2021. február 27., szombat

Balássy Fanni - Hol is kezdjem

 

„Azt akarom, hogy a lehető legjobb verziója
legyél önmagadnak.” Greta Gerwig


Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem, amikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Minden alkotónak van egy bizonyos varázsa, ami vagy hat az adott olvasóra vagy nem, de az biztos, hogy két lélek találkozásánál nincs nagyobb mágia.

Balássy Fanni: Hol is kezdjem kötetét egy számomra fontos lista miatt vettem meg és első ránézésre tudományos könyvnek tűnt, de szerencsére nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.

A borító számomra nagyon megkapó, mert tulajdonképpen minden rajta van, ami ebben a regényben egyedi és szórakoztató. A színválasztás is fantasztikus, hiszen a sárga nemcsak figyelemfelkeltő, hanem vidámságot is tükröző.

A történet egy fiatal lány szemszögéből mutatja be a középiskola első évét. A leányka csetlései és botlásai sok vidám pillanatot okoznak, melynek következtében rendkívül sokrétegűvé válik a történet.

Sokan véltek hasonlóságokat felfedezni Leiner Laura SZJG sorozata kapcsán, amit én is némiképpen érzékeltem, ugyanakkor bátran állítom, hogy köze sincs hozzá. Szerintem attól jó egy történet, hogy olyan olvasót is megfog, akinek nem zsánere ez a téma. És általam ez visszacsatolásként hatott, mert míg Laura könyvsorozatát ki nem állhatom, addig Fanni könyve üdítően hatott rám.

Hősnőnk nem a legszebb, nem a legokosabb, de kreatív, leleményes, bátor és rendkívül egyedi. Imádtam olvasni a probléma megoldásait, a világról alkotott gondolatait és legfőképpen a nagy Ő iránt érzett lelkes ábrándozásait. Legjobb barátnője, Bori is hozott némi színt az amúgy sem unalmas történetbe. Rendkívül odaadó és sokszínű természetével egy igazi színfoltja a történetnek. A szülők viselkedése fantasztikus, de a legkedvencebb karakterem a Nagymama.

A regény sok fontos témát ölel fel, ilyen például az elvált szülők esete, a veszteség feldolgozása stb. Nagyon izgalmas és rendkívül egyedi olvasási élményben volt részem, amit ezzel az idézettel is szeretnék alátámasztani. Figyeljétek csak!

„(…) egy regényben azt olvastam egyszer, hogy szerelmesnek lenni olyan, mintha ezer pillangó repdesne a gyomrunkban. Aki nyelt már le káposztáslepkét biciklizés közben, az nem lát ebben semmi romantikát.”

Összességében úgy gondolom, hogy ez a kötet felveszi a versenyt bármelyik idei ifjúsági kötettel és én már tudom, hogy ha szomorú vagyok, csak kézbe kell vegyem és minden rendben lesz.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert mindenkinek okozhat pár felhőtlen órát. De, ha lehet ne közlekedési eszközön olvassátok!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése