2023. augusztus 9., szerda

Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”



Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”


Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

  1. Paranor bukása
  2. A Fekete Tündérkő felkutatása
  3. A kard kovácsolása
  4. A Rhenni csata   
Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése