2021. május 2., vasárnap

H. P. Lovecraft - Árnyék Innsmouth fölött

 

“Az emberi elme szűk horizontján túl oly megnevezhetetlen borzalmak léteznek, amiket a legsötétebb rémálmainkban sem bírnánk elképzelni, ám fajtánk örökös átka, a tudásszomj és a kíváncsiság időnként szembesít velük.”


A Howard Phillips Lovecraft három elbeszélését tartalmazó válogatás a Helikon Zsebkönyvek sorozatban jelent meg 2020-ban. Véleményen szerint igen jól sikerült ez a szerkesztés, hiszen az írások többször is “kikacsintanak”, vagyis visszautalnak egymásra, egyfajta összefüggő világképet alkotnak. A sorozat egyéb kiadványaihoz képest ez is ízléses, praktikus – elfér a zsebben, olvashatjuk a strandon is...bár ezek után sokkal körültekintőbbek leszünk vízparton és a zátonyokat is garantáltan messzire kerülni fogjuk. Köszönöm a kiadónak, hogy rendre olyan könyveket válogat ebbe a sorozatába, melyektől több leszek és szívesen visszatérek hozzájuk többször is.

Kevés olyan író alkotott valaha a horror műfajában, akinek munkássága mind a mai napig hatással van kultúránkra, talán Bram Stroker vérszívó szörnyetege sorolható még ebbe a kategóriába, bár az részben folklór elemeken alapul. Hihetetlen, korát meghaladó irásai annyira lázba hozták alkotótársait (közéjük taartozott Robert E. Howard, a legendás Conan megalkotója is), hogy egy egész kultúrakört, a Chtulhu Mítoszt építették köré saját, hasonló témakörű elbeszéléseiken keresztül. Az általa megalkotott kozmikus horror műfajának szimbólumai számtalan filmben (Hellboy), képregényben (a Batman kiadványok Arkham szanatóriuma is innen ihletett), zenében (Metallica) valamint társas- és szerepjátékban (Arkham Horror, Call of Cthulhu) is megtalálhatóak.

“Fogalmam sincs, hogy mi mindent tartogathat még számomra az élet; ám abban biztos vagyok, hogy ez a másodperc visszavonhatatlanul lerombolta lelkem egyensúlyát, és örökre eltiporta bennem a természet józan működésébe vetett hitet.”

Mindig is foglalkoztatott az ennyire kiemelkedő alkotók esetében, hogy vajon milyen körülményeknek vagy adottságoknak köszönheti tehetségüket. Lovecraft esetében az “ihlet” forrása egyértelműen a traumatikus gyerekkorban kereshető, de egész életét a sorozatos nehézségek és traumatikus események sorozata árnyékolta be. Idézzük ide a szintén horroban utazó Nick Cutter sorait:

“Hallottam, hogy azt mondják, hogy az érzelmileg riasztó gyermekkor remek táptalaja a fikciónak, de hálás vagyok, hogy nem kellett inspirációt gyűjtenem ennek a kútnak a mérgezett vizéből.”

Lovecraft gyerekkorában beleesett abba a kútba és senki nem húzta ki.

Mindhárom történetet erősíti a személyes narratíva, az egyes szám első személyes elbeszélésmód, mintha tényleg valóban az író élné át maga az eseményeket, a hitelesség egy percre sem ingadozik meg. Nincsenek hősök vagy napfelkeltekor érkező felmentősereg, minden szereplő egyszerű halandóként sodródik és próbál életben maradni, miközben egész világunk létezését fenyegetik az ébredező kozmikus ősi istenségek.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam és pont ezért: nem nagyon húznám tovább az értékelést vagy vesztegetném az időt a cselekmény ismertetésére. Azt hiszem, hogy elég egyértelmű a véleményem, az én ömlengésem helyett inkább olvassátok el a könyvet (és a többit is)! Horror rajongók számára megkerülhetetlen!

Ne feledjétek: “R’lyeh házában álmodva vár ránk a halott Cthulhu.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése