Vercors - Farkascsapda

 

„Egy gyermek a felnőttek pillantásán keresztül ismeri meg magát.”

Évek óta járom az antikváriumokat, könyvszekereket azzal a tudattal és szándékkal, hogy számomra még ismeretlen, a letűnt korokban élt szerzőkkel ismerkedjek meg és akár kedvencként üdvözölhessem alkotásaikat. Ez az érzés, amely elhatalmasodik rajtam, rendre egy olyan mély izgalommal párosul, amelyeknek keveredésétől szinte megmámorosodik a lelkem. Egy jó történet olyan számomra, mint egy kiváló édes bor. A lelkem feltöltekezik, és a magaslatokig szárnyal fogyasztása -olvasása- közben. Ez a kötet is egy ilyen kalandozásom során került hozzám, amely elsősorban az illusztrációk groteszksége és rejtélyesége miatt hívta fel magára a figyelmemet.

Vercors egy írói álnév, amely tulajdonképpen Jean Marcel Bruller (1902. február 26. - 1991. június 10.) francia írót és illusztrátort takar. A félig –apai ágon- magyar származású szerző 1938-ban vette fel ezt az álnevet, amely a délnyugat-franciaországi Vercors-hegységre, a francia ellenállás egyik legendás helyszínére utal. Róla itt tudhatsz meg többet. 

Farkascsapda című kisregénye 1982-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A kötet borítóját, mint fent említettem, cseppnyi groteszkítás jellemzi, amely szemlélőtől függően, többféleképpen értelmezhető. Ahány pillantás, annyi eltérő lelkű és nézetű magyarázatot kapunk arra, hogy éppen mit látunk az adott képen. Ez a különlegesség már megadja azt a kellő izgalmi állapotot, amelytől eltelve igazán érdekessé válik az olvasás élménye.

Ebben a történetben megismerkedünk egy fiatal lánnyal, aki Ancy-le-Franc környékén él egy erdészlakban édesapjával és szeretet nagynénjével. Ez az idilli hármas megfelel a leánynak, elvégre nyugodt természetéből adódóan nem kíváncsi a világ dolgaira. Életében a megszokások rabláncai kötik össze végtagjait, amelyet a szeretethiány bizonytalan béklyói súlyosbítanak.

Egy napon egy idegen kényszerül „vendégeskedni” náluk. Ezen idő alatt a két fiatal körül kialakul egy mélyülő, de még igen csak vékony fonálból szőtt háló, amely végül olyan eseményekhez vezet, amelyre igazán egyikük sincs felkészülve. Vajon ki ez az ismeretlen és mit keres az ő erdőjükben? És vajon mi az a titok, amelynek a súlyát már a leány is cipelni kényszerül, pedig semmit sem tud a múlt fellebbenő fátylán túl történtekről?

„-Előfordul, hogy az ember megfeledkezik bánatáról, de ez még nem jelenti azt, hogy kigyógyult. (…) A valóságban a bánat változik meg. Átalakul.”

Ez a történet visszavezet egészen a háború borzalmáig, a kollaboránsok pusztításáig és szinte megfojtja az olvasót. Néhol sokat sejtett, máskor csak apró, szinte leheletnyi információkból kell összerakni a kirakós darabkáit, de mindig erős nyomás alá helyezi az olvasó lelkét és nem ereszti.

„Tudja, a balsors az emberekből különböző reakciókat vált ki. Egyesek (…) nehéz helyzetben hősökké válnak, mások meg árulóvá, feljelentővé, szörnyeteggé, besúgóvá. Kétszeres bűnös az, aki tudja, mi vár áldozataira.”

Számomra már az első sortól kezdve megfogó volt a történet vezetése, a helyszín és karakterek ábrázolása. Nagyon régen olvastam utoljára ennyire mélyen szántó, mégis sejthető lezárású történetet.

A karakterek nincsenek túlbonyolítva és szinte senkit sem ismerünk meg igazán. A fő hangsúly inkább az eseményekre helyeződik, ami folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet és őszintén szólva végig izgultam a könyvet.

Összességében egy nagyon kellemes, mégis izgalmas olvasmányban volt részem, amely csak rövidségével tett cseppet morcossá, de ezen kívül faltam minden sorát.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a misztikumokat, érdeklődik a múlt fájdalmai iránt és szívesen vesz kézbe igazi kincseket.

Amennyiben elolvasnátok a könyvet a Libri weboldalának antikvár részén még meg tudjátok rendelni.

Írta: NiKy

Romhányi József - Doktor Bubó

„Ha a tudományra bízzuk magunkat, ütlegelés nélkül is pofonegyszerű megoldásokra jutunk.”

Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan felnőtt, aki, ha meghallja vagy látja valahol Romhányi József szerző nevét, akkor széles vigyorral az arcán jókedve támad. Velem sem történt ez másképpen, hiszen amikor tavaly a Móra Kiadó jóvoltából ismételten megjelent Doktor Bubó című könyve, alig vártam, hogy kézbe vehessem. Ezt külön köszönöm a kiadónak és azt is, hogy egy saját példánnyal rendelkezhetem. Köszönöm szépen!

A fent említett úriembert (1921. március 8. - 1983. május 7.) úgy gondolom, hogy nem kell bemutatnom, de ha mégis akad olyan delikvens, akinek nincsen legalább egy jó emléke róla, akkor annyit elárulhatok, hogy számos mesét köszönhetünk neki, ilyen pl. a Mézga Aladár különös kalandjai vagy Misi meséi is többek között. A szerzőről itt tudhatsz meg többet. 

Romhányi József – Doktor Bubó című mesekötete immáron többszörös utánnyomást megélve először 1979-ben, majd jelen esetben 2021-ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. Az illusztrációkat minden esetben Ternovszky Béla kiváló munkájának köszönhetünk, ami személyes kedvenceim egyike.

Ebben a történetben egy különleges Bagoly életébe pillanathatunk be, akiről köztudott, hogy a lélek nagy ismerője és minden baj gyógyítója is egyben. Hű társa – és távoli csodálója – Ursula, a medvehölgy, aki asszisztensi feladatokat lát el a doktor úr mellett. Valamint többszöri visszatérő karakterünk, a kissé nyers modorú Sólyom csőrmester. E három különleges karakternek köszönhetően már biztosak lehetünk a fergeteges szórakozásban, elvégre a humorban gazdag események még egy kis pikantériát is kapnak a bagolydoktor által hűen kedvelt elme-belgyógyász professzora bölcseleteivel meghintve.

„Sohasem szabad a lázat annyira csillapítani, hogy a páciens kihűljön…”

Nyolc történetet olvashatunk a könyvben, amelyből egy a doktor életébe enged némi bepillantást, a maradék hét pedig egy-egy kezelést mesél el. Van, itt kérem minden, amivel egy jó orvos találkozhat munkássága folyamán, többek között egy dühöngő, disznóságoktól sem mentes malac család, némi abszurd erdei kalandok és természetesen a jól bevált szóviccek összessége. Hát nem csodálatos?

„A doktor nem látta értelmét, hogy azonnal beavatkozzék. Sejtette, hogy egy ittas állapotban lévő, részeg disznót nem lehet a józan értelemre ható, szelíd meggyőzés eszközeivel azonnal jó útra téríteni. Úgy határozott hát, hogy előbb körülnéz az ólja táján, megismerkedik életkörülményeivel. Sok esetben ugyanis a garázda bűnök melegágya a családi alom körül keresendő.”

Azt hiszem cseppet elragadtattam magam, amikor becsuktam a könyvet, de eldöntöttem, hogy ami létezi mesefilm erről a becses bagolydoktorról, azt meg kell néznem ismételten. Persze ez a szándékom még most is él, csak időhiányában némiképpen nehezen kivitelezhető, de idővel bízom benne, hogy sikerülni fog.

A mese csodálatos, mondanom sem kell, elvégre minden kezelés megérte a maga tanulságát és szem nem maradt szárazon sem a történetben, sem általam. Imádtam a különböző koreseteket, a kezelési terveket és minden olyan „apró” problémát, ami fellépett a folyamat kivitelezése közben.

Nem hiába vannak jó emlékeim erről a csoda dokiról és csak remélem, hogy az utódaink is megismerik és szeretni fogják ezt a különleges élőlényt.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert Doktor Bubó mindenkinek tud újdonságot és szórakozást biztosítani és legalább egy bajára gyógymódot felírni.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Shrek Tímea - Halott föld ez

 

„Attól, hogy valaki iskolázatlan, vagy lassú a felfogása, még nem bolond.”

Mostanában nincs könnyű dolgom könyvek választása terén, hiszen témakörök tekintetében a paletta igen széles, de valahogy nincs kedvem egyikhez sem. Talán pont ezért olvasok nehezebben emészthető köteteket, amelyek valamilyen élettani, társadalmi problémával, netalán tabunak számító tematikával foglalkoznak. Persze, ezzel nem fogom ezt a kisebb olvasási válságomat kiküszöbölni, de ilyenkor jobban be tudom fogadni és el tudok mélyülni az adott könyvekben. Jelen esetben is így került a kezembe ez a „novellacsokor”, amely a maga poklával sikeresen elérte célját.

Shrek Tímea neve sokak számára meghökkentő lehet, hiszen egy „mesehős” nem mindennapi kalandjai fognak óhatatlanul is eszükbe jutni. Mondanom sem kell, hogy én magam is elmosolyodtam, de felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan születhetett meg a fenti mesealak neve! Ebbe persze nem fogok mélyebben belemerülni, de érdekes kérdés jutott eszembe. 

A szerzőről csak annyit tudok, hogy 1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában. A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban és több novelláját közölte a Napút, az Irodalmi Szemle stb. Róla itt tudhatsz meg többet.

Halott föld ez című könyve 2019-ben jelent meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kiadó gondozásában. A borítóról csak annyit írnék, hogy Ádám Gyula fotójának felhasználásával Mohácsi László Árpád készítette, amely önmagában is hangulatkeltő, de ha összevetem a belső tartalommal, akkor konformis érzetet keltő is egyben.

A könyv tartalmilag két részre bontható. Az első Kék Sáv címmel, a szerző Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában tanárként betöltött időszakából „csemegézik”. Ezekben az években többszörösen hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. Ebből az időszakból válogatta össze a történeteket.

Míg a második, Zöld Sáv címmel a saját gyermekkorából és fiatal felnőtt életéből merítkezik, ahol megismerkedhet az olvasó a családtagokkal, párkapcsolattal és elvált, egyedülálló szülői szerepkörével is.

A szerző nagyon jól kivehető párhuzamot állít a két idősíkban elhelyezkedő események között. Jól látható, hogy bár a roma tábor lakóinak mindennapi tragédiáját nehéz ép ésszel megérteni, mégis a személyes élmények között is akad szép számmal tragikum, amely ugyan nem fog soha egyenértékűvé válni a hánytatott sorsú gyermekek életében bekövetkezett szörnyűségekkel, mégis mind a két esetről elmondható, hogy sok esetben gyomorforgató és nagyon megrendítő. Az olvasóban akaratlanul is végbemegy egy bizonyos katarzis érzése, ahogy számot vet önmagával és az életével.

„-A ruha sem teszi az embert.

-De. Sokkal többet elárul, mint gondolná!”

Őszintén szólva nagyon megrendítő volt számomra olvasni ezeket a kiragadott novellákat, amelyek egy-egy gyermek tragédiájából merítkeznek. Sosem szerettem homokba dugni a fejem és nem tudomást venni a globalizációs problémákról, de sajnos egyedül a véleményemmel csak gyötrődésként élem meg ezen emberek szenvedéseit.

„A vállam fölött hátrapillantok, látom, ahogyan a katonák decis pohárból isszák a vodkát. Egyik pillanatban elítélem őket, a másikban meggondolom magam, hiszen józan ésszel ki bírná feldolgozni, ami velük történt? Gyilkolnak. Ismerőst, ismeretlent, parancsot kapnak. Gyermekkórházat bombáznak le csupán azért, mert rossz koordinátákat adnak meg nekik. A legjobb barátjukat lövik le mellettük, és semmit sem tehetnek.”

Ami az írónő magánéletéből kiragadott novellákat illeti, volt, hogy megdöbbentem, de akadt olyan is, amitől úgy éreztem, hogy ez cseppet sok és nem ide való. És, ha már erről írok, kicsit hatásvadásznak érzem, hogy minden novella középpontjában a szerző áll. Értem, hogy a vele történtekből áll ez a kötet, de ezt meglehetett volna úgy is írni, hogy ne a „hősnő, aki meg akarja menteni a világot” érzést hozza felszínre az olvasóban.

Ezektől függetlenül egy nehéz olvasmánynak gondolom, mert szörnyű és megrázó egy empatikus olvasónak mindenképpen.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki érdeklődik, és jól bírja az életből merítkező, mélyen felkavaró, és szociográfiai mélységű írásokért.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, a Líra weboldaláról meg tudod rendelni.

Írta: NiKy

Csillagtalan antológia, szerzői mustra 9. - Interjú Ronnie W. A. írónővel

A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának kilencedik állomásához érkeztünk, ahol ismételten egy olyan alkotót és novelláját szeretném bemutatni nektek, aki kiemelten nagy kedvencemmé vált az idők folyamán. A Végtelenül című történetben az érzelmek határtalan mezsgyéjére lép az olvasó akaratlanul is, ahol a szív nagyobbat dobban, a lélegzet elakad és a lélek egy örök táncra kél a karakterekkel. Külön többször is elolvastam és még mindig találok benne újdonságot, ezért úgy éreztem, hogy jobban megszeretném ismerni az alkotóját. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel a Ronnie W. A. írónővel készített interjút! Kezdjünk is hozzá!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?

Én köszönöm a lehetőséget! Ronnie W. A. néven alkotok. Az „A” rövidítés Anit takar, a legtöbben csak így ismernek.

Mindig is kacérkodtam az írással. Az első novellámat tizenegy évesen kezdtem írni, és bár sosem fejeztem be, egy élénk pillanat örökre megmaradt belőle. Az első sorok kitörölhetetlenek lettek. Pár év múlva a Héttorony Irodalmi Magazin oldalára publikáltam pár lélek-novellámat. Ezekben öntöttem ki a lelkem a gyerekkoromról. Őszinték, mélyek és igen nyersek voltak. Meglepetésemre nagyszámú, biztató vélemény jött rá, hogy ezt igenis folytatnom kell. Ezzel egyidőben fedeztem fel a Merengőt. Pár Harry Potter fanfiction után nagyobb fába vágtam a fejszém, ekkor született meg a regényem alapja. A kiadott verzióhoz képest olyan volt, mint egy alig kettes fogalmazás. Sokáig felé sem néztem, de a főszereplőim nem engedték, hogy szabaduljak, újra és újra vissza kellett néznem oda, hogy beleolvassak. Ennek már jó pár éve. Nem bántam meg, hogy engedtem a csábításnak, tavaly végre a kezembe foghattam az első regényem.

Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?

Igazából egy regényvázlatomból vettem kölcsön a keretet, ebből született meg a Csillagtalanba a Végtelenül című novellám. Tervezem – ha lesz rá idő –, hogy megírjam ezt a regényt. Nagyon közel áll hozzám a Sárkány és a Csillag meséje.

De azt kell mondanom, nem minden novellámból tudnék regényt írni. Ha kereknek érzem a történetet, nem tudom nyújtani és alakítani.

Ez esetben Ryv és Arnav kapcsolódása – mert szerelemnek még nem vezethető egy ilyen sorszerű találkozás – még vár egy hosszabb kibontásra. Mambo szintén olyan karakter, akit nem tudnék csak úgy elengedni. Mambó makacs asszony, rá akar venni, hogy kölcsönvegyem egy másik, nagyon fontos történethez.

Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?

A róka vére című regényem tavaly jelent meg a Delta Vision kiadó gondozásában. A róka vére egy erotikus urban fantasy. Az azték mitológiát vettem alapul, és erre építettem egy teljesen kitalált történetet. Sokszor megmosolyogtat egy-egy vélemény, amiben az olvasó azt fejtegeti, nem tudja, hogy ez mennyire „igaz”. Simán el tudná képzelni. Ezek a vélemények a legjobbak.

Ezen kívül megtalálható egy novellám a NYUSZI romantikus antológiájában Szeretlek címmel. Illetve olvasható két novellám a Muselière alkotói csoport köteteiben. A Bújj-Bújjban egy weird horror. „A bárd” egy föld alatt megbújó kannibál társdalomról szól, akik az Anyát, az ő istenüket imádják. Ebben a novellában is a fantasy dominál. A Csillagtalanban pedig a „Végtelenül”. Ez egy kitalált teremtéstörténet, és az emberi gonoszság adta az alapját.

Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?

Úgy tartom, mindenkinek ki kell hoznia magából a maximumot, és ha nem megy neki, akkor kiverjük belőle :D Jó, nem, csak viccelek. Mindenki megpróbálta kihozni magából a maximumot, ha kellett, akkor segítettünk neki, és ötödjére is nekiestünk a szerkesztésnek. Szerencsére azt mondhatom, a Muselière írói hajlandóak dolgozni, készek tanulni, és mindenben segítőkészek, és ez a végeredményen is látszik. Hol helyezkedem el ezen az írói palettán? Ez nehéz kérdés. Nem tudom. Besorolni sem szeretném magam, nem hiszem, hogy jobb író lennék, mint a többiek. 

Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?

Az erőssége a gyengesége is. Tizenegy szerző tizenegyféleképpen ír. Zsánerre, stílusra, minőségre sem egyformák. Bárki megtalálhatja benne a kedvencét, és éppen ezért azokat a novellákat is, amiket csak átlapoz.

A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?

A Sárkány és Csillag meséje mindig közel állt hozzám. Eredetileg egy teremtéstörténet mesének szántam. Félve kezdtem bele ebbe a novellába, mert idő közben két nagyon fontos barátomnak Stelline és Drago, ez a két kitalált lény, egy egész másfajta szerelmes mesét írt. Le kellett ráznom ezeket a „kapott” béklyókat a történetemről, elvonatkoztatni a személyekké lett csillagon és sárkányon, és valami mást alkotni, mint volt.

Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?

Nem titok, könyvfanatikus vagyok. Megvannak a magam kedvencei, amik bármikor jöhetnek. Elsőnek a Harry Potter sorozatot kellene megemlítenem. Tinédzserkorom legsötétjében ezek a könyvek segítettek életben maradni. Másik kedvencem Anne Rice Vámpírkrónikái. Még soha nem találkoztam az ő szereplőinél élőbbekkel. Imádom a tájleírásait, az élő-lüktető városait a komor, sötéten csillanó arany cicomájával.

Nagy kedvencem még Naomi Novik Ezüstfonása és Rengetege. Mindkettő egy-egy drágakő. Szintén kedvencem Katherine Ardentől Az Északi erdő legendája. És hogy ne csak fantasyt említsek, imádom még Richard Morgan Takeshi Kovacs sorozatát.

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

Szeretem az antihősöket. A tökéletlenségüktől, a morcosságuktól, és mert nem a tiszta úton járnak, ettől lesznek igazán emberiek. Nincsenek tisztán jó karaktereim, az ember eredendően nem lehet csak jó, és a rossz sem lehet csak rossz. Mindenkiben keveredik ez a két oldal. A világ nem csak állatmentő, jólelkű tanárnőkből és kockás hasú tűzoltókból áll. Azt vallom, igenis lehet szerethető egy véreskezű maffiafőnök is.

Nem titok, A róka vére című regényem férfi főhősét, Leet, egy ismerősömről mintáztam. Nyilván igazából nem a munkáját, csupán a nagyobb jellemvonásait. Más esetben nem szeretek az ismerőseimről mintázni, nem írok a családomról, sem más rokonomról, ismerősömről. A magánéletemet semennyire sem keverem bele az írásba.

Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?

A történeteim minden esetben kissé sötétek és komorak, de igyekszem belecsempészni a történetbe egy kis melegséget, varázslatot, csodát, hogy felmelegítse a lelket. Mert az élet is kicsit ilyen néha. Sötét és nem kellemes, aztán felragyog a fény, besüt a nap a sötétítő ráncain keresztül, és mézszínbe öltöztet mindent. Szüksége van a léleknek az ilyen apró csodákra.

Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?

A Róka vére szereplői nem engednek. Lee nagyon mélyen befúrta magát a lelkembe, igazán élővé lett. Rita nem állt hozzám soha közel, nem tudtam megkedvelni, ha élő személy lenne, biztos nem lennénk öribarik, éppen ezért nem engedhetem el őt sem. Két regényen dolgozok/ dolgozunk párhuzamosan (jelenleg pihennek). Az egyik a Róka előzménytörténete Leevel a főszerepben. Ezt a regényt Estell Ivyval írjuk közösen. Úgy gondolom, a Zöld hold igazán ütős lesz. Rendesen megdolgoztat, hogy elővegyem a férfias oldalam. Mert senki sem szereti a puhány, túl nyálas pasikat. A másik a Róka közvetlen folytatása. A Vörös vonal címet kapta. Egyrészt, mert nem vagyok jó címválasztásban, másrészt, mert fontos része a történetnek az isteni lelkek születése, felemelkedése és pusztulása.

Itt meg kell említenem, idén érkezünk még egy Muselière antológiával. Várhatóan télen jelenik meg a Book Dreams kiadó gondozásában. A horror és a romantika után megnézzük, mit tudunk alkotni fantasy terén. 

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Ronnie W. A. - A róka vére regényét megrendelhetitek a Delta Vision Kiadó weboldalán.

A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó oldaláról tudjátok megrendelhető!

Írta: NiKy

Emily Millier - Eurielle

 

„Mezőnek kék bimbója,

fakadjon virágra,

hiszen nem véletlenül

jöttél erre a világra…”

Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan olvasó, akit néha befolyásol könyv vásárlásakor az adott kötet borítója. Az én esetemben szerelem volt első látásra a mostani regény külsője, amely mind színvilágával, mind pedig forma tekintetében megfogó volt és úgy döntöttem, kell. Persze nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy végül nálam kötött ki egy példány, de elsődlegesen ez indította el nálam azt a folyamatot, amely esetében szó szerint vadászok egy adott műre.

Emily Millier egy nagyon fiatal írónő, aki első könyvével egy igen nehéz műfajt célzott meg, mégpedig a fantasy irodalom világát. Sokan abba a hibába esnek, hogy leírják, sőt -sajnos- sok esetben lenézik az adott műfajban alkotó szerzőket, mondván ehhez nem kell semmilyen háttértudás, pedig ez egy hatalmas tévedés. Jó könyvet írni - legyen az bármely központi témában megálmodva -, igen is nehéz feladat, amelyre csak kevesen képesek. Vegyük csak a nagy neveket, akik számomra útépítők e tekintetben, ilyen pl. J. R. R. Tolkien vagy hogy ne menjek messzire, számomra a kortárs hazai szerzők közül ilyen Gaura Ágnes is. Bármi is kerül ki a nevük alatt, az biztos, hogy hamarosan a polcomon landol várva az olvasásra. Természetesen szubjektív, hogy kinek mely alkotó felel meg ízlésének, ezért a fenti pár sor is csak az én meglátásomat tükrözi.

Ennek tudatában cseppet félve vettem kézbe a könyvet, hiszen érhetnek meglepetések, de óriási csalódások is egyben.

Emily Millier – Eurielle kötete 2021-ben jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A már fent említett borítót Németh Balázs munkájának köszönhetjük. Bár azt olvastam, hogy a színválasztás a szerző külön kérése volt, mégis úgy gondolom, hogy az együttes munkának köszönhető az eredmény.

Nos, ez a történet is, mint azt már megszokhattuk, egy bizonyos karakter megismeréssel kezdődik, amely jelen esetben egy átlagos életet élő leánykáról szól. Eurielle egy hétköznapi lány, aki éli a tinédzsereknek „járó” mindennapi gondokkal színesített életét, amíg egy délután egy ismeretlen hölgyemény siet a segítségére. Ez a találkozás már önmagában is szokatlan, elvégre nem mindennap éri az embert támadás, de főleg akkor, ha mindez a halandó világban nem létező lényekkel történik. Az ezt követő események egyre gyorsabban váltják egymást, amelyek beindítanak egy olyan láncolatot, ahol nincs megállás. Két vég közül lehet választani, amelyekről egységesen elmondható, hogy nem túl kecsegtetőek. Először a jóslatot beteljesíteni embert próbáló feladat, de a kudarc sem éppen üdítő a halál gondolatával. Ebben a történetben unatkozni nem fogsz, de annál többet izgulni már bizonyosan és garantálom, hogy a könyv végére már csak a fejedet fogod fogni.

„Azzal, hogy szeretünk valakit, sokat nyerhetünk, és sokat veszíthetünk. De érzelmek nélkül még többet veszíthetünk, mint azzal, hogy szeretünk és elveszítjük. Ha nem éljük meg őket, rengeteg tapasztalatból kimaradunk. Jár vele öröm és fájdalom is. Ilyen az élet.”

Szubjektív meglátásom szerint az alapötlet jó, elvégre tündékről, démonokról és mindenféle varázslatos lényekről minden magára adó fantasy rajongó szeret olvasni. De a kivitelezés és kidolgozás több sebből vérzett és ez borzasztóan elszomorított.

Először is néhány napba belezsúfolni több halálközeli élményt, egy adottság megtalálását, némi gorombaságot, egy nagy „halomra” aprított hullát és sorolhatnám, valamint -ami a legnagyobb fájdalmam is volt egyben- egy szerelmi háromszöget. Az első és legfontosabb kérdésem: Miért kellett így kiadni egy jónak ígérkező könyvet?

A karakterek kidolgozatlanok, szinte senkit sem ismerünk meg igazán. Amit a szerző fejlődésként mutatott be, az számomra semmit sem jelentett, mert néhány nap leforgása alatt ennyit egy emberi lélek, de állítom egy varázstudó sem képes feldolgozni, főleg tapasztalatok hiányában.

Eurielle irritáló volt egész végig, először a szerencsétlenkedésével, majd a hirtelen bekövetkező beképzeltségének köszönhetően. Természetesen minden hím beleszerelmesedik, és csak ő mentheti meg a világot. Elnézést a kifejezésért, de ennyi klisétől fuldokolni kezdtem, és még koránt sem soroltam fel az összeset.

Nem akarom bántani a szerzőt, hiszen korán megmutatta, hogy fantáziája igen csak gazdag, de még messze van az út vége és sokat kell fejlődnie, tanulnia. Amiért pedig fáj a szívem, az a szerelmi szál gyermeteg éretlensége.

Viszont ettől függetlenül gyorsan olvasható, ami betudható a szerző gördülékeny írástechnikájának.

Összességében egy jó alapot olvashattam, ami még nem érett meg a kiadásra.

De, hogy ne vegyem el senki kedvét az olvasástól, ezért csak annyit írnék, hogy ha te is elcsábulnál a borító láttán, akkor nyugodtan olvasd el és ki tudja, lehet számodra hatalmas élmény lesz. És ne feledd: „A nehéz hétköznapok elviselését nagyban segíti az olvasás.”

Amennyiben szeretnél megismerkedni ezzel a világgal, akkor nem kell mást tenned, mint a NewLine Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy