2020. november 8., vasárnap

" Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, mert ez határozza meg azt, hogy merre tartunk.."- Interjú Szanyi Ildikó írónővel

 


A mai interjúalanyom számomra egy nagyon különleges alkotó. Ugyanis nem rég volt szerencsém olvasni a Nem ezt ígérték című novelláskötetét és majdnem minden alkotása hozzám beszélt, „nekem” íródott. Nagyon különleges és szívbe markoló élethelyzetekkel találkoztam olvasásom folyamán és sokszor úgy éreztem, hogy ezt ismerem, vagy tudomásom van róla. Aki ennyire közel tudja hozni múlt és jelen, halál és élet fogalmát műveiben, arról mindenképpen szeretnék több információt megtudni. Remélem ti is így vagytok vele! Erről és még sok érdekességről kérdeztem Szanyi Ildikó írónőt! Tartsatok velem!


Kérlek, mutatkozz be a kedves olvasóknak! Mióta írsz, és milyen érzésekkel állsz neki az alkotásnak?

Az írás és az olvasás fiatal korom óta jelen volt az életemben. Gyerekkoromban verseket és meséket írtam, később naplóbejegyzéseket és novellákat. Miután dolgozni kezdtem, lefoglalt a tanítás, illetve egy új területen kezdtem el tevékenykedni, idegenvezető lettem. Három éve foglalkozom ismét intenzíven az írással. Mivel nem vagyok „főállású” író, csak akkor írok, amikor szükségét érzem, hogy a fejemben felsorakozó gondolatokat szavakba öntsem. Akkor viszont minden szabad percemben az alkotással foglalkozom, és addig teszem, amíg ki nem írok mindent magamból. 


A Nem ezt ígérték című novellás köteted, olyan műveket tartalmaz, amiket tudtommal régebben alkottál. Pontosan mikor készültek ezek az írások? 

Ezek az írásaim két – három évvel ezelőtt készültek, de csak tavaly ősszel, miután az egyik történet egy pályázaton sikert aratott, küldtem el a szövegeket a Napkút Kiadónak. Nagyon hálás vagyok a Kiadónak, hogy közlésre érdemesnek találta. Öröm volt együtt dolgozni velük, remélem, legközelebb is lesz közös munkánk.

Úgy tudom csak egy részét használtad fel a novelláidnak. Ha ez valóban így van, esetleg várhatunk tőled további ilyen tematikájú könyveket is?

Igen, gondolom, de most másfajta témán dolgozom. Ennek a kötetnek a célja egy letűnt korszak és a korszakot követő generáció visszaemlékezéseinek az ábrázolása volt. Nagyon szép elemzést kaptam tőled a blogbejegyzésedben, amit ezúton is köszönök. Azt gondolom, hogy ha tényleg ezt a hatást váltja ki az olvasóból, amit belőled, már megérte leírni ezeket a gondolatokat. Ahogy te is írod, sokszor túl kritikus, sokszor túl drasztikus a hangnem. Ezzel egyfajta kritikát szerettem volna gyakorolni, bemutatni, hogy a sokszor tökéletesnek hitt világunkban bizony sok mindent az asztal alá söprünk, elhallgatunk, miközben kifelé a jobbik oldalunkat mutatjuk. Az egyik barátom szerint az írásaim az állandó útkeresést szimbolizálják, a „ki vagyok én?” - érzést. Lehet, hogy ez tényleg így van, egyvalami azonban biztos, az, hogy soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, mert ez határozza meg azt, hogy merre tartunk. 

Német nyelvtanár és turisztika szakos tanár a végzettséged. Dolgozol –e még ezen területeken? És ha igen, hogyan osztod be az idődet, hogy egységesen jusson az „általános” szakmára és az írásra is?

Szerencsére az időbeosztással soha nem volt gondom. Mindig is több dologgal foglalkoztam párhuzamosan, így most sem jelent számomra gondot a munka – család – alkotás háromszögben megtalálni az alkotásra fordítható időt. Elárulom, hogy egy füzetet tartok a táskámban, amibe rendszeresen jegyzetelek. Megfigyelem az embereket az utcán, az orvosi váróban, a vonaton, bárhol, és rögtön le is jegyzetelem a mozdulataikat, a ruházatukat. Később ezekből a töredékekből rakom össze a novelláim szereplőit. Vannak a füzetben befejezetlen versek is, és olyan novellatöredékek is, amikről tudom, hogy már nem fogom befejezni azokat, mert aktualitását vesztette a téma.

Fordítóként is dolgozol. Melyik terület áll közelebb hozzád? Az írás vagy a fordítás okoz inkább örömöt a számodra?

Amelyikkel éppen foglalkozom. Csak azokat a műveket fordítom le, amik hatással voltak rám. Egyébként nem okozna örömöt, és úgy érzem, nem tudnám hitelesen végezni a munkámat. 

A könyved hátulján pár mondatban kapunk némi képet rólad. Ott olvastam, hogy egy kedvenc kortárs szerző életrajzi művének fordítása kapcsán íródott meg a mostani könyved. Megtudhatjuk, hogy kiről van szó és miért ő a kedvenced?

Igen, ő Rolf Hermann, Svájcban élő kortárs író, költő. A doktori tanulmányaim során a svájci dialektusban íródott irodalommal foglalkoztam, ekkor kerültem kapcsolatba vele és több más szerzővel. Amellett, hogy barátok lettünk, a műveit is megszerettem. 2018 őszén jelent meg az első novelláskötete, ami számomra teljesen meghatóan mutatta be szülőföldje, a Wallis tartományban lévő Leukerbad település és környéke iránt érzett szeretetét, szülei, nagyszülei iránt érzett megbecsülését, miközben bámulatos szófordulatokat, megdöbbentő alkotói eszközöket használ. Mindezt a végletekig pontos, elképesztő hasonlatokkal teletűzdelt tájleírással. 

Az értékelésemben is megemlítettem, hogy számomra a legszebb és legkedvesebb írásod a Nagyapa című novellád. Annyira mély érzéseket hozott felszínre, hogy még számomra is egybemosódott a jelen és a múlt. Saját tapasztalataidról és családtagjaidról formáltad meg a novelláid karaktereit vagy teljesen kitalált személyek? Valamint az események és a háttérben meghúzódó problémákat miképpen válogattad össze? Mennyire fikció és mennyi a valóság alapja?

A novella a saját nagyapámról szól, apám apjáról, akihez, úgy látszik több kötődésem van, mint gondoltam volna. Persze, van benne fikció is, például az alaptörténet, a kiszabadítás, de a háttérben meghúzódó események nagyrészt valóságosak. Igyekeztem minden történetet feleleveníteni, amit gyerekkoromban a nagyszüleimtől vagy az apámtól hallottam, és a mozaikokból megpróbáltam összeállítani nagyapám életét, miközben emléket állítottam egy letűnt korszaknak.  Ezt egyfajta mementónak szántam. Annak éreztem a szükségét, hogy mielőtt a modernizáció végleg bedarálja és eltünteti a múltat, részletesen leírjam ezt a korszakot és átadjam az olvasónak, mint egy fényképet. Egyik kritikusom találóan írja, hogy a szövegeim a „koszlottszürke valóságot” akarják bemutatni. Örülök, hogy ő is így látja.  


Az írás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet? Esetleg van-e olyan tevékenység, ami inspirál vagy feltölt?

Feltöltenek a családommal és a barátaimmal folytatott programok. A lányommal és a férjemmel szeretjük a természetet, a túrázást, kirándulást, kerékpározást. De feltöltődés számomra az is, amikor a hideg, esős napokon családi mozidélutánokat szervezünk. Nem szeretem a felületes kapcsolatokat, így kevés barátom van, rájuk viszont nagyon büszke vagyok. Vannak, akikkel naponta találkozom, mert egy munkahelyen dolgozunk, másokkal ritkábban, és vannak olyan barátnőim is, akikkel személyesen csak évente, mert az ország más városában vagy külföldön laknak. A lényeg, hogy tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk és ők is rám. 

Család, barátok mennyire támogatnak az írói pályád során? Mit szóltak a mostani alkotásodhoz?
Kezdetben senkinek sem mutattam meg a szövegeimet, nem tartottam közlésre méltónak vagy érdemesnek. A férjem olvasta el először a kész könyvet, ő bátorított arra, hogy küldjem el a kiadónak. A barátaim visszajelzései sokat számítanak, egyelőre inkább pozitív reakciókat kapok, aminek nagyon örülök. 

Hogyan éled meg az idei év nehézségeit, gondolok itt a világjárvány okozta korlátokra és az ezzel járó életváltozásokra? Kihat-e a munkásságodra a mostani helyzet?

A kijárási korlátozások ideje alatt fejeztem be a következő könyvemet, illetve ismét jelentkeztem egy műfordítással egy felhívásra. Mondhatjuk, alkotói szempontból hatékony volt számomra ez az időszak.

Fordítóként van e beleszólásod, hogy mely műveken szeretnél dolgozni, vagy ez fixen a megbízáson múlik?

Eddig magam választottam ki a műveket, mert csak azokat a szövegeket fordítom, amikkel azonosulni tudok. Remélem, ez továbbra is így marad.  

A mostani könyved borítója nagyon beszédes. Én kimondottan sokat foglalkozom egy könyv külsőjével és belsőjével egyaránt. Mennyi beleszólásod volt, hogy milyen képet láthasson az olvasó, mikor kézbe veszi a kötetet?

Örülök, hogy tetszik a borító, mert szerintem is fantasztikusan ízléses lett. A Kiadó és én közösen dolgoztunk rajta. Én választottam ki a képet egy olyan gyűjteményből, amit a Kiadó ajánlott, a színek, árnyalatok, stílus kialakítása viszont már az ő munkájuk.

Szoktál-e részt venni könyves eseményeken, olvasó-író találkozókon? Hol találkozhatnak veled az olvasók?

Ehhez még túl kezdő vagyok, nem voltam még ilyen eseményen, és sajnos, mivel az őszi könyvhét is elmarad, idén már nem is lesz lehetőségem kipróbálni. Szeretnék találkozni az olvasóimmal, és remélem, hogy minél hamarabb sikerülni fog.

Milyen jövőbeni terveid vannak? Legközelebb milyen témakörben olvashatunk tőled?

A következő könyvemet már elküldtem a Kiadónak, remélem, tetszeni fog és közlésre érdemesnek fogják tartani. Teljesen más témájú, mint a mostani. Harminchat rövidebb – hosszabb szöveget tartalmaz, melyek különböző városokban játszódnak. A célom az volt, hogy a város turisztikai attrakciójának megismertetése mellett különböző, általam idegenvezetőként megélt helyzeteket mutassak be. Az olvasóim nem fognak csalódni, mert ebben a kötetben is van néhány meghökkentő, megdöbbentő történet, emellett találunk itt vicces, tragikomikus, drámai vagy szatirikus történeteket is. Aki volt már ezeken a helyszíneken, annak élmény lesz újra ott járni, aki még nem, annak remélem, felkeltem az érdeklődését a látnivaló iránt. A szövegek felnyitják az olvasó szemét, hogy mennyi vonzata van egy átlagos utazásnak. 

A napokban kezdtem el dolgozni egy olyan kisregényen, ami egy fiatal lány útkeresésről, és az eközben átélt élethelyzeteiről szól.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

A Nem ezt ígérték című könyvét pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni. 

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése