Alexander Weinstein - Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e.  Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a vacsorának, és folytatjuk gyermektelen életünket.”

 

Többször is hangoztattam már, hogy számomra a novella a science fiction legideálisabb kifejeződési formája: a terjedelmi kötöttség egyszerre korlátozza és szabadíthatja fel a szerzőket. Sokszor tapasztalom hosszabb regények esetében, hogy a kiváló alapötlet nem elég mély több száz oldalnyi terjedelem megtöltéséhez és az izgalmas kiindulópont pár fejezet után teljesen elinflálódik. Egy novella ezzel szemben feszes és érdekfeszítő tud maradni anélkül, hogy az írónak az alapgondolatot regény érvényűvé kellene fejlesztenie. Számos rossz példát mutatott fel ennek igazolására a filmipar is, amikor sikeres novellákat próbál meg egész estés mozik alapjául szolgáló forgatókönyvekre felhízlalni. Az eredmény az esetek többségében minimum kérdéses.

Alexander Weinstein - Az Új Világ Gyermekei és más történetek című novelláskötete az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látta meg a napvilágot 2022-ben. Összességében elégedett szoktam lenni a kiadó könyveinek külalakjával, de most ebben az esetben sajnos elég jellegtelenre sikerült a borító, ugyanúgy, mint egy másik korábbi novellagyűjtemény esetében (Elhagyott part).

Kép: NiKy m.i.

A kötet összesen 13 novellát gyűjt egy csokorba, és elmondható róluk, hogy hangulatilag egy rendkívűl erős és koherens ötvözetet alkotnak. Weinstein nem túl távoli jövőjében akvarellszerű, rövid mozaikok formájában nyerünk betekintést hétköznapi emberek életébe. Itt nincsenek szuperhősök, de még a kiemelkedő, az önsorsrontó folyamatoknak véget vetni képes egyéni tulajdonságoknak vagy jellemfejlődésnek is hiányában vagyunk. Egyszerűen a már most is tapaszthalható demográfiai és környezeti folymatokat exponálta túl egy kicsit az író és képzelte el, hogy a kor kisemberei hogyan bírkóznak meg (vagy sem) az addig sosem látott új kihívásokkal. Komor világ ez, ahol a csúcstechnológia önkéntes függőségben tartja a felhasználókat, és legtöbbször már nincs visszaút a régi, offline világba, vagy csak olyan áron, amit kevesen hajlandóak megfizetni. Atomizálódnak és elidegenednek a társadalmak, az egyének virtuális inkognitók és szűrők mögé bújnak, miközben a fizikai világ visszafordíthatatlan pusztulásnak indul. Visszatérő elem a csökkenő népességszám a fejlett világban, ami korunk egyik nagy fenyegető válsága, de a novellák ebben a kérdésben sem fognak számunkra kényelmes válaszokkal szolgálni. Végtelenül elanyagiasodott világ ez olykor, ahol a spirituális megvilágosodás is letölthető élménnyé válik vagy akár halálos veszélybe is keveredhetünk, ha nem futja a legújabb vírusirtóra vagy tűzfalra. Az elektronikus médiumok a dopaminfüggőség folyamatos gerjesztésével és egyidejű kielégítésével a közszellemet az ösztönylény szintjére zülleszti a tartós társadalmi kontroll megteremtése érdekében. A közösségi média kognitív egységet alkot az emberi tudattal a mindennapi kommunikációban, az emberek sokszor már alapszintű verbális önkifejezésre sem hajandóak vagy képesek. A színpadi hattér pedig a télbe forduló ősz, vörösre festett már az ég alja, arcunkat csípi a hideg és kiszökik testünkből a biztonságos otthon melege. Véleményem szerint a kötet valahol a science fiction és a horror határmezsgyéjén mozog: a technológia szint nem túl magas, talán az elövetkező 10-20 évet vételezi előre, a feszültség és az iszony pedig elsősorban érzelmi szinten jelentkezik. A szerző nagyon hihető és logikus jövőt fest le, és ettől lesz talán az egész kötet annyira érdekfeszítő és elgondolkodtató. A stílus olvastatja magát, plasztikus kontrasztot képeznek a meghatóan megfogalmazott természeti képek az online világban fogságba esett és eltévedt ember folyamatos egzisztenciális szorongásával.

Kép: NiKy m.i.

Talán nem is kell külön említenem, hogy rendkívül jól szórakoztam a novellák olvasása során, miután mindenféle előzetes várakozás nélkül kezembe vettem a kötetet. Azonban, hogy teljesen őszinte legyek, a kezdet nem volt zökkenőmentes, ugyanis a legelső írás nem tett túl mély benyomást bennem és kicsit kedvemet is szegte a folytatáshoz, amit viszont így utólag nagyon nagy kár let volna kihagyni.

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a kötetet mindenkinek, mert meggyőződésem, hogy a felhozott problémák előbb-utóbb valamennyiünk életében jelentkezni fognak, még ha nem is feltétlenül a leírtaknak megfelelően, de a trendek teljesen egyértelműek. Bár a jövőt elkerülni nem lehet, de talán valamennyire felkészülhetünk ellene. 

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Simon Jimenez - Elveszett madarak

 

“Olyan korban élünk, amikor a hajók bele tudnak siklani az univerzum átlátszatlan hajtásaiba, majd elvitorláznak az idő peremét megülő hullámokon. Elő tudunk állítani izomszövetet, és a szálakat új végtagokká csévézhetjük. Egész kontinenseket törhetünk darabokra egyetlen YonSef robbanószerkezettel. Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem. Akármennyit is panaszkodtam amiatt, ahogy a szüleim diktálták a szabályokat, tudom, hogy kiváltságos gyerekkorom volt. Habár ritkán nevettünk, a családom sosem nélkülözte az ételt vagy a biztonságot. Nem szerettem régi otthonomat az állomás Sasfészkében, azonban nem vitathatom, hogy megfelelt az otthon fogalmának. És az enyém volt. A fiú számára az otthon a poklot jelentette.”

Simon Jimenez - Elveszett madarak című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Utóbbi időben nem voltam túlzottan elvarázsolva a kiadó könyveinek külalakja tekintetében, de úgy érzem, hogy a mostani kiadványuk bőven túllépte a tisztességes iparosmunka korlátait. Lehet, hogy erőltetettnek tűnik mindig a borítúval kezdeni egy értékelést, de meggyőződésem, hogy mint ahogy minden árucikk, úgy a könyvek esetében is döntő jelentőségű lehet a külső csomagolás az érdeklődés felkeltéséhez.

A színpad ezúttal a nem túl távoli, még ésszel felfogható jövő, ahol az emberiség egy kiváltágos töredéke elhagyja az élhetetlenné vált Földet és kirajzik a világűrbe, hogy aztán azt, magát meg nem hazudtoló módon, az országok és kormányok helyébe lépő gigavállalatok által uralt szektorokra szabdalja. Virágzik a kereskedelem az egymástól egyébként sokszor teljesen elszigetelt világok között, amelyet egy újfajta technológia tesz lehetővé: az űrhajók a világegyetem Áramlatain, egyfajta gravitációs hullámokon sodródva képesek óriási távolságokat megtenni, ám míg a Zsebben tartózkodó legénység szubjektív idejében alig pár hónap telik el, addig “odakint” évtizedek repülnek el. A történet egy isten háta mögötti, szinte a feudális korban rekedt agrárvilágon kezdődik, ahova a hajók csak tizenötévente egyszer jutnak el és egy nap egy rejtélyes fiú hullik alá a meghasadt égből.

A fiúról azonban sokáig szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért nagyon fontos az “ezeréves” asszonynak, vagyis annak a zseniális, szinte istenként tisztelt tudósnak, aki még a régi Földön megtervezte az emberek csillagközi életét lehetővé tevő első űrállomásokat. A nő rejtélyes és egyben visszautasíthatlan megbízást ad annak a Nia Imani kapitánynak, aki a fiút a távoli bolygóról kimenekítette. A megállapodás szerint legénységével a gyermek gondját kell viselnie és el kell rejtenie, míg bizonyos képességek jelét nem mutatja…

Kép: NiKy m.i.

A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, amelyben végigkísérhetjük, ahogy a kezdetben néma és zárkózott gyermek felcseperedik és szoros kötelék alakul ki közte és a legénység tagjai, különösen Nia között. Megismerjük ezt a furcsa, mégis ismerős univerzumot, ahol a vállalatok korlátlan hatalomra tettek szert és hiába az univerzum gyakorlati végtelensége, étvágyuk és gátlástalanságuk kiapadhatatlan, egész bolygókat szipolyoznak ki gazdaságilag. A könyv antitézise a többnyire arctalan, ezerfejű hidra, a határtalan emberi mohóság és ambíció. A könyv első felében a felnőttéváláson van a hangsúly, a múlt és önmagunk megismerésén és megértésén egy viszonylag veszélytelen világban. Szereplőink például látogatást tesznek egy olyan világon is, ami akár A kis hercegből is előbukkanhatott volna, ahol egyetlen ember él teljes elszigetelődésben. A regény logikai második felvonásában a korai felnőttkor elérésével aztán a világ hirtelen egy sokkal veszedelmesebb és kegyetlenebb hellyé változik.

Kép: NIKy. mi.i.

A cselekmény legfontosabb szála és mozgatórugója a Nia és a fiú között kialakuló rendkívül erős és különleges kapocs, mint egy fogadott anya és fogadott gyermeke között megbonthatatlan kötelék. Ennek megfelelően a könyv első 200-250 oldalán rengeteg belső monológgal, szorongással és melankóliával fogunk találkozni, mert minden szereplő őriz valamilyen csontvázat a szekrényében. Őszintén megmondva, számomra nehezen ment ezeknek az oldalaknak az olvasása a rendkívül lassú tempó miatt, szinte fojtogató volt ugyanzon érzések újabb és újabb megfogalmazása. Aztán az író a második 200 oldalra sebességet váltott és csak kapkodtam a fejem. Nehéz spoiler-ek nélkül leírni mindazt, ami a végkifejletben történik, ezért csak annyit javasolnék, hogy akinek, hozzám hasonlóan, nehezen ment az első fele, az tartson ki, mert a végére abszolút kárpótolva lesz szerintem. Vannak persze logikai bukfencek, a műfaj sosem volt teljesen mentes tőlük, de valami olyan érzelmi hullámvasútra leszünk felültetve, amely végül mindannyiunkban nyomot fog hagyni.

Kozmikus magány, a másik utáni sóvárgás, a minden logikát és józan észt meghazudtoló elementális remény tartja egyben a regény szövetét. Nem a még több és fejlettebb technológia fog önmagában bennünket társas lényekké tenni, hanem a végtelen távolságokat áthidalni képes szeretet és önfeláldozás.   

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed és kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Philip K. Dick - Vulcanus kalapácsa

“- A háború előtte ért véget, a bolygónk nagy része romokban hevert. Drasztikus lépésre volt szükség, nehogy egy újabb háború elpusztítsa magát az emberiséget is. Szükség volt valamire, egy mindent átfogó szervezési elvre. Nemzetközi kontrollra. Olyan törvényre, amit sem ember, sem nemzet nem tud megszegni. Oltalmazókra volt szüksg. De ki figyeli majd az Oltalmazókat? –mondta tovább. – Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy ez a nemzetek felett áll testület mentes lesz a gyűlölettől és elfogultságtól, az állatias szenvedélytől, ami egymás ellen uszította az embereket évszázadokon keresztül? Nem örökölné ez a szervezet, mint minden ember alkotta testület ugyanazokat a gyarlóságokat, nem helyezné az érdeket az ész, az érzelmet pedig a logika fölé? Egyetlen válasz volt – magyarázta a gyerekeknek.”

A mesterséges intelligencia kutatókat (és valamilyen szinten a közvéleményt) is régóta foglalkoztató kérdés, hogy szabad-e egy szuperszámítógép kezébe adni a kulcsokat, hogy hozza a legoptimálisabb megoldást az emberiséget fenyegető legsúlyosabb problémákra. Képesek lennénk-e egy olyan értelem megalkotására, amelynek létét nem hatja át a haláltól való egzisztenciális szorongás és nem az emberiségben látja létezesének legfőbb veszélyforrását. Ha igen, lenne-e bármilyen tárgyalási alap vagy érdekszövetség a gépisten és a halandó emberek között? Vállaljuk-e a potenciális kockázatot vagy járjuk tovább az őseink által kitaposott, háborúk tépázta ösvényt és megpróbáljuk egyszerűen jobban csinálni a dolgokat a jövőben?

Philip K. Dick - Vulcanus kalapácsa című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Szép, ízléses kötet lett, a borító különösen elnyerte tetszésemet a színvilágával és a nyomtatott áramkörökkel kombinált mitológiai elemekkel.

Kép: NiKy m.i.

A kissé hosszúra nyúlt idézet alapvetően jól kibontja a színpadi díszleteket: az emberiséget sújtó sokadik kipusztulással fenyegető háború után létrejön az Egységre hallgató nemzetközi szervezet, hogy őrködjön a globális béke és prosperitás felett. Gondoljunk az ENSZ-re, csak tényleges abszolút hatalommal. A rettenetesen bürokratikus szervezet nevével ellentétben folyamatos hatalmi harcoktól és korrupciótól sújtott, ráadásul az általa fenntartott világrendnek komoly kihívója is akad a Gyógyítók személyében. Az Egység igazi hatalmát és sikerét pedig az a szuperszámítógép adja, amibe (vagy akibe?) kérdések ezreit táplálják be minden nap iránymutatásra várva. Akárcsak a címadó római isten, Vulcanus, aki a hegy mélyében a föld alatt kovácsolja az istenek fegyverzetét…

Kép: NiKy m.i.

Véleményem szerint a regény rendkívül olvasmányos és jól felépített, a személyes drámákból fokozatosan bontakozik ki előttünk egy monumentális konfliktus. Bár a műfaj kedvelői túl sok újdonsággal nem fognak találkozni a lapokon a cselekmény tekintetében, talán érdemes észben tartani, hogy Dick írása eredetileg 1960-ban jelent meg. Unalomig elcsépelt közhely, de minden írása újra és újra megmutatja, hogy mennyire megelőzte korát. Ennél többet nehéz a történetről elmondani spoilerezés nélkül, hiszen egy alig 170 oldalas könyvről van szó, de a politikai intrikák és filozófiai eszmefuttatások mellett jócskán jut hely az akciónak is, bár a történet lezárása azért hagyott némi kivánnivalót bennem.

Ajánlom a sci-fi szerelmeseinek és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Terminator rajongóinak úgy gondolom különösen tetszeni fog, ha észben tartjuk, hogy a ’60-as évek tudományos-fantasztikus formavilága adja a keretet (sugárceruza és hasonlók).

A könyv olvasása után is megerősödött bennem az az érzés, hogy hiba lenne egy létező vagy képzelt felsőbbrendű hatalomtól várni, hogy orvosolja a problémáinkat, mert a “megoldásban” olykor nem lesz majd köszönet. 

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó weboldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: Süni

Tade Thompson - Molly Southbourne ezer halála

 

„A halál is lehet szabadulás (…)”

Hiszek a szerelem első látásra szlogenben, mert rendszeresen tapasztalom akkor, amikor meglátok egy olyan könyv borítóját, amit onnantól nem tudok kiverni a fejemből. Ez történt ezzel a kötettel kapcsolatosan is, melyet most értékelni fogok. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam a külső képről is, hiszen nagyon sejtelmes és a maga groteszk valójában ejtette rabul mind a figyelmemet, mind pedig a szívemet is.

Tade Thompson író nevével ugyan most találkozom először, de pont ezért rendkívül nagy örömömre szolgált, hogy máris egy ilyen ígéretes kisregényt olvashattam a szerző tollából.

Molly Southbourne ezer halála című regénye az Agave Kiadó 2021-es nyári újdonságaként került a boltokba, mely bár méretét tekintve nem egy terjedelmes alkotás, mégis küllemével hamar felhívja magára az olvasók figyelmét. 

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól a történet:

Adott egy különleges család, ahol a minden napi élet nem a szokványos mederben folyik, hiszen a két szülő és egy szem gyermekük számára a hétköznapi családi eseményeket harcok, gyilkosságok és más, az életben maradáshoz szükséges leckék színesítik. Főhősnőnk, Molly Southbourne amióta csak él rendszeresen végignézi a saját halálát. Az élete szigorú szabályokhoz kötött, melyeket a felnőttek keményen betartatnak vele, persze ahogy várható ennek is komoly oka van, hiszen akárhányszor csak egy csepp vére hullik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló hozzá, mégis a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Az évek múltával pedig rájön arra is, hogy nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon miért olyan különleges Ő, hogy ilyen életet kell éljen? És lesz-e valaha is egy nyugodt időszaka, mikor átlagos lányként viselkedhet? Ezekre és még számos más kérdésre választ lelhetsz, ha elolvasod a könyvet.

„Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.”

Szubjektív meglátásom szerint a történet egyedi és kellően gyomorforgató. Nem vagyok egy félős személy, de még én is kellemesen megborzongtam egy – egy oldal olvasásakor.

Karakterek szempontjából nincsenek magasságok vagy mélységek, de folyamatos változás és fejlődés tapasztalható, mely egy síkon mozog a történet alakulásával, ezt pedig nagyon szeretem.

Események szempontjából izgalmas, letehetetlen kategória, a szó valós jelentésében. Hiába lett volna dolgom, addig olvastam, míg el nem fogytak a lapok. Mivel ez egy sorozat első része, így maradtak megválaszolatlan kérdések bennem, amikre merem remélni a következő kötetben már választ kapok.

Nagyon érdekes a szülői szabályok rendszere, nézzétek csak:

„Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!

Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!”

Mint látható nem egy szokványos házirend és elég szigorú ahhoz, hogy az olvasó odafigyeljen rá és elgondolkozzon rajta.

Összességében elmondhatom, hogy egy új kedvenc kötetre leltem. Mivel ez egy sorozatindító regény volt, így izgatottan várom a következő rész megjelenését.

Ajánlom azon olvasni szerető lelkeknek, akik nem ijednek meg az árnyékuktól, szeretik a misztikumokat és élvezik a borzongás adta mámort.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

Avi Loeb - Földönkívüli

 

“A földön kívüli élet keresését övező ellenállás egy része annak a konzervativizmusnak tudható be, amelyet sok tudós magáévá tesz, hogy minimalizálja a karrierje során elkövetett hibák számát. Ez a legkisebb ellenállás útja, és eredményes is, hiszen azok a tudósok, akik megtartják a konzervatív szemléletüket, több kitüntetést, díjat és anyagi támogatást kapnak. Sajnos ez a buborékhatást is erősíti, mert az anyagi támogatás miatt mind nagyobb kutatócsoportok jönnek létre, amelyek ugyanazt a konzervatív gondolatot visszhangozzák. Ez pedig hólabdahatást okozhat, vagyis a buborékokban felerősödik a konzervativizmus, ami az ifjú kutatókból kiöli a velük született kíváncsiságot, s a legnagyobb részük úgy érzi, hogy be kell állnia a sorba. A trend annyira elfajulhat, hogy önbeteljesítő jóslattá változtatja a tudományos konszenzust.”

2017 végén a hawaii obszervatórium felfedezett egy különös égitestet, amely a Naprendszerbe történő belépését követően rövid időre Nap körüli pályára állt, majd arról letérve(!) és gyorsuló(!) sebességgel távozott. A csillagközi látogató az ‘Oumuamua nevet kapta, ami magyarul annyi tesz, hogy “távoli hírhozó, aki elsőkét érkezik”. Természetesen a bejelentés nagy vihart kavart mind a csillagászat, mind a tömegmédia csatornáin és nem alakult ki egységes álláspont az objektum eredetét illetően. A legtöbb tudós aszteroidának vagy meteoritnak bélyegezte, kategorikusan és szemellenzősen tagadva az ennek ellentmondó bizonyítékokat. Kevés szakember jutott arra a feltételezésre és vette a bátorságot, hogy hangot is adjon annak az elképzelésének, hogy a jelenség esetleg a földönkívüli élet jele is lehetne.

Avi Loeb, a Harvard vezető csillagásza, ezen kivételek táborát erősíti és nézeteit a Földönkívüli című könyvében foglalja össze, amely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A kötet, a megszokott magas színvonalat képviseli a csomagolás tekintetében, a leírtak értelmezését számos belső illusztráció is segíti, melyek mind világosak is jól kivehetőek.

Nem tisztem megítélni vagy vitába szállni a szerző álláspontjával, hiszen nem rendelkezem az ehhez szükséges fizikai vagy matematikai tudás töredékével sem. Laikus vagyok, nem az én szavam fogja eldönteni, hogy az Oumuamua egy mesterséges földönkívüli objektum vagy “csupán” egy olyan aszteroida, mely megcáfolja minden eddig felállított elméletünket az aszteroidákat illetően. Véleményem attól persze még lehet, és bár általában szkeptikus vagyok az UFO-észlelésekkel kapcsolatosan, ebben az esetben hajlamos vagyok a szerzőnek igazat adni. Ebben nagy szerepet játszik a könyv élvezetes és világos stílusa, nem marad egyetlen felvetett szakkifejezés vagy tudományos elmélet sem magyarázat nélkül.

“A kísérleti bizonyítékok hiánya ellenére a fősodorbeli elméleti fizikusok vitathatatlannak és evidensnek tartják a szuperszimmetriát, az extra dimenziók elméletét, a húrelméletet, a Hawking-sugárzást és a multiverzumok elméletét. Hogy egy kiemelkedő fizikus egyik konferencián elhangzott szavait idézzem: “Ezeknek az elméleteknek igaznak kell lenniük akkor is, ha nem támasztják őket alá kísérleti eredmények, mert több ezer fizikus hisz bennük. Nehéz lenne elképzelni, hogy a matematikai tehetséggel rendelkező tudósoknak ilyen nagy csoportja tévedne.”

Ahogy az eddig kiemelt idézetek azt sugallhatták, a csillagközi utazó eredetének boncolgatása mellett a szerző foglalkozik egy sor másik, talán sokkal égetőbb kérdéssel is: fel vagyunk-e egyáltalán készülve arra, hogy elfogadjuk a földönkívüli élet létezésének tényét? Hajlandóak vagyunk-e túllépni az anyagi érdekek előtérbe helyezésén és erőforrásainkat a csillagközi űrre összpontosítani, mint az egységes emberi faj és nem egymással versengő országok? A szerző velünk megosztott tapasztalatai meglehetősen negatívak, olyan érzésünk van, mintha a tudósok mind bezárkóztak volna elefántcsonttornyaikba és nem a társadalom szolgálatát vagy haladását tekintenék elsődleges céljuknak, hanem a tudományos előremenetelt. Tekinthető a könyv tehát egyfajta vitairatnak is, amely igyekszik felrázni a szakmai közösséget, hogy merjenek kockázatot vállalni, elhagyni a kitaposott ösvényt, mert az időablak a következő nagy szűrő megakadályozására egyre jobban szűkül. A következő kihalási eseményt ugyanis nemcsak egy környezeti katasztrófa okozhatja, hanem az is, hogy kritikusan alábecsüljük vagy elutasítjuk annak esélyét, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az emberiségnek több évszázadig tartott például a geocentrikus világkép elvetése is, de nem biztos, hogy a következő újraértékelésig újabb több száz év áll még rendelkezésünkre.

“A lakható bolygók bőségét tekintve az elbizakodottság netovábbja lenne azt feltételezni, hogy egyedülállóak vagyunk. Szerintem ez az ifjúság hübrisze. Amikor a lányaim kicsik voltak, különlegesnek képzelték magukat. Miután viszont más gyerekekkel is találkoztak, más nézőpontból tekintettek a valóságra. Érettebbé váltak. “

Elcsépelt közhely, de tényleg nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek a könyv elolvasását, nem hiszem, hogy sokan lennének, akiket ne foglalkoztatna az örök kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világűrben.

A szerző többek között egyetemi oktató is, aminek köszönhetően a stílus rendkívül tiszta és érthető, laikusoknak sem kell félniük a rájuk leselkedő féloldalas egyenletektől. Véleményem szerint a cél egyértelműen a minél szélesebb körű tájékoztatás és figyelemfelkeltés (is) volt. Elgondolkodtató volt számomra az olvasottak ismeretében az is, hogy vajon csak a piaci verseny eredménye-e az, hogy a könyvet nem egy elsősorban tudományos munkákkal foglalkozó kiadó adta ki itthon.

Angolul tudó olvasóknak kiegészítésképpen ajánlom Lex Fridman-nek a szerzővel készített interjúját, amely megtekinthető a legnépszerűbb közösségi videómegosztón. (Ezt itt megnézhetitek)

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nathan Ballingrud - Szörnyvidék

 

„Amíg tudod, hogy vannak választások az életedben, félsz a rossz döntésektől.”

Ezt a könyvet hirtelen ötletből vettem meg, mert megtetszett a borítója és a fülszöveg is elég kecsegtető volt a számomra. Bár a háttérben meghúzódik egy harmadik indok is, még pedig az, hogy az egyik kedvenc kiadóm jelentette meg. Kezdésnek ez egy remek „ajánlólevélnek” bizonyult.

A kötetben kilenc novella található. Műfaját és témáját tekintve elég változatos a felhozatal, bár mindegyikre jellemző egy bizonyos sokkolás és zsenialitás. Nézzük is sorban őket.

Ahová visz az utad címet viseli az első történet, melyben egy egyedülálló anya neveli bölcsődés korú lányát. Gwen átlagos kislánynak tűnik elsőre, de mint kiderül, nagyon furcsán viselkedik a hímek között és nem kis kalamajkát tud okozni. Toni anyaként és nőként is megcsömörlött és sokszor felelőtlenül viselkedik. Lányával a kapcsolata labilis és ez visszatükröződik a viselkedésében is. Egy nap egy titokzatos alak lép az életébe és fenekestül felforgatja az unalmas mindennapokat. Tulajdonképpen elemeiben változtatja meg az asszony viselkedését.

A második rész a Vad Hold címet kapta. Először furcsállottam, de végül megértettem, hogy mennyire megkapó ez a név. Itt egy építési vállalkozó két cimborájával egy kis csetepatéra készülődik, mivel hulligánok megrongálták a munkások eszközeit. Az elején még igazán nem történik semmi, de végül igazi tragédiába fullad az este. Aztán hirtelen hat hónappal később járunk és csak töredékes emlékekből tudjuk összerakni, hogy tulajdonképpen mi is történt a férfiakkal. A fő karakter tünetei teljesen jól felismerhetőek. Úgy gondolom, hogy több minden bizonyítja a poszttraumás stressz szindróma létét. Többszörösen eladósodik, a hitelezők és a károsultak folyamatos zaklatása miatt egyre mélyül a karakter szenvedése és végül visszatér oda, ahol minden elkezdődött.

A harmadik történet az SS címet kapta. Mondanivalója, mint azt gondolom, hogy sejtitek, a régi időszakra utal vissza, bár egy új köntösben. Egy fiúnak hamar meg kellett tanulnia, hogy nem számíthat felmenőire. Édesanyja betegsége rövid időn belül tolókocsiba kényszeríti az asszonyt, így főhősünkre marad a háztartás és a fenntartási költségek megkeresése. Ennek a történetnek az éke az élet árnyoldalának bemutatása és olyan események elindulása, melyek meghaladják karakterünk képességeit.

A következő novella már cseppet másként hatott rám, ugyanis egy -akár -valós élethelyzetből merítkezik. A Gleccserszakadék címet kapta, mely legnagyobb örömömre teljesen lefedi a történet lényegét. Egy expedíció a Déli-sarkon finoman szólva is halálos kimenetelű, főleg ha a csapat tagjai meggondolatlanok. Négy ember és nyolc szánhúzó kutya balesetéről és egy igen csak érdekes felfedezésről mesél a novella. Felmerül a kérdés, hol húzódik meg a határ az emberi empátia és az ésszerűség között? Nos, erre megtudhatod a választ kedves olvasó, ha elolvasod a könyvet.

A mennyország szörnyetegei egy merész álomképződmény kivetített története. Adott egy apa, aki a fia elvesztése okozta fájdalmat az alkoholba öli és adott egy asszony, aki a vádaskodások helyett a megcsalás útjára lép. E két ember néma gyásza és küzdelmeiről szól a mű, melyet megékesít egy ragyogó lény felbukkanása és a valós érzelmek gejzírként való felszínre törése.

Napszítta címmel olvashatjuk a következő „mesét”, mely egy csonka család képét fedi fel előttünk. Adott egy anya, aki nehéz munka árán tartja fent két gyermekét. És adott a két testvér, akik apjuk elvesztése miatt a saját kis fantáziájuk védőburkával vonták körbe magukat. De, hogy a történet ne legyen ilyen sablonos, a ház aljában egy árnyék húzódik meg. Ő maga a rothadó valóság, a vége és kezdete mindannak, ami megváltás lehet a történet kis „hőseinek”. De sajnos egy nem várt esemény elemeiben fogatja fel a család életét és árnyékolja be az amúgy sem idilli életeket. Vajon jobb az árnyak közt élni, mint kint a napfényben? És vajon melyik világ teremt nagyobb szörnyetegeket? Nos, megtudhatod, ha kezedbe veszed a könyvet.

Észak-Amerika tavi szörnyei címet kapta a következő történet, melyben egy család távol a várostól tölti szabadnapjait. A családfő ünneplése lenne a cél, de egy nem várt esemény zavarja meg az amúgy is feszült hangulatot. A cím elég megtévesztő, bár szorosan kötődik az eseményekhez. Vajon mit rejt magában az a bizonyos mélység?

Az utolsó két történet pedig az Átmeneti szállás és a Jó férj címeket kapták. Mindkettőre jellemző, hogy elcsúszott életekről szólnak. Míg az előbbi egy hajléktalan férfi kálváriájáról, addig az utóbbi egy tönkrement házasságról mesél.

Összességében úgy érzem, hogy a kötet tartalmaz kimondottan izgalmas és érdekes novellákat, de sajnos csak néhány kötötte le a figyelmemet, a többi már inkább untatott. Ugyanakkor mindegyikre jellemző, hogy olyan társadalmi rétegekről szól, ahol a szenvedés és erőszak valamely formája a mindennapok része és a sokkolás nem is a misztikumban rejlik, hanem inkább az ember okozta eseményekben. Hogy ki is a szörny valójában? Számomra az ember, de ezt mindenki eldönti maga.

Ajánlom a könyvet a misztikum kedvelőinek, illetve aki szeret az élet sötét oldalán barangolni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája

 

Nem gondoltam az első három rész után, hogy ez egy nehéz olvasmány lesz. Azt hittem ez egy ömlengős kis sztori lesz arról, hogy Snow elnök igazából egy csodálatos, szent ember, akit csalódás ért és ezért lett Panem legnagyobb szemétládája, de nem. Sőt, éppen ellenkezőleg. Coriolanus Snow a kezdetektől egy becsvágyó, beképzelt, végtelenül önző karakter. Éppen ettől vált hitelessé számomra. Pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen embernek lennie kell. Nincsenek ráerőszakolva olyan tulajdonságok, amik miatt majd imádni fogja az olvasó, egyszerűen olyan személyisége van, amilyen személyiség alkalmas egy ilyen undorító pozíció betöltésére. Megkockáztatom, hogy ha az egész cselekményt nem vennénk számításba csak magát a szereplők személyiségét, akkor is ugyanez lenne a végkifejlet.

Valójában a könyv nem a cselekménye útján mutatja be az éhezők viadalának "fejlődését", hanem a karaktereken keresztül. Adott a korábban említett főszereplőnk, akit állítsunk középre, adott Sejanus, a legjobb barátja, akit állítsunk mellé jobbra és ott van dr. Gaul, aki tőle balra helyezkedik el. Sejanus a valódi tiszta lélek. A hős, az igazság mintaképe, de a tettei abban a világban, amit a regény elénk tár értelmetlenek, jelentéktelenek. Mert lássuk be, Sejanus tetteinek nem volt visszhangja, a pozitív események mind eltűntek. Nagyon szerettem eleinte egyébként, jó volt egy tiszta lelkű ember ebben a mocsokban. Aztán később egész egyszerűen nevetséges volt a fafejűsége és a butasága. A legszerethetőbb karakter, de se nem ravasz, se nem okos.

A baloldalon álló dr. Gaul már más tészta. Az a nő gyakorlatilag pszichopata. Olyanokon éli ki a hatalmát, akik nem tudnak védekezni. Állatok és gyerekek. Emellé szuper intelligens és megnyerő a kommunikációja. Tökéletesen ismeri az embereket, látja a leendő tetteiket, az okot és az okozatot.

Ennek a három szélsőséges személynek a viselkedése a könyv gerince. A cselekmény maga eleinte vontatott volt. Megismerhettük a lázadást a Kapitólium szemszögéből és láthattuk pár olyan igazságot, amit a lázadók szemén keresztül talán soha. Amikor elkezdődik a tizedik éhezők viadala, akkor indul meg valójában a cselekmény, ekkor válik izgalmassá. Itt buknak ki a karakterekből az ösztönök.

Coriolanus, aki több elemi érzést és erre alapuló viselkedést is itt tapasztal meg először, Lucy, aki az életéért harcol és Sejanus, akit lelkileg csapdába zár a helyzet. A viadal után a körzetben folytatódik a cselekmény, ami ugyan csapong, mert egyszer nagy boldogság van, aztán meg kiborulás. Ez érthető is, teljesen életszerű is, de nekem a vége nagyon túl volt játszva. Egyszerűen nem passzol Coriolanus higgadt személyiségéhez ez a hirtelen, tébolyodott viselkedés.

Ettől eltekintve nagyon tetszett, elég sok mindenre rávilágított, ami eddig talán kissé homályos volt és olyan hadügyi, politikai részleteket mutatott meg, amitől végig a hányinger és a reszketés kerülgetett. Pontosan ez a könyv célja, és ezt el is éri.

Mindenkinek ajánlom, aki az trilógiát szerette.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: Anett

Steven Saylor - A hét csoda

Őszintén bevallom, nem tudom, hogy mikor került hozzám a könyv. Csak annyi biztos, hogy a sorozat egyik részét, a Római vért még pótmamimtól kaptam. Mivel a sorozat több kötetből állt, így evidens volt, hogy ezt is megveszem, hiszen ezzel kezdődik minden.

A borítója igazán megfogja az embert. Egyfelől megfelel a saját elvárásaimnak, másfelől pedig kellemes ránézni, jó az összhatás. Nemcsak a képi összhang van meg, hanem a borítókép teljes mértékben visszaadja a kötet lényegét.

A könyv történetével kapcsolatban nem kell valami nagy durranásra számítani, de ez nem is baj, mert úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nem voltak benne vakvágányok.

A főszereplő, a tizenhét éves Gordianus élete első utazására indul a volt tanárával Antipatrosszal, aki egyben egy híres költő is. A római és görög világban mindenki jól ismeri Antipatrosz nevét és verseit. Már a történet eleje érdekes, hiszen ott veszi fel az író a fonalat, hogy Gordianus apja segít megrendezni a volt tanát halálát, majd felveszi a Zotikosz álnevet. Ugyan bennem felmerült a kérdés, hogy „miért,” de erre csak a történet végén derül fény. És ez nem baj, sőt, ennek így kellett lennie, hogy a végén teljesen összeálljon a kép. Szóval, ott tartottam, hogy Gordianus és Antipatrosz elindulnak vándorútjukra, hogy együtt járják be a világ hét csodáját. Teszik mindezt abban az időben, amikor a görög világ nagy része római fennhatóság alá esett, és hát ez nem mindenkinek volt ínyére. Útjuk során minden egyes csoda helyénél valami rejtéllyel találják szembe magukat, amiket Gordianus egymaga old meg. Ennek oka, hogy az idős mester a korára és fáradtságra hivatkozva az összes szálláshelyen szinte csak alszik. Egy ideig nem értettem ezt a mozzanatot, és újfent felvetődött bennem a „miért” kérdése. Persze, erre is csak a könyv végén kaptam választ, mert ezzel a szerző megint egy kis morzsát csöpögtetett elém, aminek a végén jelentősége lett.

Az tetszett a könyvben, hogy adott hét hely, hét rejtéllyel, ami nem feltétlenül jelent gyilkosságot, összeesküvést. Jó, igaz, az is van benne, de ezzel együtt elég széles a repertoár. Emellett pedig van egy még nagyobb titok, ami a háttérben játszódik, és csak a történet vége felé kezd kibontakozni. A helyszínek, tájak leírása közben az író nem esett át a ló túloldalára, épp annyira mutatta meg, hogy el tudjam képzelni, de ne esek az érdektelenség kútjába. A másik, ami megragadta a figyelmem, hogy ez a történet nemcsak szórakoztat, fejtörökkel lát el, hanem egyben megmosolyogtat és tanít is.

Nem hibátlan a könyv, mert például 158. oldalon olvasható mondatnál felkaptam a fejem:

„Az olümpiai játékok után Antipatrosszal öszvérhajtású szekeret béreltünk (…).”

Csak nekem annyira furcsa ez az „öszvérhajtású” szó? Számomra olyan szövegidegennek hat. A sorok közt ott rejtőznek az apró információk, amik az adott korra jellemzőek. Bár szeretem a római kort, de nekem mégis újdonságként hatott a 196. oldalon található kis rész, ami egy római katona kivégzéséről szól:

„A római jog lefejezés által megadta a gyors halál lehetőségét és méltóságát a bűnösöknek, ám egy katonára, aki saját bajtársait ölte meg, sokkal rosszabb sors várt. Vajon keresztre feszítik majd, mint egy rabszolgát? Vagy halálra kövezik a katonatársai, mint egy légiós szökevényt? Inkább bele sem gondoltam.”

És akkor még nem is beszéltem a vicces jelenetekről. A főszereplő, Gordianus életében először látott tevét, és ahogy a 277. oldalon olvasható, hát nem lopták be magukat a szívébe:

„Minden megálláskor új hátast béreltünk a következő útszakaszra – többnyire öszvért és lovat, ám időnként alakalmunk nyílt egy teve elnevezésű, roppant rosszindulatú jószágon is utazni.”

És ez a későbbiek folyamán sem változik (286. oldal):

„Ez a példány is már a legelső percben megpróbált megharapni. A vezető fenyítésképpen ráütött hatalmas orrára, és ezután az állat már megelégedett annyival is, hogy útközben néha hátrafordult hosszú nyakával, vészjóslóan rám nézett, és köpött egyet.”

Nem hibátlan a történet, de szerintem igazán élvezhető, hiszen minden megvan benne, amit a fülszöveg ígér. A cselekmény mozgalmas, a történet izgalmas, és az író nem felejtkezik el a humorról sem. Bátran merem ajánlani bárkinek, aki egy picit is érdeklődik a római kor iránt, vagy ha csak egy kis kikapcsolódásra vágyik. 

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: Emilly Palton