Christian Jacq - Tutanhamon utolsó titka

 

Nemrég az Európa kiadótól rendeltem meg pár zsákbamacskás csomagot, és ez a könyv is köztük volt. Amint a kezembe vettem már tettem is félre, hogy minél előbb elolvashassam.

A borító egyből megfogott. Olyan kellemes ránézni, igazán szívet melengető az összhatás, egyszerre modern és régies. Az emberi alak és mögötte a háttér olyan, mintha egy festmény egy apró része lenne, míg Tutanhamon halotti maszkja egy fényképről származna. Megtetszett ez a kettőség. Majd elolvastam a fülszöveget, ami Egyiptomban játszódó történetet ígér izgalmakkal, titkokkal, egy kis politikával, szerelemmel párosítva. Hát, engem már Egyiptomnál megvett magának. A külcsín alapján egy letehetetlen történetre számítottam. De hát ne ítéljünk elsőre.

A történet az 1950-es években játszódik, ahol a sztárügyvéd Mark Wilder kap egy rejtélyes levelet, hogy ha tudni akarja ki is ő valójában, akkor utazzon Egyiptomba. Na, erre a mi hősünk, felpattan egy repülőre és már repül is a megadott helyre. Aztán innen indulunk neki a nagy útnak, mely végén Mark megtudja ki is ő valójában, illetve vele együtt kutathatjuk Tutanhamon utolsó titkát is. Csak azért szerepelt ebben a kis részben a „ki is ő valójában” kifejezés, hogy átérezzétek milyen volt az egész történet folyamán állandóan ezt olvasni.

Azzal kezdeném, hogy szerintem is életszerű, ha egy realista ember kap egy levelet, hogy „figyi x nap múlva légy Egyiptomba”, és erre ő rögtön rohan. Nem kérdez, nem kételkedik, hanem csomagol és megy. Aha, persze, meg ahogy az író elgondolta. Jó, azért azt tegyük hozzá, hogy Mark részéről megpróbálkozott egy kis bizonytalansággal, de ez nem oly mértékű, hogy én, mint olvasó el is higgyem. És ez kb. a könyv első tíz oldala. Szóval, nálam már itt elbukott a hitelesség, és voltak kételyeim a továbbiakkal kapcsolatban, de mazochista jellem lévén tovább olvastam. De minek?

Ezután jött az a rész, ahol megtudja, hogy ő Howard Carter a híres egyiptológus eltitkolt gyermeke. Ezzel nem is lenne gondom, de azzal már igen, hogy akik felnevelték, akikről egész életében azt hitte, hogy a saját szülei, róluk nem kapunk többet pár mondatnál. Az sem derült ki, hogy még élnek, meghaltak vagy egyáltalán mi van velük. A másik bajom ezzel, hogy az igazi anyjáról sem esik túl sok szó. Sőt, a főszereplőn annyira eluralkodik ez a „Carter fia vagyok, és befejezem apám küldetését” dolog, mintha csak ő létezett volna.

De lépjünk is tovább. Persze ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, Mark már a történet elején megismerkedik élete harmatos virágszálával, akibe a harmadik mondat után szerelemes lesz. És ekkor még nem tartottam az ötvenedik oldalnál sem. Itt jött el az a pillanat, mikor hangosan felsóhajtottam: – „Jaj Istenem, mit vétettem!”

Két kis részlet, hogy a szerző mit ért romantika alatt a 183. oldalon:

 „Mark felemelte és a karjába kapta a lányt.

– Úgy érzem, nagyon komoly, Mark. Te leszel az egyetlen szerelmem. A régi egyiptomiak szerint, ha egy férfi és egy nő egy fedél alatt él, akkor házasok.

– Keresztény vagy, nem kellene mégis megkérni Pachomius atyát, hogy törvényesítse a kapcsolatunkat?

– Legyek a feleséged?... – mosolyodott el Ateya. – Komolyan mondod?

– Mindig is te leszel az egyetlen szerelmem, Ateya.”

Amikor Mark szerelmet vall a 237. oldalon:

„Az én szakmámban tilos az álmodozás. Olyan házassági szerződés mögé zárlak, hogy sosem bújhatsz ki belőle! Mi örökre összetartozunk – szögezte le Mark, és elmerült egy végeérhetetlen csókban.

Ennél a résznél hangosan felkiáltottam: – Fuss!"

Nem tudom, kinél mit takar a romantika, de ha nekem valaki ilyet mondana, nem megcsókolnám/vissza csókolnám, hanem a világ másik végére menekülnék.

(Egy kis kiegészítés: Ha már oldalszámok, és maradjunk a számok világába, akkor arra is kitérnék, hogy nagyon zavaró volt számomra, hogy az évszámok egyszer számmal – ez a ritkábbik eset – máskor meg betűvel voltak kiírva. Nem láttam benne semmi következetességet, vagy csak nekem nem esett le, hogy milyen elv, szabály vagy valami alapján alakult így.)

A cselekmény egy pontján felbukkan a misztikus szál is. Eleinte csak olyan lightosan, mellékesen odavetve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. De mikor megjelenik a gonosz karakter, akkor többet is megtudunk erről, de nem eleget. Ezt nagyon sajnáltam, mert érdekes is lehetett volna, csak úgy éreztem, nincs teljesen kibontva ez a szál. És ezzel meg is érkeztünk a könyv fő gonoszához, akitől nekem félnem kellett volna. Elvileg. Hát, nem így történt. Olyan szinten elnagyolt volt a karakter jelleme, hogy nem mozdított meg bennem semmit. Akár egy kis homokszem a sivatag közepén. Nem izgultam Markért, hogy győzze le, nem ijedtem meg tőle, de nem is drukkoltam neki. A negatív szereplő céljáról, indítékáról nem mondok semmit, mert nincs mit. Ugyan a szerző leírta, de azok csak betűk a fehér lapon. Ahogy a „nagy” összecsapás is. Ritkán találkoztam ennél egyszerűbb, gagyibb megoldással.

Nem mondom azt, hogy unalmas a történet, mert pörgős, eseménydús, csak hát… nem élvezhető. Mark állandóan úton van. Egyik percben még a szállodában szeretkezik újsütetű barátnőjével, a következőben meg egy taxi hátsó ülésén utazik Faruk királyhoz, aztán repülőre ül, meglátogatja Londont, megint taxi és máris a piramisok lábainál csodálja a naplementét, napfelketét, és a mit tudom én még miket. Azért néha megáll, és egy exkluzív étteremben eszik, iszik, beszélget. Mert ugye azt se felejtsük el, hogy Mark sztárügyvéd, aki ha jól forgatja a lapjait, akkor még egész szép politikai karriert is befuthat. Szóval neki mindenből csak a legdrágább, a legjobb jár.

Sok dolog van, amiről még nem írtam, de most kiemelnék egyet, amit a könyv szempontjából nem hagyhatok figyelmen kívül. Ez pedig a politika, ami szinte áthatja az egész történetet. Nem mondom, hogy nem lett volna érdekes, de számomra túl sok volt. Igazából teljesen feleslegesnek tartottam. Enélkül is épp olyan élvezhető, sőt talán még jobb lett volna regény. Bár azt nem tudom miért, de a szerző jelentős szerepet talált ki a főhősének ezen a színtéren.

Az egyetlen, amiért érdemes lehet elolvasni a kötetet, az az Egyiptomról szóló részek. Főleg azok, melyek a piramisokról, fáraókról szóltak, visszarepítettek az időben. Teljesen elvarázsoltak ezeknek a helyszíneknek a leírásai, a tájkép mellyel az író megfestette a régmúlt eseményeit. Erről szívesen olvastam volna többet is, de sajnos, a kelleténél sokkal kevesebb szerepet kaptak, mint pl. a politikai színtér, vagy a romantikus szál.

Azt még megemlíteném, hogy néhány lap alján van forrásmegjelölés, de sajnos túl buta vagyok hozzá, hogy egyiket-másikat értsem. Igaz, én csak egy egyszerű, tanulatlan, földi halandó vagyok.

Erre három példát is hozok:

230 oldal: ** Lásd KMT, 18/1, 2007, 56.o.

258. oldal: * II, 13-14.

273 oldal: Neb ankh.

Összességében egy izgalmas, letehetetlen történetre számítottam, ami Egyiptomban játszódik, és visszavisz a fáraók korába. Ehelyett kaptam egy politikai, romantikus, halványan misztikus, önmagát többször ismétlő katyvaszt. Az az igazság, hogy szerettem volna szeretni ezt a történetet, és minden alap meg is volt hozzá, hogy egy igazán jó könyv szülessen belőle, csak a kivitelezéssel vannak problémák. Ha jellemeznem kellene a könyvet, akkor azt mondanám, hogy a történelmi háttér hiteles, ami nem mondható el a karakterekről.

Ettől függetlenül ez az én véleményem, lehet neked jobban fog tetszeni a történet. Tegyél egy próbát és örülnék, ha az értékelés alatt megosztanád velem gondolataidat!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Libri oldalán be tudod szerezni!

Írta: Emilly Palton

Martin Kay - Titkok útvesztője

 

„Soha ne bízz másban, csak aki a bőröd alatt lakik!”

Már sokszor kifejtettem, hogy mennyire vonzódom az egyedi témájú könyvekhez. Legyen az fantasy, western, vagy bármely más kategória, ha valami megfog benne, hűséges olvasója és követője leszek. Így jártam ezzel a sorozattal is. Az első kötetet nagyon megkedveltem, mert egy teljesen új, egyedi világképet adott a számomra. És mivel függővéges volt (nem morogtam érte kicsit sem) nagyon vártam, hogy mikor jelenik meg a második része. És most végre megkaptam, amire vágytam. Ezért először is szeretném megköszönni a Twister Média Kiadónak és a Szerzőnek, hogy előolvasóként kézbe vehettem a kötetet.

Azt hiszem nem is én lennék, ha nem a könyv külső és belső rajzait venném először szemlére. Még mindig azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek. Rendkívül szépen, mégis kicsit groteszk módon ábrázolja a történéseket. Az arcvonások szinte életre kelnek és ezernyi érzést fednek fel. Úgy gondolom, hogy már ezért megérte kézbe venni a művet.

A mostani regény ott folytatódik, ahol az előző résznek vége szakadt, illetve majdnem. Yuko és Vajk róják a szokásos köreiket, ami az egymáshoz való viszonyuk kibogozását illeti. Míg az előbbi szenved az el nem mondottaktól, addig az utóbbi lezáratlan múltja elől menekül, és nehezen nyit az új felé. Mindkét karakterről elmondhatom, hogy a szívem csücskei. Yuko fiatalsága ellenére sok keserűséget és fájdalmat cipel a vállán. Az új érzések és lehetőségek megbillentik az eddigi felfogását és csak nehezen tudja megérteni, merre is vezet az az ösvény, amire rálépett, mikor megengedte magának a luxust, hogy önmagán kívül más is fontos lehet. Vajk pedig egy sokat megélt harcosként, saját „vérző” lelke darabkáit próbálja egyben tartani, még azon az áron is, hogy kívülről nem több mint egy fatuskó. A két szereplő adja ennek a regénynek is a színét és illatát. Ha róluk olvastam számos érzés és gondolat járta át lelkemet és bár nagyon drukkolok egy bizonyos esemény miatt, mégis úgy érzem ennek még koránt sem lesz „boldog” vége.

A kötetnek van még egy főszereplője, aki sokszor csak a múlt fátylának fellebbenésekor látható, mégis meghatározó szerepe van a történésekben. Az ő érzései és személye, bár nem titok, számomra nehezen érthető. Nem tudok vele azonosulni, ugyanakkor mindig elfog egy erős kíváncsiság, hogy jobban rá lássak a vele történtekre, érzésekre. Sok kérdésem van és messze se kaptam kielégítő válaszokat.

Ebben a kötetben is akad ellenség dögivel, akiket már jó ismerősként köszöntöttem, de akadtak olyanok is, akikről még semmit sem tudtam. A „régi” karakterek is szépen fejlődtek a regényben, hiszen a múlt többször felelevenítésre kerül és ez által fontos részletekre bukkanhat a figyelmes olvasó.

Az események pörögnek, az idősík változó, ahogy az időjárás is. Az egyik pillanatban a jelenben izgulhatunk hőseinkért, a következőben már foghatjuk a fejünket és a múlt árnyaival küzdhetünk, akár akarjuk, akár nem.

Az írót kritizálni merészeltem az első kötet olvasása után, hogy jó női karaktert tudni kell írni. Nos, most nagy boldogan kijelenthetem, hogy ez a megszólásom tovaszállt. Rengeteget fejlődött az alkotó legnagyobb örömömre. Minden korban és minden női típusban érzem a változást. A kötet egyik különlegesége lett a személyiségfejlődések kiemelkedése. De sorolhatnék mást is. Most sokkalta több jutott az emberi érzelmekre, mégis egyensúlyban tartva az izgalmakkal és a harcokkal. Külön díjazom, hogy a kedvenceim sérülnek és véreznek. Senki ne nézzen rám furán, de fontosnak tartom, hogy emberiek maradjanak. Mert akik „elterülnek” a földön, azok előbb-utóbb felállnak. És akkor mutatkozik meg, a tapasztalás általi fejlődés. Nagyon örültem, hogy ezt olvashattam. Ami pedig a történések alakulását illeti, már meg sem lepődöm. Nem sűrűn szoktam ilyesmit írni, de talán most mégis kivételt tehetek.  

Kedves Író Úr!

Mikor óhajtod folytatni, vagy akár lezárni ezt a történetet? Ugye tudod, hogy nagyon morcos vagyok? Hogy lehet így –megint- „befejezni” egy részt? Értem én, hogy kell a függővég, de, és ez a lényeg, a hozzám hasonló olvasók kikészülnek ilyenkor. Remélem, hogy már íródik, és nem kell fenyegetőznöm elzárással, szobafogsággal és ehhez hasonlókkal!

Üdvözlettel, egy morcos, de hűséges olvasód

A viccet félretéve legalább olyan jó volt ez a történet, mint az előző. És meg merem kockáztatni, hogy sokkalta többet kaptam, mint vártam. Számomra új kedvenc könyvet avattam.

Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül. De ne feledjétek! Csak nyugodt körülmények között kezdjetek bele az olvasásba, mert garantálom, hogy nem teszitek le a könyvet egyhamar!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

A hidratálás fontossága

A téli időjárás igencsak igénybe veszi a bőrünket. Húzódik, feszül, szárad és kipirul. Ezeket egyrészt a hideg levegő és a fűtött szobák gyors hőmérsékletingadozást követni képtelen bőrünkön érzékeljük. Ezt megelőzve egy igencsak elhanyagolt ám nagyon fontos témáról lesz szó, ez pedig a hidratálás fontossága.

Elsősorban szeretném leszögezni, hogy egy jól és megfelelőképpen hidratált bőr minden külső környezetből jövő hatást képes elhárítani és védeni a szervezetet, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy belülről is fontos hidratálnunk.

Télen is fontos törekedünk a megfelelő folyadék bevitelre, ez napi 2-2,5 liter folyadék legyen. Ez lehet víz, tea, zöldség- és gyümölcslevek. Természetesen hozzáadott cukor nélkül érdemes fogyasztani az utóbbiakat, a cukor bőrre gyakorolt hatásáról egy másik alkalommal lesz szó. Fontos tudni, hogy a szervezetünkben lejátszódó biokémiai folyamatok nagy többsége vizesközegben megy végbe, így nem nehéz kitalálni, hogyha nincs elegendő víz a rendszerben, akkor előbb-utóbb megjelennek különféle egészségügyi problémák is. Nem hiába mondják, hogy a víz az élet.

A megfelelően hidratált bőr tud csak megfelelően működni, a kollagén, elasztin rostok és hialuronsav szintéziséhez is víz szükséges. Ezek azok a bőrt felépítő fehérjék, amelyek mennyisége határozza meg a bőrrugalmasságát. Nem utolsó sorban a hialuronsav saját tömegének 1000-szeres mennyiségű vizet képes megkötni. Gondoljunk bele, hogy ha egy szobanövényt nem locsolunk, akkor az a levelein fog látszani először, kókadt lesz. Így van ez velünk is, ha nem iszunk elegendő folyadékot a bőrünk, azaz a leginkább periférián lévő szervünk sínyli meg, idő előtt ráncos lesz.

Ha a bőrünkről van szó és belülről már megfelelő mennyiségű vizet kap, kívülről is rásegíthetünk. A nyári hidratálónk már télen nem lesz elég, mivel az egy általában könnyedebb textúrájú krém, míg a téli hidratáló termékek inkább zsírosabbak. Ettől nem kell megijedni, ugyanis ha a bőrtípusunknak megfelelő terméket választjuk, az nem fogja elnehezíteni a bőrünket és gyorsan fel fog szívódni. Azért is érdemes télre zsírosabb terméket választani, mert ugyan nem vagyunk tudatában annak, hogy egy vizes állagú krém a bőr sejtjeibe behatolva a hideg hatására megfagyhat. Igaz, hogy a felhám elszarusodott sejtekből áll, de az alatta lévő hámrétegek bőrsejtei igenis élnek és a jég kristályok a sejtek szerkezetében kárt okoznak. Ezért nagyon fontos, hogy krémezés után várjunk néhány percet mielőtt kimennénk a szabadba vagy zsírosabb, testesebb krémet válasszunk.

Télen is fontos a fényvédelem, így jó, ha nappali krémünkben van fényvédő. Ugyan kevesebb napfény ér bennünket, viszont nem árt, ha a krémünk minimum 15 SPF tartalmú. Ugyanígy fontos figyelmet fordítanunk az ajkaink ápolására egy megfelelő ajakbalzsammal. Lényeges, hogy természetes alapanyagokból álljon, mint pl.: sheavaj, jojobaolaj, kakóvaj vagy mandulaolaj, stb. és ezek lehetőleg az összetevő lista elején szerepeljenek (minél előrébb van valami a kozemetikai termékek összetevői között, annál több van belőle a termékben). Mindenképpen kerüljük a vazelin alapú termékeket, mert azok csak még inkább kiszárítják az egyébként is érzékeny ajkakat.

Érdemes télen elkerülni a forró vízben való fürdést, zuhanyzást, ugyanis ettől leolvad, lemosódik a bőrünkön lévő kettős lipid réteg, amely bőrünk védelmét biztosítja mind a kórokozókkal, mind a bőrönkeresztüli vízvesztéssel szemben.

Ha ezeket a tanácsokat valaki megfogadja, akkor megúszhatja épp bőrrel ezeket a hónapokat.

Írta: Zsuzsi

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl

 

Vannak azok a történetek, melyeket azért veszünk kézbe, hogy egy időre kiszakítsanak a hétköznapok megszokott malom őrléséből és vannak azon olvasmányok, amelyek formálnak a lelkünkön. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti nem tudom pontosan, de nem egyszer éreztem, hogy más vagyok egy-egy kötet olvasása után. A mostani regényt már egy ideje nézegettem a polcomon, de mindig volt fontosabb. Pedig kimondottam szeretem a keleti kultúra alkotóit, különösen a japán írókat, mert kevés érzelemből táplálkozva, elképesztő műveket képesek létrehozni. Pontosan ezzel találkoztam a mostani olvasási élményemben is. És bár sokáig nem nyúltam a könyvhöz, most mégis úgy gondoltam, hogy pont jókor vettem kézbe. Eredetileg nem akartam értékelést írni hozzá, de már az első történetnél éreztem, hogy különleges és mindenképpen érdemes felhívni rá a figyelmeteket!

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl című kisregénye csupán 250 oldal, mégis felölel olyan fontosabb témákat, melyekről beszélnünk kell!

A kötet négy fő részre osztható. Nézzük is sorra őket!

Szerelmesek címmel kezdődik a könyv, melyben egy férfi és egy nő találkozik a szokott módon. Semmi különleges nincsen ebben csupán az alkalom körülményei. Nem a szokásos kellemes, akár idilli társalgás folyik le köztük, melynek eredményeként a hölgy magára marad. Az ezután való események kissé kaotikussá teszik a történet megértését, de ha figyelmesen olvasunk, rá fogunk jönni mi is a lényege. A főszereplő hölgynek van lehetősége visszatérni ahhoz a bizonyos beszélgetéshez és bár a jelene nem változik meg, a jövőjére bizony kihatással lesz, mely különlegessé teszi ezen események láncolatát.

A második fejezet, A házaspár címet kapta. Amikor olvastam úgy éreztem, talán a legmegrázóbb események elevenednek meg szemeim előtt. Adott egy férj és feleség, az egyik kertész a másik ápolónő. Míg a férfi szeret utazni, addig a nő a vele töltött időt kedveli. Ez a rész az emlékekről szól és arról, hogy a szeretet bármilyen nehézségen át is kitart és számunkra sokszor csak az a fontos, hogy a másik fél jól érezze magát és boldog legyen. A múltba való visszatérés nem változtatja meg a jelent, de feltölti a jövőt. Talán ekkor sírtam először a könyvön, mióta elkezdtem az olvasást és akkor úgy éreztem elevenembe talált a történet üzenete. Hiszek a szerelemben, még akkor is, ha hidegebb a személyiségem és tudom, hogy amikor társat választottam, akkor hasonlóan gondolkodtam, mint a fenti szerelemesek. Van egy párom és pont ezért értem és átérzem az üzenet mélységét. Rendkívül megrázó volt a számomra.

A következő része a regénynek, A nővérek címet kapta. Két testvér elmondott és elhallgatott időszakáról mesél, melyet beárnyékol egy nem várt tragédia. Hogy mit változtat a jelenen egy kávézóban elfogyasztott kávé? Nos, megtudod, ha elolvasod a könyvet!

Az utolsó történet pedig az Anya és gyermeke címet viseli, ahol kivételesen nem a megszokott formában történnek az események, mégis mélyen megérintette a lelkemet. Egy anya és gyermeke kapcsolata mindig különleges marad, akár gondokkal tarkított, akár nem.

Az események különlegessége és azonossága, hogy ugyan azon a helyszínen játszódnak és egy bizonyos székhez van közük. És bár négy fő fejezetből áll a regény, én úgy gondolom egy ötödik történet és megbúvik a lapokon. Ez pedig nem más, mint az állandóság a különböző időutazások között. De, hogy miképpen is értem ezt? Nos, erre magadnak kell meglelni a választ kedves érdeklődő! Amit viszont még ki szeretnék emelni, az az utazás. A folyamat igen szigorú szabályokhoz van kötve, melyek megismerésekor elgondolkodik az utazó vajon megéri-e? Nézzük hát mik ezek!

Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Mint láthatjátok nagyon szűk keretet szab és nem biztos, hogy megéri. Ugyanakkor mégis azt kell, hogy írjam, hogy van értelme. Mert bár a jelen nem változtatható meg, aki ott jár változik. A kulcs bennünk van. Mivel mi már nem ugyanúgy térünk vissza, mégis csak lesz egy bizonyos előrehaladás. A jövő pedig képlékeny.

Ha saját szemszögemből nézem a könyvet, akkor én minden egyes fő fejezettel ráültem arra a bizonyos székre és minden alkalommal elvesztettem valamit magamból, hogy aztán újraépíthessem magamat. Az életem annyi sebből vérzik, és sokszor nem foglalkozom vele. De most valahogy úgy érzem a legjobbkor vettem kézbe a könyvet. Sokat segített, hogy megértsem a változás kulcsa én vagyok. Bár nem fogok tudni mindenben előrébb lépni vagy megbocsájtani, mégis úgy gondolom, ha csak egy területen lesz fejlődés, már megérte.

Számomra a könyv üzenete elsődlegesen az, hogy nem az a lényeg, hogy mi történt a múltban, hanem a hogyan! A részletekben rejlik sokszor a lelki fájdalmunk kulcsa. Visszatérni és újra átélni, bár elég hihetetlenül hangzik, tudom, de mégis talán csak kevesen lennénk olyan bátrak, hogy megtennénk ezt a lépést. Még akkor is, ha nagyon vágynánk rá, hiszen újraélni egy keserű tapasztalatot, néhol mazochista érzetet kelthet, de nem erről van szó. Csupán nem elég a vágy, ténylegesen akarni kell. Még akkor is, ha az adott pillanatban rossz lesz, mert amikor megtörténik velünk a negatív élmény, nem figyelünk a részletekre. És sokszor a tragédiaként felfogott események, nem azok, aminek elsőre látszanak. Ezzel csak azt akarom írni, hogy egy dolog szenvedni a múlt miatt és egy másik dolog visszagondolni és megpróbálni pontosítani mi is történt akkor velünk. Remélem, hogy értitek, hogy miről írok most nektek. Ez a történet erről szól. Megérteni, hogy a részletekben kell keresni a gyógyírt sokszor, és bár tudom, hogy vannak kivételek, mégis hiszem, hogy ha csak annyit érünk el ezzel a plusz kellemetlenséggel, hogy megértjük a valódi történéseket, eseményeket, már formáltunk a fájdalmukon és remélhetőleg könnyebb lesz.

Úgy gondolom, hogy ezt a kötetet egyszer feltétlenül érdemes kézbe venni. Ha elég bátor vagy kíváncsi vagy, javasolnám, hogy készíts magad mellé egy csomag zsepit és egy adag finom kávét. Ne feledd, hogy nem hagyhatod el a helyed és a kávédat melegen idd meg!

Ez a regény csodálatos mind kívülről, mind belülről. Kedvenc!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Kossuth Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy

Az oldal őrei (közreműködők)

  

NiKy

Főszerkesztő, korrektúra, divatrovat vezető

Nem tagadom hatalmas étvággyal falom a könyveket. Idén is több száz került a bírtokomba és nem óhajtok meggyógyulni. A Könyvelvonó az én álmaimból valósult meg és azért hoztam létre, hogy őszinte rálátással böngészhessen a kedves olvasó a friss és elfeledett könyvek között. A véleményem egyéni, természetesen másnak lehet pozitív vagy akár negatív meglátása az adott kötetről. Ha megosztanád velünk gondolataidat, azt a linkek alatt megteheted! A másik nagy szenvedélyem a divat, minden, ami ehhez köthető a szívem csücske. A harmadik pedig a természettudományok világa. Mint látható elég szélsőséges vagy akár sokrétű a személyiségem, de ez ne tévesszen meg senkit! Őszinte kritikus vagyok és van bőr a képemen ezt kulturált formában közölni a világ felé. Ez az oldal viszont nem csak az könyveké, hanem minden olyan témáé, ami érint engem, téged és másokat! Remélem, hogy jól fogod magad érezni! 

Elérhetőségek: 

Email:  bekes.nikolett@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/konyvelvonohungary

Anett

Szerkesztő, divatmenedzser

Kovács-Németh Anett vagyok, kiskoromban egyedül a Lassie hazatért olvastam, a többit lusta voltam és amúgy se hallottam róluk semmi jót. Aztán jött 10 évesen az isteni sugallat és elkezdtem. Nikit is a molyról ismerem  amúgy egyéni vállalkozó vagyok, zöldség és virágkertészetben dolgozom 

Elérhetőségek:

Email: koneanett@gmail.com

Emilly Palton

Szerkesztő, író, Könyvelvonó pályázat kezelő

Mit is írhatnék? Ki az a megátalkodott, elvetemült lélekkel megáldott ember, akit érdekelne, hogy ki és mi vagyok? Elvileg ember. Ezt is mondták. Az orvosoknak nevezett, fehér valamibe öltözött mandinkaharcosok, az anyámnak hívott nőnemű egyednek. Az emberi fajba, azon belül a nőnemű csoportba tartozó egyednek számítok. Hosszú, szőke hajszerkezetemben található néhány halvány reménysugár, rózsaszín csíkoknak álcázva. Mostanság ezzel riogatom a népet. Huszonnégy éve találkoztam, a végzet által nekem rendelt, azonos fajba, megítélésem szerint hímnemű, testem felső baloldali részének megdobogtatójával. Tizenhárom éve annak, hogy együtt rójuk az életnek nevezet valaminek a rögös, göröngyös, kifürkészhetetlen útjait. És még mindig elbírjuk viselni egymás szellemi és testi kivetüléseit. Tizenkilenc éve, úgy döntött egy felsőbb hatalom, hogy semmibe véve a társadalmi normákat, nekünk feltétlenül fontos, szükségszerű, tökéletesnek vélt génjeinket rászabadítani a világmindenségre. Nem vitatkoztunk, rögtön neki is álltunk beteljesíteni a nekünk szánt sorsot, így szaporodtunk is.

Elérhetőségek:

Email: emilly.palton@gmail.com

Zsuzsi

Szerkesztő, költő, szépségápolás szakértő

Papp Zsuzsanna vagyok, biológus. Egy esztétikai bőrgyógyászaton dolgozom arcdiagnosztikai asszisztensként és kozmetikai hatóanyagszakértőként. Az oldalon szépségápolással kapcsolatos bejegyzéseket olvashattok tőlem és néha egy-egy verset is.

Elérhetőségek:

Email: papp.zsuzsanna18@gmail.com