2020. november 8., vasárnap

"A sci-fit gyerekkorom óta szeretem.."- A 2020-as év egyik legnagyobb meglepetése és a Szárazság című regény megálmodója, interjú Rojik Tamás íróval


Sok jó írót ismertem meg az elmúlt pár évben, amiért nagyon hálás vagyok. Rojik Tamás írói pályafutása számomra nagyon érdekes, hiszen első alkalommal még 2018-ban találkoztam a nevével, igaz akkor „szerelembe” is estem. Hiszen két olyan könyvét olvashattam, amikről a mai napig nagyon szívesen beszélek. Az idei olvasásom egyik kiemelkedő élményét szintén az írótól gyűjtöttem be. A Szárazság egy fiatalokról szóló disztópia, mely elevenségével bizony még velem is elhitette, hogy a leírtak velünk is megtörténhetnek. Ezért nagyon köszönöm, hogy elvállalta az interjú felkérésemet! Az idei könyvéről és sok más érdekességről fogom kérdezni! Vágjunk is bele!

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogy vagy most? Mi történt veled az elmúlt két évben, hiszen utoljára könyvet akkoriban láttam tőled megjelenni?

Amikor A csillagos égig megjelent, úgy éreztem, lezártam vele egy korszakot. Nem igazán tudtam, mit fogok írni, sőt azt sem, hogyan, csak azt, hogy más irányba szeretnék elindulni.

Kívülről ugyan kevés látszata van, de rengeteget írtam az elmúlt években. Többszáz oldal ment a fiókba, köztük félig, sőt majdnem teljesen kész regények, kisregények, novellák. Olyan szövegek, amiket az olvasók elé nem tennék, viszont nekem mind nagyon hasznosak voltak. Különösebb tét nélkül próbáltam ki bármit: karaktereket, helyszíneket vagy történeteket. Kíváncsi voltam, mi az, ami működik, hihető, gördülékeny, illetve hogy én szívesen olvasnám-e egyáltalán.

A sci-fit gyerekkorom óta szeretem, főleg a filmeket. Mindig érdekeltek az új találmányok is, az olyan eszközök, amelyeket egyelőre csak megálmodtak. Ezek most jobban előjöttek, és elkezdtem novellákat írni, amik a nem túl távoli jövőben játszódtak. Egyre jobban élveztem, és ez érződött a szövegeken is. Ezeket már el lehetett küldeni szerkesztőknek, akik közlésre érdemesnek tartották őket, úgyhogy lassan újra publikálni kezdtem.

Az új novellák közül néhány a fejemben már része volt egy komplexebb világnak, egy elképzelt, jövőbeli Magyarországnak. Közben egyre többet olvastam a klímaváltozásról, szembejött akkor is, ha nem kerestem, begyűrűzött a baráti beszélgetésekbe is. és a két téma lassan összefonódott.

Hogyan született meg a Szárazság című regényed ötlete? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Amikor először hallottam arról, hogy a közeljövőben néhány nagyvárosban nem jut elég ivóvíz az embereknek, és egy időre talán meg is szűnhet az ellátás, azonnal arra gondoltam, itthon mi történne hasonló esetben. Akkor már régóta cikkeztek a hazai felmelegedés veszélyeiről, és én egyre csak azt a képet láttam magam előtt, hogy hiába nyitom meg a csapot, nem jön belőle semmi. Ez nálam egyébként is így működik, ha látok egy filmet, vagy olvasok egy könyvet, ami másik országban játszódik, de az esemény maga globális, rögtön elkezdem fejben átültetni a hazai viszonyokra.

A Szárazságot eredetileg novellának szántam, de az ötlet valahogy fészkelődött a szűk térben. Akkor már szinte teljesen készen volt a fejemben a 2050-es évekbeli Budapest, Dani és Anikó is többé-kevésbé kialakultak, csak rá kellett jönnöm, hogy ez valójában egy történet.

A szöveg tehát évek alatt született meg, bár kívülről ez sokkal gyorsabbnak tűnhetett, mivel ezután a konkrét írás folyamata mindössze talán fél év volt. 

Dani és Anikó karakterét inspirálta valaki vagy teljesen magadtól találtad ki őket? Melyik szereplő a kedvenced és kit írtál meg nehezebben?

Mindig érdekes kérdés, hogy egy-egy szereplő hogyan, miből tevődik össze. Vannak például tulajdonságok, amik egy elejtett mondatból nőtték ki magukat, de messzire vezethet egy napközben látott gesztus, hajviselet vagy ruhadarab is, szinte bármi. Szóval a szereplőim nem konkrét személyek, én találom ki őket, de rengeteg hatásból állnak össze.

Kedvencem nincs, mindig igyekszem olyan karaktereket létrehozni, akikkel szívesen dolgozom. Éppen ezért írás közben sem voltak könnyebben vagy nehezebben kezelhetők. Daninál eleinte jobban kellett figyelnem a sajátos beszédstílusa miatt, de könnyen ráállt az agyam.

2020 egyik nagy meglepetése vagy, legalább is a számomra, hiszen a mostani alkotásod merőben eltér az eddig megszokottaktól. Milyen érzés volt disztópiát írni és mennyire fekszik neked ez a tematika? Esetleg tervezel –e még hasonló témában könyvet írni?

Régóta foglalkozom disztópiákkal. Az egyetemen az alapszakos szakdolgozatomat disztópiák nőalakjairól, illetve azok főhősökre gyakorolt hatásairól írtam.

Mindig szerettem a kitalált világokat, főleg azokat, amelyekbe bele tudom képzelni magam, amit el lehet hinni, tovább lehet gondolni. Nem tudom, írok-e még hasonlót, remélem igen, minden percét nagyon élveztem.

Legnagyobb örömömre idén már a Pagony Kiadó oldalán láthattam a könyvedet. Hogyan találtál rá a kiadóra, illetve milyen volt a közös munka?

A Befogad és kitaszít után több olyan visszajelzést kaptam, hogy bátran ajánlanák ifjúsági könyvként is. Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy milyen közönségnek szóljon. Örültem, hogy a fiatalabbak és az idősebbek között egyaránt pozitív visszhangra talált.

Amikor már tudtam, hogy a Szárazságnak kamaszok a főszereplői, adta magát, hogy még szélesebb korosztály számára hozzáférhető szöveg legyen belőle.

A kiadóról először néhány barátomtól hallottam. Rendszeresen elkísértem őket a Pozsonyi Pagonyba, hogy a gyerekeik könyvrendelését átvegyék, én pedig addig a boltban bámészkodtam. Nagyon tetszettek a Pagony és a Tilos az Á kiadványai, úgyhogy megkerestem őket. A válaszlevelükkel az első perctől nagyon szimpatikusak voltak. Rendkívül nyitottan álltak az ötleteimhez, láttak lehetőséget a témában és a szövegmutatványban, úgyhogy belevágtunk a közös munkába.

A véletlen ráadásul úgy hozta, hogy a könyv kiváló szerkesztőjével, Grancsa Gergővel látásból ismertük egymást. Rengeteget jelentett, hogy úgy éreztem, velem együtt ő is benne élt a szöveg világában, így az alkotás sokkal kevésbé volt magányos folyamat. A számos izgalmas észrevétele és pontos meglátása gazdagabbá tette a szöveget.

A borító számomra nagyon egyedi és teljesen letükrözi a belső tartalmat. Mennyi beleszólásod volt a külsőségekbe? Ilyennek képzelted a borítóképet?

Az első két regényem borítótervét szinte teljesen én készítettem, és bár még most is elégedett vagyok velük, az egyik legnehezebb része volt az utómunkálatoknak. Amikor a Szárazság borítóterve készült, nagyon örültem, hogy a kiadó levette a vállamról a feladatot. Ez egy külön szakma, amihez én alapvetően nem értek. Szerintem kiváló tervezőt találtak hozzá, passzol a borító a könyvhöz, nagyon szeretem.

Persze több látványtervet is láttam, de tényleg nem akartam ebbe jobban belefolyni, ismerve a kiadványaikat, teljesen megbíztam bennük, és nem is csalódtam. 


Kicsit térjünk rá a régebbi könyveidre is. Nem csinálok titkot belőle, hogy számomra a Befogad és kitaszít volt eddig a legszebb írásod – bár itt meg kell, hogy jegyezzem a Szárazság „trónbitorló” alkotás lett- és már ott felfigyeltem a karaktereid különlegeségére. Hogyan választod ki, hogy milyen mentális zavarokkal küzdjön egy adott szereplő? 

A Befogad és kitaszít írásakor az mozgatott, hogyan élhet úgy valaki, hogy egyáltalán nincsenek érzései. Sokszor nagyon mélyre kellett menni hozzá, nem volt könnyű a szöveg világában lenni. Noémi alakja egy kicsit a magam számára is ellensúlyként szolgált. Nem keresgéltem tehát egyáltalán a mentális betegségek között, csak egy kérdésre próbáltam választ találni.

Nagyjából ez történt a Szárazság írásakor is, annyi különbséggel, hogy ott a kérdést maga a világ hordozta. Dani karaktere azért vált ilyen különlegessé, mert mindig az olyan emberek érdekeltek, akik kilógnak, nehezen illeszkednek be. Ez közös a regényeim szereplői között.

Folyton keresem a választ arra, hogy ha valaki másként gondolkodik, másként látja a világot, az alkalmazkodhat-e sikerrel, találhat-e helyet magának a világban. Ha valaki nehezen mozog társaságban, más reakciói vannak a külső ingerekre, mint amit az emberek megszoktak, magányra van-e ítélve, vagy a megfelelő erőfeszítésekkel képes lesz boldogulni úgy, hogy közben saját magát sem adja fel.

Hogyan inspirálódsz, és mi tölti fel a lelkedet egy nehéz nap után? Mi segít, ha megakadsz esetleg az írásban? Van bármilyen hobbid?

A feleségemmel töltött idő a legjobb pihenés. De nagyon szeretek olvasni, sorozatot vagy filmet nézni, barátokkal találkozni, főzni, kirándulni. Időnként pedig csak bámulni a falat.

Ha elakadok az írásban, pihentetem. Csinálok mást, közben folyton kéznél van a jegyzetfüzetem, vázlatokat, ötleteket írok.

Kimondott hobbim nincsen, sportolok. Hol rendszeresebben, hol megúszósan, és viszonylag hamar megunok mindent, nagyjából évente váltogatom a sportágakat. Az elmúlt tíz évben jártam aikidóra, úsztam, futottam, kung fuztam, kipróbáltam csoportos órákat edzőtermekben, legutóbb kettle belleztem, mikor mi tetszik meg.

A sport sokszor meg tud tartani, amikor nehezet írok, jól esik utána kimozogni. Még A csillagos égig alatt szoktam rá, hogy a mélyebb részek után edzeni menjek, és ez azóta is működik.

Talán egy hobbim mégis van, kamaszkorom óta basszusgitározom, időnként zenekarban is. Az elmúlt hónapokban inkább csak lógtak a hangszerek a falon, de szeretnék ezen változtatni, hiányzik a közös zene.

Hogyan élted meg az idei járvány időszakát? Milyen hatással volt a mostani helyzet az írói létedre? Esetleg új ötleteket adott a további könyvekhez?

Tudom, hogy sokaknak ez az időszak rengeteg veszteséget okozott, elveszítették a munkájukat, aggódtak a szeretteikért, otthon együtt tanultak a gyermekeikkel és még sorolhatnánk.  Éppen ezért kivételesen szerencsés helyzetben éreztem magam, hiszen a feleségemmel mindketten dolgozhattunk, ráadásul itthonról, a szeretteink pedig egészségesek voltak.

Sokat segített, hogy végre van egy zsebkendőnyi kertünk, ahová ki lehetett ülni, a közelben egy park, ahová elmehettem edzeni. Szinte minden nap főztünk, amire máskor alig jut idő, szóval tényleg nem volt okunk panaszra.

Írni mondjuk nem tudtam. Mire a kijárási korlátozást meghirdették, a könyv rám eső része már gyakorlatilag készen volt, nem igazán maradt vele dolgom, úgyhogy egy kicsit hátradőltem. Az inspirációhoz nekem az is kell, hogy mozgásban legyek, érjen valami inger, viszont tavasszal a lehetőségek jóval szerényebbek voltak, mint általában, úgyhogy hamar be kellett látnom, hogy alkotásra nem fogom tudni felhasználni ezt az időszakot. De egyáltalán nem bánom, rám fért ez a pár hónap nyugalom. Előtte egy éven át minden percemet kitöltötte a munka, a teljes lakásfelújítás és a regényírás.

Mindezzel együtt második hullámot nem szeretnék, amikor feloldották a korlátozásokat, hirtelen rám szakadt a mehetnék, rosszul esne újra bezárkózni.

Szerinted mennyire lehet ma csak az írásból megélni? Esetleg a későbbiekben el tudod képzelni, hogy csak íróként dolgozzál? A mostani munkaköröd és az írás hogyan fér meg egymás mellett?

Egyelőre nem vágyom arra, hogy teljesállású író legyek. A munka nagyon sokat segít, két lábbal a földön tart. Meghatározott keretei vannak, emberek között kell lenni, társas kapcsolatokat kell kiépíteni és ápolni. Segít, hogy ne vesszek el teljesen a fejemben, ráadásul fix fizetéssel jár, így mellette azt írhatok, amit szeretnék, és akkor, amikor jól esik. Ha két-három évig nem jelenik meg könyvem, mert éppen keresem a megfelelő hangot, akkor sincs baj.

Azt reálisabbnak látom, hogy majd egyszer talán nem teljes állásban dolgozom, és több időt tudok írásra fordítani. Ehhez viszont az kell, hogy a könyveimből is legyen egy olyan állandó bevételem, ami mellett ezt megtehetem. De ez most még távoli cél, a pályakezdésről, az íróvá válás korai szakaszáról egy külön, rémesen hosszú beszélgetést lehetne folytatni.

Egyébként szeretek dolgozni, valamilyen formában minden eddigi munkám kötődött az irodalomhoz. Négy és fél éven át tanítottam, majd három éven át szövegértéssel foglalkoztam, és a jelenlegi munkahelyemen is szövegekkel dolgozom. Jól megfér az írással, mert az előbbi többnyire szerkesztői feladat, az utóbbi pedig inkább alkotás, kiegészítik egymást, és sokszor az egyik profitálni tud a másikból.

Az idő az örök kérdés: annyi mindent szeretnék, de még az átgondolt beosztás ellenére is örökké kimarad valami. 

Milyen érzés volt ismét kézbe venni egy új „gyermekedet”? Mit szóltak a barátok, családtagok? Van – e olyan személy az életedben, aki támogatása nélkül nem tudnál alkotni?

Boldog voltam, a saját példányomat a Bartók Pagonyban kaptam meg, egyből fel is szaladtam vele a Gellérthegyre, hogy megnyugodjak kicsit. Nagyon szép ez a könyv, mindenki beletette a maximumot. Még mindig átjár egy kis melegség, amikor a kezembe veszem, vagy meglátom a könyvesboltok polcain.

A család és a barátaim pozitívan fogadták. El szokták olvasni, amit írok, sokszor adnak visszajelzést is, sokat jelent.

Az írás során több ember támogatása segített. A feleségemé az örök első hely, hiszen a vele töltött közös idő rovására megy szinte minden írással töltött óra. Író házaspár vagyunk, tudjuk, mit jelent a másik számára az alkotás folyamata.

Sokat segítettek az előolvasó barátaim, akik már majdnem készen kapták meg a szöveget. Az ő észrevételeik, meglátásaik is kellettek ahhoz, hogy tudjam, elég gördülékeny-e a szöveg, hiteles-e, amit írok. Számíthattam rá, hogy azonnal szólnak, ha valami nem működik.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg egy másik műfajban is kipróbálnád magad?

Egyszer biztosan. Van több tervem is, meglátjuk, melyik valósul meg, vagy legalábbis melyik először. Vannak témák a fejemben, amik új megoldásokat igényelnek, ezekhez idő kell, hogy kiforrjanak. 

További sok sikert kívánok az írónak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó írói oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

A Szárazság című könyvét pedig a Pagony Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése