Évek óta küzdök egy „rossz” szokásommal, miszerint ne azzal
foglalkozzak, hogy vajon magánemberként milyen lehet az aktuális olvasmányom szerzője, hanem csak
és kizárólag a könyvet értékeljem adott szempontok szerint. Hosszú ideig
sikerült csak az adott kötetre koncentrálnom, de a mostani esetben előbb
„ismertem” meg az alkotót bizonyos formában, mint hogy kézbe vettem volna könyvét.
Ezért automatikusan is hatalmas elvárásaim lettek az kiadvánnyal kapcsolatban,
amely sok nehézséget okozott végül olvasásom folyamán. Mivel az őszinte
véleményezés híve vagyok, ezért erről – is – írok később bővebben. De először
szeretném megköszönni a szerzőnek és a kiadónak, hogy biztosítottak számomra
egy példányt! Köszönöm szépen!
Robert B Bednar magyar származású író, aki jelenleg Ausztráliában él családjával. 2006-tól Sydney egyik legnevesebb társas – és versenytánc iskolájának technikai igazgatójaként tevékenykedik. Eme sokrétű személyiség egy igen érdekes és izgalmas világot álmodott meg leendő olvasóinak. Az Álmodj és én létezem sokkalta több egy átlagos sci-fi műfajban játszódó történetnél, hiszen a jövő képlékenységét felhasználva egy olyan magot ültet el az olvasóban, amely talán elindítja a jövő nemzedékének rögös, de annál nagyobb felfedezésekre elszánt útján, ahol a mesterséges intelligencia egy új mérföldköve lesz az emberiségnek. Jelen esetben az első regényt vettem kézbe, amely 2021-ben jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Ha kíváncsi vagy a szerző egyéb munkájára vagy csak érdekel pár érdekes újdonság, akkor kövesd őt honlapján is vagy a közösségmédia felületein.
Hogy miről is szól ez a történet?
2012
Thomas Redford Junior egy név, amely bár elsőre nem sokat
árul el, de a jövőben a legfontosabb lesz az emberiség számára. Egy lélek,
amely a testi örömök ragacsos hálójában találja magát. Egy férfi, aki a női
bájakat nem veti meg, de mégis sokkalta több, mint egy hétköznapi szoknyapecér.
Intelligencia tekintetében, amikor kell, helyén van az esze és nem egyszer az
illegális játékok veszélyes világában teszi tétre életét.
1984
Dr. Remcsik professzor egy lángelme, aki a kutatásainak él, az
őrületig hajszolja magát és alanyait. A fejlődés áldozatokkal jár, ezt jól
tudja ő maga is, mégis vajon meddig mehet el? Hol van a határ?
2046
Michael Lindgren egy zseni, aki a világ legokosabb
embereinek egyikeként, mert nagyot álmodni. Ennek az álomnak egy új tudat lett
az eredménye, amely a legcsodálatosabb és egyben legfélelmetesebb fejlesztése
az emberiségnek.
2048
Eviana Gonzales McKenzie különleges katona, aki nő létére
azon kevesek egyike, aki a speciális kiképzőtáborban a jövő katonáinak egyike
lehet, de előtte még megmérettetik tudásban és erőben. Az élet sosem bánt vele
kesztyűs kézzel, és most is csak saját magára számíthat összezárva a mindenre
elszánt farkasokkal, akarom írni férfiakkal, ahol a barátság luxus és akár az
életedbe is kerülhet.
Ennek a négy személynek sem térben, sem időben nem lenne
szabad tudniuk egymásról, mégis van egy közös pontjuk. Ez a pont nem más, mint
egy program, amely sikeres működésével alapjaiban változtatja meg a tudomány
több ágát és segítségével a jövő határtalanná növi ki magát.
Duxorg "életre" kell és sokkalta több lesz, mint egy
mesterséges intelligencia. De ahogy várható ennek a hatalmas tudásnak a
birtoklásával sok veszélyes ellenséget is „felébreszt”, akiknek egy a lényeg:
mielőbb elpusztítani azt, aki ennek az egész projektnek. a kulcsfigurája. Vajon
kiről lehet szó és sikerül-e megvalósítani a terveket? Vajon milyen sors vár az
emberiségre ezek után és ki lesz a győztes?
„A terrorista csoportok öngyilkos merénylői mindig
megtalálják a lehetőséget arra, hogy keresztülvigyék szent dzsihádjukat, és ott
támadjanak, ahol az általuk hitetlennek nevezett, amúgy egyszerű, békességet
szerető emberek csoportosulnak.”
A sci-fi egy olyan műfaj, amely mindig is érdekelt, de
elenyésző alkalommal nyúltam eddig könyvei felé. Ugyanakkor a tudomány és az
emberiség jövőjéről alkotott tézisek nagyon érdekelnek. Amikor megtudtam, hogy
a szerző egy még általam kevésbé ismert témakörben írt könyvet, rögtön tudtam,
hogy akarok egy példányt, amely hamarosan a polcomon is csücsült várva, hogy
foglalkozni kezdjek vele. Bár sok idő eltelt azóta, de az érdeklődésem egy
cseppet sem csitult, sőt tulajdonképpen a kritikám elején leírt „problémával”
szembesültem. A kimaradt időben figyelni kezdtem az alkotót és többször is volt
szerencsém pár szót váltani vele, amely akaratlanul is igen magasra helyezte az
elvárásaim mércéjét. Túl magasra.
A történet karakterek szempontjából sűrű és bizonyos szinten
sok is. Ennyi személyt felvonultatni nem túl szerencsés elsőre, bár azt
mindenképpen el kell ismernem, hogy szükségszerűnek gondolom így utólag
visszagondolva. A mellékszereplők elenyésző számban fordulnak elő, ámbár
fontosak minden tekintetben.
Thomas Redford Junior személye számomra irritáló volt egész
végig. Semmilyen formában nem tudtam azonosulni vele. A gondolatait sokszor csak
az elemi ösztönök hajtották, megspékelve a trágárság legszínesebb szófordulataival.
Bármennyire is kulcsfontosságú szerepet szánt neki az író, egyszerűen nem
tudtam pozitívabb szemlélettel tekinteni rá és rendkívül feldühített.
Dr. Remcsik professzor egy zakkant tudós, aki páratlan
felfedezésével egy kegyetlen kísérleti időszakot hátrahagyva végül a
gátlástalanságig jut el, de neki köszönhetően érdekelni kezdet a történet és
bármennyire elleneztem több tettét, mégis úgy érzem, hogy meg is értettem
részben.
„[…] rendszeresen jártak az újszülött osztály babaszobájába
„feltöltődni”, vagy éppenséggel lenyugodni. Csak az tudja megérteni azt a
leírhatatlanul gyönyörű energiájú neszes csendet -ami a világon csak egy
helyen, a „csecsemőtároló szobában” létezett-, aki már átélte azt.”
Michael Lindgren személyéről túl sok mindent nem tudtam meg,
de amit igen, imádtam. Ő az a karakter, aki számomra fénypontja az egész
történetnek. Minden cselekedete és gondolatisága egy különleges elme ragyogása
volt számomra, akiről remélem, még többet olvashatok a következő kötetben.
Eviana Gonzales McKenzie nő létére kemény utat járt be és
sokszor csak éberségének köszönhette sikerét. A viselkedése ellenben nagyon
alsó szintű volt számomra. Nem a durvasága miatt lett a szememben negatív
karakter, hanem a felsőbbrendűsége mögött lévő üresség miatt. A teljesítményben
kiválóság nem egyenlő azzal, ahogy lereagált helyzeteket és csak szánni tudom
érte. Tudom, hogy az esendőség által a hibázás benne van a pakliban, mégis úgy
érzem, hogy sok volt arroganciája.
És ott a mindenség legkülönlegesebb „személye”, Duxorg, aki
humorával, éleslátásával felhevítette a lelkemet. Imádtam róla olvasni és
nagyon érdekel a továbbiakban is „sorsa”.
„Az emberi szervezet csodákra képes.”
Események szempontjából egy perc nyugta sincs az olvasónak.
Minden fejezet egy újabb mérföldkő az emberiség jövőjének tekintetében. A legjobb
és egyben legérdekesebb résznek, a kórházban eltöltött időszakot találtam.
Sokat foglalkozok az emberi aggyal jó magam is és rendkívül érdekesnek találtam
pont ezért az itt történteket.
„Az emberi agy akaratlanul is küzd mindenféle zuhanás ellen.
Ez be van építve az idegrendszerünkbe, mint egy alap védelmi rendszer, így, ha
csak meg is botlasz az utcán, a kezed már kapaszkodó után kap anélkül, hogy te
arra tudatosan utasítást adtál volna.”
Ha csak ezeket venném figyelembe, akkor egy rossz szavam sem
lehetne és rögtön a kedvenceim polcára tenném a könyvet. De egyszerűen ezt nem
tehetem, ugyanis a történet kuszasága ellenére két véglet között mozog. Az
emberi alpáriság és egy fejlett, felsőbb szint, amelyek közé a szerző próbált
hidat verni, sajnos nem sok sikerrel. A szexualitás fontos és ösztönből fakadó
tevékenység, mégsem gondolom azt, hogy remek kiegészítője ennek a történetnek.
Különösen egy bizonyos hölgyemény tekintetében éreztem teljesen lealacsonyítónak
és kimondottan zavart olvasás közben. Egy jelenet pedig elképesztően
feldühített, amelyről azt gondolom felesleges volt és nélküle vagy egy másik
megoldással élvezhetőbb maradt volna a regény.
A másik gondom pedig a szöveg kezelésének hiánya. Tele van elütésekkel,
betű és ékezet elhagyásokkal. Nagyon zavarónak találtam. Ha már egy igényes
történetet adunk ki, akkor erre miért nem lehet erre jobban odafigyelni?
A történet több idősíkon zajlik és sok szereplővel
színesített, bár megvoltak a maga kezdő hibái és érződött a „minden kezdet
nehéz” feeling, mégis olvastatta magát. Az író stílusát kedvelem és látok benne
potenciált, ezért mindenképpen olvasni szeretnék még tőle. Hiszem, hogy az első
próbálkozások nem könnyűek és kisebb odafigyeléssel, kiváló könyvek kerülnek ki
kezei alól. A regény folytatása pedig már mellettem van, így hamarosan arról is
hozom a kritikámat.
Összességében érdekesnek találtam, bár a fent leírtak
tekintetében nem tagadom, hogy csalódott vagyok. Remélem a folytatás, már
mentes lesz ezektől a negatív tényezőktől és végre tényleg átadhatom magam a
felhőtlen szórakozásnak.
Ajánlom a könyvet a sci-fi szerelmeseinek és minden olyan
nyitott léleknek, akit érdekel a mesterséges intelligencia témaköre.
Izgalmakban nem lesz hiány és ki tudja, hogy éppen milyen új ötletekre
inspirál. Egyet viszont senki se felejtsen el: „Közhely, de az elveszített
egészségedért nem tudnak eleget fizetni.” Ezt mindig tartsátok szem előtt!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul
oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy