2021. október 7., csütörtök

Marabu - A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután


„Azt tudom csak, hogy az emberiség mit gondol saját magáról. Leginkább azt, hogy mi, emberek okosak, megfontoltak, precízek, előrelátóak vagyunk. Ezt gondoljuk. Na de mekkorát tévedünk! Az emberiség sorsát ugyanis nem az előrelátó megfontoltság, hanem a véletleneknek sora alakította."


Őszintén szólva leginkább a borító keltette fel a figyelmemet és a cím. Ennek a kettősnek köszönhetően döntöttem úgy, hogy bizony olvasnom kell a könyvet. Ha ti is ránéztek, akkor már sejthetitek, hogy egy vidám szösszenetről van szó és végül is nem is tévedtek nagyot.

Marabu, azaz Szabó László Róbert szerző neve igen csak egyszerűnek tűnik, pedig valójában egy  színes egyéniséget takar. Hétköznapibb értelemben a HVG heti lapszámokban találkozhat a szemfüles olvasó munkáival. Aki persze nem olvassa az újságot, annak újdonságként fog hatni – én magam is ide tartozom -, de az illusztrációk és a történet fergeteges élményt fog nyújtani, ebben biztos vagyok. Erről itt tudsz meg többet. 

A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután című könyv 2021 őszi újdonságainak egyike, ami a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ha most tanulsz olvasni, vagy csak gyakorolni szeretnél, vedd kézbe ezt a meseregényt, mert bizony a nagy betűknek és illusztrációknak köszönhetően garantált a siker és még jól is szórakozol közben. Ha pedig más történetre vágysz, nézz körbe a kiadó Zseblámpás sorozatában, hiszen hasonló remek alkotásokra lelhetsz.

Már a cím hosszúsága sem szokatlan, hát még a benne található rajzok és szöveg együttese. Tulajdonképpen egy rendkívül rafinált, humorban gazdag szatíráról van szó, ami a maga intelligens módján szórakoztatja az olvasó közönséget.

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a kötet.

Sokan vallják, hogy véletlenek nincsenek, de bizony ez a történet az élő bizonyíték rá, hogy mégis léteznek. És bizony, ahogy várható az emberiség történelmében is találunk egy-egy mozaikdarabkát, ami alátámasztja ezt. Nézzük csak a mostani eseményeket, hiszen a Lila Iskola két tanulója, Cérna és Dugasz egy szép nap délután összeakad néhány törpekommandóssal, akik egy igen merész és veszélyes világuralmi tervet készülnek megvalósítani. A kezdetleges „kellemetlenségek” odáig vezetnek, hogy a két ravasz kis fickó kénytelen megmenteni a világot. De vajon sikerül-e megakadályozni a gaztetteket? És mi köze van ehhez az egészhez egy kalóz jelmeznek? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

„Hová mész te kiscsibe?
Megyek csibebölcsibe!
Miben mész te kiscsibe?
Nadrágba meg pulcsibe!
Hová mész te kisliba?
Megyek libasuliba!
Miben mész te kisliba?
Lila libabugyiba!”

Saját meglátásom szerint ez a könyv zseniális és rendkívül kiforrott. Tulajdonképpen kicsit csalódott voltam, mikor a végére értem, mert szívesen olvastam volna tovább. Nagyon szeretem ezeket a humorba csomagolt szatírákat, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de tulajdonképpen egy igen komoly témára hívják fel az olvasók figyelmét. Ebben az esetben nem szeretnék a spoiler erejével élni, így elég csak annyit írnom, hogy nálam telitalálat lett és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe a könyvet.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki most gyakorolja az olvasást és szereti a humoros történeteket. De azok is jól szórakozhatnak nemtől és kortól függetlenül, akik élvezik a vidám, szórakoztató könyveket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése