„Ezzel kapcsolatban én magam azt szoktam mondani, hogy én
nem kutyát tartok, hanem kutyával élek. Aki ezt még nem élte meg, annak szívből
kívánom, legyen része benne. Aki pedig ezt már megtapasztalta, az tudja, hogy a
kutya családtag.”
A mostani kötet még az én széles körű olvasottságomhoz
mérten is egy komfortzóna elhagyásnak számít, mert bár humoros könyvet többet
is olvastam, olyat semmiképpen, amely szorosan kötődik a rendőrség
mindennapjaihoz is. Először is szeretném megköszönni a lehetőséget az írónak.
Kissé szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, de pár történet után megértettem,
hogy nagyon szigorúan nem szabad hozzáállni ehhez a könyvhöz és felengedtem.
Köszönöm, hogy szélesíthettem az olvasási repertoáromat.
A legtöbben már tudjátok, hogy nem szokásom mézesmázos
szavakkal illetni senki munkáját, még akkor sem, ha nagyon tetszik egy adott
történet. Többnyire igyekszem arról írni, amit tapasztaltam és tudásom legjavát
beleadva átadni, már csak azért is, hogy kiírhassak magamból minden olyan
gondolatot, ami a történethez köthető. Amikor azt írtam szkeptikus vagyok, azt
szó szerint kell venni. Nem az író ellen, hanem maga a rendőri világ ellen.
Számomra eddig a rendőrség a „szolgálunk és védünk” szlogen alá tartozott, sose
kellett semmilyen szempontból foglalkoznom velük szerencsére. Természetesen
minden elismerésem a szakmát űző személyek felé, mert az „én biztos nem
csinálnám” kategóriába esik, de főleg azért, mert aminek ki vannak téve, ahhoz
nem lenne türelmem. Ugyanakkor nem szeretem a rendőr vicceket. Sokszor
lealacsonyítónak tartom őket és inkább gúnyként kezelem, sem pedig egy
tréfának, amin jóízűen kellene nevetnem. Ennek tudatában kezdtem neki az
olvasásnak, de úgy voltam vele, hogy egy volt szakmabeli tollából megismerni
mind a humor oldalát, mind pedig az esetek tanulságát, másképpen fogja
lefesteni az adott történeteket és így elhiszem, hogy tényleg a jószándékú
szórakoztatás a célja. Valóban azt kaptam, amit az előbb leírtam.
Egy – másfél oldal terjedelmű egy történet. Mindegyikről
elmondhatom, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy megtörténtek és azt is, hogy
némely esetekben a főszereplők helyében én padlót fognék. Nem egy leírás volt,
ahol elcsodálkoztam a történteken, de akadt olyan is, ahol fogtam a hasam a
nevetéstől. Többnyire az egészségügyes vicceket értem, bár azokért sem
rajongok, most mégis arról írok, hogy végre megértettem mi a humor része ezen
leírásoknak és tényleg megengedtem magamnak, hogy önfeledten szórakozzak
rajtuk. A kedvencem, és ezt az első betűtől kezdve tudtam, az Eltűnt a kígyó
című sztori. Bevallom töredelmesen még a páromnak is felolvastam és hasonlóan
vélekedett róla.
Ami a külső borítót illeti, a karikatúra ritkán hoz nálam
felhőtlen elismerést, de ehhez a könyvhöz nem is lehetet volna jobb képet
kitalálni, minden elismerésem. Összességében elmondhatom, hogy kellemeset
csalódtam. Az író úr jól válogatta össze a történeteket és ezt egy igen csak
szórakoztató formában tálalta, hiszen még egy ilyen „vaskalapos” olvasónak is
meglágyította a kemény szívét. Ajánlom minden olyan olvasónak, aki szereti a humort,
értékeli az őszinteséget és érdekli a rendőrség belső világa.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a könyvet Dr. Váczi István írónál lehet megrendelni.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése