„ És egyáltalán, tényleg valóság lehet az a közhely, hogy az
ihlet, az igazi ihletett művészet képes a teremtésre, az élet csodájára?”
Már lassan egy hete is megvan, hogy én ezt a könyvet
kiolvastam, de még mindig nagyon zavarban vagyok, mikor arra gondolok, hogy mit
is írjak róla. Először is azért, mert Gaura Ágnes – Túlontúl regénye olvasása
után beleszerettem az írónő stílusába és szinte lángra lobbanok, annyira várom,
hogy újabb regénye lásson napvilágot. Ugyanakkor ezt a történetét már cseppet
kritizálni merészelem, mert nagyon hajaz egy általam kedvelt külföldi sorozatra
és ettől nem vagyok boldog. Persze szerencsére sok egyediség is van benne, de
Bori őrülete, Laurell K. Hamilton - Anita Blake-jére emlékeztett és borzasztóan
nehezen tudtam ettől eltekinteni.
Az Átkozott balszerencse egy sorozat második köteteként
látta meg a napvilágot 2013-ban a Delta Vision kiadó gondozásában. A regény
külsőre megfogó, mert szeretem az ilyen stílusú illusztrációkat, attól az
egytől eltekintve, hogy a hideg ráz a férfi tekintetétől. Senki se kérdezze,
hogy miért, nem tudok rá felelni.
A regény pár hónappal később játszódik, mint ahol az első
rész abbamaradt. Borbíró Borbála kiasszony szerelmi élete legalább olyan katasztrofális,
mint az élete egyéb területei. A kezdeti meg nem értéseket egy sorozatos pech
széria követi, mely arra enged következtetni, hogy a hölgyeményt megátkozták.
Egyik szereplőtől rohanunk a másikig, információkat gyűjtünk, próbálunk életben
maradni. Egyik kanosabb legényt a másikig igyekszünk lehűteni, hol a
beszólásokkal, hol egyéb formában. Ebben a tempóban próbálunk életben maradni
és megtalálni azt a személyt, akinek annyira beletenyereltünk a „lelkébe”, hogy
ilyen átokszórásra adta fejét. Vajon kiderül-e, hogy ki volt az átok okozója és
sikerül –e megfékezni ezt a szerencsétlen sorozatot? Nos, erre majd te
megkeresed a választ kedves olvasó.
Saját meglátásom szerint Borival még az írónőnek is meggyűlt
a baja, mert nem elég, hogy jól felvágták a nyelvét, de még őrült is, a szó
minden értelmében. Mégis szerettem a bőrébe bújni, mert sokszor úgy éreztem,
hogy minden kitekert gondolatának van helye az ő világában és ténylegesen sok
„görény” férfival és nővel kellett szembeszállnia.
A karakterek színesek, élők és holtak, bőrösek és szőrösek,
attól függően, hogy ki hova tartozik éppen. Minden lénynek megvan a maga
szerepe és fontossága, senki sem elhanyagolható, vagy elfelejthető.
Akit ki nem álhattam, az Géza személye volt. Nekem mondhat
bárki bármit, nála aljasabb férfi karaktert nehéz találni, igen, még Roccónál
is rosszabb.
A világ felépítése nagyon korunkbeli, ugyanakkor jól
keveredik a fantasy elemekkel, így az olvasónak a kötet végére olyan érzése
támad, mintha a szomszédok is lehetnének vámpírok vagy egyéb lények.
Az írónő stílusa számomra még mindig kiemelkedő és bár ez a
kötet hagyott bennem kis kesernyés szájízt, el fogom olvasni a sorozat többi
részét is, mert nagyon kíváncsi vagyok Bori kalandjaira. Kis eredetiség és
ötletesség ráférne a következő részekre, mert így számomra kissé erős az Anita
Blake párhuzam.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a
nagyszájú hősöket, aki nem veti meg a jó humort és bizony még nyomozni is
szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése