2021. július 16., péntek

Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt

 

„A képek korántsem adják vissza a történelmet (…)”


Már nagyon vártam, hogy új történetet olvashassak az írónő tollából, hiszen tavaly volt szerencsém kézbe venni Az üveggyémánt átka című kisregényét, amit akkor nagyon megszerettem, így evidensnek éreztem, hogy ez most sem lesz másképpen. Mielőtt azonban ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét. Köszönöm.

Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt című regénye elsősorban az ifjúságnak szóló kalandregény és másodsorban történelmi fikció is egyben, hiszen egy olyan helyszínt és idősíkot választott az írónő, melyet ugyan se a térképen, se a valódi történelmünkben nem leled meg kedves olvasó, mégis elven és ezer színben pompázó. Nézzük is, hogy miről szól a mostani kötet:

Adott két egyetemista, Móric és Moira, akik nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással. A két főszereplő Egerkövesden éli a fiatalok gondtalan életét, míg egy napon a leányka egy idős emberrel nem találkozik. Az elsőre kellemetlen szituáció hirtelen egy izgalmas délután ígéretével kecsegtet, hiszen az úriember egy csónakázásról szóló szórólapot ad át Moirának. Sajnos Móricot nem olyan könnyű megmozdítani mostanában, de milyen barát lenne, ha nem engedne az „incselkedő” kérésnek? A kezdeti nehézségek ellenére a két fiatal végül úgy dönt, hogy összekötik a kellemest a hasznossal, hiszen Moira évek óta vágyik egy bizonyos épület felfedezésére. A kalandokban gazdag kirándulás végül megváltoztatja mindkettőjük életét. De vajon ki volt az ismeretlen idős úr? És mit rejthet magában az a titokzatos vár? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, csak merülj el a történetben.

Személyes élményem jelen esetben az, hogy az írónő, most komolyabb témákat boncolgat, mint az előző kötetében, mégis kellő precizitással adagolja az információkat, ami könnyen befogadható az ifjúságnak és az idősebb korosztálynak is egyaránt.

Fent már említettem, hogy egy olyan helyszínt álmodott meg számunkra, ami nincs egyetlen egy mai térképen sem, mégis úgy gondolom, hogy a szereplőkkel együtt jó volt végigmenni az utakon, keresni - kutatni és minden egyes korhadt fát szinte érezni az ujjaim alatt. Megtévesztően erős hatással volt az emocionális világomra, hiszen számos olyan kérdésről elgondolkodtam, amit elsőre nem feltételeztem volna a könyvről. Tematikája szempontjából odafigyelést igényel, ugyanakkor a kellemes szövegkörnyezet és az események adnak annyi szabadságteret, hogy szórakoztató marad az olvasó számára.

Egyetlen problémám volt a regénnyel, mégpedig a karakterek kidolgozatlansága. Tény, hogy nem ezen van a főhangsúly, mégis el tudtam volna viselni kidolgozottabb jellemű fiatalokat, akik fejlődnek és nem csak cselekednek. Bár természetesen van érzelmi ábrázolás, de hiányoznak azok a tényezők, amiket úgy szerettem az előző alkotásakor.

Ettől függetlenül kellemes élmény volt az olvasása és ajánlom jó szívvel a könyvet korosztálytól és nemtől függetlenül, hiszen mindenki meglelheti benne magát.

Amennyiben szívesen elolvasnád a könyvet, a NewLine Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése