2022. január 31., hétfő

Ecsédi Orsolya - Sárkányugatás

 

„Kockázat nélkül nincs győzelem!”



Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra vannak olyan szerzők, akikről váltig állítom, hogy tőlem a vasalásról is írhatnának könyvet, de bizony én el fogom olvasni és valószínű nagy kedvenc lesz. Nos, nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a mostani kötet szerzője a fent említett kategória számomra. Már alig vártam, hogy megérkezzen a rendelésem és kézbe vehessem a regényt.

Ecsédi Orsolya írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, tartalmas és sírósan nevetős szórakozással, elvégre eddig több alkotását is volt szerencsém olvasni – igen bevallom, az összes történetét kézbe vettem és valamennyi nagy kedvencem évről évre. Nagyon szeretem a furfangos nyelvezetét, imádom a szóvirágait, a kissé pikáns humorát és legfőképpen azt a bájos fantáziát, amellyel minden alkalommal elvarázsol engem, sok molytársamat és több fiatalt is egyetemben.

A mostani szerzeménye a Kell egy csapat sorozat harmadik része, amely Sárkányugatás címmel jelent meg 2021- ben a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

A történetünk majdnem ott folytatódik ahol az előző résznek vége szakadt, a megszokott kis csapattal – Zizuval, Ankával és Bátival – akik egy újabb varázslatos nyomozásba kénytelenek belekezdeni. Ráadásul most a különleges számok bűvkörében, elvégre a három igazán varázslatos szám, nem igaz? Három barát, három nyomozás plusz egy csipetnyi varázslat adja annak az egyenletnek az eredményét, amitől ez a történet ismét egyedivé válik és az olvasó le sem akarja tenni a könyvet. Hiszen hol olvashatunk kutyából lett sárkányról vagy sárkányos ebről? Egy furcsa fiúról, aki a bújkálások mestere, vagy a mester „gyermeke”? És mi van akkor, ha ebből a katyvaszból csak akkor van menekvés, ha az idő hajlandó segíteni? Igen, jól olvasod, ez maga az őrület, de garantálom, hogy nem akarsz kijózanodni, csak vedd kézbe a könyvet!

„(…) milyen sárkány az, aki hagyja, hogy elvigyék egy menhelyre?”

Számomra ez a történet gyógyír volt fájó sebeimre és minden egyes mondatával felmelegítette a lelkemet. Könnyesre sírtam a szemem, de most a nevetéstől, ráadásul ismét kedvet kaptam a műben előforduló múltunk kincseinek újra olvasásához is.

Imádtam a csapattal kalandozni és anno mit meg nem adtam volna egy ilyen tüneményes tanárnőért, mint Adél néni jelen esetben. Nagyon szerettem a stílusát, minden „jóslata” megváltás volt számomra.

„Nem tűnt fel, hogy minden jó történet olyan, mint a napfelkelte? Hogy a hajnal előtt a legsötétebb?”

Egyszerűen eldöntöttem, hogy panasszal fogok élni, mégpedig az írónő felé. Hol a többi kötet? Évente egy nem elég és tudom, hogy nem csak én gondolom így. Tessék írni minél többet, hogy mi boldogok lehessünk egy rövid időre.

Hogy kinek ajánlom a könyvet? Neked, neki, mindenkinek. 11-99 éves korig bárki kézbe veheti, mert garantáltan jól fog szórakozni. És ne feledjétek, minden történet csak akkor ér igazán valamit, ha az olvasó lelke hozzáadódik. Kalandozásra fel!

Gyere és merülj el ebbe a csodálatos kalandba te is, amelyhez csak annyit kell tenned, hogy a Könyvmolyképző Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése