2020. november 29., vasárnap

Richard Bach - Jonathan, a sirály


 „(…) az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha semmit se tanultál, a következő világod pontosan olyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd.”

Hogy őszinte legyek a borító miatt választottam először ezt a könyvet. Valahogy nem tudatosult bennem, hogy ez az a bizonyos kötet, mely az írót híressé tette. Valószínű ez annak tudható be, hogy többnyire „A sirály” néven hallottam róla és megzavart a névi előtag. Persze betudható az én figyelmetlenségemnek is, de bárhogy is történt a kötet külseje és belseje is csodálatos. A sötét háttér kontrasztot alkot a szürke madárral és így elképesztő jól mutat, valamint ad egy bizonyos sejtelmességet.

Miután eleget szemléltem a képet bele is vágtam az olvasásba. És bizony nem egyszer kibuggyant szemeimből az a fránya könnycsepp. Mert nem csak gyönyörű, de hatalmas életigazságokat is rejt magában.

A kötet egy madárról szól, akinek szenvedélyévé válik a repülés és minden ehhez kapcsolódó esemény. Nem érti, hogy társai miért elégednek meg a napi szürke, rutinszerű szenvedéssel, hogy életben maradjanak, mikor ott a lehetőség egy sokkalta jobb élethez, igaz tenni kell érte. Bár az elején próbálja meggyőzni a többieket, hamar rá kell, hogy döbbenjen ezzel csak azt érte, el, hogy kirekesszék a társai. Igazából innentől kezdődik Jonathan igazi kálváriája, ahogy megmutatkozik, hogy nem adja fel. Újabb és újabb szintekre fejleszti tudását, míg végül visszatér a kezdetekhez és maga is változásra ingerli környezetét.

Olvasás közben rá kellett döbbenjek, hogy a Sirály sokkalta több mint egy aktuális társadalomkritika. Az alkotó felnyitja az olvasója szemét a világunk hibáira, de nem erőltet rá semmit a másik félre. Meghagyja a lehetőséget a választásra. Tehát a regény elején megfogja a kezedet és elkísér az utolsó sorig, majd ott elengedi és utána érdeklődve „csak rád tekint”! Azaz elolvastad, van véleményed, de mész tovább, vagy hajlandó vagy megállni, gondolkozni és megérteni mi vonatkozik rád!

Csak, hogy példával is szemléltethessem a fent leírtakat.

Számomra a kötet megalapozta azt a hitet, miszerint birkának lenni nem nagy dolog, de fekete báránynak már annál inkább kiváltság. Nem az a lényeg, hogy kiközösítenek, hanem az, hogy miért teszik ezt! Ha jó vagyok valamiben és felmerem vállalni, hogy szorgalomból jutottam egyik pontról a másikba és hogy ezt bárki elérheti, akkor büszkén vagyok kirekesztett, mert vállaltam a kockázatot, mertem lépni egy új ismeretlen, de érdekes ösvény felé. Az újítás, a gyakorlás teszi a mestert, hisz a mondás is így tartja. Ha neked van egy álmod, de a környezeted nem támogat benne, nem kell feladni. Apró lépésekben is lehet változást hozni. Vagy ha türelmetlen vagy, a megfelelő áldozat hozatallal meglépheted a magad útját. Hogy mit veszítesz, és mit nyersz, változó és egyéni. Hogy megérte-e, ezt igazán az utad végén fogod tudni megmondani! Mégis úgy gondolom, hogy a bizonytalan, de fejlődő jövő jobb, mint a megszokott, állandó rossz.

Ez a történet azt is megmutatja, hogy az ember a legnagyobb korlátja saját magának. A technika fejlődik, csak a faji gondolkodás változik túl lassú léptekkel. Ha visszatekintek a történelem alakulására, csak azt látom, hogy nagyra vágytunk, de csak kevesek merészsége miatt tudtunk előre lépni, fejlődni. Hisz egy kitalálja, megvalósítja, a tömeg pedig magáénak tekinti és élvezi annak hasznát.

És a regény még egy fontos üzenetet rejt magában, még pedig azt, hogy egy jó vezetővel fantasztikus változások érhetők el. De, hogy kiből válik alkalmas személy, az függ az adott társadalom nézeteitől és a cselekvés akarásától. Hiszem, hogy minden csoport olyan vezetőt kap, amelyet megérdemel. Egészen addig, míg a megszokott rosszból elég nem lesz és a változás útjára mernek  lépni.

A könyv erőssége és egyben különlegessége is, hogy két nyelven íródott. Míg az első szakaszban magyarul olvasható, a másodikban angolul követhetjük nyomon ezt a történetet.

Mint látható egyedi és gazdag a kötet. Ajánlom minden olvasni szerető léleknek nemtől és kortól függetlenül, mert hiszem, hogy benne mindenki megtalálja a maga igaznak vélt hitét és gondolatait.

Számomra nagy kedvenc lett és biztosan tudom, hogy nem utoljára vettem kézbe a regényt.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése