2022. május 15., vasárnap

Matt Haig - Az egér, akit Mikának hívnak

 

„A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.”





Gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen fanatikusnak mondható olvasó, aki bizonyos szerzőkért olyan szinten rajong, hogy bármely új könyvét képes megvenni, szinte a megjelenést követően. Nos, én vállalom, hogy nagyon szeretem a szerző munkásságát, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mostani könyvét rohantam beszerezni. Hogy mi ebben az egyedi? Nos, az esetemet tekintve, extra egér félelemben szenvedek, olyan szinten, hogy ha tehetem még a könyvek illusztrációit is letakarom, mert zavar. Most mégis erőt vettem magamon és bevállaltam, hogy igen, képes vagyok rá, és kell a polcomra eme meseregény is.

Matt Haig számos regényt írt már legnagyobb örömünkre, de én egészen két évvel ezelőttig nem olvastam tőle semmit. Az Igazmondó Glimpi című kötete viszont olyan mély benyomást tett rám, hogy azóta több könyvét is a polcomon tudhatok – igaz, azóta is olvasatlanul várnak sorukra. Ráadásul egy számomra nagyon fontos barát is kedvenc szerzői között tartja számon és mivel az ő véleménye szent és sérthetetlen, így evidens volt, hogy közelebbről is megismerkedem az íróval. Szóval a fenti rajongásom immáron két könyv olvasásának eredménye, de feltett szándékom mihamarabb pótolni a többi regényének olvasását is.

Az ​egér, akit Mikának hívnak című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg. A borítón szereplő karakter a főhősünk és egy bizonyos Urga-burga sajt, de erről még picivel később írok. Mivel illusztrált kötetről van szó, így ki szeretném emelni Chris Mould nevét, aki már tinédzser korában is szenvedélyes rajzoló hírében állt, így evidensen tizenhat évesen kezdte meg a képzőművészeti iskolát és számos díjat nyert az évek folyamán. Róla itt tudhatsz meg többet.

„ Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény.”

Ez a történet egy már ismertebb karakterről mesél, mégpedig Mikáról, az egérről. Róla jó tudni, hogy barátságos, kedves és szeret enni. Nagy becsben tartja barátait és hűségénél már csak önbizalomhiánya nagyobb, de annyi baj legyen, hiszen mindenkinek van valami „baja” önmagával, nem igaz? A legfontosabb mégis a hite, miszerint őt senki sem veszi észre. Pedig, ha tudná mennyire nincs igaza, hiszen többen foglalkoznak vele. Itt van mindjárt Nikolasz, akivel anno útnak indult a Messzi Északra, Igazmondó Glimpi, aki morgolódása ellenére egész jó fej tud lenni és Bátor Britta, aki ugyan néha megosztóan viselkedik és sosem elégedett a hősünkkel. Egy igazi kalandot bevállalnál egy barátért? Még akkor is, ha tudod, hogy nem szép dologról van szó? Vajon mennyit ér egy barátság és megéri-e mindent feláldozni érte? Nos, ezekre a kérdésekre is választ remélhetsz, de most szólok, hogy vegyél elő egy köteg zsebkendőt, mert hol azért fogsz pityeregni, mert könnyesre nevetted a szemed, hol pedig azért, mert a szíved összefacsarodik egy pillanat erejéig.

Azt hiszem, hogy ez a történet sokat fog adni minden olvasónak. Mert mi is hibázunk és szeretnénk, ha elfogadnának. De vajon megéri feláldozni a hitünket egy barátságért? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de az biztos, hogy ez a történet egy nagyon jó alapot szolgál hozzá.

„Nem akarja mindenki a legjobbat nekünk. És nem mindenki ismeri a mi igazságunkat. Ha az emberek utálni akarnak minket, sokkal egyszerűbb, ha hagyjuk nekik. Tudod jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy. Kimerítő annak lenni, ami nem vagy.”

Igaz barátból nagyon kevés akad életünk folyamán, de van, aki olyan szerencsés, hogy több ilyen is jut az életében. Ezen kis csodák fénypontok az élet sötét és kitaposatlan útján. Minden egyes lépéssel általuk leszünk többek és a nehezebb időszakot is könnyebb megélni általuk.

Mikának is meg kellett tanulnia a barátság szó valódi jelentését és azt, hogy kikre számíthat. A karakter fejlődése nagyon szépen lekövethető és rendkívül kedves lett ezáltal a számomra. Az én szememben az az igazi hős, aki hibái ellenére képes a bocsánatkérésre és hajlik a változásra, mert mindenki elköveti a maga ballépéseit, de a jobbért tenni kell. Ez a mese többek között erre is rávilágít és ettől nagyon boldog lettem.

„A bátorságnak semmi köze a félelemhez (…). A bátorság azt jelenti, hogy az ember fél, de mégis továbbmegy, mígnem ott áll valaki előtt, aki ezerszer nagyobb, mint ő maga. Mindezt azért, hogy segítsen bajba jutott barátján.”

És csak egy személyes panasszal szeretnék élni, miszerint nagy sajtimádóként nem lehetne egy csücsköt törni a híres Urga- burga sajtból? Igazán hálás lennék érte, de természetesen megosztom veled, elég lenne egész évre…

A viccet félretéve remekül szórakoztam és egy új kedvenc könyvet tehetek a polcomra.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert a barátság mindannyiunk életében jelen van valamilyen módon. Ha van legalább egy jó barátod, akkor öleld magadhoz vagy mond el, hogy mennyire örülsz neki, hiszen az élet csodáinak egyike.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Kolibri Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

3 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon cuki történet lehet, megyek is megnézem várólistán van-e már ha nem dobom is rá:))) Bár az írótól eddig egy könyvet már olvastam, de azt nem szerettem, hátha a gyerekeknek szólót fogom.:)))
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nézd meg Az Igazmondó Glimpi című könyvét is. Én anno nagyon szerettem és olyan jókat kacarásztam rajta. :D

      Törlés
  2. Hát mivel az íróval még nem vagyunk jóban egyelőre ez elég lesz. De ha ez bejön, majd akkor jöhet a többi is:))

    VálaszTörlés