2021. július 13., kedd

"Fontos számomra, hogy a tartalommal azonosulni tudjon az olvasó – talán ez az egyetlen nézőpont, amit szem előtt tartok, amikor valami újat alkotok." - Interjú Szöllősi Bernadett költőnővel

 

Fotó: Kenyeres Krisztina 


Aki esetleg régebb óta követi írásaimat már tudhatja rólam, hogy mennyire szeretem a költészet világát. Számos költővel ismerkedhettem meg az elmúlt években, amiért igen hálás vagyok. A mostani interjú alanyom is egyike azon alkotóknak, akiknek olvashattam költeményeit és új kedvencre leltem általa. Nagy szeretettel szeretném figyelmetekbe ajánlani a mostani beszélgetésemet Szöllősi Bernadett költőnővel! Kezdjünk is hozzá!


Először is köszönöm, hogy elvállaltad a felkérésemet. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mit tudhat meg rólad az olvasóközönség?

Szívesen mondtam igent – köszönöm a felkérést. Szeretem azt gondolni, hogy olyan tipikus lány a szomszédból vagyok: hétfőtől-péntekig dolgozom, ha időm engedi sportolok és túrázom, és persze az unokaöcsémmel vagyok. És olvasok –rengeteget, és emellett persze írok is.

Eddig három köteted látott napvilágot: 2016-ban az Egy lélek margójára, 2017-ben Szív-garzon és 2021-ben a Kabátzseb-magány. Milyen érzés egyre több írásodat kézbe venni és mi a közös a három könyvedben? Van-e olyan perspektíva, ami alapján haladsz, amikor új könyvet álmodsz meg?

Ami közös a könyvekben az az, hogy a saját érzéseimet írtam meg mindháromban. Nem köntörfalaztam: leírtam, ha fájt, leírtam, ha sírtam, és leírtam azt is, ha boldog voltam. Fontos számomra, hogy a tartalommal azonosulni tudjon az olvasó – talán ez az egyetlen nézőpont, amit szem előtt tartok, amikor valami újat alkotok.

Bár egyelőre én csak a Kabátzseb-magány című könyvedet olvastam, de ebből kiindulva úgy gondolom, hogy jellemző az alkotásaidra egy bizonyos mély gondolatiság. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül színes emocionális palettából  merítkezel. Milyen közegben tudsz alkotni? Van-e esetleg valami hagyományos rutinod, amitől jobban megy az írás?

Örülök, hogy azt olvastad először – személyes kedvencem, ha mondhatok ilyet saját könyvről. A legkülönfélébb pillanatokban jön az ihlet, vezetés közben, kerékpáron ülve, otthon egy könyvvel a fotelban kucorogva, álomból ébredve. Ilyenkor rendszerint egy mondat vagy egy sor fogalmazódik meg bennem, amit azonnal papírra is vetek. Aztán ezt a sort, vagy mondatot sokáig nézegetem és ízlelgetem. Majd napokkal, hetekkel, hónapokkal később, ha asztalhoz ülök, akkor kanyarítom eköré a verset. Sokszor előfordul, hogy egy-egy versnek az utolsó sorát írom meg először. 

Kis forrásmunkát végeztem és láttam, hogy éltél már külföldön, de szíved szerint inkább ercsi lakosnak vallod magad. Milyen érzésekkel tértél vissza kis országunkba és ez mennyire hatott ki a művészi vénádra?

Bár szerettem Belgiumban élni, a szívem 5 év után hazahúzott. Szeretem megélni az érzéseket, és a honvágy, mint ilyen, felejthetetlen tapasztalat volt. Emocionális embernek vallom magam, mindent többszörösen tudok átérezni, megélni, akár csak szolidaritásból is. Sok szívszorító vers született ebben az időszakban a honvágy érzéséről. De csak úgy, mint egy szerelmi csalódást, az ember ezt is kiheveri.



Szintén láttam, hogy nagyon kreatív vagy és sokrétű. Még a helyi piacon is megtalálhatnak a lelkes olvasók. Mennyire igaz ez mostanában? Illetve a pandémia időszaka után visszatért-e minden a normális kerékvágásba?

Igen, így igaz. Ha valamilyen közösségi esemény van, akkor biztosan találkozhatnak ott velem az olvasók. Én ezt könyv- és írósimogatónak hívom J Ez jó lehetőség arra, hogy tényleg az legyek, aki: lány a szomszédból. Nekem fontos, hogy az emberek ne helyezzék a személyemet elérhetetlen magasságokba. Hiszen kicsit azért mind egyformán érzünk (azért írom ezt példának, mert verseim nagyrészt emberi érzések megéléséről szólnak), annyi a különbség, hogy én ezt le is írom. Ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy bárki odajöjjön hozzám és váltson velem pár szót. Az se baj, ha nem a könyvekről beszélgetünk. Az is előfordult már, hogy valaki a saját versét olvasta föl nekem. A pandémia alatt jelent meg az új kötetem, ez alkalomból, aki kérte, annak személyesen házhoz is vittem. Nekem is jól esett, hogy végre kimozdulhatok és külső interakció ért olyan emberektől, akik szeretnek olvasni és nekik is, hiszen nem minden nap viszi házhoz az író a könyvet.

Ha jól tudom már a legnépszerűbb videómegosztó oldalon is találkozhatnak veled az olvasók egy – egy versed szavalása által. Milyen célt szolgálnak ezek a videók és tervezel e komolyabban is foglalkozni ezzel a területtel?

Igen, így igaz. Egy mozgalom keretein belül (Maradj otthon!) készült az első videó, majd ezt több is követte. Időközben viszont kaptam egy megkeresést, név szerint Kiss Dávidtól, akinek annyira megtetszett az egyik versem, hogy engedélyt kért arra, hogy felmondhassa. Ez a szám most már jóval 10 fölé rúg. Dávid fantasztikusan ad elő, említettem is neki, hogy szerintem ezzel kellene foglalkoznia! A videók listája folyamatosan bővül, mert azt látom, hogy van rá igény. Talán pont amiatt, mint a hangoskönyveknél – jó egy kicsit néha hátradőlni, behunyt szemmel és hallgatni valami szívmelengetőt. Bár egyre népszerűbb, egyelőre az írott versekre fektetem a hangsúlyt.



Visszatérve a Kabátzseb- magány könyvedre többször úgy éreztem, hogy egy bizonyos naplót tartok a kezeimben, hiszen személyekhez illetve emberekről szól a verseid legtöbbje. Különösen édesapádhoz írt versed hatott meg, melyet máig sokat emlegetek. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Teljes mértékben jól látod – egyfajta naplónak is nevezhetjük ezt a kötetet, hiszen minden benne van, ami a megírása közben történt velem.

Melyik versedre vagy a legbüszkébb?

Nagyon nehéz kérdés – fentebb már említetted a verset, amit édesapámhoz írtam, nagyon sokan, jeleztek ezzel kapcsolatban, mert magukra ismertek. Régi sebeket téptem fel, jókat és rosszakat egyaránt. De éppen ez az, amit egy versben keresek, hogy az olvasó kapjon a szívéhez a végén és mondja azt, hogy: Ez én vagyok!

Második kötetem címadó illusztrációját (Kabátzseb-magány) egy túl fiatalon megözvegyült, nagyon kedves nő tetováltatta magára –a könyv segítette át a nehéz időszakon. Mondanom sem kell, hogy ez hatalmas megtiszteltetés volt számomra. És bár az esemény szomorú mivolta miatt nem tudtam felhőtlenül örülni, azért legbelül jól esett, hogy ismeretlenül segíthettem a verseimmel.

De napestig tudnám sorolni a történeteket, amik egy-egy vershez kötődnek. J

Mi volt az életedben a legnagyobb pozitív és negatív élmény, amelyről úgy érzed, hogy hatással volt arra a kreatív nőre, aki most vagy?

Nem tudnék kiemelni konkrét eseményeket. Viszont bizton állítom, hogy az életem során megélt veszteségek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ma az a nő vagyok, aki. Minden szerelem, minden halál és minden egyedül végignézett napfelkelte kicsit formált rajtam – és én mindezért nagyon hálás vagyok. Talán az is sokat számít, hogy a legapróbb dolgokban látom meg a csodát – egy falevél hullásában vagy egy éppen múló évszakban. Az utóbb említettekhez viszont, úgy gondolom, szükséges egyfajta életszemlélet is. 

Köztudott, hogy minél többet olvasunk, annál többek vagyunk. Szerinted ki volt a legnagyobb hatással munkásságodra? Esetleg kit tekintesz példaképednek?

Rengeteget olvasok, a szórakoztató irodalom nagyon közel áll hozzám – Stephen King az abszolút kedvencem, de szinte mindent elolvasok válogatás nélkül. Viszont a szókincsemet leszámítva, nem ezekből a könyvekből merítkezem. Gondolom te sem véltél párhuzamot felfedezni a Ragyogás és a Kabátzseb-magány között J Ha kortárs, akkor Sárhelyi Erikát kell megemlítenem és csak egy szót írnék róla: fantasztikus.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Esetleg kipróbálnád magadat egy más műfajban is?

Nagyon kacsintgatok a mesék felé, pár darab már egy ideje készen is van, csak a megfelelő alkalom nem jött még el a publikálásra. Amit nem bánok, mert addig is csiszolgatom őket. A versek persze maradnak a jövőben is, sőt a versvideók is – jelenleg ennyit tervezek, de mint tudjuk, a jövő sok mindent tartogathat. J

További sok sikert kívánok a költőnőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Kabátzseb-magány című könyvét pedig, az Underground Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése