Ágoston Tamás - A repülés kezdetei

„Templom vagyok, de nincs bennem feszület.
Kert vagyok, de nincs bennem fa.
Óra vagyok, de nincs bennem idő.
Tenger vagyok, de nincs bennem mélység.
Ember vagyok, de nincs bennem egyensúly.
Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”

Pár napja egy érdekes beszélgetésben volt részem. Egy nagyon kedves távoli ismerősömmel úgy alakult, hogy pár órás kis délutáni eszmecserét tudtunk folytatni egy kellemes kávé mellett. Már legalább két óra is eltelt a „találkozóból”, mikor szóba került a klasszikus és kortárs költészet színessége, előnyei és hátrányai egyaránt, megemlítve egy-egy példaként szolgáló alkotót vagy művet, amelyek olvasmányainkból merítkezve kerültek felszínre. A hölgy szerint óriási eltérés van a letűnt korok nagyjai és a mai divathóbortból „majomkodó” költők között, hiszen a régmúlt óriásainak valóban volt oka drámai felhanggal szót emelni és emléket állítani az akkori események tekintetében, mint a mostani szavakat csak egymásra hányó „rajongóknak”. Őszintén szólva nagyon meglepődtem ezen a vehemens szónoklaton, hiszen tudomásom szerint beszélgető partnerem maga is amatőr versíróként tevékenykedik. Sajnos a véleményünk eltérése kissé feszült hangulatot teremtett, elvégre úgy gondoltam, hogy a klasszikus költészet virágkora és a mostani kortárs költészet divatja szinte tükörképe egymásnak. Mert, bár a mai kor szelleméből táplálkozó ember a rímek csicsás díszeit elhagyta, mégis az élet valós és valótlan képeiből állít emlékcsokrot versei által. Csak mert nem háborúról olvasunk a lapokon, még nem azt jelenti, hogy nincs miből merítkezni, véleményt formálni. Több alkotót is felhoztam példaként, de valamiért minduntalan egy név kavargott bennem. A találkozó után úgy éreztem, hogy ezzel a költővel nekem most „dolgom” akadt, így került elém a mostani olvasmányom.

Bomlasztó emberi kapcsolatok, őrület, fájdalom, halál. Ezek a pesszimista kifejezések és fogalmak cikáztak bennem, miközben ismét elmerültem Ágoston Tamás verseskötetében. Mondhatnám, hogy „déjà vu” érzés fogott el, elvégre még valamikor 2021 őszén volt szerencsém kézbe venni A visszaalvás művészete (2019) című könyvét, amely szintén nagyon depresszív hangulatot teremtett a maga groteszk valóságával és ezt a stílust örökítve vitte tovább a mostani kiadványába is. Persze, ha a kronológiai sorrendet veszem alapul, akkor pont fordítva kellene a fent leírtakat érteni, elvégre A repülés kezdetei 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Mind a két kötetre jellemző egy bizonyos sajátos felhang, - akár mondhatnánk egy láthatatlan narrációnak is -, amely a sorok között megbúvó üzenetekkel, szarkazmustól váladékozva emlékeztetik az olvasót az élet árnyékos oldalára. És ha mindez nem lenne elég, a borítón látható fotó a Mary, a gyilkos elefánt kivégzése című fényképfelvétel (ismeretlen szerző, 1916) felhasználásával és tovább gondolásával a szerző tervezése látható.

Kép: NiKy m.i.
 

A versek rendkívül deprimáltak, ámbár a költemények alapjaiként szolgáló emberi kapcsolatok témaköre sem okoz ebben a formában boldogságot. Apa – fia, férj – feleség kontaktusok kerülnek felszínre, de mindezekre végig rávetül egy bizonyos árnyék. Az apa nehéz emberként érződik a sorokban, sokszor vissza-visszautalva azon elborzasztó pillanatképekkel, amelynek olvasása önmagában is lesújtó, nem hogy átélése. Ilyenkor mindig abban reménykedem, hogy a szerző ezekben a sorokban éppen valami „bódulat” hatása alatt veti le sorait, nem pedig az emberi agy által lefagyasztott és néhol olvadásnak indult emlékmozaikok kerülnek felszínre akaratlanul is.

 „Míg anyám a könnyeit törölgette a ravatalozóban,
lehúztam apám ujjáról a fekete pecsétgyűrűt
a koporsó fölé hajolva. Gaztettemre nem derült fény,
mert mikor megkérdezte, hova tűnt a gyűrű,
ájtatos arcot vágtam, mint a múzeumi teremőr,
aki nem érti, ki kenhetett fikát az észak-itáliai mester
halhatatlan remekére. Nem tudom, mi ütött belém
mostanában. Minden nap felhúzom a gyűrűt,
mint szeretkezés előtt az óvszert, még az érzés is
hasonló, nem mintha egy ágyban szeretnék feküdni
apámmal, de egyre jobban hasonlítok rá, és ez
aggaszt. Reggelit adok a gyereknek, ellenőrzöm
az iskolatáskát, megcsókolom a feleségem száját
az ajtóban. Aztán benyúlok a festmény mögé,
amin egy sovány kisfiú egy szakállas öregember
előtt térdel. Általában a szőnyegen fekszem ilyenkor,
persze öltönyben, nyakkendőben, megpróbálok
nem lélegezni. Elképzelem, hogy üres kagyló
vagyok egy méregzöld akvárium alján. (…)”

 És felmerül bennem a kérdés: vajon milyen nő lehet, akit ez a férfi szeret? Feleség, akitől bármit kérhet szeretett férje, vagy egy „házicseléd” kis köténykében, magassarkú cipőben? Mindenhol rend és fegyelem vagy a szanaszét hajított dolgoktól már elférni sem lehet, de a fehérnépnek semmire sincs ideje? Milyen lehet mikor csillogó szemébe néz a társa? Vajon ez a kapcsolat szerelemtől tüzelt vagy csak a megszokott mozdulatok vezérelik az agyban dolgozó „vezérlőpultot”?

Kép: NiKy m.i.

„Kisettenkedtem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett.
Már a kezemet szárítottam a radiátor fölött,
mikor berontott a feleségem , és felelősségre vont
a kutya miatt, akinek nem építettem házat karácsony
előtt. Könyörögtem, fejezze be a vádaskodást,
menjen vissza aludni, mindjárt megyek én is.
De előrántott a bugyogójából egy kést, s megfenyegetett,
hogy leszúr, ha nem lopok rózsát a plébános télikertjéből
Ötven szálat. Ez így nem mehet tovább, mondtam,
sürgősen el akarok válni. Erre pofon vágott,
mint amikor megkértem a kezét, de szűk volt
a gyűrű az ujjára. Akkor kellett volna gyanút fogni.
Most már el kell viselnem a rohamait, különben
az apja keresztre feszít a kávéház előtt,
ahol én vagyok a pincér. Ez történt a filozófia
tanárral is, aki a feleségem első férje volt.
Szegény ördög napokig sírt, mielőtt futni hagyták.”

Persze eme családias felsorolásból az édesanya sem maradhat ki, elvégre ő mindennek a kezdete. A jó példával járó, meleg ölelésbe vonó kegyelem, ahol akkor is el tudunk bújni, ha a világ felrobbanni látszik… vagy mégsem?

„Füstölgő gödörben alszom, mint egy boszorkány.

Fejem alá igazítom a megölt szarvas koponyáját,

ha zavar, hogy horkolok. Van hely itt kettőnknek is,

egyetlenem. Az anyám vagy, de úgy szeretlek,

mintha a nővérem lennél. Mielőtt kipréseltél

magadból, felírtam egy szót a méhedre.

Az ördög akarta, aki a kisujjamban lakik.

Később az inkvizítor szemében is láttam.

Régen az apám volt, de erről inkább ne beszéljünk.”

Kép: NiKy m.i.

Annyi furcsa, néhol őrjítő gondolat tárult szemeim elé. Hol vacogtam, mert a lelkem üres héjként tátongott, hol üvölteni tudtam volna, hogy ezt már nem lehet elviselni… Kínok között meghalni, pedig a halál nem adja ingyen magát. Mindenért fizetni kell… ki gonoszsággal, ki mással, de semmi sincs ingyen.

„Gonosz vagy, mint a tüdőbeteg bohóc, aki vért köpött a tejeskávéba.”

Összességében úgy érzem, hogy cseppet gyengébb lábakon állt a mostani költemények világa. Még mindig nem tudom beazonosítani, hogy a szerző valami ismeretlen eredetű, különleges „bódult” állapot hatására, vagy egy gondoktól terhes élet néma kiáltása által vetette papírra a verseket. Oly mindegy is, hiszen a titokzatosság fátylát még nem fogom tudni felemelni, de egy biztos, ezek után a harmadik, most megjelent verses kiadványát is meg fogom venni. Kell, akarom, nem eresztem. Minden erőmmel azon leszek, hogy visszatérhessek ebbe az ólomsúlytól elnehezült versemlékbe.

Ilyenkor szoktam ajánlani a könyvet, de most igazán tanácstalan vagyok őszintén szólva, mert ha létezik horror költészet, akkor a mostani alkotó eme műfaj teremtőjének egyike. Az élet pokláról nem szívesen olvasunk, hiszen nyomasztó és fullasztó is akár, de ha nem vesszük figyelembe, akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint a látó „vakok”. Mindenről jó tudni és széles körben mélyíteni az ismereteinket, persze az már más kérdés, ennyi tudással még élvezhetjük-e a „gondtalan” életünket. Tehát ezek után mindenki saját felelősségre vegye kézbe ezt a vékony, de annál tartalmasabb kötetet. De ne mondjátok, hogy én nem szóltam időben!

„Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”

Amennyiben mégis a vakmerőséget választod, akkor nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod. 

Írta: NiKy