2021. március 28., vasárnap

Caroline Solé - Szavazz rám!

 


„Semmit sem jelent, ha az ember külön él a családjától. Attól még, hogy máshol van, szüntelenül gondolhat rájuk, ha pedig egy fedél alatt lakik velük, ábrándozhat arról, hogy elhagyja őket.”


Minden egyes nap olvasok és minden kötet után véleményt fogalmazok meg valamelyik platformon. A legtöbb esetben a szavak kirobbannak belőlem, és mint madarak a kalitkából tovaszállnak. És most mégis úgy érzem, hogy üres vagyok. Egy csepp kötet, mely az arcomba nyomta azt az igazságot, melyet bár én magam is vallok, ennyire tudatosan, szétcincálva a valóságomat, sosem láttam. De, hogy ne szaladjak ennyire előre, először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm nektek, hogy felhívtátok a figyelmemet erre a könyvre, de legfőképpen azért vagyok hálás, mert ismét önmagamra lelhetek.

Rohanó világunkban a „légy jelen” szlogen virít mindenhonnan, hogy ez pontosan mit is takar már kevésbé egyértelmű, de talán annyit tesz, hogy légy tudatában önmagadnak és a körülményeidnek. Egy eltorzított verzióban, persze más értelmet is felfedezhetünk, mégpedig azt, hogy légy online a nap minden pillanatában. Ha kilépünk az utcára hetven százalékban azt láthatjuk, hogy rohanó emberek tömege megy el mellettünk. Mindenki siet valahová, hiszen a napi feladatokat el kell látni. A legtöbben fülhallgatóval a fejükön mászkálnak elmerülve a maguk világában, mások még menet közben is a telefonjukat nyomkodják, és mikor beleütköznek valakibe, még nekik áll feljebb. És egy harmadik réteg az utca zaját próbálja túlkiabálni, hogy nagyon fontos mondanivalóját közölhesse a vonal túlsó végén lévővel. Sok lélek, millió probléma. Légy jelen!

Ez a kötet már a borítójával is megfogja a tekintetet, hiszen egy mustársárga háttéren emberi alakok sziluettje tűnik fel, míg előttük pedig egy kamasz fiú rajza látható, mely elsőre talán nem is annyira egyedi. De jobban megnézve, már a részletekre is fókuszálhatunk, mint a mellette lévő fémdoboz, melyet a kéregetés miatt helyezett ki és egy fél kartonlap, melyre a kötet címe lett felfestve: Szavazz rám! A kép összhatásilag sokkoló, még akkor is, ha valaki érzéketlenebb az efféle „művészetre”, hiszen nyílt panelen hirdeti, ez a történet meg fogja rázni az olvasója lelkét.

A fülszövegből már megtudhatjuk, hogy a könyv egy hajléktalan fiúról szól, aki egy véletlen folytán felregisztrál egy akkor induló piramis játékra. Az új valóságshow alapjai a Maslow szügséglethierarchiáján alapszik, azaz az emberi szükségletek piramisának sémáján. Hogy miből is áll össze?

 1. Fiziológiai szükségletek (Ivás, evés, alvás, szex)

2.  Biztonsági szükségletek (Lakhely, jövedelem, fizikai védettség)

3. A szeretet szükséglete (Család, barát, közösség – valahová tartozás)

4. Az elismerés szükséglete (Bizalom, siker, tisztelet)

5. Az önmegvalósítás szükséglete (A bennünk rejlő lehetőségek elérése)

Ezek a pontok adják az ötletet, melyen főhősünk elindul, és bár kezdetben csak egy „poénnak” tűnik, de később már lételemévé növi ki magát. Csakhogy mit tud nyújtani a világnak egy olyan elveszett lélek, akinek nincs semmije, az életét az utcán tölti, kéregetésből tartja fent magát és a túlélése attól függ, hogy aznap egy szendvicsre valót, némi melegséget adó itókát és a feszültség levezetésére szolgáló cigit meg tudja- e teremteni? Nos, nagyon is sokat, hiszen ami nem megszokott, abból látványosságot csinálunk. Ahogy halad a fiú egyre feljebb a piramis csúcsa felé, úgy mutatkozik meg az olvasó előtt a háttérben meghúzódó valóság. A két idősíkon követhető történet, -nevezzük Christopher Scottnak hősünket- a fiú gondolatain keresztül mutatja be, hogyan is döntött úgy egy ilyen idős kamasz, hogy hátra hagyja az eddigi életét és inkább a bizonytalan utcai életet választja. Vajon sikerül celebbé válni Christopher-nek? És vajon megváltozik-e bármi ettől a hirtelen rátört népszerűségtől? Nos, erről már igazán nem mesélhetek, de természetesen megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet!

Személyes élményem a regény befejezése után az, hogy egy hatalmas társadalomkritikát volt szerencsém olvasni. Mert bizony felmerült bennem a kérdés, hogy ki a nagyobb menekülő? Aki feje a telefonjába szorult a nap 24 órájában, csak akkor van jelen és boldog, ha legalább naponta egyszer posztolt és persze az határozza meg kedvét, hogy akkor hány lájkot kapott? Vagy az, akinek nincs biztonságot nyújtó fedél a feje felett, a napi léte a kéregetés sikerétől áll vagy bukik és igazán nincs semmije, csak azon emlékei, amik ide vezettek? Hol húzódik meg a határ a menekülés fázisai között?

Bár én nem szeretek magamról posztolni vagy képek sokaságát feltenni, mégis úgy kelek fel minden reggel és úgy is fekszem le, hogy a telefonom közvetlen közelemben van, hogy bármikor elérjem, ha fontos hívás vagy üzenet vár. Én is egy közösségi oldalon lógok napi szinten és bár ez nem az oly közkedvelt Facebook vagy Instagram, mégis fontosnak érzem, hogy ott lehessek és lássam a napi karcokat. Bár ennek a közösségnek ereje van, mert több barátomat is köszönhetem ennek az oldalnak, mégis elvesz naponta több órát az életemből és fel se tűnik. Vajon menekülök a saját valóságom elől? Erre a választ pontosan tudom, de vajon te, aki most olvasol, mit felelnél erre? Mennyi időt töltesz a neten lógva és mennyit vagy jelen a saját életedben? Mitől vagy boldog? És miért érzed szükségét, hogy idegen emberekkel oszd meg az életed minden pillanatát?

Elfelejtettünk élni és könnyebb belemenekülni egy olyan világba, amiben azok lehetünk, akik akarunk. Pedig, ha csak a felére csökkentenénk annak az idejét, hogy naponta mennyi időt töltünk a neten és a való életünk egyengetésével foglalkoznánk, sokkal kevésbé lennénk a nap végére üresek.

Mert igen, mikor kikapcsoljuk a képernyőnket magunkra maradunk. Az ürességgel, a fájdalommal és a semmivel.

Három idézetet szeretnék megmutatni nektek, kérlek, figyelmesen olvassátok!

„Amikor még nem az utcán aludtam, fel sem fogtam, milyen fontosak a barátok. Nem azért, hogy emeletes ágyon osztozhassunk velük, hanem egyszerűen azért, hogy ne bolonduljunk meg, legyen kihez szólnunk. A tudattól, hogy más is ugyanolyan nyomorult helyzetben volt vagy van, négylevelű lóhere nő az ember szívében.”

A második nagyon erős érzelmet fog kiváltani:

„ Katt-katt, hangzik a fiatalok felől, akik anélkül mennek el mellettünk, hogy észrevennének, úgy elbűvöli őket a saját képmásuk. Püff-püff, hangzik a mi hálózsákjaink felől, miközben védjük magunkat. Egy járdán osztozunk, de mély árok választ el bennünket egymástól. Mégis az a benyomásom, hogy ugyanúgy élünk. Vagy inkább, hogy ugyanúgy menekülünk az élet elől.”

És a harmadik pedig így hangzik:

„Az emberek, megfigyeltem, minden életkorban valami bandához próbálnak tartozni. A suliban azokkal lófrálunk, akik hozzánk hasonlóan öltöznek, és ugyanazt a zenét hallgatják, ugyanazokon a vicceken röhögnek, mint mi. És felnőttkorban is ez folytatódik: azokhoz fogok csapódni, akik legjobban hasonlítanak ránk, a kávéautomatánál, a pultnál, a tömegközlekedési eszközökön, egészen az elfekvőig. Mindenki a hozzá hasonlók közé akar beállni táncolni.”

Ezt a könyvet belenyomnám minden fiatal kezébe, hogy lássa hova tart az élete és nézzen már fel abból a kockából. Lássa meg a maga előtt haladó embereket, az utcán élők fájdalommal teli tekintetét és értse meg, hogy mi is zajlik igazán körülötte. Még mindig az a valóság, amiben élünk, és ha fájdalommal teli is, azért kell kitartani, hogy kikerüljünk belőle, nem pedig egy marionett bábuként csak létezni. Az emberi lét három legnagyobb ajándéka: a szabadság, a szeretet érzése és a tudás, tehát a gondolkodás lehetősége! Vajon az az igaz, amit látni szeretnél és giccses mázzal eléd rakják, vagy az, amit te teremtesz ugyan meg magadnak, de bár az utad nehéz, mégis sok pozitív élmény is járul hozzá?

Nézz bele a tükörbe és tedd fel a legfontosabb kérdést: Ki vagy te?

Az, akinek nehéz felkelni, elmenni minden nap az iskolába? Nem értenek meg téged és csak „túlélsz” minden napot?

Vagy az a személy, aki naponta posztol, és akár hamis képet fest fel magáról a közösségi oldalakon, csakhogy többen szeressék?

Netán az a lélek vagy, akit nem értenek meg otthon, sok fizikai és mentális bántalom ér és csak a közösségi oldalakon kap „szeretetet”?

Vagy az az éppen fényesen ragyogó csillag lehetsz, akit valamiért bálványoznak, és amíg nyújtod az elvárt kliséket, addig érdekes vagy?

Bárki is vagy most, valószínű egyszerűen ugyanazokkal az „üres” gondolatokkal fekszel le, mint az a lélek, aki mellett elmész nap, mint nap, és még csak rá se tekintesz!

Az életünk nem mindig könnyű és bár egyszer fent máskor lent, azért élünk közösségben, hogy átsegítsük egymást ezeken a nehéz időszakokon. Kérlek, nézz körbe és nyújtsd segítő kezed a másik felé! Tegyél magadért és másokért is egy lépést, hogy szebb és minőségibb életet élhessünk együtt! Mert egyszer te nyújtod kezed mások felé, máskor pedig az fog segíteni neked, kin anno te emeltél egyet!

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon hasznos és rendkívül összetett történetet olvastam. A mondanivalója nem csak elgondolkodtatott, de sokat is formált rajtam. Fontosnak tartom az olvasását és remélem, hogy minél többen kézbe veszitek!

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindannyiunknak tartogat valami újdonságot, és némi gondolkodni valóval lát el! És ne feledd az élet érték! Válaszd az életet! Szavazz a barátokkal való létre!

Ha pedig segítségre van szükséged, az UNICEF és a NANE oldalán jó eséllyel megkaphatod!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése