2021. május 27., csütörtök

Molnár Réka - Amerre a hattyúk szállnak

 

„(…) a belső szépség nem csak a női nem kiváltsága lehet.”


Ez a könyv igen kalandos úton került hozzám, ugyanis még valamikor a januári hónapban igényeltem belőle egy példányt, mert megtetszett a borító és a fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy érdekes olvasásban lehet részem. Végül pár hónap elteltével sikerült kézbe vennem, de ezért most is nagyon hálás vagyok a Napkút Kiadónak, mert általuk egy új önismereti utazásra indulhattam. Köszönöm.

Molnár Réka – Amerre a hattyúk szállnak című regénye egy spirituális útra hívja olvasóját. Első ránézésre egy lektűrnek gondoltam, mivel terjedelmileg rövid és az első fejezet még csak egy könnyedebb szórakozást ígért. Kicsivel később rá kell, hogy döbbenjek, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. De nézzük is, hogy miről szól a kötet!

Fülszöveg alapján főhősnőnk, Nóra, egy harmincéves, átlagos életet élő nő, aki egy napon különleges üzenetet talál a postaládájában. A levél egy rejtélyes címzettől származik, egy bizonyos V-től, aki utasításként csupán egy időpontot és helyszínt ad meg. Ezt a levelet több másik is követi és ezek segítségével Nóra elindul azon az úton, mely bár sokszor nagyon nehéz, mégis megváltoztatja az életét. Főszereplőnk első perctől fogva érez egy bizonyos vonzalmat V iránt, de számos akadályt kell legyőznie, hogy megértse mit is rejt ez a vonzalom a számára.  Útja folyamán egy daloló hattyú, egy fehér ruhás hölgy, egy soha el nem hervadó virágszirom, több különleges látomás és álom kísérik, melyeknek célja Nóra valóságértelmezésének gyökeres átalakítása.

„A tökéletesség nem adottság, nem foglalkozás, nem állapot vagy tulajdonság, és legfőképpen nem érdem, a tökéletesség egyfajta belső minőség (…)”

Ez az idézet nagyon jó példa arra, hogy rámutasson, a tökéletességet csak is önmagunkban kereshetjük. Az oda vezető út valószínű nem lesz könnyű, de ettől a belső minőség által leszünk egyensúlyban önmagunkkal és a világgal.

A könyvben nem csak a borítón, de magában az események alakulásában is kulcsszerepet kapott egy szépséges élőlény, mely nem más, mint a hattyú. Ennek az állatnak több szimbóluma is akad, hiszen ahány népi hiedelem annyi jelentést találni rá. Több forrásból merítkezve a hattyú a fény, a halál, az átváltozási képesség, a szépség, a szerelem és a mélabús természet jelképe. Gyakran ábrázolják sírhanton éneklő, szél fuvallatára daloló, vagy vízbe hulló madárként, de olykor megjelenik babérfa tövében vagy ciprus alatt is. A madár tollazata több mesét is megihletett, melyeket sokszor észre sem veszünk, pedig fontos üzenettel szolgálnak.

„Ne engedd a kígyót a szíved felé kúszni!”

Ennek a kötetnek megvan az a bizonyos ereje, hogy megossza olvasótáborát. Lesz, aki nagyon fogja szeretni és akad majd olyan is, akit kimondottan irritálni fog. Mivel nem volt könnyű olvasási élményem, ezért hitelesen állíthatom, hogy csak azok fogják szeretni, akik megértik miért íródott a kötet és képesek befogadni mondanivalóját nyitott lélekkel.

Szubjektív véleményem a regényről, hogy nem könnyű olvasmány. Nem csak témáját tekintve, de a karakterek esendősége miatt is. A mai „divat” regények elsődlegesen abból nyerik erejüket, hogy olyan szereplőket sorakoztatnak fel, akivé mindenki szívesen válna. Hiszen mindannyian álmodtunk arról, hogy hercegnők vagyunk, vagy bátor lovagok, határozott és sikeres üzletemberek vagy remek szeretők. Mind – mind olyan személy, akikre felnézünk, és akiknek a bőrébe bújva, felruházva érezzük magunkat. De kevesen szeretnek olyan karakterekkel azonosulni, akik gyávák, félszegek, naívak vagy egyszerűen anya kicsi „gyermekei” még felnőttként is.

Nóra személye sokszor felbosszantott nem tagadom, sőt megkockáztatom, többször úgy éreztem, hogy képtelen vagyok tovább olvasni a vele történteket, hiszen az egy dolog, hogy introvertált a személyisége, de az már megint más, hogy intelligenciáját és tehetségét is hagyja elsorvadni. Csak azért, mert parancsoló narcisztikus szülők gyermekeként nőtt fel és egy bizonyos „ujj” mindig ott lebeg a feje felett. Amikor a bőrébe bújtam sokszor fuldokoltam és őszintén szólva nagyon haragudtam rá. Úgy éreztem, hogy hibás azért, mert így alakult az élete és még felelőtlenül engedi is, hogy bárki kihasználja kénye-kedve szerint. Nagyon sokáig, majdnem a regény háromnegyedéig szenvedtem, míg egyik pillanatról a másikra ez a sok negatív érzelem átcsapott szeretetté. Megértettem végül, hogy amin keresztül ment azt nem ő választotta és egy bizonyos berögzött nyomás alól nagyon nehéz önerőből kiszabadulni és átértékelni a helyzetét. Bár még most sem értem teljesen, - mivel nagyon más személyiség vagyok- mégis elfogadtam olyannak amilyen, és nagyon boldog voltam a végére.

„Emlékezz Önmagadra!”

Azt gondolná az olvasó, hogy ennek a kötetnek csak a lány a főszereplője, de tévedés. Marcell személye számomra legalább olyan fontos volt, mint Nóráé. A férfi jellemzői csupa negatív: gonoszság, sunyiság és megrögzött hamisság. Egy agresszivitásba menekülő személy, akiről egy csapdába esett vadállat jutatott eszembe, mert bizony, amivé ő vált, szintén nem saját választásán alapult és az általa megtett út legalább olyan fontos volt számomra, mint a lányé.

„Volt egyfajta őszintétlenség a természetében, amely azoknál az embereknél mutatkozik meg, akik sűrűn váltogatják nézeteiket és viselkedésüket, annak megfelelően, éppen kinek a társaságában tartózkodnak.”

A kettejük szenvedése, a különböző akadályok legyőzése és végül egy bizonyos ösvényre lépésük adják ennek a történetnek a pikantériáját. Számos olyan elemet tartalmaz a regény, amiről tudjuk, hogy létezik, mégsem foglalkozunk vele vagy észre sem vesszük. Hogy ki miben hisz, az egyéni! De a csoda, amit oly nagyon várunk másoktól, az tulajdonképpen egy kemény belső munka eredménye. A világ adott, de hogy mi miképpen létezünk benne, az a szemléletünk gyümölcse.

„(…) a tanulás folyamatának része az elbukás is (…)”

Összességében elmondhatom, hogy egy nagy utat tettem meg önmagam felé is, mert a karakterekkel történtek hatással voltak rám. Többször úgy éreztem, hogy most már elég, nem olvasom tovább, de végül befejeztem és én magam is felemelkedtem. Rendkívül nagy hatást gyakorolt rám ez a kis kötet, amit még úgy gondolom, most is „emésztek”.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szívvel és gondolatokkal is képes bejárni más karakterekkel az adott ösvényeket és nem retten vissza a komolyabb tematikától sem. És ne feledjétek: „A pillanat nem más, mint egyetlen szívdobbanásba sűrített élet (…).”

Amennyiben te is elmerülnél ebben a történetben, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése