannak egészen kiemelkedő darabok, de vannak unalomig hajszolt erkölcsi példázatoktól terhes írások is. Több esetben éreztem továbbá, hogy fogalmi zavarral élve, az író egyfajta hedonikus, barokkos orgiát csap a szavakkal, tobzódnak a minőségjelzők vagy a fantasztikus elemek anélkül, hogy bármi funkciót szolgálnának, és inkább csak megnehezítik az olvasottak befogadását. Néha olyan magasságokba visz minket a szárnyaló fantázia, hogy kicsit elfogy körülöttünk a levegő.

Ajánlom minden olyan felnőtt léleknek, aki értékeli a mese szépségét, szeret a sorok között kutatni és keresni és talán megleli azt a szépet és jót, melyet egy ilyen mű adni tud. Mert ne feledjétek: befogadóvá válni és a képzelet szárnyán szállni annyi, mint álmodni. A legszebb élmények egyike. 

Amennyiben te is elolvasnád a művet, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

A smink története

 

Nem találkoztam még olyan nővel, aki ne akart volna szebben, jobban, netán fiatalabbnak kinézni. Ha kell akkor sminkelünk, mindenki másként. Ki erősebben, ki finomabban. A nők ősidők óta sminkelik magukat és nemcsak ők.

Az ókori Egyiptomban a férfiak is használtak különféle arcfestékeket, pl rúzst is azont túl, hogy kifestették a szemüket.

Kleopátra kékkel, víz zölddel és fekete színekkel hangsúlyozta a szemét, ajkaira piros festéket használt.

Az is köztudott, hogy fejüket kopaszra borotválták és parókát hordtak, de az egész testüket szőrtelenítették, ennek egyrészt higiéniai okai is voltak, nemcsak az időjárás jobb elviselhetősége miatt tették.

A korra jellemző volt, hogy a palotában és nemeseknek is volt szépítkezésben segítő szakemberük, mintegy korabeli kozmetikus, aki az arcfestékekhez is értett.

A középkorban viszont mintha ördögtől való dolog lenne az arcfestése, szinte tejesen felhagytak ezzel a hagyománnyal. A lebarnult bőr egyértelműen nem volt divat, mert az csak a szegényebb rétegekre volt jellemző, akik a szabadban dolgoztak. A hófehér bőr dívott és a minél természetesebb megjelenés.

Az 1500-as és az 1600-as években a fehér arc divatban maradt, de a szemet pasztell színekkel hangsúlyozták, ill. a himlő nyomát fekete bársony pöttyel takarták.

A hölgyek használtak néha némi rúzst, de az erős smink határozottan kerülendő volt, ugyanis köztudott volt, hogy az erős sminket nem erkölcsös hölgyek viselték. A dekoltázs karban tartására nagy figyelmet fordítottak, mert az akkori divat szerinti ruházatnak állandó jellemzője volt a mély dekoltázs. A smink kimerült a vékony kék "vénák" megrajzolásában, mert azok az áttetsző bőr érzetét keltették, ami úgyszintén az előkelőséget jelképezte. Ebben az időben azt tartották, hogy a nő éke a hajkoronája. Csak nagyon ritka esetben -betegség miatt- vágták le a hajat rövidre. A hajkoronát műhajjal dúsították, olykor parókát is hordtak.

Az első arckrémre 1886-ig kellett várni, míg Harriet Ayer megalkotta néhány fiatalító termékkel együtt. A felső tízezer volt főként véleményformáló és, mint a divat vezéregyéniségei 1900 körül már rájöttek, hogy szükségük van kozmetikumokra a fiatalságuk megőrzésére. A smink diszkrét volt és fokozatosan elfogadták a használatát. Először a barackos színű szem és száj jött divatba melyet később a babarózsaszín váltott fel. Megjelentek az első szépségszalonok, ahol már lehetett krémeket és rúzst vásárolni. Divatos volt a papírpúder használata. Ez színes lapocskákból állt, amelyet az arcra és orra lehetett nyomni és ott púdernyomot hagyott. Feketére festették a szempillát és sötétvörösre az ajkakat.

1910-ben Sergei Diaghilev Orosz balettje nagy befolyással volt a divatra nemcsak a ruházatban, hanem ugyanakkor a sminkre is a még élénkebb színek kerültek előtérbe. Divatba jött a  tetoválás. A társaságbeli hölgyek körében a lila szemspirál, sötét szemhéjfestékek és rúzsok hódítottak.

1920 -1930 között a természetesség még nagyobb szerepet kap. Elizabeth Arden kifejleszti a tápláló arckrémeket, tonikot és arclemosókat. Helena Rubenstein napvédő krémet fejleszt ki. Ez jól jött amikor Coco Chanel divatba hozta a napbarnított bőrt.

1930-as évektől kezdték a nők az arcuk színével megegyező alapozót használni. A szemöldököt sok esetben leborotválták és helyette tussal húzták meg a vonalát, ekkor jöt divatba a vékony, szinte egy csík szemöldök. A szemhéjra világos, testszínt használtak, sötét mélyítő vonallal, és vastag tusvonalat húztak. A száj formáját túlkerekítették és erős színűre festették. Újra hangsúlyt kapott a rúzs és a körömlakk. A körmöket vérvörösre festették és nagyon hosszúra növesztették. Az arcra is rúzs került pirosító gyanánt. Már műpillát is használtak. Max Faktor megtervezi az első olyan alapozót, ami nem irritálja a bőrt.

1940 körül ismét visszafogták a smink élénkségét. A filmsztárok másolása került előtérben a haj és sminkdivat terén is. Még mindig hódít a mélyítő vonalas smink. A száj piros. Az arcot enyhén pirosítják.

Az 50-es években a háború után az őzike tekintet dominál, amit a szemhéjfesték, a szemöldökceruza , a spirál és a tus használata hoz létre. A sápadt bőrt és az intenzív színű szájat részesítik a sminkesek előnyben, a pirosító eltűnik. Az ekkor piacra erülő kozmetikumoknak az volt a funkciójuk, hogy a bőrt simává és hibátlanná varázsolják. A késői 50-es években a csillogást és fényt visszafogták és finomabb, matt árnyalatokkal helyettesítették, divatba jött a rózsaszín és az ezüst. Divatba jött az alig festett szemöldök, világos ajkak.

1960-tól a szemek ismét pasztel színűek, a száj viszont hangsúlyos, sötét színben pompázik. A magazinok "oktatták" a színek használatát és a sminkfogásokat. A szemekre nagy hangsúlyt fektettek, és a Kleopátra című film megjelenésével egy időben divattá vált a szemhéjra tussal húzott fekete vonal.

1970-es években az átlag emberek sminkje visszafogott, újra a természetesség volt a smink divatra jellemző. A fehérrel kihúzott szem és a halvány színek domináltak. Vagy a körsatír, tusvonal, színtelen szájfény a jellemző. Divat a hosszú oroszlán haj, de a városi rövid haj is.

A Disco korszak 1980-ban kezdődött. Ezekben az években újra divatba jött a smink. Természetes színek, de erős változatban. A sminknek az volt a feladata, hogy a ruha mellett "öltöztesse" viselőjét. A szem és a száj festése egyaránt feltűnő. A szivárvány minden színe divat ebben az időszakban. Az arc túlsminkelt. Egyre népszerűbb a bőrápolás, a fiatalító arckezelések és terápiák. Ebben az időben kezdenek először aggódni a bőrrák miatt, ugyanis a napfürdőzés igen közkedvelt lett, sokan sokáig tartózkodtak a napon. A napbarnított bőr nagyon divatos volt. 

A 90-es években nagy kampány indult a bőrápolásért. Egyre több cég gyárt bőrápoló termékeket, amelyek mindenki számára elérhetőek. Megjelennek az arclemosók, amelyek bőrkímélők, de hatékonyan tisztítják a bőrt. A szappan kimegy a divatból és helyette a tusfürdők, habfürdők kerülnek előtérbe, a folyékony szappanok, krémes lemosók és bőrtisztítók. Barnító krémek helyettesítik a napfürdőzést.

Képek forrása: Internet

Az 1990-es évektől lesz divat a láthatatlan smink. A nők elkezdik magukat az alkalomhoz, ruhához illően sminkelni. Figyelembe veszik az arc adottságait és kezdik nemcsak a divatot követni, de azt is figyelni, hogy az arc formájához mi illik a leginkább. E korszak második felében elterjedt a barna szájkontúr használata. A szájfényt kontúr nélkül is használják.

A smink az egy folyton változó, a divatot kiegészítő szépségápolássá vált. Láthatjuk, hogy folyton változott az erőssége, a színei. Manapság már mindenki úgy festi magát – vagy nem - ahogy neki tetszik, ami neki áll jól. Az önkifejezés egyfajta eszköze lett.

Írta: Zsuzsi

"A család mindig leképezi kicsiben a társadalmat, kicsi színtér is elég egy társadalomkritikára." - Interjú Csongor Andrea írónővel

 

Fotó: Toldi Katalin

Sok különleges történettel találkoztam már életem folyamán, de olyannal igen kevésszer, mely olyan érzékeny témákat érint, amelyek napjainkban is kiemelkedőek, de sajnos ritkán olvashatunk róluk. Idei évem egyik legmeghatározóbb köteteként tartom számon Csongor Andrea – Mozaik című kisregényét. Számos kérdés merült fel bennem a könyv befejezése után, melyekről egy interjú keretén belül megkérdeztem az írónőt. A regényről és más érdekességekről olvashattok most! Kezdjünk is hozzá!

Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogyan vált Önből író? 

Én köszönöm, a figyelem egy nagyon drága kincs! Pszichopedagógia szakon végeztem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, és jártam az ELTE magyar szakára négy évig. Első házasságomból négy gyermekem született, csak azután kezdtem írni, hogy a legkisebb is elkezdte az óvodát. Én első sorban inkább költőként tudok megszólalni, publikálok a Liget online irodalmi újságban, a Litera-túrá-ban, és más lapokban is. Talán egy kicsit türelmetlen vagyok a prózához, ami amolyan „hosszúlépés”, szemben a verssel, ami tömény konyak… De most olyan mondanivalóm volt, ami prózai formát kívánt.

Úgy tudom, hogy 2014 óta publikál verseket és megjelent két regénye is. Hogy egyeztethető össze ez a két eltérő terület egymással az alkotásban? Melyik műfajban szeret inkább írni?

A témától függ, vagyis attól, hogy milyen formát kíván a tartalom. Versben is, prózában is szeretek a formával játszani, de kizárólag akkor, ha a dramaturgia megkívánja. Van olyan versem, ami sztereó-ban szól, vagy szövegbuborékokban, a legutóbbi egy tárgylemez alatti szövetminta. Valéria miatt című regényem háromszor rugaszkodik neki a folytatásnak, amit attól függően más és más, hogy az első fejezet milyen szavakkal ér véget.

A Mozaik című könyve egy második házasság apró-cseprő „problémáiról” mesél. Különlegessége elsődlegesen abban rejlik, hogy a két házasulandó félnek különböző korosztályú gyermekei vannak, így a „kis” család már nem is olyan hétköznapivá válik az olvasó szemében. A kilenctagú família bizony nem kis feladat elé néz, hiszen a szürke hétköznapokban is meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. A két szülőnél ez könnyedebbnek bizonyul, de a hét gyermek már egészen más tészta. Ráadásul a két félnek nem csak a gyermekek összecsiszolódásával kell megküzdeniük, hanem a társadalmi presszióval is, mely két eltérő etnikumú ember együttélésére próbál nyomást gyakorolni. Ebből főleg akkor van konfliktus, mikor különböző hétköznapi helyzetekben idegen emberektől különböző appercepció érkezik. Már önmagukban is súlyosak a témakörök, hiszen az elvált szülői szerepe, egy mostoha beilleszkedése, a gyermekek összeszokása és az eltérő háttérrel rendelkező személyek házassága sem szokványos, sőt kimondottan tabunak számító területek. Tudatosan választotta ki ezeket a témaköröket? Hogyan született meg a regénye és milyen forrásokból merítkezett írás előtt?

Szerintem aki olvasta, nem lepődik meg, ha azt mondom, ennyire bennfentes könyvet csak az tud írni, akinek saját élménye is van. A könyv alkotása alatt rengeteget olvastam erről, és gondolkodtam róla, majd az írás alatt értelmeztem az engem ért hatásokat, feldolgoztam… Második házasságban élek, a valóságban nekem és a páromnak kilenc gyermekünk van… Mivel párom cigány származású, a vegyes házasság témája is adott volt. A cigány kultúra felé nagy kitekintést nyertem ebből a kapcsolatból, rengeteg versemben megjelenik, és első regényem témája is a cigány mese körül forog. Címe – Istennel hagylak benneteket – egy gyönyörű cigány elköszönési forma.

Manapság túlnyomó részt – valamilyen oknál fogva -, szinte csak diszfunkcionálisnak nevezhető családi szerkezetekkel találkozunk. Ön szerint miért van egyfajta válságban sok család és mi segíthetne egy jobb vagy kiegyensúlyozottabb közösség kialakításában?

Páromtól tanultam azt a szót, hogy „odaszánás”. A regényben az ő figurája elég tanítós, merev, „Frigyeses”, valójában ő ennél sokkal spontánabb ember, de annyi igaz, hogy ha nem is vagyok biztos benne, hol lesz két óra múlva, tudom, hogy hol lesz húsz év múlva. Mellettem.

A mozaik házasságokkal kapcsolatban az lett a meglátásom, hogy sokkal jobban rá kéne erre készülni, mint ahogy mi csináltuk. Csak összeengedtük a gyerekeket, és azt gondoltuk, majd menetközben alakulnak a szabályok. Azt gondoltuk, hogy ők is motiváltak lesznek abban, hogy ez működjön. Ma már azon a véleményen vagyok, hogy kimunkált határokat és szabályokat kellett volna nagyon összezárva képviselnünk. 

Regényének nincs tipikus szerkezete, számomra kötetlen és szabadon áramló volt. Miért ezt a stílust választotta és milyen szándékkal írta így a könyvét?

A mozaikosság megjelenik a témában, a címben, és a szerkezetben is. Apró részekből, különböző műfajokból áll össze a teljes kép, így a stílus visszaadja a mondanivalót. Azon kívül izgalmas kísérletezés irodalmi műfajt csinálni olyan hétköznapi írásbeli alkotásokból, mint egy bevásárló lista, vagy intő.

A kötetlenség és áramlás csak látszat, mint a légtornászoknál, akik úgy tűnik, hogy szárnyalnak a levegőben. Valójában komoly tervezési munka van benne, és halad a regény egy lelki úton, melyen a házaspár kénytelen a gyerekkoráig visszamenni, hogy a sérüléseikre, és erre épülő veszteségorientált viselkedéseikre választ kapjanak.

A hét egy szimbolikus szám. Mennyire volt tudatos pont ennyi gyermeket beemelni a történetébe? Van-e valami rejtett szerepe a számmisztikának a történetben?

A gyerekeket illetően csak annyi volt az írói szándék, hogy sokan legyenek, de ne annyian, mint a valóságban, és ne legyenek felismerhető karakterek, inkább tipikus gyermeki viselkedésmódok. Viszont a nevekben van tervezés, a férfi oldalról mindenkinek F-fel kezdődik a neve, a női oldalról N-nel. Szerettem volna így is láttatni, hogy két teljesen különböző szokásokkal, működési móddal, genetikával, ízlésvilággal rendelkező fészekaljról van szó.

Van olyan karaktere, akivel könnyebben azonosult? Amennyiben igen, miért érezte így?

Van egy rész arról, hogy a gyerek azt a nőt, akit a férje csinos, érzékeny, aktív nőnek lát, gyerekszemmel egy undok, ellenszenves, uralkodni vágyó kövér nőnek látja. Ezzel saját elevenembe találtam.

Többször is úgy gondoltam, hogy a könyve tükröt tart a mai társadalom elé. Szembeállítva a normaként „elfogadott” és tiltott nézetekkel. Tulajdonképpen egy társadalomkritikus érzés fogott el. Mennyire van alapja ezen gondolatoknak?

A család mindig leképezi kicsiben a társadalmat, kicsi színtér is elég egy társadalomkritikára. Például a Szoba c. regény szinte egyetlen szobában játszódik, mégis sokat mond a társadalomról.

Térjünk vissza kicsit a személyesebb vizekre. Tervez-e más területeket is felfedezni íróként a jövőben vagy megmarad a társadalmi problémák feltárásánál?

Készül egy új regényem, amely tulajdonképpen egy lelkisegély szolgálat belső füzetének lapjaiból áll össze, szintén rávilágít sok társadalmi problémára, hiszen a peremen vergődő emberek hívásaiból áll össze. A történet viszont a segélyszolgálatos ügyelők között játszódik, ahová bekerül egy nárcisztikus személyiségzavaros segítő, és szétbomlasztja az egész szolgáltatást.

Mit gondol, általánosságba véve arról, hogy szabad-e egy írónak állást foglalnia illetve véleményt nyilvánítania akkor, amikor ilyen súlyos társadalmi problémákról ír?

Szerintem annál hatékonyabb az írói-költői munka, minél áttételesebb. Én nem szeretem a direktben politizáló, vagy nagyon megmondó jellegű irodalmat. A társadalmi probléma meg tud jelenni egy bevásárló listában is, vagy szólhat egy vers a madeira mintáról, valójában mégis a rendszerben lévő lyukakról…  „Kevés szóval is megjárja a beszéd” – mondja Tamási Áron. Az a vélemény, amit az olvasó az olvasási élménye után maga alakít ki, az valóban az övé is lesz.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Moly közösségi oldalát!

A Mozaik című könyvet pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Mészöly Ágnes - Darwin-játszma

 

„A logikus gondolkodással az a baj, hogy nem mindig épp az az eredménye, amit szeretne az ember.”

Minden olyan bonyolult… így kezdi mondanivalóját a fülszöveg és bár először nem értettem ennek a pár szónak a mibenlétét, a könyv elolvasása után már túl sokat is tudtam. Hogy őszinte legyek nagyon sokkolt és még most sem találom igazán a megfelelő szavakat, de igyekszem egy összeszedett értékelést írni róla. Mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt. Valóban úgy érzem, hogy általatok megint egy kicsit többet tudtam meg a tinédzserekről és bár a kötet fikció, számos formában éreztem úgy, hogy akár meg is történhetne. Ezért hálás vagyok és köszönöm.

Mészöly Ágnes írónő neve már több felületen is szembejött velem, valamint számos formában találkoztam írásaival. Nem is olyan régen olvastam tőle egy másik regényét, ahol megállapítottam, hogy mennyire varázslatosan bánik a szavakkal. Ennek a regénynek az olvasása után pedig teljes hittel gondolom úgy, hogy egy kiemelkedő szerző, aki nem csak szépen bánik a szavakkal, de rendkívül sokoldalú és merész is. Fiataloknak úgy írni, hogy az ne legyen se unalmas, se túl durva, mégis hozza azon elemeket, amitől igazán izgalmas egy kötet, nagyon nehéz feladat, de ez az alkotónak sikerült.

Nézzük meg, hogy fülszöveg alapján miről is szól ez a történet:

Kata és három barátnője, Patrícia, Lidi és Zsófi egy elitgimnáziumba járnak, ahol mindenki jeleskedik valamilyen területen.  Az osztály kimondottan érdekes szerkezetileg, de többnyire egy jó közösség nem kis életrevalósággal megáldva. Az iskola tanárai is színesek és problémásak, de hát mégis csak pedagógusok. Kata sem szokványos ahhoz képest, hogy lány, elvégre ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. De ahogy az várható volt, valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt egy titkos csoportot hoznak létre, a Darwin’s daughters-t, melynek célja, hogy egy új osztályfőnököt kaphassanak a következő évben, mert bár Gábor tanárúr kívülről a megtestesül mintatanár, de mindenki tudja, hogy a látszat csal. Egy rosszul sikerült osztálykirándulás után nincs bocsánat és nincs megállj. A kezdeti kamasz bosszúhadjárat szinte észrevétlenül durvul el. Vajon mikor kell azt mondani, hogy elég? Hol kezdődik a diák felelőssége és miért olyan bonyolult az élet? Nos, erre és még számos kérdésre választ kapsz, ha elolvasod a könyvet.

Szubjektív meglátásom szerint a könyv nagyon sok olyan témát dolgozz fel, ami nagyon is aktuális a mai fiatalok életében. Ilyen többek között a tanár-diák kapcsolat, a közösség ereje stb.

A karaktereket nem volt könnyű megszeretni, mindössze egy szereplővel sikerült azonosulni. Nem gondolnám, hogy a korosztályi eltérés lenne az oka, inkább a felszínességgel párosítanám össze. Katán kívül igazán senkit sem ismerünk meg, mert az ő szemszögén keresztül tárul szemünk elé a történtek és ezért főleg az eseményeken van a főhangsúly. Ettől függetlenül nagyon élveztem a lányok kis „kalandjait” és többször is úgy éreztem, hogy akár ismerhetném is őket.

„Soha ne hagyd magad! Ezt anyámtól tanultam még nagyon kis koromban. Téged senki nem üthet meg, nem szorongathat, nem kényszeríthet semmire. És ha bárki bármire kényszeríteni akar, fuss, üss, harcolj!”

A fent említett főszereplőnk, Kata, aki egy napló formában –gyógyulásnak szánva – elmeséli hogyan is történtek azok a bizonyos események. A tanárok közül több típusra is ráleltem, melynek köszönhetően az saját diákéveim jutottak eszembe. Sok emlékem fájdalmas számomra is, de jó volt látni érettebb gondolkozással, hogy milyennek láttuk magunkat és a körülöttünk lévő világot tinédzserként. Mivel a pedagógusok fontos szerepet töltenek be az események alakulásában, így kiemelten odafigyeltem bizonyos személyekre, különösen Kata anyukájára és az osztályfőnökre. Úgy gondolom egyik sem a legjobb személy, mert bár szerepüket betöltötték, de a hogyan az már más kérdéseket vet fel. Az előbbi nem mer szembenézni a saját gyermekével, míg az utóbbi gyávasága és erkölcsi normái nem éppen a jó kategóriába sorolhatók úgy gondolom.

A történet két szálon fut, melyek a jelen és a múlt váltakozásával bontják szirmaira azokat a történéseket, melyek szükségesek Kata gyógyulásához és ahhoz, hogy az olvasó megértse, mi volt az ok, mire épült a terv és hova fajult végül ez az egész.

„Amíg betöltött, azon elmélkedtem, hogy miért a kamaszok kommunikációs és alkoholproblémáival, elszigeteltségével meg ilyenekkel foglalkozik boldogtalan és boldog, amikor a körülöttünk élő fantasztikus felnőttek pontosan ugyanezekkel a problémákkal küzdenek.”

Többször is úgy éreztem, hogy a lányok gondjai és élethelyzetei pontosan rávilágítanak arra, hogy egy diáknak nem is olyan könnyű az élete, mint ahogy sokan szeretik hinni. A családon belüli verbális erőszak, a különböző szülői, tanári és iskolatársi nyomás és elvárás, a sok szabály és tiltás rendkívül megnehezíti, és sok esetben ellehetetleníti az adott fiatal helykeresését a világban.

„Kénytelen voltam az egész szépen kialakult világképemet újrarajzolni. Kiradírozni az egyetlen éles határt, új és még újabb kategóriákat kreálni. Árnyalni, satírozni. Miközben semmi másra nem vágytam, csak hogy újra egyértelmű legyen minden. Vagy ha nem is minden, legalább néhány dolog.”

Úgy gondolom, hogy egy rendkívül érzékeny és intenzív emocionális regényt olvastam, ahol semmi sem az, ami elsőnek látszik és mégis minden egyes információ elengedhetetlen és fontos.

Minden diák kezébe nyomnám, hogy legalább egyszer olvasd el és bizony a „felnőtteknek” sem ártana kézbe venni.

Összességében talán eddig ez az írás a legelső idén, ami igazán átfogóan felvázolja az internet adta buktatókat, a szülő-gyermek, diák –tanár és szülő – iskolarendszer generálta problémákat, a kommunikációs és érdek konfliktusokat. Nagyon mai a regény mind tematikailag, mind pedig azon társadalmi gondok felszínre hozatala által, amelyek elgondolkodtatják az olvasót.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert az ilyen témájú könyveket egyszerűen olvasni kell és érdemes. És ne feledjétek: A társadalomban lehetsz bárki, de amíg a tükörbe tudsz nézni és a szíved nyugodtan dobban, addig minden rendben van!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy