Verseket olvasni és azokat a megfelelően kezelni, értelmezni
nem is olyan egyszerű feladat, hiszen fontos tudni, hogy az adott alkotó milyen
korban élt, hogyan alakult az élete és talán némiképpen kell egy bizonyos
nyitott szemléletmód is mindehhez. A történelem nagy költőivel talán kicsit
könnyebb az olvasó dolga, elvégre rímekben gazdagok többnyire a költeményeik,
és ha máshol nem is, de az irodalom órákon alapos ismeretanyagot gyűjthetünk
mindarról, ami alapjaiban szükséges egy vers megértéséhez, elemzéséhez. Kortárs
szerzők tekintetében már foghatjuk a fejünket, úgy gondolom, hiszen korunk
kaotikussága és sokszínűsége bizony elemeiben rombolja le mindazt a tudást,
amit fentebb már említettem. Persze a paletta igen színes stílus és
mondanivalóság tekintetében is, mégis rendre beletörik a bicskánk egy – egy
túlmodernizált verseskötetbe.
Azt gondolom, hogy ahány költő, annyi stílus és irányzat
várható egy gyűjteményen belül is, de mégis jó olvasás előtt kicsit tájékozódni,
hogy kinek is a kötetét vesszük a kezünkbe.
A mostani könyv éppen ezért remek választásnak bizonyult a
számomra, hiszen megálmodóját évek óta ismerem és követem, ráadásul íróként is
igen figyelemreméltónak vélek. Első szárnypróbálgatását még 2021-ben volt
szerencsém olvasni – Aki hétszer született címmel -, amit azóta is jó szívvel
ajánlok barátoknak, ismerősöknek egyaránt. Nem tagadom, hogy magas elvárásokkal
kezdtem el az olvasást most is, de hogy azt kaptam-e, amit vártam, erről kicsit
lentebb részletesen mesélek.
Péri Györgyi – Főnixdalok című verses kötete 2022 év végén
jelent meg magánkiadásban. Senkit se tévesszen meg ez a megjelenési forma,
hiszen nagyon igényes a kötet külsőleg és belsőleg egyaránt. A borítót –
folytatva a megkezdett kiadási mintát – Lengyel Levente készítette, akinek
köszönhetően egy különleges érzékkel kiválasztott színnel és rejtett formai
elemekkel ötvözött borítót csodálhat meg a publikum. Ráadásul a könyv belső
illusztrációkat is kapott, amelyek jelen esetben Tanai Guzorán Anna
festőművésznő munkáját dicsérik. Az alap hangulatot úgy gondolom már meg is
kaptuk a fent leírtakkal, ezek után már csak a verseknek kell hozzánk szólnia.
Nézzük is, hogy mit rejt ez a kötet magában!
A kiadvány négy nagy fejezetre lett felosztva, melyek a
következők:
1. Szappanbuborékok
2. Múltszilánkok
3. Görcs és játék
4. Főnixdalok
Az egyes részek címe is igazi talányosság úgy gondolom,
hiszen elsőre nem feltétlenül tudhatjuk, hogy milyen alkotások kaptak helyet.
Minden fő fejezetből választottam egy-egy verset, amely
közel került a lelkemhez.
SZAPPANBUBORÉKOK
Ennek a nem is annyira rejtélyes címnek sok apró múltbéli
esemény adja a fonákját. Múltbéli emlékek, amelyek fel-felvillannak, de mint a
buborék szét is pukkadnak egy idő után. Hol fájdalmas, hol légiesen könnyed a
hangulata, de mindig valami mély központi témát érintenek a versszakok…
Mikor remegőn emelted kezed a könnyed felett,
Rázkódott erős vállad, mikor megöleltelek.
Megéreztem
Azt hiszem, hogy a könny torz tükrében mást látsz
belőlem,
S a gyengédség utáni vágyat szégyelled előttem.
Letöröltem
Torz tükrödet hátralépve, ahogy lágyan széttártam
kezed,
Hogy lásd úgy, ahogy van:
Sokat ér nekünk a szereteted.”
MÚLTSZILÁNKOK
Még a múltból kapunk „ízelítőt”, de a hangulat kissé
nyomott, szomorkás. A témakörök többnyire ugyanarra az érzésre építkeznek,
mégis várjuk a feloldozást. Mindenkinek más jelent a magány, az elveszettség
érzése, mégis pontosan ugyanazt az utat járjuk be.
GÖRCS ÉS JÁTÉK
Az emberi lélek bonyolult egy játékszer. Sokszor nem
értékeljük igazán, hogy milyen alapos szerkezetet kapunk és csak miután
eltörtük, jövünk rá, hogy van, amikor a ragasztott „játék” már nem olyan ékes,
mint előtte. Minden lélekeszencia egy valódi kincs, melynek értékét csak te
növelheted, ha véded a káros elemektől, emberektől, amennyire csak lehet.
„Egy kellemes hűs reggelen
majdhogynem elsírtam magam,
s bár nem fájt semmi a szív helyén,
a torkomban lüktetett az agyam.
A hűs szél keze simogatott,
cirógatta borzolt hajam,
a nap valahonnan rám kacsintott,
s arra kért, szeressem önmagam.
Az estével a baj elmúlt már –
mondta. – Új nap, új élet, nem érzed?
De. Én csak azt nem értem, a szó bár
anyagtalan, miért fáj, s miért félek?
Nagy nehezen mégis elindultam
azon a biztató, friss reggelen,
a szél csitító karjába simultam,
s lassan kiszáradt a szemem.”
FŐNIXDALOK
Újra építeni magunkat minden nehéz időszak után, hinni és
remélni, hogy egyúttal erősebben, mégis tele bizalommal tudunk majd tekinteni
az előttünk álló végtelenre, talán a legnehezebb feladat egy ember életében.
Sérült testünk felépül, de a lelkünk nehezebben gyógyul és sokszor már
óvatossá, bizalmatlanná válunk. Mégis érdemes a tapasztalatot pajzzsá formálni
és bátran, felemelt fejjel ismét bizakodva tekinteni a jövőre. Ezt megtenni
hatalmas lépés és nem mindenkinek sikerül, mégis hiszem, ahogy a Főnix
újjászületik hamvaiból, úgy a lélek is képes az örök megújulásra a szeretet
nevében.
„volt
oly hold
mi lágy hullámmal világítja
a holt
lány úszó fürtjeit
halak isszák sós ízű könnyeit
van
oly nap
min máglyák fényébe kiáltó szavak
miatt
anyák esnek térdre
hamuját a szél viszi a füstös égre
lesz
oly éj
min távoli kegyetlen
játék
gyanánt a kor ha nagyobbat vétkezik s
ember akkor már nem létezik”
Azt mondják, hogy az élet csupa móka és kacagás, de mégis többször sérülünk, ráadásul a kövek, melyek reánk hullnak, akaratlanul is sebeket hagynak bőrünkön. A lelkünk nem játékszer, ezt sosem szabad elfelejteni, és bár ki –kinyitjuk szívünk kapuját, a belépőnek egy sor „sárkánnyal” is meg kell küzdenie értünk. Mert mindannyiunkban ott a hercegnő, ki fehér daliás hercegére vár és a kastély ablakából lessük, hogy mikor érkezik el hozzánk… Bár nem külön álló a mostani vers, amelyet megosztani kívánok még, de számomra az egyik legértékesebb alkotás a kötetben.
„A Szürke sárkány
ellopta a napot!
Egy felhőbe bújva
A hold csak várt,
és ijedten vacogott.
Nyisd ki drágám a szemed,
s minden ragyogni fog velem s veled…
És jött egy ádáz
Fekete lovag,
fejem leütni készült,
s kínzott engem
sokat, sokat.
Sebeidre gyógyír a jelen,
megérteni csak itt fogod, ezen a helyen.
S volt egy hercegnő,
vár, hatalmas
szerelem…
Rózsa is volt benne,
ha jól emlékezem…
Tudom, drága.
Hervadt rózsád itt van még a kezemben,
s várok rád most is, itt
a jelenben.”
Ezek után azt gondolom, hogy felesleges lenne bármilyen
dicsérő szó vagy mondat, hiszen egyételmű, hogy mennyire a szívemhez nőttek a
költemények. Ugyan nem minden vers szól hozzám, mégis összességében
megkönnyeztem, néhol elmosolyodtam, de mindenképpen a lelkembe zártam. Pontosan
tudom, hogy szinte lehetetlen, amit most érzek, de valahogy mégsem tudok
szabadulni a gondolattól, hogy egy rokonlélekre leltem az alkotó személyében.
Nőként megértettem, hogy az élet pofoktól nem mentes, de sorstársként egy
segítőkéz nyújtásával bárki újra kezdheti az életet. Hiszen elcsúszunk, netán
letaszítanak minket a helyes útról, de együtt, erősebben ismét visszatérhetünk
a megfelelő ösvényre. A verseskötet egy nő életéből meritkezik egészen a
kislányka időszakáig visszanyúlva, hogy a korszakok váltakozásával betekintést
nyerhessen az olvasó egy életeszencia küzdelmeibe, örömébe, bizonytalanságába,
hitébe. Hogy ki miképpen fogadja be az olvasottakat, az természetesen egyéni,
mégis úgy gondolom, hogy jó érzés kézbe venni, elmélyülni és kicsit megmártózni
az élet tengerében. A tapasztalás nem mindig a sajátunk kell, hogy legyen, aki
ügyes más szenvedéséből is tanul, hogy a buktatókat könnyebben vegye.
És ez a kis részlet egy nagy igazságot üzen:
„– Ne csak a testedet lásd,
hanem azt, aki vagy,
azt a lényt is nézzed,
ki hordja a látványodat.”
Azt hiszem, őszintén elmondhatom, hogy kedvelem ezt a kis
kötetet és bízom benne, hogy nem én leszek egyedül ezzel az érzéssel.
Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, a
könyvet megvásárolhatod a Péri Penna weboldalán.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése