Fotó: Leszek Sznajder
Minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon hol van a képzelet határa és milyen világokban nem jártam még! Ennek a gondolatiságnak elsődlegesen az az oka, hogy egyre több új és egyben tehetséges szerző fantáziavilágával ismerkedhetek meg. A mai interjúm alanya, Fróna Zsófia írónő, akivel beszélgetésünk alatt ledöntöttük az idő vas korlátait, jártunk határon innen és túl és végig nagyon őszintén válaszolt az én pimasz kérdéseimre. Tartsatok velünk, kezdjünk is bele!
Kedves Zsófi! Üdvözöllek a blogon! Köszönöm szépen, hogy elvállaltad a felkérésemet. Kérlek, pár mondatban mesélj kicsit magadról! Hogy lettél irodalom szerető alkotó?
Szia Niki! Köszönöm, hogy itt lehetek. Megtisztelő, hogy most itt beszélgethetek veled. Hogy hogyan lettem irodalomszerető? Ez jó kérdés. Nem titok, ha azt mondom, hogy „diszes” vagyok (diszlexia, diszgráfia és diszcalculia is). Ritka, akinél mind a három meg van, hát én megnyertem őket. A lényeg ebből, hogy édesanyám emiatt nagyobb hangsúlyt fektetett nálam arra, hogy írni, olvasni tanítson. Tudom, ezt az iskolák is megteszik, de anyukám is sokat foglalkozott velem otthon. Ő maga pedig nagyon szeretett olvasni, szóval sokat láttam tőle, hogy olvas. Azt hiszem ezeknek az elegye alakított ki bennem valamiféle misztikus kötődést az irodalomhoz. Mivel nekem nehezen ment az olvasás és az írás is, így máshogy tekintettem ezekre, mint a többiek. Nekem valamiféle elérhetetlen csoda volt. Aztán persze elértem őket, de az érzés megmaradt. Azt azért hozzá tenném, hogy a matekkal nem jártam így, vele azóta sem vagyunk barátok.
Eddig két könyved jelent meg, amik tulajdonképpen a Fegyverfogató sorozat első kötetei. Fegyverek háza az kezdő regényed, majd idén jelent meg a második, Démonok közt címmel. Mesélj, kérlek erről a világról, melyet megálmodtál az olvasók számára! Hogyan született meg ez a sorozatod?
Azt kell, hogy mondjam a megszületése pillanatára már nem emlékszem. Ez amolyan terápiás történetnek indult. 2017 végén kezdtem el dolgozni rajta, és akkorra anyukám már nagyon rosszul volt. Mit szépítsünk rajta, haldoklott. Nehezen viseltem, hogy nem tudok neki segíteni, csak tétlenül nézem, ahogy eltűnik. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet, és eszembe jutott, hogy tini koromban mennyire szerettem írni. Valahogy ösztönösen jött, hogy megint az írás felé forduljak. Ami előszőr meg volt bennem, hogy egy különleges kapcsolat történetét szeretném bemutatni egy lány és egy farkas közt. Az alap volt, hogy fantasy lesz, mert én csak ebben tudok gondolkozni. Mindig is szerettem a fegyvereket, persze csak úgy távolról csodáltam őket, szóval érteni egyikhez sem értek, de mindig is szerettem volna megtanulni lőni, bár a nagy álmom az íj volt. Anyukámnak volt egy gagyi íja, gyerekként azzal szórakoztam, és álmodoztam róla, hogy megtanulok íjászkodni. Azóta is álom maradt, de az íjakat szeretem. Aztán, ahogy gondolkoztam az is eszembe jutott, mi emberek mennyire szeretjük megszemélyesíteni a tárgyainkat, és hogy ezt felhasználhatnám valahogy. Végül egy régi anime sietett a segítségemre ebben, amit gyerekként nagyon szerettem, a Soul Eater. Ez adta az alap ötletet, de természetesen nem ezt a mesét akartam újra megírni. Saját és egyedi sztorit akartam, mondjuk, a mai napig nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. És akkor összegyúrtam az ötleteket majd elkezdtem leírni. A fegyverforgató első változatát még ösztönből írtam. Olyan is lett. De már akkor tudtam, hogy szakemberre lesz szükségem, így találtam rá Nádasi Kriszre, aki szerencsére látott fantáziát a történetemben és segített átdolgozni. Ő tanított meg arra is, hogy ne ösztönösen, hanem tudatosan írjak, meg sok minden mást is tanultam tőle. Sokat köszönhetek neki és most itt vagyunk, hamarosan érkezik a harmadik kötet.
A karaktereid színesek és szagosak, ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok kiről lenne szó, örülnék, ha mesélnél róla!
Most lehet, hogy megleplek, de az is lehet, hogy nem. Senkiről nem mintáztam senkit. Mindegyik karakter én vagyok, még a negatívak is. Mindegyik belőlem egy darab. Nekem sosem ment, hogy létező személyeket használjak fel, még ha akartam volna is, akkor is átalakult volna. Ez a dolog nekem sosem működött. Egyedül neveket loptam, úgymond. Például Tony vezetéknevét a főnökömtől kölcsönöztem. Kellett valami posh angol név és nekem, a Williamsnek ilyen hatása van, persze igazából nem az, de ez már részletkérdés. Az mondjuk rossz ötlet volt, hogy ezt a főnökömmel is közöltem, mert azóta folyton a fülemet rágja, hogy nevezzem át Tonyt Jasonra, mert milyen menő lenne, ha szerepelne egy könyvben. Hiába mondtam neki, hogy a személyiségét nem vettem el, és az sem számított mikor mondtam neki, hogy „haver egyébként egy szót nem értesz belőle”, akkor meg mit számít. De Szvetlána és Lukasz nevét is kollégáimtól vettem el. Ezért is írom így Lukasz nevét, mert a lengyelek így írják, de ezt egyébként Lukasnak kell kiejteni, mert náluk az sz az s. Szóval ennyi a nagy titok a karakterek mögött, az összes én vagyok, de egyik se vagyok én. Mintha csak skizó lennék.
Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Megaira, mely igen ritka. Honnan jött a név választás ötlete? Én ugyanis a Hercules mese kapcsán hallottam egyetlen egyszer róla. Mesélj, kérlek erről kicsit!
A névválasztás nálam egyébként is olyan, hogy a főbb karaktereknek szeretek olyan nevet választani, aminek a történet szempontjából is mögöttes tartalma van, még ha az olvasó ezt nem is tudja. Én Klasszika-filológia szakon végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, szóval az ókor szerelmese vagyok. Megaira az erinnüszök egyike. Talán a latin mitológiából ismert nevüket inkább ismerik az emberek. Ők a fúriák. Az erinnüszök alapvetően a bosszúállás istenei, Megaira pedig főleg az apagyilkosságokat bosszulja meg. Ezért kapta ezt a nevet. Most ez így furának tűnhet, hogy miért bajlódok ennyit egy névadással, de a név kötelez, még akkor is, ha kitalált karakter vagy. Ha rosszul választasz nevet, akkor nem olyan lesz a karakter, amilyennek szeretnéd. Teszem azt, olyan nevet adsz neki, ami lustaságot jelent, de te ezt nem tudod, viszont a szereplődet egy tettrekész embernek álmodtad meg, akkor sem lesz soha az, és mindig lustálkodni akar majd. Tudom, mert jártam már hasonlóan. Persze Setan Kober neve más, az övé adott volt, nem én választottam, de igazából őt is kötelezi a neve, hisz azt jelenti, hogy a sír ördöge.
Úgy tudom, hogy külföldön élsz, mégis hazai kiadót választottál magadnak. Mennyire nehezebb vagy könnyebb kintről kiadót választani illetve keresni? Van-e bármi jelentősége annak, hogy egy adott szerző hol él? Ebből következtetve, hogyan találtál rá a NewLine kiadóra és milyen a közös munka?
Igen, Angliában élek, ezért is volt logikus választás, hogy a fegyverforgató is itt játszódjon. Őszintén szólva szerintem semmiben nem különbözik innen keresni kiadót, mint otthonról. A mai modern világban ez jelentőségét vesztette, hisz otthonról is emailt küldtem volna nekik, ahogy tettem ezt innen. A szerzői kiadásban mondjuk sosem gondolkoztam, de egyébként sem választottam volna, mert ezen a téren viszont már akadályt jelent a távolság, hisz ebben az esetben nekem kell felkeresnem mindent, ami innen nem ment volna. Ezért is akartam mindenképp kiadóhoz kerülni, mert az leveszi ezt a terhet a vállamról. És, hogy hogyan találtam a NewLine kiadót? Vagy egy évig kerestem kiadót, elküldtem nagyokhoz is, kicsikhez is a kéziratomat, volt, aki válaszolt, akadt, aki válaszra sem méltatott. Két olyan kiadó is volt, akik szerették volna kiadni a könyvem, de mind a kettő frissen indult volna, és sajnos be is csődöltek, mielőtt még elkezdhették volna a munkát. Ezt követően tanácsolták nekem a NewLine kiadót. Meg is kerestem őket, és onnantól már minden gördülékenyen ment. Szerencsére láttak fantáziát a könyvemben, aminek nagyon örültem. Nem voltam benne annyira biztos, mert akkoriban a náluk megjelent könyvek 95%-a romi és/vagy erotikus volt, és lássuk be, az enyém mind a kettőtől távol áll.
Rólam köztudott, hogy a borítók nagy kritikusa vagyok. Nem egyszer vettem már meg könyvet csak azért, mert szerelembe estem a külső kép miatt. A te kötetednél is éreztem ezt bizonyos vonzást, mert nagyon szépre sikeredett és ezt elmondhatom mind a két könyved kapcsán. Mennyire a te ötleteden alapszanak a képek, vagy teljesen rábíztad magad a készítőre?
Az elsőnél lövésem sem volt. Akkor úgy voltam vele, hogy majd tudni fogom, ha meglátom, hogy azt akarom vagy sem. Küldtem a kiadónak pár borítóképet, hogy milyen stílusú borítók tetszenek, aztán vártam, hogy mivel lep meg Ashley. Akkor még nem tudtam vele közvetlenül beszélni, később, amikor elkészült a kép, kezdtünk el beszélgetni. Annyit mondtam csak neki, hogy egy farkasnak meg egy tőrnek jó lenne szerepelnie rajta, mert ezek fontosak. Aztán megláttam ezt a gyönyörű borítót és szerelmes lettem belé. Az FH borítóját látva pedig ötletem támadt, hogy hogyan szeretném a többit. Nagyon tetszettek azok az arany minták, amiket Ashley a borítóra tett, és mondtam neki, hogy akkor ezt vigyük tovább, és ha már az első arany lett, akkor színekben is jelezzük, hogy az olvasó melyik kötetet tartja a kezében. Így lett, hogy a második már ezüst lett, a harmadik majd bronz lesz. Mint egy verseny esetén a helyezések. És ha a negyedik helyezett is kapna érmét, az valószínűleg réz lenne, így a negyedik kötetnél majd ez a szín fog dominálni. Továbbá ez az arc plusz egy tárgy ötlet is megtetszett, és erre is gondoltam, hogy tovább viszem. Az FH-nál ugye van a farkas és a tőr, a DK-nál a maszk, ami gyakorlatilag a rosszfiú arca, úgymond, és a fiola. És a harmadik és negyedik résznél is az adott kötetre jellemző arc és egy kiemelt tárgy lesz majd a borítón. Már nagyon várom azokat is, mert Ashley csodát alkotott az első kettővel. Én nagyon szeretem őket.
A sorozatod ifjúsági regény a javából, mégis hiányzik belőlük a mostanában oly nagy divatnak örvendő csöpögős romantika és szerelmi háromszög. Tudatosan hagytad ki ezt a szálat vagy csak így alakult? Azt hozzá kell tennem, hogy az első kötet olvasása után éreztem két karaktered között némi vonzalmat. Van-e a terveid között ennek a szálnak a felgöngyölítése vagy az elenyészeté lesz? És, ha már erről van szó, mennyire szereted a romantikát úgy általában?
Igen egyszerű oka van annak, hogy nincs benne csöpögő romantika és szerelmi háromszög. Utálom őket olvasni is, akkor minek írjam le? Egyébként van benne romantika, de szándékosan nem fektetek rá túl nagy hangsúlyt. A DK egyik értékelésénél olvastam, hogy az érzelmek természetesek, nem giccses módon jelennek meg benne, és ennek annyira örültem, mert pont ez volt a célom, ezt akartam elérni, hogy az olvasó ezt érezze. Ott van a szeretet, szerelem, de nem azon a csöpögő módon, amitől szerintem nem csak én mászok falra. Romi könyveket nem is olvasok. Minek olvassak valamit, amiről tudom, hogy nem fog tetszeni? Ezek a túlcsorduló érzelmek nem az én világom, talán mert én sem vagyok ilyen. Nyilván képes vagyok szeretni, de ezt nem igazán kötöm mások orrára..., azok orrára se, akiket szeretek. Ezért is lehet az, hogy a könyveimben is módjával mutatom be az érzelmeket. Bár ezen szeretnék dolgozni, hogy jobb legyen, mert tudom, hogy az olvasók meg igényelnék.
Fent említetted, hogy mind a három tanulási nehézséggel rendelkezel - diszlexia, diszgráfia és diszcalculia – mégis író lettél. Bámulatos számomra a kitartásod és a hited abban, amit szeretsz és ez meg is látszik a munkáidon. És pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mit javasolsz az olyan tanulóknak, akik hasonlóan hozzád, valamelyik nehézséggel küzdenek? Van-e valami speciális kezelés, ami hozzásegíti őket az álmuk eléréséhez? Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki egyetemre mehessen hasonló helyzetben?
Uhh, ez nagyon jó kérdés, és sajnos nem hiszem, hogy tudok rá érdemben válaszolni. Ez az egész nálam nagyon sok mindennek az egyvelege, amikből, ha egy is kimaradt volna, akkor most lehet, nem itt lennék. Számított, hogy anyukám rengeteget foglalkozott vele, és mindig mindenben mellettem állt és bíztatott, még ha hülyeséget találtam ki, abban is lelkesített. Szakember például nem foglalkozott velem. Anyukám vett nekem olyan könyveket, amikben szótagolva voltak leírva a történetek, ezeket kellett hangosan magnóra olvasnom, majd visszahallgatnom, hogy halljam a hibákat. Aztán leíratta velem ezeket a történeteket újra meg újra. Nem tudom, hogy ezek segítettek nekem, vagy a személyiségem, mert az is számít. Ha egy gyerek hamar feladja, vagy nem úgy áll hozzá a dolgokhoz, akkor máris más irányba fog haladni. Szóval szerintem ennek nincs receptje, nem tudom azt mondani, hogy csináljátok ezt vagy azt és akkor garantált a siker. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogy neki mi segít, mi az az út, amire rá kell lépnie. Szóval, ha egy „diszesnek” az az álma, hogy írjon, akkor azt tudom neki tanácsolni, hogy írjon. Nincs trükkje. Ugyan azt kell tennie, mint más írónak is. Tanuljon írástechnikát és gyakoroljon. Eleinte nehéz lesz, és félni fog. Félni fog, kiállni a publikum elé és megmutatni a művét. Tudom, mert ezen én is keresztülmentem, de aztán ez majd elmúlik, és izgatottsággá alakul át. Ez picit olyan, mint a Lecsó című mesében, hogy főzni bárki tud, és az üzenete is pont ugyan az. Írni bárki tud! Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek való, csupán azt, hogy ha valaki kitartó, elérheti a céljait. És csak csendben megjegyzem, hogy nem én vagyok az egyetlen „diszes” magyar író.
Mivel fiataloknak szólnak a regényeid, ezért úgy gondolom, hogy a szórakoztatás mellett más szándékod is van a történeteiddel. Amennyiben ez igaz, akkor mi lenne az? És szerinted mennyire tanítható a mai ifjúság egy jó regény által? Mennyire lehet fokozni egy ifjú lélek olvasni vágyását egy megfelelő könyv segítségével? Mit gondolsz erről úgy általában?
Igen, azért bőven vannak benne rejtett üzenetek, amiket vagy észrevesznek az olvasók, vagy nem. Nem erőltetem. Ami talán úgy jobban kitűnik belőle, hogy fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen. Megaira is ilyen és talán az egész történetet is átlengi ez, legalábbis remélem. Többek közt ezért sincsenek benne ünnepek. Függetleníteni akartam a történetemet mindenféle vallástól, és nem azért mert a vallások ellen lennék, hanem mert én nem látom köztük a különbséget, ahogy az emberek közt sem látom az eltérést. Én bízom benne, hogy taníthatóak a fiatalok a regények által. Például sokan bírálták, hogy Megaira, hogy viselkedik a tanárokkal. Emiatt szerintem sokan azt hiszik, hogy én is ilyen diák voltam, de ez nem igaz. Bár egyébként Megaira nagyon is tiszteli a tanárait, attól függetlenül, hogy szókimondó. Viszont ennek ellenére én bízom benne, hogy az a korosztály, akiknek a könyvem szól, megértik, hogy ez nem követendő példa, és nem lehetnek tiszteletlenek a náluk idősebbekkel. Hisz az elrettentő példát épp annyira látniuk kell. Viszont az is fontos, amire szintén kitértem a könyvemben, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, és ez esetben nem számít a kor. De mindenféle mögöttes üzenet ide vagy oda, ha már csak annyit elérek a könyveimmel, hogy az olvasni nem szerető gyerekekkel megszerettettem az olvasást, akkor már borzasztó boldog leszek, hisz ez az első lépés mindenhez. Ha szeret olvasni, akkor kinyílik előtte a világ. És itt el is értünk odáig, hogy nem mindegy mit olvas a gyerek. Szerintem bárki megszerethet olvasni, csupán a megfelelő történetet kell a kezébe adni. Nekem is voltak olyan könyvek az életemben, amiket nem szerettem, és ha azzal kezdtem volna, akkor nem is szeretem meg az olvasást. Sok olyan kötelező van az iskolában, amit nem gyerekfejjel kéne olvasni. Igen, fontosak, el kéne olvasnia őket mindenkinek, de felnőtt fejjel. És sok kötelező úgy van ott, hogy a szüleinknek is kötelező volt. Azoknak a nyelvezetét már egy felnőtt is nehezen értelmezi, nem hogy egy gyerek. Az iskolában elég lenne arra törekedni, hogy a gyerekek szeressenek és akarjanak olvasni. A többi magától jönni fog.
A legtöbb írónak van az életében legalább egy ember, akihez fordulhat tanácsért, ha gondban van vagy menedékért, mikor alkotói válságot él meg. Számodra ki ez a személy és tényleg igaz, hogy feltöltekezel általa?
Sokáig nem volt ilyen személy az életemben, mert a barátaimmal úgy általában olyan a kapcsolatom, hogy feltöltenek, ha kicsit beszélgethetek velük. De azért akad két ember, akiket kiemelnék ebből. Az egyik Kati barátnőm, aki végig mellettem volt és van, és mindenben segít. Még a fülszövegeket is az ő segítségével írom meg. Ő nem az a fajta barát, aki folyton dicsér. Simán megmondja nekem, ha valami pocsék, és ezt nagyon szeretem, mivel ezzel segít egy csomót. A másik ilyen embert csupán év eleje óta ismerem, mégis hamar egyhullámhosszra kerültünk. Most gondolkoznom is kellett rajta, hogy mióta is ismerem, mert nekem éveknek tűnik. Ő nem más, mint a költő, Erberling Judit. Vele akármikor beszélgetek, az megnyugtat és feltölt. Mindegy hogy írásról beszélgetünk vagy valami másról. Nagyon jó barátok lettünk. És akkor most akad ki mindenki más, akiket nem említettem. Nyugi, titeket is szeretlek, még a trollokat is.
Hazánkban jelenleg számos kezdő szerző próbálgatja a „művész szárnyait”. Köztudott, hogy íróként egy ilyen kicsi piacon nagyon nehéz érvényesülni. Mit gondolsz, miért van ez így? Mennyire határozza meg az adott politikai helyzet az írói pályát? És mit javasolnál egy most induló alkotónak? Szerinted úgy átlagában csak az írásból meg lehet élni?
Nem szoktam politizálni, így a kérdés ezen részére nem tudok válaszolni. Amióta én is részese vagyok ennek a világnak, azóta sok mindenre ráeszméltem. Például, hogy nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A magyar szerzőknek borzasztó nehéz dolguk van, mert az olvasók többsége még mindig fél hazai szerzőtől olvasni. Erre azért sok próbálkozás van, hogy megváltozzon, de amíg alapvető problémák nem változnak, addig ez sem fog különösebben megváltozni. Komoly gond, hogy manapság bármi megjelenhet, de szó szerint. Ha te fognád magad, és a tegnapi bevásárlólistádat akarnád megjelentetni, akkor simán megtehetnéd. Én ezt borzasztó nagy hibának tartom. Most sokakat meg fogok bántani, de nem ez a célom. A magyar kortárs szerzők könyvei közt nagyon sok olyan van a piacon, aminek nem lenne ott a helye. Nem azért, mert esetleg rossz a történet, hanem mert rossz a kivitelezés. Az író még nem érett meg írás technikailag, vagy egyszerűen csak nem látta a művet szakember. Ezek nyilván érthető okokból csalódást okoznak az olvasóknak, mert ha egy könyv rossz, azt azok is érezni fogják, akik egyébként mondjuk, hogy nem értenek az íráshoz. Lehet, nem fogja tudni, hogy a szerkesztés hiánya zavarja, vagy a rossz megfogalmazás, de érezni fogja, hogy valami nem stimmel. Ez nem jó sem az írónak sem az olvasónak, hisz az alkotó több rossz visszajelzést fog kapni, mint amennyit kapna, ha az a könyv megérett volna a kiadásra, az olvasó pedig egy rossz olvasási élményt él át. Nem akarok nagyképűnek tűnni, nem azt mondom, hogy az én könyvem tökéletes. Viszont mindent megtettem, hogy a legjobb tudásom szerint jó munkát adjak ki a kezemből. Sokat dolgoztam vele, és a szerkesztőm is. Nyilván még nem írtak olyan történetet a történelem során, ami mindenkinek tetszett. A fegyverforgató sem tetszik mindenkinek, és ez így van rendben. De sokkal több rossz visszajelzést kapnék, ha az elsőváltozatot adattam volna ki. De ez csupán az érem egyik oldala. Az írók sem szentek. Sajnos sokat ront az olvasóknál, hogy magyaroktól olvassanak, az, ahogy pár író viselkedik. Most megint magamra haragítok másokat, de a tény az tény. Sok olyan író van, aki személyiségét tekintve nem érett meg, vagy egyszerűen nem alkalmas rá, hogy szerző legyen, hiába ír zseniális könyveket. Ez olyan, mint amit szoktak mondani a boltokban. A vevőnek mindig igaza van. Na, ez igaz itt is. Az olvasónak mindig igaza van! Mindegy, hogy tetszett neki, vagy nem, hogy normálisan, vagy tahó módon közli a véleményét. Nem számít. Joga van közölni a véleményét, és úgy ahogy azt akarja. Az író nem eshet az olvasó torkának, mert ennél undorítóbb dolog nincs. És semmi esetre se magyarázza a bizonyítványát. Láttam olyat, hogy az olvasó kritizált valamit, az író meg megmagyarázta. Nem kell. Felesleges. És miért? Azért, mert az író írt egy történetet, az olvasó meg egy egészen másikat olvas. Egy könyv annyi történetet rejt, ahányan olvassák. Mindenki más szemmel fogja nézni. Az író is, és az összes olvasó is. Ez az, amit sokan képtelenek megérteni, és a viselkedésükkel elveszik sok ember kedvét attól, hogy magyar írótól vegyen könyvet. És milyenek az emberek? Skatulyáznak. Főleg, ha többször belefut ugyanabba. Ha az író nekiesik valamilyen formában, akkor azt fogja gondolni, hogy minden magyar alkotó ilyen. A külföldi írók meg nem tudnak ugye visszaszólni, így inkább ezen szerzők könyveit fogja olvasni. Arról nem is beszélve, hogy kicsivel nagyobb esély van rá, hogy azokat látja szakember. Szóval tömören ennyi erről a témáról a véleményem. Az írásból Magyaroroszágon nem lehet megélni, csupán nagyon kevesen olyan szerencsések, akiknek ez összejön.
Sok magyar és külföldi szerző nyúl az oly kedvelt erotikus témákhoz és a krimik is szép számmal terjednek. A fantasy és ifjúsági tematika viszont igen kevés ezekhez képest. Szerinted miért van hátrányban ez a két témakör? Szerinted a könyveid melyik stílushoz állnak közelebb?
Hogy őszinte legyek nem tudom, miért dönt kevesebb író a
fantasy mellett. Nem látok a fejükbe. Talán pont az eladhatóság miatt. Nem
tudom. Nekem ez sosem volt opció. Önmagamat akarom adni, és én a fantasyban
érzem magam kényelmesen, így ebben tudom önmagamat adni. Egyébként, ahogy
elnézem, azért akadnak szép számmal hozzám hasonló írók is, szerencsére. Viszont azt tényleg érzem, hogy hátrányos
helyzetben vagyunk. Mivel rengeteg a romi és/vagy erotikus könyv és ugye jó
nagy ezeknek az olvasótábora, így például a különféle közösségi felületek is
inkább ezekkel foglalkoznak, ezeket nyomatják. Mi meg, fantasy írók próbálunk a
felszínen maradni, mint valami fuldokló. Nincs könnyű dolgunk, de azért ez nem
jelenti azt, hogy lehetelten érvényesülni. És, hogy a könyveim melyik stílushoz
állnak közelebb? Szerintem inkább fantasy, mint ifjúsági, de ez inkább a
folytatásokból fog kiderülni.
Fent említetted, hogy a diákok körében is elég nagy arányban megosztott a vélemény az olvasás témakörét illetően. Az iskolákban sok olyan kötelező olvasmány van, amit már egész fiatalon kézbe kell venni, de többnyire a tanulók zöme nem érti meg az adott szerző üzenetét, hiszen korosztályukat tekintve még nem elég érettek ehhez. Szerinted egy korszerűsítéssel megváltoztatható a könyvek iránt való nagyobb érdeklődés? Mennyire befolyásolja a kötelező olvasmány és iskolarendszer a fiatalok olvasási szeretetét?
Igen, szerintem nagyon is sokat változtatna, javítana rajta. Itt Angliában például kapnak a gyerekek egy jó hosszú listát, tele könyvekkel. Csupán az van megadva, hogy hány könyvet kell elolvasniuk, de hogy melyeket, azokat már ők választhatják ki. Ez szerintem sokkal logikusabb, főleg még egészen kicsi korban, hisz akkor az a cél, hogy szeressenek olvasni, nem az, hogy olyan műveket ismerjenek, amiket nem értenek. Egy ilyet simán el tudnék otthon is képzelni, ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is van ízlésük. Én se örülnék, ha rám erőltetnék, hogy romantikus könyvet olvassak, nem is nagyon haladnék vele vagy csak nyögvenyelősen. Ez igaz a gyerekekre is, ha nem érdekli, akkor nem fogja olvasni, de lehet, hogy egy másik könyvbe meg beleszeretne és falná az oldalakat. És ez nem jelenti, hogy a klasszikusokat el kell dobni. Ismernünk kell őket, hisz a kultúránk részei, épp csak logikusabb módon kéne megismertetni velük a gyerekeket. Ilyen szempontból elavult rendszerhez ragaszkodunk görcsösen, aztán csodálkozunk, hogy egyre kevesebben olvasnak.
Minden írónak van egy bizonyos ambíció a szeme előtt, ahova el szeretne jutni a könyvei által. Számodra milyen tervek és vágyak fogalmazódtak meg, mikor kezedbe vetted az első könyvedet? És ha már itt tartunk, mikor várhatjuk a következő regényedet? Esetleg kipróbálnád magad egy másik műfajban is?
Hogy mik a terveim? Szórakoztatni, elgondolkodtatni, megnevettetni vagy épp megríkatni az olvasóimat. Tudom sokan egy ilyen kérdésre nagy szavakat puffogtatnának, és nyilván igazuk is van. Merj nagyot álmodni, de én nem ilyen vagyok. Azaz ilyen vagyok, csak máshogy. Nem tekintek a távoli jövőbe. A jelent próbálom megélni és a legtöbbet kihozni belőle, és a jelenben nem vagyok híres, befutott író többezer eladott példánnyal. Egy névtelen vagyok a sok közül, és ebből kell kihoznom mindent ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra kerüljek. Plusz nem vagyok babonás, de vannak dolgok, amiket nem szeretnék elkiabálni. Szóval, nyilván vannak terveim, amiket lépésről lépésre szeretnék elérni, de ezeket megtartom egyelőre magamnak. Hogy mikorra várható a következő könyvem? Az a helyzet, hogy A fegyverforgató harmadik kötetének kézirata elkészült. Ki lettek javítva a hibák benne, meg lett szerkesztve, már csupán korrektúra vár rá. És Ashley is ezerrel dolgozik a borítóján, így ha minden jól megy, akkor október-november környékén megjelenik. Első körben csak ebookban fog. A nyomtatás valószínűleg jövő évre csúszik majd. És akkor már a címét is elárulom: Baljós szövetségek. Nem, nem Baljós árnyak, bár az se lenne rossz, csak valaki már le stipistopizta előttem. Műfajváltásban sosem gondolkoztam. Én furának tartom, ha valaki ugrál a zsánerek közt. Bennem ez azt az érzést kelti, hogy az illető nem tudja, hogy mit akar, bizonytalan, még keresi önmagát. Persze nyilván ez nem igaz, hisz sokan vannak, akik több műfajban is zseniális műveket alkotnak, de én mégis ezt érzem. Én a fantasy világában érzem jól magam, és ez kétlem, hogy változni fog. De műfajon belül viszont egészen biztosan fogok ugrálni, mert már több történetöltem is van, és mindegyik más.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző
Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!
Fegyverek háza és a
Démonok közt című könyveit pedig, a
NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
