Alexander Weinstein - Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e.  Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a vacsorának, és folytatjuk gyermektelen életünket.”

 

Többször is hangoztattam már, hogy számomra a novella a science fiction legideálisabb kifejeződési formája: a terjedelmi kötöttség egyszerre korlátozza és szabadíthatja fel a szerzőket. Sokszor tapasztalom hosszabb regények esetében, hogy a kiváló alapötlet nem elég mély több száz oldalnyi terjedelem megtöltéséhez és az izgalmas kiindulópont pár fejezet után teljesen elinflálódik. Egy novella ezzel szemben feszes és érdekfeszítő tud maradni anélkül, hogy az írónak az alapgondolatot regény érvényűvé kellene fejlesztenie. Számos rossz példát mutatott fel ennek igazolására a filmipar is, amikor sikeres novellákat próbál meg egész estés mozik alapjául szolgáló forgatókönyvekre felhízlalni. Az eredmény az esetek többségében minimum kérdéses.

Alexander Weinstein - Az Új Világ Gyermekei és más történetek című novelláskötete az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látta meg a napvilágot 2022-ben. Összességében elégedett szoktam lenni a kiadó könyveinek külalakjával, de most ebben az esetben sajnos elég jellegtelenre sikerült a borító, ugyanúgy, mint egy másik korábbi novellagyűjtemény esetében (Elhagyott part).

Kép: NiKy m.i.

A kötet összesen 13 novellát gyűjt egy csokorba, és elmondható róluk, hogy hangulatilag egy rendkívűl erős és koherens ötvözetet alkotnak. Weinstein nem túl távoli jövőjében akvarellszerű, rövid mozaikok formájában nyerünk betekintést hétköznapi emberek életébe. Itt nincsenek szuperhősök, de még a kiemelkedő, az önsorsrontó folyamatoknak véget vetni képes egyéni tulajdonságoknak vagy jellemfejlődésnek is hiányában vagyunk. Egyszerűen a már most is tapaszthalható demográfiai és környezeti folymatokat exponálta túl egy kicsit az író és képzelte el, hogy a kor kisemberei hogyan bírkóznak meg (vagy sem) az addig sosem látott új kihívásokkal. Komor világ ez, ahol a csúcstechnológia önkéntes függőségben tartja a felhasználókat, és legtöbbször már nincs visszaút a régi, offline világba, vagy csak olyan áron, amit kevesen hajlandóak megfizetni. Atomizálódnak és elidegenednek a társadalmak, az egyének virtuális inkognitók és szűrők mögé bújnak, miközben a fizikai világ visszafordíthatatlan pusztulásnak indul. Visszatérő elem a csökkenő népességszám a fejlett világban, ami korunk egyik nagy fenyegető válsága, de a novellák ebben a kérdésben sem fognak számunkra kényelmes válaszokkal szolgálni. Végtelenül elanyagiasodott világ ez olykor, ahol a spirituális megvilágosodás is letölthető élménnyé válik vagy akár halálos veszélybe is keveredhetünk, ha nem futja a legújabb vírusirtóra vagy tűzfalra. Az elektronikus médiumok a dopaminfüggőség folyamatos gerjesztésével és egyidejű kielégítésével a közszellemet az ösztönylény szintjére zülleszti a tartós társadalmi kontroll megteremtése érdekében. A közösségi média kognitív egységet alkot az emberi tudattal a mindennapi kommunikációban, az emberek sokszor már alapszintű verbális önkifejezésre sem hajandóak vagy képesek. A színpadi hattér pedig a télbe forduló ősz, vörösre festett már az ég alja, arcunkat csípi a hideg és kiszökik testünkből a biztonságos otthon melege. Véleményem szerint a kötet valahol a science fiction és a horror határmezsgyéjén mozog: a technológia szint nem túl magas, talán az elövetkező 10-20 évet vételezi előre, a feszültség és az iszony pedig elsősorban érzelmi szinten jelentkezik. A szerző nagyon hihető és logikus jövőt fest le, és ettől lesz talán az egész kötet annyira érdekfeszítő és elgondolkodtató. A stílus olvastatja magát, plasztikus kontrasztot képeznek a meghatóan megfogalmazott természeti képek az online világban fogságba esett és eltévedt ember folyamatos egzisztenciális szorongásával.

Kép: NiKy m.i.

Talán nem is kell külön említenem, hogy rendkívül jól szórakoztam a novellák olvasása során, miután mindenféle előzetes várakozás nélkül kezembe vettem a kötetet. Azonban, hogy teljesen őszinte legyek, a kezdet nem volt zökkenőmentes, ugyanis a legelső írás nem tett túl mély benyomást bennem és kicsit kedvemet is szegte a folytatáshoz, amit viszont így utólag nagyon nagy kár let volna kihagyni.

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a kötetet mindenkinek, mert meggyőződésem, hogy a felhozott problémák előbb-utóbb valamennyiünk életében jelentkezni fognak, még ha nem is feltétlenül a leírtaknak megfelelően, de a trendek teljesen egyértelműek. Bár a jövőt elkerülni nem lehet, de talán valamennyire felkészülhetünk ellene. 

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni