2021. június 8., kedd

Nacume Szószeki - 120 haiku

 

„Ketten reppennek
s egyként táncolnak tova –
pillangórománc”


Nagyon érdekes, hogy nem is olyan régen ugyanezzel a címmel és fordítóval olvastam egy hasonló kötetet, ami akkor nagy kedvencem lett és azóta is többször elővettem. Bevallom tudatlanul sikerült így választanom, de ha már így alakult, nagy örömmel álltam neki ennek a kötetnek a felfedezéséhez is. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy ismételten távoli tájakon járhattam általatok és újra felfedezhettem azt a sok csodát, amit az életünk vagy a természet tartogat a szemfüles figyelőknek. Köszönöm.

A mostani kötet ismételten csepp mind terjedelmileg, mind külsőleg. A borító nagyon megtetszett, hiszen jó ránézni és valahogy nyugtatóan hatott rám, erre pedig most nagy szükségem volt úgy érzem.

Mint fent már említettem Czifra Adrienn fordítói munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kis könyvet. Mivel nem először találkozom a hölgy munkásságával, így nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak.

Nacume Szószeki, japán író alkotásait olvashatjuk a könyvben. Az alkotó eredetileg Nacume Kinnoszuke néven látta meg a napvilágot 1867.február 9.-én. A legtöbb forrás szerint a Meidzsi-korszak egyik legelső regényírója és munkásságának köszönhetően, a modern realista regény megalapítója is egyben. Főbb művei, hogy csak párat említsek, a Macska vagyok és a Kokoro. Bár elsődlegesen regényeket írt, de számos haikut is köszönhet neki az utókor. (Róla itt tudhattok meg többet).

Ebben a kötetben 120 válogatott alkotása olvasható, mely 5 fő részre osztható.

Az első rögtön Újév címmel vezeti be olvasóját a különleges sorok világába. Hoztam is egy példát számotokra:

„Engedtessék meg:
új év első reggelét
ágyamban töltsem”

A következő fő állomásunk természetesen a Tavasz. A megújulás és az élet kezdetét jelképező időszak számos ihlet forrása és egyben egy különleges és szeszélyes állapotot okoz. Innen is szeretnék néhány kiemelkedő alkotást megmutatni. Nézzétek csak!


 „Alkonyi órán
halvány pír az ablakon:
hegytetőtűz gyúl”

 

A második:

 

„Belereng az ég –
ködfátyolból feltörő
csatakiáltás”

 

Az utolsó:

 

„Elmém gyötrődik
mint holdsugár a ködben
akad ilyen éj…”


A harmadik időszak természetesen a Nyár, ilyenkor csiripelnek a madarak, jó az idő és többnyire kellemesen telnek a napok. Ez az etap egy érdekes gondolatvilágot eredményez:

„Jánosbogarak
mintha fogócskáznának
hűs folyó tükrén”

És egy másik:

„Álmából kelve
szárnyra szökken egy tücsök –
dobkongás hallik”

Az Ősz hamar eljön, ebben a periódusban a színek dominálnak és egy bizonyos enyészet érződik már. Innen is hoztam pár szépséget:


„Hajnalkavirág
épphogy szirmát bontotta –
ennyi hát a lét?”

És a második:

„Zord őszi szélben
ha felmászol a dombra
hegyeket láthatsz”

A Tél kikerülhetetlen, hiszen egyszer mindennek vége lesz. Bár, ha az alkotó szemével nézzük ezt az időszakot, akkor olyan érzésünk lehet, mintha a világ egy csodálatos fehér dunyhában pihenne meg. Erről ezek a sorok mesélnek a legjobban. Nézzétek csak!


„Hófödte hegyen
ha járnak is emberek
láthatatlanok

És egy másik:

„Téli szélvihar
tajtékzó hullámokba
lökte a napot”

Szubjektív véleményem a kötetről, hogy nagyon megnyugtató volt végigolvasni, ugyanakkor egész végig éreztem egy bizonyos depresszív mélységet, melyet még akkor is emésztettem, miután már letettem a könyvet. Erről és arról a csodálatos lelkivilágról mesél ez a pár személyes kedvenc haikum. Kérlek, olvassátok figyelmesen!


„Napnyugta után
ha a vihar ideért
el kell búcsúznunk”

A második:

„Datolyaszilva –
édesen se feledd el
fanyar múltadat!”

És a harmadik:

„Párnám peremén
búcsúznak a csillagok –
hajnalhasadás”

Talán túlgondolom, de úgy éreztem az elmúlás többször eszébe jutott az alkotónak. Sok oldalról és több szemszögből közelíti meg az adott témát és bár a sorok gyönyörűek a maguk nemében, én mégis sírva fakadtam, mert szinte hallottam, ahogy hangosan nekem olvassa. Tudom, hogy sokan gondoljátok úgy, hogy túl élénk a fantáziám, de ezen alkotások csak akkor csapódnak le az olvasóban, ha hagyod, hogy a lelked szárnyra kelljen. Számomra ez a három alkotás a kötet ékköve és igazán csak az fogja érteni, aki elengedi magát olvasása közben.


„Padlásszobámban
magányosan alszom el
rideg éjszakán”

A második:

„Egyetlen csillag
összes álmom elűzi
fagyos éjszakán”

És az utolsó:

„Múlóban az év
gömbölydeden szunyókál
macskám ölemben”

Összességében elmondhatom, hogy egy egyedi és kiemelkedő haiku kötetet olvashattam, mely több mély és megrázó gondolatot hagyott bennem. Az egyik ilyen, hogy a világ évről évre folyamatosan változik, de az ember soha.

Ajánlom mindenkinek, aki szeret elmerülni a természet csodáiban, néha teret mer adni a komorabb gondolatoknak és akár csak pár sor erejéig is elmerészkedne gyönyörű tájakra. Mert ne feledjétek: A halálnak nem a légzés hiánya az egyetlen formája. Ha nem láthatsz olyan dolgokat, amelyeket eddig minden nap láthattál, a lelked elsorvad. Mert bárhol is jársz az életben, a megszokottól elszakadni nem lehet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése